Kortársunk, Dante

TÁRLATTAL IS EMLÉKEZNEK A 700 ÉVE ELHUNYT KÖLTŐRE A TISZATÁJ SZALONBAN

A 700 éve elhunyt olasz költőre, Dantéra emlékeztek hétfőn a Tiszatáj Szalonban, ahol Nátyi Róbert művészettörténész nyitotta meg Géczi János október végéig látható dekollázs tárlatát, majd Pál József irodalomtörténésszel és a kiállító költővel, képzőművésszel az Isteni színjátékról is beszélgetett.

A Magyar Dante Bizottság és a Tiszatáj Alapítvány által szervezett Dante 700 programsorozat hétfő esti szegedi megnyitóján Hász Róbert, a folyóirat főszerkesztője köszöntötte a Tiszatáj Szalont megtöltő érdeklődőket. A közönség figyelmébe ajánlotta a Tiszatáj Dantéval és a kortárs olasz költészettel foglalkozó szeptemberi számát, majd átadta a szót Pál József irodalomtörténész professzornak, aki először a jeles évfordulóról beszélt.

– Dante Alighieri 700 évvel ezelőtt, 1321. szeptember 13-áról 14-ére virradó éjjel halt meg malárialázban, mindössze 56 évesen. Halála vagy a születése mindig rendkívül jelentős évforduló volt, ami túlmutat a költőn, mert a történelemben mindig valahogyan összekapcsolták azokkal az eseményekkel, amelyekkel az olasz és a magyar nép találkozott. Például az 1848-49-es forradalom és szabadságharc után nagy Dante-kultusz kezdődött Magyarországon. Arany János, Liszt Ferenc és mások sok közös pontot éreztek a száműzött olasz költő és a magyarok sorsában, ennek a magyar kultúrában több mű is hangot adott. 1921-ben, Dante halálának 600. évfordulóján az I. világháború és Trianon után katasztrofális állapotban volt Magyarország, melynek Olaszországgal is feszült volt a viszonya, hiszen néhány évvel korábban az olasz és a magyar katonák még egymást lőtték Isonzónál, Doberdónál, mégis olyan ünnepségsorozatot rendeztek, mintha mi sem történt volna a két nép között. Visszatértünk ahhoz az olasz–magyar barátsághoz, amely akkor már 900 éve jellemezte a két népet. Nagyszabású rendezvények sora volt Budapesten, megszólalt a miniszterelnök, sőt még Mussolini is, aki akkoriban kezdett hatalomra emelkedni Itáliában. Magam részéről ezt az ünnepségsorozatot tartottam az idei Dante700 számára mércének, szerettem volna a csúcsintézményeket is bevonni az ünneplésbe – hangsúlyozta Pál József. Az irodalomtörténész arra is emlékeztetett, 1921-ben a Nyugat különszámot dedikált Dante emlékének, éppúgy, mint most több más folyóirathoz hasonlóan a szegedi Tiszatáj is, mely szeptemberi számát Danténak és a kortárs olasz költészetnek szentelte.

– A Dante 700 programsorozat a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyházában kezdődött szeptember 12-én egy csodálatos Gianni Schicchi-előadással, két nap múlva a Petőfi Irodalmi Múzeum rendezett Dante-kiállítást, majd könyvbemutatókra is sor került. További kiállításokkal, koncertekkel és novemberben Rómában, Szegeden és Budapesten nagyszabású tudományos konferenciával folytatódik majd a sorozat. Minden lesz, ami a Dante-hatással összefügg, mert Dante él, ma is itt van közöttünk, és semmit sem változott 700 év alatt. Éppen olyan aktuális az üzenete, amit az emberről mond, mint amilyen aktuális volt életében. Dante a kortársunk, olyan egyetemes a mondanivalója, annyira az emberi lényegről tudott szólni, hogy semmilyen idő nem választhat el tőle. Üzenete politikai, művészi és a legmélyebben emberi, erről akarunk a 700. évfordulón méltó magyarországi rendezvénysorozatot összehozni – fogalmazott Pál József. Az is elhangzott, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettestől kaptak támogatást a programok megvalósításához. A Tiszatáj Alapítvány mellett a háromtagú Dante-bizottság – Kelemen János, Draskóczy Eszter és Pál professzor – szervezi az évfordulós eseményeket.

Nátyi Róbert művészettörténész arról beszélt, az évfordulós képzőművészeti programok közül kiemelkedik az a meghívásos kiállítás, amelyen ötven kortárs magyar művész Dante életművére reflektáló parafrázisait, hommage-ait mutatják be október 22-én Dunaszerdahelyen, majd Szentendrén. Januárban Szegeden a REÖK-ben, később Budapesten, Rómában és Veronában is látható lesz ugyanez a tárlat, melyhez magyar, olasz és angol nyelvű katalógust is készítenek. A Szegedi Szimfonikus Zenekar közreműködésével decemberben a dómban mutatják be az SZTE Bartók Béla Művészeti Kar dékánhelyettesének, Tóth Péter zeneszerzőnek a költő szövegére írt kórusművét, a Divino Infernót, amit később Rómában is szeretnének előadni.

Géczi János dekollázsai kapcsán Nátyi Róbert arról beszélt, először a francia Gustave Doré 19. századi Dante-illusztrációi jutottak eszébe róluk, ő is készített a Pokol 23. énekéről egy szürreális fametszetet, amelyen Dante és Vergilius egy szakadék szélén állnak, a szurdokban pedig vonulnak a szerzetesek. Géczi János a tárlaton látható munkáiról elmondta: dekollázsai olasz, magyar és horvát plakátok visszabontásával születtek. Az elsők még akkor készültek, amikor Rómában dolgozott. Eső után mindig teli volt szeméttel a város, a lehullott plakátok pontosabban adták vissza a sok ezer éves település természeti és társadalmi közegét, mint a művészek alkotásai. A kép és a szöveg együttes alkotása, a képvers a hellenisztikus költészetből eredeztethető, bár az avantgárdhoz szokás inkább kötni.

– Két rétegét használom, a késő római, 5-6. századi carmina figurata képversek hagyományát, ahol képi elemek nem szöveg által kirajzolva jelennek meg. A másik réteg a Karoling-képversek, amelyek nem hajlandók az istent, a világmindenséget szónyelvvel vagy képi nyelvvel megfogni, csak együttesen. A kép és a szöveg elválaszthatatlansága fogott meg és vezetett el Dantéhoz – hangsúlyozta Géczi János, aki azt is bevallotta: az Isteni színjáték Babits-féle fordítását nem igazán kedveli, mert túl bonyolultnak, túl cizelláltnak érzi, nem hiszi el, hogy Dante így beszélt. Nádasdy Ádám fordítása ebből a szempontból sokkal többet mondott számára. – A lehullott, nap, szél, emberek által eltemetett, besározott, korhadó, pokolra került plakátokat kiszedtem a szemétből és átraktam a paradicsomba őket, azaz a művészet által örök életet adtam nekik. Azért érvényes ez a kaotikusság, mert a dekollázsnak vannak olyan sajátosságai, amit a többi műfaj nem tud.

A beszélgetés további részében szó esett még az Isteni színjáték magyar fordításairól is. Pál József arra hívta fel a figyelmet: Dante eleve leszögezte, hogy a Commediát nem lehet lefordítani. Egyik fordító sem tudta, hogyan simult a dantei nyelvezet az ábrázolt valósághoz. Babits mellett szól az Isteni színjátékon végighullámzó és külön életet élő rímek használata, amiről Nádasdy fordítása is lemondott. Dante magyarországi utóélete kapcsán szóba került, hogy a kolozsvári egyetem Szegedre kerülése után kezdődött el az olasz nyelv és irodalom oktatása a városban. Koltay-Kastner Jenő – aki az első világháború után szicíliai hadifogságában fordította magyarra Dante első jelentős művét, a Vita nuovát – 1940-től 1948-ig, majd 1957-től 1968-ig vezette az újraindult szegedi olasz tanszéket. Kovács Sándor Iván, Tusnády László, Kaposi Márton, Kelemen János, Szabó Tibor is az ő műhelyéből indultak, és szemléletmódjukban mindvégig hűek maradtak a tőle sugalmazott realista Dante-képhez. A SZTE Klebelsberg Könyvtár ehhez is kapcsolódva a szegedi italianisták Dante-tanulmányait mutatja majd be november közepén nyíló kiállításán.

H. Zs.

A szerző fotói

Támogatóink: