Szabadtánc

PÁL SÁNDOR ATTILA: ROKONOK

Ismeretlen, ismerős, rokon. Pál Sándor Attila új novelláskötetében, a Rokonokban (Magvető, 2021) ott munkál mindhárom: a szövegek egyszerre idegenek és otthonosak, amit az eltérő tapasztalatok fűznek össze. Az ellentétesnek tűnő elemek a népi és kortárs, magas és populáris kultúra szintéziséből születnek meg, melyet a történetek szereplőinek hétköznapisága és a közel sem mindennapi szituációk összefésülése tesz teljessé. Már a borító is ezt a különös rokoni viszonyt, házasságot jelzi, hiszen a népi terítőket idéző szín-, forma- és mintakombinációban egy népruhás nő és a kalapos Vasember táncolja szét a fémcipőt.

Pál Sándor Attila kötete jól illeszkedik abba a tendenciába, melyet Nemes Z. Márió a kortárs magyar prózával kapcsolatban spekulatív mutációnak nevez. (ld. Prae 2020/4, 27-40.) Ez azt jelenti, hogy elmosódnak a határok a spekulatív fikció és a szépirodalom között, a recepció is nyitottabban kezeli az interkanonikus olvasatot. A Rokonok nehezen érthető és vonható kritika alá, ha nem vesszük figyelembe a spekulatív műfajokból származó rétegeit. Ennek oka, hogy mindaz, ami egy társadalmi csoport számára hosszú időn keresztül az identifikációt és közös referenciát jelentette – ez lenne a népi kultúra –, elveszett, és a helyébe egy globális ízléskultúra, a populáris műfajok léptek. Pál Sándor Attila kötetében ezek szinte felcserélhetők egymással: a néptánc legalább annyira erősen formálja az identitást és világnézetet (Béke, A dohányos, Haladás), mint a szuperhősfilmek vagy A Gyűrűk Ura (A sapkás). Vasember pedig olyan népi hőssé válik, akinek bárki a páncéljába bújna (A vasember). A novellák zöme vagy a néptáncon, vagy a populáris kultúrán keresztül kérdez a társadalomról.

A sapkás című novella egy HÉV-es utazást mutat be, ahol az elbeszélő Karinthy Barabbását olvassa, majd az egyik megállóban felszáll három új utas. A szerző érzékletes leírást ad az idegenekről: „szakállas, barna bőr, barna szem, fején sapka, szürke melegítő, bakancs. Vele egy rövid hajú, kék pufi kabátos, farmeres srác, folyton vigyorog, sárga, sűrű fogsora olyan, mint Sauron szájáé a Fekete Kapunál.” (48.) A leírás jól épít a társadalmi sztereotípiákra, viszont fontosabb az, hogy A Gyűrűk Ura jelenetére tett utalás dekódolása révén szerepet kap a popkultúrán nyugvó közös tudás. A jellemzés stíluskülönbsége meghatározza az egész novellát, hiszen az elbeszélő hangja mellett Karinthy-intertextek és az egyik felszálló beszéde is megjelenik – „Te, testvérem, szeretsz olvasni? Jól van akkor, a kurva anyádat.” (49.) –, ami remek dinamikát ad az elbeszélésnek.

Két metamorfózisra épülő novella is kiemelkedő példa a popkultúra referenciális szerepének felmutatása szempontjából. Az Oppenheim úr főszereplője fává változik, melyet az egyik karakter A Gyűrűk Ura entjeihez és a Trónok harca arccal bíró fáihoz hasonlít, vagyis a szereplők világértelmezése, a megnevezés a popkultúra révén történik. A furcsa és idegen szinte normálissá szelídül ebben a szövegben, ami hasonlóságot mutat Veres Attila poétikájával is, akinek emlékezetes, szürreális írásai a hazai weird irodalmat gazdagítják (Odakint sötétebb, Agave, 2017 és Éjféli iskolák, Agave, 2018). Pál Sándor Attila a Veresre is jellemző oldásokat használja, ami a kontextusba ékelődő egyszerű kijelentésekre épül: Oppenheim úr összemontírozza magát a fával, a felesége perlekedik, de az öreg válasza nyugodt: „Oltvány vagyok, Margit.” (69.) A pitbullban a kutya és gazda között cserélődnek fel a szerepek, ami a domesztikáció kérdését állítja a középpontba azáltal, hogy ki idomít kit, kinek a természetét sikerül megszelídíteni, vagyis hogy a domináns(nak gondolt) faj milyen módon veti alá a másikat, hogyan hajlítja a saját akaratához. Az elnyomás ugyancsak forrótéma ma a populáris kultúrában, elég a hazai spekulatív fikció szerzőire gondolni (például Brandon Hackettre, Moskát Anitára vagy Sepsi Lászlóra), akik azt a kisebbségi léttel, kizsákmányolással kapcsolják össze szövegeikben.

A kötet legsúlyosabb kérdései (a hagyományhoz való viszony átalakulása, identitáspolitika, intézményesülés) mégis a néptánccal fonódnak össze. Az első novellában, a Békében valamiféle mitizálódáshoz kapcsolódik ez a kérdés, ami az egyik szereplő rejtélyességéből fakad. Ahogyan sok másik novellába, ebbe is beszűrődik a rendszerváltás, hogy marad is, változik is az emberek hétköznapi élete, és éppen ez a jelenlét és hiány, az állandóság és változás határozza meg a titokzatos szereplőt, így a könyv néptánchoz való viszonya, a múlt-jelen kulturális és politikai különbségének ambivalenciája már itt láthatóvá válik. A további szövegek kapcsán felmerülhet, hogy miként lehet valamit népi kultúrának nevezni, ha az valójában egy szűk réteg által ápolt hagyomány, és többnyire intézményes, professzionális keretek közé szorult. A néptánc néhány hagyományőrző vidéket leszámítva visszaszorult a kultúránkban, inkább intézményes keretek közt működik, nem véletlen talán az sem, hogy a kötet egyes darabjai éppen a néptánchagyomány autentikusságának, élményszerűségének, szabadságának és spontaneitásának elhalványulását helyezik fókuszba. A dohányosban a profi néptánc, az intézményesülés válik láthatóvá, ami összekapcsolódik az (tánc)addikcióval, amely pedig az elbeszélő szenvedélye és kiábrándultsága révén artikulálódik. A narráció sok helyen jól működik, hiszen vallomásos, létösszegző jellegű elbeszélői stílusok jellemzik, melyben az olvasó is többször megszólítottá válik, viszont éppen a mesélésből, az élőbeszéd imitációjából fakadó nyelvburjánzás többször is a szöveg rovására megy. A Haladás fókuszáltabban veti fel az intézményesülés kérdését: a néptánc szabvánnyá válik; a nőket robotokra cserélik, elvégre csupán a férfi táncosok kiegészítői; minisztériumilag korlátozzák a táncolás lehetőségét és helyét. A novella a kulturális cenzúrát mutatja meg, egyszerre a Kádár-korszak és napjaink viszonyainak kritikája, ahol a szabad kulturális tér szűkül, kontroll alá kerül. Örkényi és orwelli, ahogyan a néptáncot kisajátítja a hatalom, és ahogyan a birtokbavétel által a groteszk történet az identitáspolitika felől is megközelíthetővé válik: a népi kultúra szabályozása, a történeti emlékek és a korábbi gyűjtések eltörlése mind megjelenítődik tematikusan.

A fantasztikus irodalmi elemek nemcsak az identifikációban és a világ tapasztalatának megnevezésében, illetve megértésében érhetők tetten. A kötet tartalmaz olyan szövegeket, amelyek a spekulatív fikcióra jellemző helyzettel dolgoznak, így más szerepet töltenek be ezek a motívumok, mint a néptánchoz vagy popkultúrához kötődő identitáspolitika problémáit feszegető novellákban. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lehetne átmenet a kettő közt – például a Haladás futurisztikus-disztópikus történetként is olvasható. A fantasztikus zsánerekhez kötődik a Spitzer úr, amely a fausti alkut írja újra: csak akkor jön el a halál az öregért, ha végigolvasta a könyvtárát. A történet ironikus tónusa elveszi a fantasztikum élét azzal, hogy az olvasás új erőre kap a világban a hosszú életű, influenszerré váló Spitzer úr hatására: „A kritikusok szerint újra-, valójában szimplán csak elolvasta a teljes Berkesit, mire az USA-ban Berkesi Fan Clubok alakultak, Börköszí, affektálták a könyvmoly tinik, Moldova, Szilvási, Jókai, Mikszáth, a Szép versek antológiasorozat, magyar költők digitálisan felújított arcképei villogtak a Times Square kivetítőin. Amikor a Bibliát végigolvasta, az egyház kitüntette, »A Biblia újra szexi« […]” (24-25.)

A novellák otthonossága az idegenség és a fantasztikus elemek használatának ellenére is megmarad, hiszen a popkulturális utalások mellett a szövegek ismerős közegből merítenek (családi ünnepekből, a napi rutinból, tömegközlekedésből), és lebontják a falat a szereplők és olvasók között, könnyen hozzáférhetővé téve az elbeszélők gondolatait. A narrátor és olvasó közti határ elmosása különösen az olyan utazásra építő történetekben köszön vissza, mint például A csók című, amelyben a narrátor viszolygása jelenik meg az egyik utastársától; a már említett A sapkás; vagy a Banyatank, amelyben a szereplők kegyetlen őszinteségével furcsa világot tár az olvasó elé az elbeszélő. Utóbbi által felvetődik a kérdés, kimondott szavaink illusztrálják-e gondolatainkat, és vajon mi lenne, ha csak az igazságnak lenne helye a világban.

Az említett ismerősség elsősorban a kötet nyitó és záró szövegében kap teret, hiszen ezek nélkülözik a fantasztikum elemeit, a realista prózahagyományt folytatják. Az öreg című novella egy idős ember napjába enged betekintést, bemutatja a vidéki életet és figyelmet fordít a szinte perifériára szorult idős generációra. Az elbeszélés erőssége, hogy nem idealizál, nélkülözi a pátoszt, többnyire tárgyilagos marad. A címadó és egyben záró mű, a Rokonok egy húsvéti helyzetet mutat be, ahol csak felszínes csevegés zajlik az ismerősök, rokonok között. A novella interakciókat bemutató részei szinte vázlatszerűek, az ünnephez kötődő kötelező elemeket és beszédpaneleket sorakoztatják fel, ami jót tesz a szövegnek, hiszen ritmust ad a próza folyásának, nem hagyja leülni. Valójában úgy működik, mint egy checklist, ahol pipálni lehet, hogy mi történik a családi eseményeken. Ebből a szempontból a tartalom és forma szinkronban van egymással.

Pál Sándor Attila első prózakötete erős kezdés, még az olyan kísérletezőbb, hangkereső elbeszélések ellenére is, mint amilyen például A dohányos. A szerző egyenletes színvonalú, változatos novellákat tár az olvasó elé, melyekben a dialógusok kevert világa, a népi és populáris kultúra, a régi és új, a realista és fantasztikus elemek házasítása, illetve a nyelvi rétegek elegye homogén, saját nyelvet teremt. A Rokonok jól egyensúlyozik a fantasztikus- és a szépirodalom között is, noha nyilvánvalóan az utóbbival ápol szorosabb viszonyt. Ez teszi a szövegvilágát változatossá és vonzóvá, amit a narratív megoldások, a kötet szerkezeti íve, valamint az ismerős helyzetek és embertípusok csak megerősítenek. A könyv nem ragad be egyetlen kánonba, nem tagozódik be maradéktalanul egyetlen kulturális gettóba sem, helyette plurális horizontot kínál a kulturális pozíciók folytonos áthelyeződése és átrendeződése révén.

Borbíró Aletta

(A cikk szerzője a szegedi Törzsasztal Műhely tagja)

Magvető Kiadó

Budapest, 2021

100 oldal, 2499 Ft