Dán Fűrész

MIKKEL NØRGAARD: NYOMTALANUL

Beteg elmék, traumatikus szituációk, identitásválsággal küzdő nyomozók, nyomasztóan éles naturalista képek – hozzávetőlegesen ezek azok a nem túlságosan változatos módon kombinálható alapanyagok, melyekből összeállítható a kortárs északi krimi és horrorfilm receptúrája. Az utóbbi időben a krimi műfaja az egyik legkeresettebb skandináv exportcikké vált úgy az irodalom, mint a film terén. A dán Mikkel Nørgaard Nyomtalanul (Kvinden i buret) című adaptációja ezen a kitaposott ösvényen halad, filmje a horrorba ojtott thriller biztonságos kliséit alkalmazza, a szerzőiséget nyomtalanul felszámolja.

Jól látható, hogy miközben a kortárs közép-kelet-európai filmek tipikus konfliktusaiba minduntalan beszüremkednek a szélesebb társadalmi-politikai problémák (ha nem egyenesen ezek generálják azokat), addig a nyugat- és észak-európai filmek a welfare state illúziója közepette a(z)  – egyébiránt nem is annyira hiányzó – szociális feszültségeket előszeretettel pótolják szorongásokkal, szexuális elfojtásokkal, privát fasizmussal, kis közösségek szociopátiás defektusaival. Ez az erőteljes tendencia rajzolódik ki többek között François Ozon, Michael Haneke és Ulrich Seidl filmjeiből, valamint a kortárs skandináv film jellemzőnek tartható konfliktustípusaiból. Most éppen Dánia felől bűzlik valami, ami ebből a szélirányból jön, az a dán rendező, Mikkel Nørgaard Nyomtalanul címet viselő munkája. A dolgozat nem is bírja kihagyni azt az áporodott bukéval bíró poént, hogy mindjárt az első percekben rá ne játsszon a klasszikus shakespeare-iádára („Baszd meg, micsoda szag!”), bár ettől az inverz élvezettől a nézőt igazán megkímélhette volna. Mindazonáltal a mondatot körbelengő büdi kellően jellemzi a Nyomtalanul „odorológiai” atmoszféráját, amely a bűnügyi thrillert helyenként a horror műfaji közhelyeivel öntögeti össze.

A sztori a kortárs skandináv krimi és thriller sztenderd felszereléseit hordozza magán, és ehhez a biztonsági játékhoz véleményem szerint nem is tesz hozzá semmi többletet. Szerzőiséget – persze, az meg mi fán terem – nyomokban sem tartalmaz. Adva van egy rosszul sikerült akció után naftalinba tett nyomozó, aki önmaga démonjaival és lelkiismeretével birkózik. A fickót Carl Mørcknek (Nikolaj Lie Kaas) hívják, kellőképpen magányos és öntörvényű ahhoz, hogy a hatáskeltés patikamérlegén kimért karakterével simulékonyan illeszkedjen bele az északi filmek egyik dominánsnak mondható főhőstípusának sablonjába. Carl afféle nyugdíjas állásként a hangzatos Q-ügyosztályon kap aztán aktatologatói pozíciót, társával, Assaddal (Fares Fares) együtt, akinek arab származása folytán a film a dániai bevándorlók reprezentációjával kapcsolatos láthatóság és politikai korrektség kérdését le is rendezi. A két detektív beleássa magát egy elsőre egyszerűnek tűnő, öt évvel ezelőtt öngyilkosságként lezárt rendőrségi ügybe, amelynek szálai egyre bonyolultabbá válnak, mígnem a feltételezés egyre erősödik, hogy valójában bűncselekmény történt. Ennek tárgyát Merete Lynggaard (Sonja Richter) eltűnése képezi, akiről aztán kiderül, hogy egy túlnyomásos kabinban tartja fogva egy Lasse (Peter Plaugborg) nevezetű egyed. Lasse gyermekkorban átélt traumája miatt kellően becsavarodott elmével igyekszik bosszút állni a nőn, és ahogy lenni szokott, az elkövető mindig is az áldozat pozíciójában igyekszik feltüntetni magát à la őzikével fotózkodó Hitler.

A film ezzel a kabinos-bezárogatós motívummal erősen hajaz amerikai kollégájának, A fűrész című többrészes „sorozatnak” az alapszituációjára, egyszersmind jelezve azt is, hogy a dániai (és a skandináv) filmipar domináns része úgy igyekszik egyfelől több nézőt magához csábítani, másfelől pedig láthatóságot, nemzetközi ismertséget elérni, hogy adaptálja és interiorizálja a hollywoodi közhelyeket. A Nyomtalanul a feszültségkeltés módszereinek kipróbált és bejáratott patternjeit működteti elcsépelt adalékanyagok, lopott személyazonosság és second-handből vásárolt hangszereléssel megfűszerezett zene kíséretében. Egyszóval a filmbeli narratíva para, de nem annyira, hogy ne lenne ismerős már ezerfelől. A film párhuzamos történetvezetést alkalmaz, sőt lényegében három szál között oszcillál, egyfelől a nyomozás folyamatát látjuk, másfelől flashbackben Merete elrablását és bezártságát, harmadrészt pedig a tartályba zárt nő értelemkeresését, és ezek a szálak aztán a végén összeérnek. (Mennyiben másként operál a parallel szerkesztéssel a groteszk hangvételű Sötét titkok [Dom Zły, rendezte: Wojciech Smarzowski] című, 2009-ben készült lengyel rurális thriller.) A néző a nyomozókhoz képest többlettudással rendelkezik, kezdettől fogva tisztában van azzal, hogy baleset helyett bűncselekmény történt, így a film nem is ezzel tartja fenn a feszültséget, hanem az okok homályban hagyásával. Az indokokról az információkat aztán lépésenként adagolja az elbeszélés, mintegy a nyomozás és a történet rekonstruálási folyamatának résztvevőjévé avatva a film befogadóját. Az önmaga örökségével is viaskodó, poszttraumatikus állapotban lévő Carl Mørck skandináv filmekben állandósulni látszó szereptípusához és egy kellőképpen bomlott agy bosszújához a receptúra szerint még hozzá kell keverni ornamentika gyanánt egy fogyatékkal élő testvér, Uffe (Mikkel Boe Følsgaard) történetét, illetve egy leszbikus kapcsolat gyanúját, és máris előáll a hollywoodi mintázattal rendelkező thrillernek azon északi alakzata, amely az elemek kombinálásával számtalan példányban előállítható.

Ehhez a sablonkészlethez csapható hozzá a dán filmtörténet kiterjedt realista hagyományát naturalista irányba továbbfejlesztő harapófogós foghúzási jelenet, a lábfűrészelés öncsonkításának pandanjaként jó hosszan és véresen megmutatva, hogy a hollywoodi produkciókon kondicionálódott nézőkből hatásvadász módon borzongást és egyúttal könnyeket csaljon elő, majd aztán mindennek ellenpontjaként következhet egy lelassított lírai hóesés kellő helyen történő beillesztése. Természetesen a Nyomtalanul sem hagyhatja ki az utolsó pillanatban való megmenekülés rojtosra koptatott sablonját, amely után a világ rendje helyre áll, minden okés, mindent tudunk a világról, valamennyi rejtély megoldódott, homályban semmi sem maradt e végtelenül leegyszerűsített világkép szerint. A világ stabil marad, hát persze.

Talán nem túl kockázatos a kijelentés, hogy a Nyomtalanul című filmmel nem vesz radikális fordulatot a dán mozi, és bizonyára nem fogja destabilizálni a galaktikus szubtéridőt sem. Mikkel Nørgaard thrillere – 19. századi terminust kölcsönvéve – jól megcsinált film. Nem több. De inkább kevesebb.

Gerencsér Péter

Nyomtalanul (Kvinden i buret)

Rendezte: Mikkel Nørgaard
2013, 93 perc
Dán thriller
Zentropa Entertainments