Szerelemtől szabadságig

NIKOLAJ ARCEL: EGY VESZEDELMES VISZONY

Az Egy veszedelmes viszony minden szépsége és érzékeny lélekrajza ellenére is egészségesen cinikus.

Veszedelmes viszonyok nem csak a 18. századi Franciaországban szövődtek: az őrült dán királynak, VII. Krisztiánnak legjobb barátja, az elmebaját kúráló háziorvosa csábította el a királynőjét – közben pedig a felvilágosodás magvait is elhintette Dániában.

A szerencsétlen című Egy veszedelmes viszony Dánia hivatalos jelöltje az idei Oscar-versenyben, amely erős esélyekkel rajtolhat a legjobb külföldi filmnek járó szobrocskáért. Hiszen minden megvan benne, amit egy kosztümös-történelmi drámától elvár az egyszeri néző: szerelmetes, hamvas királynő, őrült és kiszámíthatatlan király, jóvágású, okos doktor-szerető, gonosz, konspiráló mostohaanya, és persze akkurátus korkép, a hatalmát féltő egyházzal és a felvilágosodás istentelen eszméivel a középpontban. A történet azonban csak első látásra emlékeztet A hercegnőre vagy éppen A vörös cárnőre – ahogy az egy valamirevaló dán drámarendezőtől megszokott, Nikolaj Arcel (Politikai pókháló, A tetovált lány) is árnyalja pszichológiailag a történelmi alakokról faragott portréját, és a sztorit annyira földközelben tartja, hogy ne csupán két, kosztümbe bújtatott hollywoodi sztárocska „szerelem első látásra” típusú ömlengése legyen.

Az események narrátora Caroline Mathilde (Alicia Vikander) angol hercegnő, akit a színházat szerető, de a mulatozást sem elutasító VII. Krisztiánnal (Mikkel Boe Folsgaard) házasítanak össze. Csakhogy hamar kiderül, hogy a színház szeretete a legváratlanabb pillanatokban elszavalt drámarészletekben és Hamlet „őrületét” idéző mentális káoszban, a mulatozás pedig a nagymellű prostituáltak hajhászásában merül ki. Az elhidegült házastársi viszonyt a felvilágosodás eszméit anonim röpiratokban hirdető Johann Friedrich Struensee (Mads Mikkelsen) melegíti fel, aki úgy lesz a király háziorvosa, hogy az uralkodó elmeállapotára vonatkozóan cizelláltabb kórképet állít fel az „extenzív maszturbációnál”. Struensee előbb a király, majd a királynő barátja lesz – előbbivel a gyermeteg játékok, utóbbival az európai szabadgondolkodók, Voltaire és Rousseau eszméi iránti érdeklődés adja meg a közös hangot. Struensee azonban nem csak a királynő szeretőjévé, hanem a király egyedüli tanácsadójává is válik, akinek őrületét arra használja, hogy keresztülvigye liberális, jobbára az emberek jólétével, egészségügyi biztosításával és normális munkakörülményeinek megalapozásával foglalkozó reformjait.

Arcel egyfajta légies realizmust kölcsönöz filmjének, ami egyrészről a szépséget apró momentumokban – egy nyakon elidőző beállításban, vagy az esőre kitekintő plánban – ragadja meg, másrészt soha nem enged a történelmi filmek emberfeletti túlzásainak. A szerelem kibontakozását is egy lassú, véletlenszerű folyamatként ábrázolja, amiben a két fél inkább lelki társ, mintsem szenvedélyes szerető. A felvilágosodás eszméinek bevezetésére ráadásul kiválóan rímel a testi és lelki felszabadulás folyamata, amin Caroline megy keresztül – az Egy veszedelmes viszony ódon tanácstermeken és gyertyafénytől világló hálószobákon keresztül vezeti történetét, és egymásba fonja a politikai és a szerelmi dráma szálait. A forradalmian új gondolatok identitásképző hatását taglalván, az európai koprodukcióban készült, az uniós egységet hangsúlyozó művek egyik sarkalatos témáját, a multikulturalizmust is megidézi a film a maga csendes módján, hiszen egy szigetországi hercegnő és egy német orvos az, akik francia gondolkodók nyomán megreformálják az akkoriban még az egyház és a királyi végrehajtói hatalom összefonódását propagáló Dániát.

Habár a két fél – a szabadgondolkodók és az egyház – szembenállása fekete és fehér, Arcel ügyesen árnyalja a karaktereit. Kezdi azzal, hogy mindegyiknek autentikus motivációs bázist biztosít, olyat, amitől a főbb szereplők esendő, sőt tragikus alakokká válnak. A kastély folyosóin és a város utcáin őrülten keresztülgaloppozó, hedonizmust éltető király valójában egy elfogadást kereső, mentális betegségével hadakozó áldozat, aki mindent megtenne a Struensee barátságáért. Meg is tesz mindent akkor is, mikor veszni érzi ezt a köteléket – egy védtelen emberi pillanatában pedig még sértett büszkeségével együtt az összes sérelmét is lenyelné, választaná az önbecsapás fájdalmakkal kikövezett útját, csakhogy ne vesszen a barátság. Pedig Struensee sem csak az a felvilágosult, bolondozó jóbarát, akinek a király látja. Idealizmusának nem csak áldásos következményei vannak: miközben liberális álmait kergeti, a pénzügyi realitásokkal nem hajlandó foglalkozni, így mikor ölébe pottyan a teljhatalom, és egyedül intézi az ország ügyeit, ugyanazokra a hatalomgyakorlási módszerekre fanyalodik, mint a király korábbi tanácsa, amelyben mindenki saját érdekei érvényesítésére használta VII. Krisztián szétszórtságát. A különbség csak annyi, hogy Struensee a jó ügy érdekében teszi ezt – ám a reformer sem az a makulátlan széplélek, akinek egy egyszerűbb film láttatná. Mikor a politikai áskálódás odáig fajul, hogy a királynővel folytatott viszonyát tömérdek röpirat és gúnyvers hinti el a nép körében, átkozódva bár, de a cenzúrát is visszahelyezné, hogy mentse a menthetőt.

Az Egy veszedelmes viszony minden szépsége és érzékeny lélekrajza ellenére is egészségesen cinikus: világában a politikához nem elég a jószándék, az ötlet és az értelem; a machináció, az ügyeskedés is szükségeltetik a túléléshez. A politikai pókhálóba csak az nem gabalyodik bele, aki a háttérből szövi azt, hiszen újítani sem lehet ész nélkül, kizárólag a szív szavát követve. Arcel filmje így a humánum előremenetelét elősegítő fordulatokat mindig kiábrándult realitásérzékkel lohasztja le, és nem átallja kortörténeti listájába venni a reformokat övező gyűlöletet, a barátságot felülíró anyagi érdekeket, vagy éppen a szükség szülte erkölcsi megingásokat. A tetszetősen bonyolódó, érzékeny színészi játékkal elővezetett filmnek pedig giccses színszimbolikával megfestett fináléját is megbocsájthatjuk – mert az azt megelőző több mint két órában földközelien keserédes valóságigénnyel vitt vászonra egy megejtően tragikus történetet.

Soós Tamás