10.11.
| Pinceszínház – Ágens Társulat – Tragédia: Az ember >>>
09.27.
| Pinceszínház – Maggi és Lillemor >>>
09.26.
| PesText – Vigyázat, ez Bob Dylan! >>>
09.26.
| Pinceszínház – Ágens Társulat: Kurtizánképző >>>
09.22.
| Egy ragyogó tehetség a tűzhányók és gleccserek országából – Víkingur Ólafsson végre ismét a Müpában >>>
09.20.
| Roma Hősök – Európai drámák kötetbemutató >>>
09.19.
| A Pinceszínházban tartja Ady-estje ősbemutatóját Jordán Tamás >>>
09.18.
| A Szentendrei Teátrum produkcióival folytatódik a MASZK őszi kollekciója >>>
09.17.
| Nemzetközi sztárírók és a hazai kulturális élet legjava a 2021-es PesText fesztiválon >>>

09.16.
| Kardos Sándor kapja a ZSIFF idei életműdíját >>>
05.17.
| Középiskolások irodalomról – szóval, képpel >>>
06.03.
| Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!) >>>
06.03.
| Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei) >>>
06.02.
| Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája) >>>
06.04.
| Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017) >>>
04.28.
| Előkerültek Pilinszky álmai >>>
04.27.
| PesText 2021 – Négyszázezer forint összdíjazású irodalmi pályázat >>>
04.26.
| A nomádok földje kapta a legjobb film Oscarját >>>

DANTE KÖREI
700 éve halt meg a költő

Tandori Dezső verse, Petrarca, Pier Paolo Pasolini művei

Kerber Balázs válogatása,a kortárs olasz költészetből

Vígh Éva, Máté Ágnes, Szörényi László, Kabdebó Lóránt, Nádasdy Ádám, Kocziszky Éva, Yilmaz-Mészáros Enikő, Pál József írása Dante művészetéről

>>>

VERSENY A SZEGEDI EGYETEM FENNÁLLÁSÁNAK
100. ÉVFORDULÓJÁRA
Az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola magyar nyelv és irodalom munkaközössége áprilisban irodalmi vetélkedővel ünnepelte a Szegedi Tudományegyetem kettős – a szegedi egyetem létrejöttének 100 éves, illetve a szegedi „összegyetem” megalakulásának 20 éves – évfordulóját. Az eseményhez kapcsolódóan a gimnázium az elmúlt év őszén 3 fordulós irodalmi pályázatot hirdetett középiskolás diákok számára […]

>>>

Részvéttel újraírni egy mondavilágot
2021.08.27 - tiszatáj

SZABÓ IMOLA JULIANNA:
HOLTAK ARANYA,
HOLDAK EZÜSTJE

Szabó Imola Julianna 2020 decemberében megjelent Holtak aranya, holdak ezüstje című kétnyelvű, magyar-lengyel nyelven megjelent könyve – ahogyan azt alcíme is mutatja – lengyel mondák nyomán született prózaverseket tartalmaz. A kötet tizennyolc, a lengyel mondavilág történeteivel, varázstárgyaival, szereplőivel foglalkozó fejezetből áll, melynek mindegyike egy, a választott történetek, szereplők mondavilágbéli adatait közlő leírásból és egy, a népmesei, mondai alakok nevében megszólaló prózaversből, valamint a két szöveg között egy egyoldalas, a történetek jellegéhez és a prózaversek érzékenységéhez is alkalmazkodó nagy grafikából áll.

A kötet poétikai kihívásai leginkább a prózaversek természetében rejlenek, hiszen azok nem pusztán alkotások, hanem egy hagyományosan rögzített olvasásmód átkeretezésére szolgáló kísérlet részei is egyben. A mondák a népek irodalmának orális-epikus hagyományában születtek meg, és abból adódóan, hogy azok alapsémái, kérdésfelvetései évszázadokon keresztül alig alakultak, egy közösség időbeli és térbeli egységét képviselik. Az áthagyományozódott történetek segítik megérteni a nemzet tagjai számára az egyén helyét a közösségében és a közösség helyét a nagyvilágban. A nemzet tagjaiban közös, hogy a mondák ugyanazon hőseivel empatizálnak, vagy éppen ugyanazt tartják ellenségnek. A Holtak aranya, holtak ezüstje kibillenti ezt az olvasásmódot, és külön izgalmas, hogy – noha Monika Jurczak lengyel fordításai is szerepelnek a kötetben – mégiscsak egy olyan szépirodalmi közegben teszi mindezt, amely nem kötődik a lengyel mondaszövegek szinte szakrális olvasatához.

Szabó Imola Julianna könyvében a mondavilág anyagából nem a történetek, hanem a karakterek és döntések motivációi mentén születtek prózaversek. A fejezetek fókuszában állhat például egy olyan varázsnövény is, mint a párfány, amely láthatatlanná varázsolja tulajdonosát, és képessé teszi arra, hogy felnyisson zárakat (Páfrányhiedelem, 27-30.), vagy egy barlang, amely ráomlik a benne alvó katonákra (A Szandomir mellett alvó seregek, 75-78.), de antihősök és főszereplők hangján is szólalnak meg lírai monológok.

A történetek fejezeteleji ismertetésének szerepe, hogy az olvasó pontosan értse a beszélő helyzetét. Nem a történeteknek és a bennük rejlő narratológiai csavaroknak kell a befogadás fókuszában állnia, hiszen azokról pusztán 3-10 mondatos szikár leírás tudósít. A sztollemeknél, lengyel óriásoknál (Sztollemek, 55-58.) vagy a baziliszkusznál (A baziliszkusz, 51-54.) például ez az egység kifejezetten művelődéstörténeti lexikonszócikk jellegű: „A mesebeli lény már a Bibliában is szerepelt mint a bűn megtestesítője. […] A lengyel mondákban olykor házak pincéjében, titkos járatokban is feltűnik, mérge halálos.” (51.)

Ugyanakkor – jóllehet a sztollemek vagy a baziliszkusz esetében történik utalás arra, hogy a szereplők különböző mondákban is megjelennek – Szabó nem konstruál a könyvében egy egységes mondavilágot. Ahogy a mondahagyomány a még élő oralitás idején folyamatosan bővült történetszerű mondákkal, úgy a kötetben is jelen van a csak mondákban létező Krakkó felépülése előtt pusztító wawel-hegyi sárkány (15-17.), a város mondabéli alapítójának a lánya, Wanda királylány (11-13.), Popiel király fia (67-70.) vagy Walgierz vitéz (59-61.), és a történelmileg adatolt Hedvig királynő is (71-74.). Ugyanígy a kötetben nem különülnek el a mondai és történelmi alakok és valóságok sem, a különböző korszakok hőseinek elbeszélései keverednek, azok kronológikus sorrendet nem követnek. Az idő és a valóságsíkok mellett a karakterek sem rögzítettek, ez leglátványosabban a kötet ördögeinek vizsgálatával mutatható be: a Twardowski mester és az ördög (7-9.) Mefisztószerű karaktere ugyan rokonságot mutathat a Madej (63-65.) történetében a kalmárral megalkuvó ördöggel, a Rokita, az ördög (39-41.) történetében leírt figurával azonban már nehezen lenne azonosítató egyik vagy másik, hiszen az ördögléte ellenére is „derék és galamblelkű legény” (39.), aki fél a Széles Asszonytól, Szűz Máriától.

A képek – szintén a szerző munkái – színes, figyelemfelkeltő átvezetések a kontextust adó ismertetések adatszerűsége és a prózaversek líraisága között. Világuk egyaránt merít a népmesehagyományok folklorisztikus és horrorszerű jegyeiből, a használt színek sötétek, a rétegzett képek hátterébe szinte beleolvadó kastély-, fa-, levél- és égszimbólumok bővítik a jelentésességet és a mondavilág misztikusságát. A képek ugyanakkor elmozdítják a történeteket a hagyományos ábrázolás- és elbeszélésmódtól, apró gesztusokkal, például az áfonyabokrok asszonyszerű árnyékával (49.) vagy tükröződő és nem tükröződő motívumokkal (60.) más irányba terelik az olvasó figyelmét.

A prózaversek ennek az epikus hagyománynak a líra által elmondható személyességét kívánják megteremteni az egyetemes részvét hangján. Közel hajolva a szereplőkhöz olyan monológok szólalnak meg, melyek a főhősök esetében is kilépést jelentenek az addigi ábrázolásukból. „Ha magamra gondolok, a magány jut eszembe” (Menyecskeszem, 61.), tudósít a korábban tematizálatlan harctéri magányáról Walgierz vitéz, amihez hasonlóan a figyelem kimozdításával a mondavilágban kevésbé tetten érhető gender és feminista vagy ökológiai nézőpontok is megjelennek a kötetben. A tehenek elmesélésén keresztül a közösségét és a természetet egyaránt kizsákmányoló gazdán az erdő állatai és a farkas együtt állnak bosszút – a farkas „csak abba harap, akinek a lelke lápos” (Sovány legelők, 37.) –, a tragikus sorsú hercegnők, kiránynők (Wanda, a királylány, 11-13.; Hedvig királynő lábnyoma, 71-74.) pedig szerepeikbe szorult helyzetüket artikulálhatják: „Nem nő vagy többé, hanem templom.”, „Ha férfinak születsz, már birodalmad lenne.” (Madártávlat, 73.)

A megértés gesztusai azonban lényegesen radikálisabbak ennél a merítésnél, egyaránt nyitottak a mellékszereplők a hagyományosan ellenségesnek ábrázolt szereplők számára is, akik a prózaversek keretében először vallhatnak a motivációikról, vívódásaikról. A gonosz karaktereknek hangot adó versek reflektálnak a szereplők különállására: a sztollem számára az otthont a kirekesztettként való élet jelenti (Csecsemő sarka, 57.), a baziliszkusz hasonlóról beszél: „A magány egy tojás. Törékeny és óv.” (Penészfolt, 53.) A részvét több versben is az anyaság közös tapasztalatán keresztül válik megérthetővé: a rémasszonyok, akik elrabolják az újszülötteket, hogy a helyükre  saját rusnya gyereküket fektessék, ugyanúgy megfosztatnak a gyerekeiktől, így például az egyik beszélő monológjában már előre gyászolja gyermekét (Áfonyabokor, 49.), vagy: „óriásnak szültelek a törpék birodalmában” – szólal meg az anyai tehetetlenség egy sztollem anya soraiból (Csecsemő sarka, 57.).

Miközben erénye a prózaverseknek, hogy egy egységes és a hagyományos mondanyelvtől elütő, személyes nyelvet használnak, ez a színesen és esztétizáltan fogalmazó írásforma bizonyos pontokon túlszalad, szépeleg: „Amikor megfulladsz, én már rég a halandóság mérgező fátylát viselem. Hullámos redőimben a só mélyre feszül.” (Algavirágzás, 21.), „csupán mohás árnyak gomolygása az avarban” (Levelek hullámzása, 45.), „[a] távolság szikránként tapossa el a vágyat, csak az ígéret mutat még lángot a kétkedő előtt” (Menyecskeszem, 61.), de a szövegek ezen mondatok ellenére sem fordulnak át a teljes giccsbe, a prózaversek végén a beszélő hangja lelassul, a beszéd hol darabossá, hol ismétlővé, hol csattanószerűen lezáróvá módosul. Különösen szép példa erre a Folyók és dombok anyja (13.) című prózavers zárlata – „A test csupán néma szolga. // Zuhanni tud, repülni nem.” –, a szereplők felfrissített tudásukkal mintha megkísérelnének visszakerülni a kollektív tudat többszáz évnyi bölcselkedései közé.

Szabó Imola Julianna kötete megnyit a magyar olvasó számára egy kelet-európai, ismerős, de távolról vizsgálható mondahagyományt, amiből, mivel annak nézpontjai számára nem rögzítettek, létrehoz egy olyan mondaolvasási gyakorlatot, amelynek a poézis és a részvét áll a középpontjában. Úgy tűnik, időszerű volna megvizsgálni, hogy Botond hogyan vált erősebbé, mint Bizánc kapui, végiggondolni, hogy mit akart pontosan mutatni őseinknek a csodaszarvas, vagy csak átbeszélni a népmeséből ismert leforrázott kopasz farkas lehetséges traumáit. A részvét jó eszköznek tűnik ahhoz, hogy leporoljuk a mondaolvasói hagyományt, és abból ismét megélhető, felismerhető világot építsünk magunknak. Szabó Imola Julianna magyar szerzőként ezt annak a lengyel mondavilágnak az újraértelmezésén keresztül mutathatta be, amelyhez legtöbbünknek nincsenek olvasóként kötődései, a Holtak aranya, holdak ezüstje így mintául szolgálhat arra, hogyan lehet egy ilyenforma, nagy vállalást szépen teljesíteni.

Veszprémi Szilveszter

 

(A cikk szerzője a szegedi Törzsasztal Műhely tagja)

 

Cser Kiadó

Budapest, 2020

84 oldal, 3990 Ft

 

 

 

 

 

 


Címke: , , , , , ,
2021.09.21 - tiszatáj

RED ROCKET
Jó ideje nyilvánvaló: Sean Baker a kortárs amerikai független szcéna koronázatlan királya. Cannes-ban debütált tragikomédiája privát és nemzeti szinten boncolgatja az Egyesült Államok hátsóudvarában döglődők sehová nem tartó hétköznapjait… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.09.21 - tiszatáj

Nagy úr a véletlen, talán Isten akarata a sajátunkkal szemben. (Hogy létezik-e Isten vagy saját akarat, azt hagyjuk, egyelőre.) Nem terveztem, hogy három hét alatt háromszor is színházba menjek, ráadásul minden alkalommal magyar színdarabot nézzek, mégis így alakult… – HORVÁTH PÉTER KRITIKÁI

Tovább olvasom >>>
2021.09.21 - tiszatáj

BAKONYI ISTVÁN: PETŐCZ ANDRÁS ÚJABB KORSZAKA
„Petőcz András ugyanis olyan költő, aki egyszerre hisz a nemzeti és az európai értékekben. […] Költőnk nagyon is magyar és nagyon is európai gondolkodó” – olvashatjuk Bakonyi István Petőcz András újabb korszaka című kismonográfiájában. Egyetérthetünk a szerző megállapításával, mert Petőcz András életműve nem csupán a magyar költői-prózai hagyományt, hanem az európai, sőt világirodalmi (elsősorban amerikai) szerzők újításait egyaránt kamatoztatja művészetében… – SEBŐK MELINDA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.09.21 - tiszatáj

CSEHOV SIRÁLYA BARNÁK LÁSZLÓ RENDEZÉSÉBEN A SZEGEDI KISSZÍNHÁZBAN
Barnák László szegedi Sirály-rendezése sokszínű tragikomédiaként tálalja a Csehov-darabot. A kisszínház színpadán szinte naturalista módon jelenik meg a 19. század végi orosz világ, ahol a vágyak beteljesületlenek maradnak és mindenki mást szeret… – HOLLÓSI ZSOLT KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.09.19 - tiszatáj

ZŰRÖS KETTYINTÉS, AVAGY PORNÓ A DILIHÁZBAN
Provokatív, egyúttal rendkívül intelligens, önmagunk és társadalmunk elé görbe tükröt illesztő remekművet alkotott a román újhullám egyik leginkább jegyzett direktora: Radu Jude előző munkája nyomvonalán haladva vágta zsebre az Arany Medvét és alkotta meg pályája eddigi talán legjobbját… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.09.16 - tiszatáj

ARANYI SÁNDOR ÉS TANÍTVÁNYAI
Ezek a melók itt most azért érdekesek, mert nem egy téma vagy szemléletmód, hanem Aranyi mentén kerültek a falra. Az ő egykori, mára szakmailag elismert tanítványai állítanak itt ki, és ezt leszámítva semmi közös, vagy semmiféle kapcsolódási pont nincs a falra kerülő munkákban… – VÁRALJAI ANNA MEGNYITÓJA

Tovább olvasom >>>
2021.09.16 - tiszatáj

SZABÓ IMOLA JULIANNA: LAKÁSA VAN BENNEM
Szabó Imola Julianna kötete olyan, mint egy tüdő. Páros, lebernyeges szerv, szükséges a légzéshez, egyszerre gyakorolja a megtartást és az elengedést. Nem szól olyanról, amiről az élet ne szólna: kórházi látogatások, nagyszülők halála, terhesség, bántalmazás, válás, költözés, szülés, gyermeknevelés, betegségek, elöregedés. Mindezek egy képileg is burjánzó nyelven, a megértés vágyának orgánumán… – SZUTORISZ SZABOLCS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.09.16 - tiszatáj

SZALAI ALEXA RITA TÁNCMŰVÉSZ, AZ 1984 KOREOGRÁFUS-ASSZISZTENSE
Táncol, tanít, az 1984 című sikerprodukció koreográfus-asszisztenseként is dolgozik Szalai Alexa Rita táncművész, a Szegedi Nemzeti Színház tánckarának tagja, aki Győrből került a Tisza partjára… – HOLLÓSI ZSOLT INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Tandori Dezső: Felplusztulás, leplusztulás (Előzetességek és utólagosságok [2018–2019])Demény Péter: Az élet gesztenyéi (Slágerek, sanzonok, slamasztikák)H. Balogh Gyula: Alsóvárosi hitregékBakos András: Isteni testekSzathmári István: Spanyol reggeliSántha József: BörtönkarnagyNormal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattTandori Dezső: Nincs beszédülésPetőcz András: A visszaforgatott időLengyel András: Tömörkény-tanulmányokKálnay Adél: Szivárványország (Utazz velem!)Virág Zoltán (szerk.): Színkép, hangkép, összkép (Írások elméletről és gyakorlatról)Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Fried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházTandori Dezső: A szomszéd banánhalSeregi Tamás: Művészet és esztétikaÉszlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Zalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)„Ragyogó pusztulás” – kortárs osztrák irodalmi antológia (szerk.: Bombitz Attila)Lengyel András: Ellenkultúra, peremhelyzetben (Marginalitástörténeti vázlatok)Bíró-Balogh Tamás: Az irodalom személyességekabai lóránt: semmi színSzlováknak lenni csodás…Petőcz András: A megvénhedt IstenDemény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólTandori Dezső: Szellem és félálomKálnay Adél: Hamvadó időSzepesi Attila: IstenporPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Sághy Miklós: A fény retorikájaTandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézCsiki László: A kaptárBaka István: Műfordítások III.Jász Attila: Fürdőkádból a tengerTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaBíró-Balogh Tamás: TollvonásokFried István: Magyar irodalom(történet)