Az Extensa – egy Jacek Dukaj regény „kiterjedéséről”
A lengyel Jacek Dukaj sci-fi szerzőt előszeretettel hasonlítják Stanislaw Lemhez és kiáltják ki szellemi örökösének. Ez egyrészt kényelmes, hiszen Lem neve a magyar közönségnek annak ellenére is beszédes, hogy nagyon kevesekhez jut el egy-egy sci-fi szerző neve – pláne szövege – hazánkban a környező országokból, holott a „keleti blokk”, a (volt) szovjet országok mindig is erősek voltak (és erősek most is) a zsánerben […]
Az ősi tudomány lexikonából: „reprózium” – a Reinsberg/Einstein – Podolsky – Rosen-effektus, illetve a hatás elvén működő berendezés. A reprozív részecskepárok, amelyeket a kvantumbizonytalanság tart össze, azonnali kölcsönhatásban maradnak, attól függetlenül, mekkora távolság választja el őket egymástól. Semmi sem tud gyorsabban mozogni a fénynél – csak az információ. Ez pedig teljességgel elegendő.
109. o.
A lengyel Jacek Dukaj sci-fi szerzőt előszeretettel hasonlítják Stanislaw Lemhez és kiáltják ki szellemi örökösének. Ez egyrészt kényelmes, hiszen Lem neve a magyar közönségnek annak ellenére is beszédes, hogy nagyon kevesekhez jut el egy-egy sci-fi szerző neve – pláne szövege – hazánkban a környező országokból, holott a „keleti blokk”, a (volt) szovjet országok mindig is erősek voltak (és erősek most is) a zsánerben. Másrészt megtévesztő az összehasonlítás, hiszen a tudományos fantasztikum egészen más stílusú megközelítéseiről beszélhetünk a két szerző esetében. Dukaj regénye egészen máshogy működik, egészen máshogyan „szól”, mint Lem szövegei. Nem rosszabbul, csak máshogyan és ez rendjén is van így, ám azok csalódhatnak, akik valamiféle Lem-utánérzésre számítanak.
Az Extensa alcíme: regény az EPR-paradoxonra. E paradoxon szerint az elemi részecskék azonnali hatással lehetnek egymásra akár fényévek távolából is. A paradoxon tehát abban áll, hogy a részecskék között fénysebességnél gyorsabban cserélődik ki az információ. A regény világában – a Föld távoli jövőjében – létezik egy szerkezet, melynek működését az EPR-paradoxon teszi lehetővé és amellyel a világűr legtávolabbi szegletei is megfigyelhetőek. E különleges technológiát nevezik Extensának.
E rövid leírásból azt hihetnénk, hogy a regényvilág egy rendkívül modern földi jövőben helyezkedik el, holott ez nem igaz. A történet helyszíne Zöldvidék, az utolsó ember által lakható része a bolygónak, egy államnak nem nevezhető, laza szerveződés, ahol a lakók földművelésből, állattenyésztésből élnek, jobbára primitív technikai körülmények között. Már nem az ember a legfejlettebb életforma a Földön. Egy nálánál sokkal fejlettebb faj uralja a bolygót, az embereket pedig elnéző jóindulattal és a fejletlenebb fajok iránt érett felelősséggel kezelik. A Föld egy kis szeletét meghagyták nekik amolyan rezervátumként vagy természetvédelmi területként, ahol az ember hanyatló faja végső letűnése előtti utolsó éveit leélheti. Egy hallgatólagos szerződés értelmében e területre nem terjeszti ki hatalmát az új faj, noha időnként előfordulnak balesetek. Ilyenkor Zöldvidék lakóinak szembe kell nézniük a Perverziónak nevezett jelenséggel, mely furcsábbnál furcsább és veszélyesebb létformákat szabadít a környékre, illetve megváltoztatja a természeti jelenségeket. A Föld többi része már lakhatatlan az ember számára, ott az új faj kollektívája a domináns létforma.
Aki tehát űrhajókat, időutazást, csillagközi konfliktusokat vagy egyszerűen csak monumentális cselekményt remél a szövegtől, az meg fog lepődni, mert a könyv nem tartalmaz ilyesmiket – de csalódni nem fog. Egy ember életét követjük végig, első személyű narrációban. Életének minden fontosabb történését megismerjük: az emberi halandóság traumatikus megtapasztalását egy nagyszülő halálán keresztül, az első szerelmet, a házasságot, egy gyermek születését, a hűtlenséget vagy a közösségért való helytállás nehézségeit. Tanúi lehetünk megszállott kíváncsiságának a csillagok, a csillagászat iránt, mely az új fajtól származó technológia, az Extensa használatáig vezet. Ha viszont az ember csak a legkisebb mértékben is képes lepaktálni valakivel, akit erkölcsileg kifogásolhatónak tart, onnan egyenes út a bukása.
A narrátor egyéni, emberi sorsa mellett megismerjük Zöldvidék közösségét is. Az itt élők nem szerveződnek államba, nincsenek írott törvényeik, csupán a Vásárnak nevezett esemény alkalmával van lehetőség arra, hogy az emberek vitás ügyekben tanácsot kérjenek, ám ez sem kötelező érvényű. Oka van annak, hogy nem indulnak el a társadalmi fejlődés útján, hiszen Zöldvidék lakossága tudatosan tartja magától távol a civilizáció és a technika vívmányait, attól tartva, hogy az így meginduló fejlődés óhatatlanul is az ember eltűnéséhez, az idegen fajba való beolvadásához vezet.
E témák nem a természettudományok legvégsőbb kérdései, sokkal inkább a bölcselet területéhez tartoznak, noha kétségkívül jelentős részét képezik a szövegnek a modern fizikával kapcsolatos fejtegetések is. Mégis, ebben a távoli, idegen világban letisztultan, sallangmentesen vetődnek föl a modern technikát használó, a modern társadalomban élő embert érintő, sürgető kérdések. Mindezt nyugodt, minden harsányságot nélkülöző prózanyelv segítségével teszi a szerző. Talán ebben hasonlít Jacek Dukaj a leginkább Stanislaw Lemre. Ebben, és a leglényegesebb kérdések elegáns megfogalmazásában.
Ugyanakkor a sok meggondolkodtató kérdés feltétele szinte szétfeszíti e kisméretű regény kereteit. A keskeny szedéstükörrel és nagyméretű betűkkel rendelkező 202 oldal egészen egyszerűen nem bír optimálisan kezelni ennyi felvetést. Az egyénnel és a társadalommal, a vallással és a technikával, az idegen civilizációval, az ember világban elfoglalt helyével kapcsolatos felvetések természetesen megválaszolatlanok maradnak, ezeket átgondolása az olvasó feladata. Dukaj nem látja el olvasóit kényelmes válaszokkal. Ám ennyi probléma érintése – amennyiben nem akar a szerző vázlatos lenni, ahonnan már csak egy lépés a sekélyesség – jóval nagyobb prózai kereteket igényelne. Ezért történhet meg, hogy az Extensa által érintett problémák egy része nem érlelődik a regény olvasójában valódi kérdéssé, inkább csak érdekes felvetésként könyveli el magában azokat, melyben a megvalósultnál több lehetőség rejlett. Mindennek ellenére Jacek Dukaj regénye érdekes és értőn megírt darabja a sci-fi zsánerének, ahol sem az ember, sem a technika nem csupán díszlete egy mérsékelten érdekes, akcióban dús történetnek – ahogyan az rengeteg sci-finek nevezett szövegben történik. Az Extensa minden hibája ellenére lassú, komoly írás, amit elsősorban azoknak érdemes elolvasniuk, akik a sci-fiben valóban a tudományt és általában az embert érintő problémákra kíváncsiak.
A kötet a Typotex Kiadó science in fiction címre keresztelt sorozatában jelent meg, melynek keretei között a kiadó olyan sci-fiket ad ki, amelyek az irodalmi igényesség mellett a szigorú tudományos megközelítés kritériumát is teljesítik és ezen a módon tesznek fel korunkkal, társadalmunkkal és az egyénnel kapcsolatban felmerülő érvényes kérdéseket.
Szabó István Zoltán (Steve)
