12.10.
| Nemzetközi koreográfusokkal érkezik Szegedre a Közép-Európa Táncszínház >>>
12.02.
| Magashegyi Underground szimfonikus koncert új műsorral >>>
11.29.
| Sass Sylvia a „Krinò” vendége >>>
11.24.
| „mérem a téli éjszakát” – József Attila gondolatvilága versben és értekező prózában (Konferencia) >>>
11.23.
| Rising Stars: ismét a fiatal tehetségeké a Müpa >>>
11.23.
| A gyerekirodalom nagykorúsítása >>>
11.23.
| Katona József Színház – Életrajz-változatok Takács Zsuzsára >>>
11.22.
| Megálló – Petrács Gábor Réteg, rétegződés című kiállításának megnyitója >>>
11.22.
| Ferenczi Gyuri és Lóci egy-egy kultikus lemezről szakért >>>
11.20.
| Mindig más… – Jenei Gyula verseskötetének bemutatója >>>
11.14.
| Más közösségek nyitottságára tanít a belvárosi galéria >>>
11.06.
| 11 óra álmodozás Ravel és Debussy zenéjének bűvöletében >>>
11.06.
| SZNSZ – Hernádi Judit és Kern András Szegeden >>>
10.30.
| Kábé23 – a Kerekes Band első majdnem két és fél évtizede már előrendelhető! >>>
09.27.
| „Emlékek helyett mobiltelefonom volt” >>>
08.27.
| A szabadkai Népszínház Magyar Társulata Drámapályázatot hirdet >>>
08.25.
| Megtartotta első kisszínházi bemutatójának olvasópróbáját a Szegedi Nemzeti Színház >>>
08.22.
| Megtartotta első olvasópróbáját a Szegedi Nemzeti Színház >>>
08.20.
| Kezdődik a bérletértékesítés a Szegedi Nemzeti Színházban >>>
08.07.
| Ismét pályázatot hirdet a Kortárs folyóirat >>>

Bende Tamás, Koman Zsombor, Nemes Z. Márió, Frank O’Hara, Sylvia Plath, Szálinger Balázs, Szeles Judit, Szunyog Ágota, Tandori Dezső versei
Balogh Dávid, Bátyi Zoltán, Hidas Judit, Milorad Pavić prózája
Tanulmányok a 100 éve lezárult I. világháborúról
Diákmelléklet: Takács Zsuzsa költészetéről
Fotók Müller Miklósról

>>>

Öt héten át 65 helyszínen közel 300 programmal várja az egyetem és Szeged közösségét a 23. Őszi Kulturális Fesztivál. A programsorozat kínálatában komoly- és könnyűzenei hangversenyeket, koncerteket, film- és könyvbemutatókat, színházi előadásokat, kiállításokat, irodalmi-közéleti beszélgetéseket is találunk. A fesztivál október 1-jén látványos fényfestéssel nyílik. A Szegedi Tudományegyetem Nemzetközi és Közkapcsolati […]

>>>

„Lenni és nem lenni, ez itt az üdvözülés”
2013.07.11 - tiszatáj

GEORGES MINOIS: A POKOL TÖRTÉNETE

Az immanens, igazságszolgáltatás nélküli, földi pokoltól a dogmák, az ortodoxia gyehennájáig, majd vissza az immanens, földi, ám immár egyetemes, a mindenkori jelenbe ágyazott, isten(ek) és ördög nélküli kárhozatig – ezt a nagyjából 30 évszázados ívet járja be Georges Minois A pokol története című, mélymerítésű munkája.

A franciás fegyelemmel és jegyzetapparátussal szerkesztett – közel 600 oldal terjedelmű – kutatás alapjaiban azt vizsgálja, milyen közösségi indíttatásokból, milyen társadalmi igényekre rezonálva, milyen átmeneteken és torzulásokon keresztül jött létre a keresztény ortodoxia örökidejű, damnummal és érzékileg (is) tapasztalható tűzzel fenyegető pokla, milyen társadalmi-kulturális behatások nyomán indul topográfiai és tropológiai divergálódásnak az üregszerű, poros és sötét mezopotámiai túlvilág, a judaizmus tagolatlan seolja, a holtak – etikai értelemben – kidolgozatlan, közös túlvilága, elérkezve a nyugat-európai keresztény ortodoxia azon állapotába, ahol a pokol örökkévalóságát a purgatórium, illetve a kereszteletlen gyermekek túlvilági élettere környezi, hogyan íródnak egymásra, majd a 20. század derekára miként oltják ki egymást a pokolképzetek népi, dogmatikai és filozófiai dimenziói – a túlvilágról való gondolkodás e három permanens rétege, mely a poliszok Görögországától nagyjából a sartre-i egzisztencializmusig oly módon futják párhuzamos pályáikat, hogy egyik sem kényszerül hermetikusan elszigetelődni.

A pokolról való gondolkodás legalább két erős kútfőből táplálkozik a 20. században – mutat rá Minois –, az egyházi dogmatika azonban ekkora már oly mértékben magába reked az örökkévaló pokolbüntetés tanával, hogy képtelen párbeszédbe lépni eme erős eszmetörténeti alternatívákkal. A gyehenna reális tüzének fenyegetése, az üdvözülők és kárhozatra jutók várhatóan igen kedvezőtlen aránya, az abszolút idő, az örökkévalóság beláthatatlansága – melyek védelmében a 19. század főleg katolikus teológusai minden korábbinál harcosabban, rugalmatlanabb félelempasztorációval, egyre több pápai bullával és dekrétummal szállnak síkra – a pokol teljes megkövüléséhez, végül pedig szemérmes elhallgatásához, felszívódásához vezet. A 18. századi klasszicista kritika, Voltaire és Diderot nagyhatású kritikája egy zsarnok, kegyelmet, szeretetet aligha ismerő, teremtményeit önképére formáló, majd (eredendő) hibáikért elkárhoztató keresztény Istennel szemben olyan védekezési reflexekre indítja a keresztény dogmatika kiépítőit, melyek tulajdonképpen kirántják a táptalajt e pokolkép hosszú távú, termékeny érvényesülése alól.

Földi poklai pluralitása mellett a 20. század valamelyest a pokol pozitív szervesülésének lehetőségét is elő tudta teremteni a lét paradox minőségeinek szimultán elfogadhatóságában. A kierkegaard-i gyökerekre építkező Sartre Zárt tárgyalás című drámájában bejelenti: „(…) a pokol – az a Többiek”. Már az egzisztenciális szorongás forrásvidékét kiépítő Kierkegaard is tudja: „Minden egyes ember egy személyiségcsonkító dilemmával szembesül: nyíljon-e meg mások felé, ezzel mintegy átadva és kiüresítve önmagát, ami elkerülhetetlenül fájdalommal jár, vagy zárkózzon magába, és érintetlenül őrizze meg magát, lemondva arról a léttöbbletről, amelyet mások tekintete és ítélete hozhat számára? Akárhogy választ is, énjének egyik részét föláldozza.” (547.)

Ugyanezen dilemma árnya vetül később a filozófiai gondolkodás terén közösség és individuum viszonyára: „(…) a XX. Század végének embere fájdalmasan tudatosítja magában a függőségi és szolidaritási érzése, valamint leküzdhetetlen magányossága közötti ellentmondást. Egy saját lényét meghatározó egész tagjának tudja magát, miközben megmásíthatatlanul egyedül van. Egyénként igyekszik érvényre juttatni önmagát, emberként viszont ráébred individualizmusa illuzórikus voltára.” (592.)

Az ellentmondásosságot végül a genetika, illetve fizika, ezen belül a kvantummechanika ugrásszerű fejlődése integrálja, váltja élhetővé, kimutatva: van precedens egymásnak ellentmondó minőségek szimultán létezésére egyazon rendszer keretében.

„Valamely jelenség megnyilvánulása egyenértékű egy bizonyos aktualizálódással, azonosságra való irányultsággal, de ugyanez a megnyilvánulás magában foglalja mindannak az elfojtását, potencializálódását, ami ennek a jelenségnek nem része, más szóval a nem-azonosságét. A potencializálódás nem megsemmisülés vagy eltűnés, hanem egyszerűen a csak a még meg nem nyilvánultak félretétele az emlékezetben. (…) A mozgás, az átmenet, a potenciálisból aktuálissá való átalakulás elgondolhatatlan egy olyan független dinamizmus nélkül, amely tökéletesen szabályos egyensúlyt hoz létre az aktualizálódás és a potencializálódás között (…)” (594) – mutat rá a Stéphane Lupasco és G. I. Gurdjieff munkásságára támaszkodó fizikus, Basarab Nicolescu a biológiai, fizikai, szociológiai és lelki valóság „trialektikus szerkezetére”. Az ő munkásságára támaszkodva jut el Minois a megállapításig: „Az ellentétesek egységének az elfogadása azt jelenti, hogy a középutat követjük, s egyszerre fogadjuk el, hogy létezünk és nem létezünk; ekkor egy mással behelyettesíthetetlen »én« leszünk, mely ugyanakkor feloldódik viszonyrendszere hálózatában. Úgy tűnik, hogy az ellentmondás alkotja a lét gyökerét, amint arra a kvantumfizika rávilágított. Én vagyok és nem-én, én és anti-én; egyszerre vagyok valóság és lehetőség. A pokol akkor jön létre, ha a két aspektus egyikét tagadjuk s ekképp lényünk egyik felét mintegy amputálva korlátozott létre kárhoztatjuk magunkat.” (596.) A pokol szervesülésének egyetlen esélye a választóviszony mellérendelésre váltása, Minois nyomán parafrazálva Shakespeare-t: „lenni és nem lenni, ez itt az üdvözülés” (596.), vagy ekképp teremtve újszerű viszonyt az ismert pascali gondolatban („aki angyal akar lenni, állattá lesz”): „az ember angyal és állat” (596.). Vágyaink, szorongásaink, félelmeink és frusztrációink reálisak paradox létünk vonatkozásában, ám csak annyiban váltják pokollá evilági létünk, amennyiben maradéktalanul odahagyjuk egyéni jellegünk, vagy mindent felteszünk a közösségben való feloldódásra.

Ebben a viszonyrendszerben kap erős markereket Lucretius egzisztenciális szorongása, Órigenész kezdeményezése, hogy átmentse az antik görög bölcselőket a keresztény mennyországba, hogy az apokatasztázis jegyében (ti., hogy minden dolgok visszanyerik eredeti, spirituális állapotukat) megnyissa a kollektív és általános üdvözülés perspektíváját, a tűz realitását allegóriára váltsa, a lelkiismeret mardosó lángjait azonosítva benne. A purgatóriummá redukált pokol emésztő lángjai ilyetén az órigenészi filozófiában nyerik el legelőzékenyebb értelmüket, miután Minutius Felix és Tertullius sztoikusoktól örökölt „okos tüzét” trópussá szelídíti. Erős kontúrokkal jelenik meg továbbá a pokoli kínokat damnumra, az Istentől való örök és abszolút elszakítottságra korlátozó gondolkodók – főleg filozófusok – sora, az egyetemes üdvözülés tanának megannyi továbbgondolója, a kálvinizmusban visszhangra lelő ágostoni eleve elrendelés cáfolói, valamint azok a bölcselők, akik humanitárius megoldásokkal állnak elő a 15. század végén felfedezett kontinens kereszteletlen bennszülötteinek kárhozatát cáfolandó.

1522-ben így ír Louis Vivès leuweni humanista professzor: „Azok a pogányok, akik természetüket választották vezetőjüknek, melyet nem szennyeztek be és rontottak meg hamis ítéletek és vélemények, éppoly kedvesek lehetnek Isten számára, mint azok, akik megtartották a mózesi törvényt […]. Ugyanez lesz a sorsa korunkban annak, aki sohasem hallott Jézus Krisztusról, minthogy az Óceán legtávolibb földjein látta meg a napvilágot, de megtartotta a két legfőbb parancsolatot, melyekről maga az Igazság és Próféták állították, hogy belőlük áll a Törvény: szeresd Istent és felebarátodat […].” (410.)

Louis Vivès és a vele közösséget vállaló gondolkodók álláspontja persze nem lelt pártfogókra egyházi körökben, mint Minois írja: „A keresztény pokol az abszolút szenvedés állapotát kívánta leírni, ám ezt a törekvést a sok belső ellentmondás túlságosan aláásta ahhoz, hogy valóban hihető legyen.” (589.) Egyházközeli nyugat-európai folyóiratokban még a 20. század első három évtizedében is folyik vita arról, hogy miként igazolható a pokolbüntetés örökkévalósága. A klasszikusabb interpretáció amellett a logikailag is igen kétes indoklás mellett teszi le a garast, hogy mivel a sértett fél, Isten örökkévaló, nyilván a ránk mért túlvilági szenvedéseknek is örökkévalóknak kell lenniük. Egy másik magyarázat szerint azonban az ember nem állna ki végtelen kínokat, így Isten kénytelen a kínok időtartamát örökkévalóvá terjeszteni. Mint látjuk, logikailag ez utóbbi eset is kevéssé védelmezhető. A vita nyilván tétje vesztett, hasonlóan ahhoz a dogmatikai dilemmához, mely az Krisztus utáni első századoktól fogva kísérte végig a keresztény pokol történetét: valóban alászállt-e Krisztus a poklokra, pontosan kit szabadított ki onnét, nem lehetséges-e, hogy valójában csak a purgatórium antik bölcselőit, valamint az Ószövetség érdemes halottjait szabadította fel?

Jóllehet a keresztény pokol az utolsókat leheli, Sátán és angyalai pedig réges-rég visszaszorultak földalatti birodalmukba, az erkölcsi rossz létezésére máig nincs elfogadható magyarázata sem az egyháznak, sem a morálfilozófusoknak. Amíg ez így van, figyelmeztet Minois, résen kell lennünk: „A pokol szégyeneink, lelkifurdalásaink, a mindenütt jelen levő rossz tükre. Letéphetetlen tunikaként, kaméleonbőrként tapad testünkhöz, és saját korunk szorongása kivetüléseként kísért bennünket.” (16.)

Mindenesetre – mint arra a francia kutató rámutat – a pokol egyelőre jóval kiterjedtebb pályát futott be, mint a mennyek országa, s hogy ez így marad-e – figyelmeztet –, abba nekünk is van némi beleszólásunk.

(Georges Minois: A pokol története [ford. Sujtó László]. Atlantisz Könyvkiadó, Budapest, 2012.)

Serestély Zalán


Címke: , , ,
2018.11.18 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS PASS ANDREÁVAL
Sötét folyosón ülünk a Jurányiban, Andreának nem is olyan régen olvasópróbája volt, összekuporodunk a plakátok borította kanapén. Halkan, meghitt suttogással beszélgetünk az Eltűnő ingerekről, arról is, hogyan írunk drámát, várt és váratlan kihívásokról, és a borzasztó űrről… – DRUBINA ORSOLYA INTERJÚJA

>>>
2018.11.18 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS MAGYARNÉ ANTAL NIKOLETTEL
A Magyarné Antal Nikolett tollából született Répa, retek, mogyoró című könyv az óvodások szorongásait hivatott oldani a logopédiai foglalkozásokkal kapcsolatban, feladatokkal és kedves illusztrációval segítve a mindennapos gyakorlást és fejlődést. A szakemberrel új könyve kapcsán beszélgettünk, ami az idén jelent meg a Manó Könyvek gondozásában… – MAKKAI-KOVÁCS KRISZTINA INTERJÚJA

>>>
2018.11.18 - tiszatáj

A SZENT ÉS A FARKAS
Hiába jutalmazták az idei Cannes-i Filmfesztiválon a Legjobb forgatókönyvnek járó díjjal, a Csodákat dirigáló Alice Rohrwacher filmje mind hagyományos narratívával bíró dramedy-ként, mind szabálytalanságokra és főképp érzéki benyomásokra összpontosító szerzői műként is felsül. Dekoncentrált darab csírájában remek ötletekkel, ám annál slendriánabb kivitelezéssel… – SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2018.11.18 - tiszatáj

SECONDHAND (SZOVJETŰDÖK) AZ ÖRKÉNY SZÍNHÁZBAN
Újfent a múltfeldolgozás kedvelt színházi missziója jegyében indította az évadot az Örkény Színház. Bagossy László rendező és a köré gyűjtött, Kovács D. Dánielből, illetőleg a Színművészeti Egyetem hallgatóiból összeálló alkotócsapat Szvetlana Alekszejevics Nobel-díjjal jutalmazott könyvei alapján készítették el a Madách téri teátrum évadnyitó bemutatóját. A Secondhand – szovjetűdök című előadás az oroszországi posztszovjet létezés esszenciáját igyekszik színpadra vinni… – FRITZ GERGELY KRITIKÁJA

>>>
2018.11.17 - tiszatáj

A VIRÁG JUDIT GALÉRIA KIÁLLÍTÁSA
1904 és 1914 között az 1870-es és 1880-as években született képzőművész generáció a birodalmi Bécs és az elegáns München helyett inkább a kozmopolita Párizst választotta zarándokhelyéül. E nemzedék tagjai elsőként ismerkedtek meg a fauve-ok és a kubizmus fejleményeivel, használták fel művészetükben a francia főváros által nyújtott modern képzőművészeti újításokat. A mostani nonprofit tárlat nem a Magyar Vadak című 2006-os nagyszabású kiállítást akarja lemásolni, hanem a Nagybányai Művésztelep modernista generációjának első nagy sikereit szeretné bemutatni… – JUHÁSZ BÁLINT ÍRÁSA

>>>
2018.11.17 - tiszatáj

MOZART OPERÁJA A SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZBAN
Minél pezsgőbb, szellemesebb, érdekesebb előadás a Figaro házassága Szentendrén, annál nehezebb lesz beilleszteni a Szegedi (Pécsi, Miskolci stb.) Nemzeti Színházba. Minél jobban illik a produkció egy kicsi szabadtéri színpadra nyáron, annál nehezebb lesz alkalmazni egy nagy zárt színpadra ősszel-télen. Elsőre jó ötletnek tűnik, hogy ugyanazt a produkciót vigyük be kőszínházakba, takarítsuk meg a díszletek és a jelmezek költségét, no meg a próbák egy részét. Valójában művészi értelemben komoly vérveszteséget okoz… – MÁROK TAMÁS KRITIKÁJA

>>>
2018.11.15 - tiszatáj

SZERGEJ LOZNYICA FILMJE
A Donyeci történetek egy nagyszerű ukrán rendező friss témát érintő, zavarbaejtő filmje. Szergej Loznyica a 90-es évek közepén kezdte a filmes pályafutását. A dátum talán azért tűnik most beszédesnek, mert sokat elárul Loznyica elkötelezettségéről: ekkor a harmincas évei közepén jár, több foglalkozást kipróbál, és sok országban nagyon alaposan körülnéz. Ifjúkori eszmélkedése egyébként olyan területeken folyik, amelyek azóta önálló országokká váltak: a mai Belorussziában született, Ukrajnában és Oroszországban járt iskolában… – SZÍJÁRTÓ IMRE KRITIKÁJA

>>>
2018.11.15 - tiszatáj

MIKLOSOVITS LÁSZLÓ KÉPZŐMŰVÉSZ SZEGEDI KIÁLLÍTÁSA
Miklosovits a Tiszatáj Galéria falain egyedi műveket, főként tusrajzokat sorakoztatott föl. Ezek között találunk aprólékos mívességgel megdolgozott alkotásokat, nagyvonalúan, úgymond csuklóból feldobott vonalkölteményeket és lavírozott színes tus-festményeket is. Több grafikát gobelinszerű textúrával jelenített meg az alkotó, a finom vonalszövedékek szinte textil hatásúak. De érdekes, hogy a raszteres tónusokkal, térbeli illúziókat is sikerült kelteni s szoborszerű alakzatokat „faragni”… – PACSIKA EMÍLIA ÍRÁSA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő