Báthori Csaba versei
Értelmet egykor vagy talán csodát
ígért a kéklő orpheuszi dallam?
Túlvilág vagy világ van a szavakban?
Mennyivel vagyunk többek odaát?
Csoda, nem kétlem, ha kibírja együtt
egymás életét két szigorú példány.
És csoda, hogy megél a csoda múltán
valaki, ha elhagytuk s kivetettük.
[…]
Menettérti
Nem mértük fel, hogy a rossz az igazság:
ezért együtt pusztulunk el a rossztól.
Bárcsak a jót a múltból visszaadnák
legalább, hogy ne csípne úgy az ostor.
Egyedül ő, Kasszandra él örökké:
aki megjósolja, az túl is éli
a rosszat. Nem győz le poklot az égi
intés, sőt mintha a jót eltörölné
a jóslat. Hiszen a jókra haragszik
Kasszandra, és nem fogad Ikaroszra.
A rossz nélkül láthatatlan a sorsa
mindenkinek. Rossz teremti a férfit.
S végül ha majd tűntöd előtt lehalkít
a föld, nem rosszallod a menettértit.
Zene és más csodák
Értelmet egykor vagy talán csodát
ígért a kéklő orpheuszi dallam?
Túlvilág vagy világ van a szavakban?
Mennyivel vagyunk többek odaát?
Csoda, nem kétlem, ha kibírja együtt
egymás életét két szigorú példány.
És csoda, hogy megél a csoda múltán
valaki, ha elhagytuk s kivetettük.
És csoda, hogy a muzsikában elfér,
aminek nem talál helyet az elme.
Élőnek és halottnak ott terem tér
s világ, hol érti jötte-mente titkát.
Egymás után jövünk, ki-ki alig lát,
s szökellve távozunk az üres címre.
Táj bukással
P. Brueghel: Ikarosz bukása c. képéhez
A hős lehull, a kerekek forognak
tovább: higgadt halász veti ki horgát,
a pásztor botján az égig is ellát,
s középen szántani látsz egy parasztot.
Kit érdekel, ha egy a sokból elhull?
Egy halott nem lassítja a parasztot:
égen s földön hallgatnak a harasztok,
s egy hajó már az Óperencián túl
vitorláz. Bolond hát, ki eget érint
és felhők közt akar nyájat terelni –
túl magasan és túl mélyen a semmi
egyformán falánk: a hőst elemészti.
Lent a feketét, odafenn a kék kínt
látja – s az élő egyiket sem érti.
Megjelent a Tiszatáj 2013/12. számában
