Becsy András: Kihajol

James Joyce-nak főhajtással

A teavíz felforrt. Kamillafüvet tesz a szűrőbe és átönti rajta a vizet. A szűrőt a pohárra akasztja, keveset még áztatja a kiszárított levelet. Még nem veszi le. Még nem.

A szoba barna. Régi újévi üdvözlőlapok. „Csókollak benneteket: Béla”. Apuka helyének nyoma még mindig látszik. Kiülte a kerevetet. Tanúhegy. Krátermaradvány, elhalt kürtő, megfagyott magma. Mélybarna, méh-barna. Altmann kárpitos a szomszéd utcában egy szuterénben lakott.

Ki ez az asszony a falon? Drága volt a ráma. Aranyozott. De passzol hozzá. A keret miatt hagytuk meg a nőt. Szépek. Együtt szépek. Nálam laknak. Semmi közöm hozzájuk.

A szoba tartozékai: beidermeier kanapé, kerevet, fotelek, étkezőasztal, két komód, egy ónémet íróasztal, pipatórium és egy zongora. Régi bútorok. Kopottak, megtöredezettek, lábas-nyomok. Nem vigyáztak rájuk. Bútorok voltak. Használati eszközök. Ma dísztárgyak. Fél tőlük. Tönkremennek. Aranyozott képkeret. Bútorozatlan szoba dísztárgyakkal megpakolva eladó! Az ablakhoz megy. Szellőztet. A belső ablakhoz áll, kilincsét elfordítja. Hátralép, szétnyitja. Előrelép. Még előbbre. Elfordítja a külső kilincsét is. Az utcára tárja az ablakot. Kihajol. Berobban az utcába. Szellőztet. Levegő.

Kerecsényi úr a Ligetbe igyekezett. Úgy tervezte, hogy a Könyök utcából a Kálvária sugárúton át a Polgár utcába megy, a kárpitos előtt felszáll a 73-as villamosra, ami a Szent Borbála körúton lecammog vele a Bertalan-hídig. Ott leszáll a Danka-féle vegyeskereskedés után és onnan már elsétál a Ligetig. Így tervezte. Tudta, hogy ilyenkor Baróti esperes úr már visszafelé tart a 73-ason, így semmiképp nem fog találkozni vele. A sarkon megállt Füredi úr könyves standjánál. Két könyv között vacillált. A Monarchia erotikus történetei és a Bevezetés az irodalomelméletbe. Végül a monarchiás mellett döntött.

– Jó napot, Fabula úr! – köszönt a Jósika utca sarkán az első emeleti ablakra. De nem vették észre.

Fabula úr. Nyugalmazott középiskolai tanár. A galambjaival foglalatoskodik. Még engem tanított. Magyarórák. Átkozott nyelvtan. Beszéd, betűk. Neki mindig voltak állítmányai. Állított. Terepasztalon eljátszott csaták. Féllábú ólomkatona. Tűzbe megy. Tisztaság. Fehér. Anyatej. Mész. Mészégetés. A galambok összeszarják a falakat. A vakolat meg leesik. Kimarja a meszes galambszar. A városban a második legtöbb betegséget  hordozó állatok. Tudtad? Ez meg nézi. Mesék. „Életemnek dupla hetes évében”

Lapozgatta a könyvet. A monarchisták is tudták, mi a dörgés! Nem voltak elveszett fickók. Összerezzent. A Könyök utca hajlatában ráköszöntek.

– Szép napot, Kerecsényi úr! – Jó napot, Poprádi úr! Kissé kába vagyok még. – A Ligetbe? – Oda. Egy kis testmozgás. Kissé megereszkedtem. – Vannak még körhinták? – Nincs ünnepnap, Poprádi úr! Zajlik az élet! – Akkor tényleg nincs ünnepnap!

– Elnézését kérem, de sietnem kell. El akarom érni a 73-as villamost. – Akkor viszontlátásra, Kerecsényi úr! Tett néhány lépést. – Várjon csak, kérem!

Nekem szól. Már megint mit akar? Lekések  mindenről.

Nem nekem szólt. Bátory, a hentes. Ő ráér. Hajnalban mindent leölt, a segédei meg töltik a beleket. Gőzölög. Hajnali hagymás vér, délelőtt hájas tészta. Harangoznak: sült hús. Este disznótoros. Párolt káposzta. Gőz. Venyigék. Lajos tbc-s volt. Ősszel temettük. Szüret. Poprádi úr megválogatja a barátait. Oktat. Bátory meg hallgatja. Álmos. Százszor hallott receptek. Hallgatja. Szárad a köténye. Álmos.

Életképek. Menjek és csináljak életképeket valami cikkhez. A szerkesztőség egy csirketelep, fulladozunk ezren és akkor tessék! Pont engem tudott kiszúrni a főszerkesztő. Nem kell a sajtós. Ide elég leszek én is. Csak színesítjük. Pedig rovatvezető vagyok. És mégis engem. Totál hülyének néz! Pikkel rám ez az idióta. Megy a franc a belvárosba, jó lesz itt is. Gogol utca. A gettó közepén. Polgár utcának hívták. Most aztán magyarázhatnák. Itt is, ott is. Így jó. Gogol utca. Így jó. FinePix S9500. Jó kis gép. Nem nagyon tudom, hogy mit tud, de eddig bevált. Amit akartam, azt megcsinálta. Kati vette a kollégájától. Olcsó volt. Aránylag. A kollégái minden évben új gépet vesznek. Orvosok. Ez használt. Olcsó volt. Rohadt hőség van. Tiszta trópusi idő. Vizet kéne vennem. Majd Dankánál. Egy árva lélek sincs. Akkor sem megyek be a belvárosba! Levegőt! Minden ablak zárva. Nem nyitnak. Bent kuksolnak. Egy sincs nyitva. Nem jönnek elő. Megvetemedtek? Olvasnak. A kintből elég annyi, amennyit már megírtak. Ki lehet még nyitni egyáltalán ezeket az ablakokat? De lehet, hogy nem is érdemes kinyitni. Ezért nem érdemes. Lehet, hogy itt kint van a hiba. Nem nyílnak, mert minek? Mire? Erre? Életképek. Trópusi hőség és senki. Így nem lesz fotó, és akkor leharapja a fejem. Idióta. Pedig klassz gépem van. Legalább egyvalaki hajolna ki. Vagy megigazítaná a függönyt. Ember fakó függönnyel. Sejtelmes. Leány gyöngy fülbevalóval. Másképp: a Turbános nő. Vermeer. Hollandia. Szélmalmok. Szélmalmokkal szélmalomharc: Don Quijote. Spanyolország. Vermeer, avagy a Turbános nő. Mórok, turbánok és Othello. Shakespeare fülbevalóval. Az angolok és az oroszok szövetségesek voltak. Napóleon, világháborúk. A krími háborúban nem. De többnyire igen. Shakespeare és Oroszország. Gogol. Ezért lett ez Gogol utca. Nagy Shakespeare-rajongók vagyunk. Így jó. Ember fakó függönnyel. Olyan romantikus. Lenne. Lehet, hogy nincsenek otthon. Az egész utca elment nyaralni. Senki sincs bent. Kint sincs senki. Vannak még kíváncsi ablakok? Nyitásra érdemes ablakok? Használati tárgyak, nem dísz, üres aranykeretek. Vannak még ablakok? Trópusi az idő és vizet kéne venni. Lehet, hogy mégis bemegyek. Felszállok a 73-asra. Ott is, mint a csirkefarm, de mégsem lehet ablakot nyitni. KIHAJOLNI VESZÉLYES! 

– Szép napot, kedves Berta kisasszony! Mária kisasszony! – emelte meg kalapját Kerecsényi úr, de nem jött válasz. – Szép napot, kezeiket csókolom! – emelte meg újra kalapját, kicsit még toporgott, aztán folytatta útját. Miért kacérkodik velem ez az asszony? Hetykén néz, túl kihajol. Nevetnek rajtam. Vágott szeme mosolyog, kikönyököl. Kirobban az ablakból, megmutatja magát az utcának. Itt van ő is. Asszony aranykeretben. Kacérkodik. Leány gyöngy fülbevalóval. Köze van hozzánk, köze van hozzám. Egyszer virágot küldtem számára, de nem válaszolt. Illetlen. Most sem válaszolt. Egy szerethető járókelő vagyok.

Hátralép, szétnyitja. Előrelép. Még előbbre. Elfordítja a külső kilincsét is. Az utcára tárja az ablakot. Kihajol. Berobban az utcába. Szellőztet. Levegő. Maga mögött női illatot érez, amely mellette lágyan kikönyököl. Szemben Füredi úr könyves standja. Egy nyári öltönyös férfi hosszan válogat, két könyvbe is belelapoz, aztán az egyiket megveszi. Felé jön. A férfi a könyvébe merül, de tudja, hogy nem olvassa. Őt figyeli. A nyári öltöny megáll az ablak alatt, kalapot emel és köszön. Nem köszönni vissza! Sose köszönni vissza! A férfi toporog egy kicsit, még egyszer üdvözli, aztán könyvébe mélyedve folytatja útját. Kacéran kihajol aranykeretéből, nevet és utána kiált:

– Szép napot Önnek is, Kerecsényi úr!