10.11.
| Pinceszínház – Ágens Társulat – Tragédia: Az ember >>>
09.27.
| Pinceszínház – Maggi és Lillemor >>>
09.26.
| PesText – Vigyázat, ez Bob Dylan! >>>
09.26.
| Pinceszínház – Ágens Társulat: Kurtizánképző >>>
09.22.
| Egy ragyogó tehetség a tűzhányók és gleccserek országából – Víkingur Ólafsson végre ismét a Müpában >>>
09.20.
| Roma Hősök – Európai drámák kötetbemutató >>>
09.19.
| A Pinceszínházban tartja Ady-estje ősbemutatóját Jordán Tamás >>>
09.18.
| A Szentendrei Teátrum produkcióival folytatódik a MASZK őszi kollekciója >>>
09.17.
| Nemzetközi sztárírók és a hazai kulturális élet legjava a 2021-es PesText fesztiválon >>>

09.16.
| Kardos Sándor kapja a ZSIFF idei életműdíját >>>
05.17.
| Középiskolások irodalomról – szóval, képpel >>>
06.03.
| Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!) >>>
06.03.
| Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei) >>>
06.02.
| Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája) >>>
06.04.
| Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017) >>>
04.28.
| Előkerültek Pilinszky álmai >>>
04.27.
| PesText 2021 – Négyszázezer forint összdíjazású irodalmi pályázat >>>
04.26.
| A nomádok földje kapta a legjobb film Oscarját >>>

DANTE KÖREI
700 éve halt meg a költő

Tandori Dezső verse, Petrarca, Pier Paolo Pasolini művei

Kerber Balázs válogatása,a kortárs olasz költészetből

Vígh Éva, Máté Ágnes, Szörényi László, Kabdebó Lóránt, Nádasdy Ádám, Kocziszky Éva, Yilmaz-Mészáros Enikő, Pál József írása Dante művészetéről

>>>

VERSENY A SZEGEDI EGYETEM FENNÁLLÁSÁNAK
100. ÉVFORDULÓJÁRA
Az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola magyar nyelv és irodalom munkaközössége áprilisban irodalmi vetélkedővel ünnepelte a Szegedi Tudományegyetem kettős – a szegedi egyetem létrejöttének 100 éves, illetve a szegedi „összegyetem” megalakulásának 20 éves – évfordulóját. Az eseményhez kapcsolódóan a gimnázium az elmúlt év őszén 3 fordulós irodalmi pályázatot hirdetett középiskolás diákok számára […]

>>>

„Az irtózat egy borzalmasan izgalmas állapot”
2021.07.19 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS GYŐRFI KATÁVAL

Győrfi Kata költő, dramaturg, 2019 őszén jelent meg első, Te alszol mélyebben című verseskötete. A szerzővel pályakezdésről, kísérleti szövegekről, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház által 2021 januárjában bemutatott Meghatározhatatlan időre című kirakatszínházi előadás dramaturgiai munkáiról, valamint az alkotói érdeklődés mibenlétéről beszélgettünk.

  – 2019 őszén jelent meg a Te alszol mélyebben című versesköteted, de figyelve az addigi pályádat, nem tűnt biztosnak, hogy versekkel fogsz debütálni, hiszen korábban slam poetryt adtál elő, a Műúton pedig  Lakásgyakorlatok címmel prózasorozatod is futott. Számodra egyértelmű volt, hogy az első könyvedben versek lesznek? G. István László fülszövege szerint kész költőként álltál elő ezzel az anyaggal. Ez volt a te megélésed is?

  – Valamiért egyértelmű volt, hogy verseskötetet fogok megjelentetni először, igen. Verseket írok a legrégebb óta, gondolom, azért. Viszont amióta megéreztem, milyen jó szabadon kísérletezni, beledobni és elengedni magam a szövegírásba, azóta kötetlenül írtam mindenfélét: verset, rövidprózát, tárcát, slampoetryt, kritikát, jeleneteket, drámát. Most viszont, hogy van egy ilyen második kötet nyomás, vagy egyáltalán publikációs nyomás, megint teljesen be vagyok görcsölve. A szerkesztőm szavai most inkább szorongatóan hatnak, mint elismerően.

Mégis, a kísérletibb szövegek ellenére, a Te alszol mélyebben versanyaga egy feszes, a mindennapiság képeiből építkezően sem tolakodó nyelven szólal meg. Mekkora munka volt ezt megtalálni, és összecsiszolni a verseket ezen a nyelven? A kötet óta publikált verseidben is ez a hang tér vissza. Maradni látszik ez a bevált beszédmód?

– A kötet gondolata sokkal később jött, mint a legtöbb vers. Vagyis én később készültem arra, hogy kötetem lesz. A szövegtömegben, amely akkorra összegyűlt, G. István László vélt felfedezni egy izgalmasabb szervezőelvet, és akkor azok mentén tagoltuk a ciklusokat. Aztán utólag a szervezőelvet ráadásul alátámasztotta az időrend. Tehát ahhoz képest, hogy nem készültem soha verseskötetre, sikerült három különböző ciklust összeírni az életem során: az elsőt, amiben nagyon te-én-centrikus minden szöveg, a másodikat, amiben a te teljesen felszámolódik, és egy harmadikat, ami akkor, amikor a kötetet szerkesztettünk, még nagyon körvonalazódóban volt. Nemes Z. Márió az egyik JAK-táborban két fröccs között javasolta, hogy lépjek már ki ebből a szűk térből, amibe így bezártam magam és a szövegeim. Ebben a kilépésben vagyok most. Nem feltétlenül keresek valamilyen beszédmódot, ami az enyém lehet, inkább az arányokat próbálgatom.

Random jól hangzó és kinéző cuccokat összedobni bármikor tudok, ha csak a telefonos jegyzeteim egymás után rakom, azt is lehetne költészetnek nevezni. Én arra vagyok kíváncsi, hogy mi van a szöveg után.

Olyan dolgokat írni, amik felejthetetlen élményeket idéznek fel vagy okoznak. Na jó. Legalább ötversenként írni egy ilyen igazán vers verset, ami kísért még egy darabig.

A kötetben ezeket a felejthetetlennek talált pillanatokat, mondatokat, szavakat a hálószoba tereptárgyai között találja meg a kapcsolatában is magányos elbeszélő. Nem csak a kötet címében, de a versekben is fontosak az elalvás és fel/megébredés, álmodás valóságtapasztalatai. A határok érdekelnek ezekben a helyzetekben inkább, vagy az állapotok?

– Egész életemben nagyon szeszélyes viszonyom van az átmenetekkel: azokban fejlődöm és alakulok a legtöbbet – ezért valahol vadászom is őket, és irtózom is ezektől a megpróbáltatásoktól, mert mi lesz, ha nem tudom megugrani.

Az irtózat egy borzalmasan izgalmas állapot, amelyben az ember azt érzi, hogy igazán intenzíven él; és közben lehet, hogy egész életemben a stabilitásra vágyom a legjobban, a jól kiszámítható, meleg, biztonságos rutinra, amiben tudok tervezni, amiben el tudom engedni magam, és amiben eljutok a megvalósításig, a megdolgozott sikerélményért, amikor az ember azt érzi, hogy mélyen igazian él.

És akkor itt van ez a versírás, amiben keveredik az irtózatos borzalom és a mély igazság. Egy-egy versben ezeknek az arányait gyakorlom – kötetben csak a terjedelem más –, hogy a váltakozás ne legyen kiszámítható, hogy adjon hozzá, emelje el, ne legyen patetikus, ne legyen giccses, ne unjam el, térjek vissza, kezdjem elölről, s így tovább, amíg vége nem lesz.

A köteted szikár nyelve mellett tele van olyan metaforákkal, hasonlatokkal, amelyeknek nyelvi adatok a forrásai: „úgy fekszünk egymás mellett, / mint két azonos értelmű szó” (Éppen annyira, 10.), „átmegyek hozzád / többes számban ébredni” (Nadrágban táncolok, 15.), „úgy fekszem melletted ilyenkor, / mint egy megbánt mondatok utolsó szava” (Mellettem ilyenkor 18.). Az Erdély Romániához csatolásának százéves évfordulójára írt publicisztikádban azt írtad: „másodikos koromban a szentgyörgyi tanítónénim azt mondta, hogy nem tudok magyarul”. A nyelvhasználatra irányuló kiemelt figyelem nálad abból következik, hogy határon túliként mások a magyar nyelvhez való viszonyaid?

– Azt hiszem, a nyelv, amelyet használunk, minden nap egy teljesen egyszerű és normális kifejezőeszköz, olyan, mint a test, vagy a hang, csak elvileg – ugye – több lehetőséget kínál. Ahogy román környezetből teljesen magyarba kerültem, be kellett ismerjem, hogy nem akkora biztonsággal élek a nyelv adta lehetőségekkel, mint ahogyan élni vélt az új környezetem. Ezért magyarnyelv-órákat vettek a szüleim. Ne tévesszen meg, otthon mindenki magyarul beszélt, magyar óvodába jártam, magyarul tanultam írni és olvasni – de ez egy politikai kérdés volt. Mindenesetre emiatt

azt gondoltam, hogy nagyon túl kell kompenzáljak, és olyan összefüggéseket és kapcsolatokat kerestem egy-egy vers, novella, regény, dráma olvasása vagy fogalmazásírás közben, amiknek, azt hittem, mások rég birtokában vannak.

Valahogy így alakulhatott, hogy fel akarok fedezni magamnak mindent, amit lehet, fel szeretném fedezni az írásnak más dimenzióit is.

2019 óta dramaturgként dolgozol a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházban, és idén januárban egy izgalmas, Dálnoky Réka dramaturgtársaddal írt kirakatszínházi előadást mutattatok be – 13 kisvárosi, a pandémia alatt átalakult életet vizsgáló jelenetben Meghatározhatatlan időre címmel. Az előadásban belvárosi kirakatokban látszólag magánéletet élő embereket látnak a nézők, például egy színész monologizál arról, hogy nem találkozhat a közönséggel, vagy egy kommentelő pötyög a saját szobájába zárva. Ebben a nagyon más szerepben, ahol nem csak alkalmaztok egy szöveget kőszínházi színpadra, hanem alternatív színpadokra: kirakatokra írtatok, mennyire volt más az alkotói munka?

– Minden színházi előadás más-más alkotói folyamat. Én alapvetően kívülről kapcsolódtam be a színházcsinálásba, az irodalom, a filozófia irányából, és az első projektemtől kezdve 2019-ig függetlenként dolgoztam, ráadásul főleg nem kőszínházi körülmények között, független színházaknál. Egy pár éve szokom és alkalmazkodom a kőszínházhoz, ami alkalmazkodásban ez a bezárás nagyon jól jött. Jól jött nekem személyesen, mert azért a kőszínházi mindennapok közel sem olyan meglepetéssel teliek, mint a szabadúszó mindennapok. És jól jött szerintem a kőszínházaknak is, mert visszatérhettünk az eredeti kérdéseinkhez, melyekre a választ keresve kezdtünk el mindannyian színházat csinálni. Volt alkalmunk együtt beszélgetni arról, hogy mit jelent nekünk és mit jelenthet a közösségünknek, akiknek játszunk, a színház. Elkezdett újra égni bennünk a jó színházcsinálás igénye.

Volt alkalmunk visszakeresni az első szenvedélyeinket, melyeket a színházzal kapcsolatban kezdtünk el érezni.

Én így például visszatértem a fenomenológiához, amikor a teljes alapképzés ideje alatt arra kerestem valami magyarázatot, hogy a színházban a Másik hogyan van rám, és milyen hatással.

Az, hogy színházi keretek és szövegek között mozogsz, hatással vannak az olvasásra szánt szövegeidre, verseidre, prózáidra? Várhatjuk, hogy előtűnnek a színházi témák, eszközök, vagy határt húzol a két szövegalkotás között?

– Nekem ezek a nulladik pillanattól egyszerre vannak. Tinikoromtól foglalkozom színházzal, azóta írok verseket is – sok mindent köszönhetek ezeknek a dolgoknak, és az embereknek, akik vezettek ezekbe az irányokba. Akárhova elmegyek egy jó előadást megnézni, és egy jó könyvet egyleültömbe elolvasok. Az ízlésem és a kíváncsiságom, a személyiségem határozzák meg az előadások, amelyeket nézek, minden, amit olvasok, akkor is, ha eltelnek hosszú hónapok, évek, hogy nem csinálok színházat, vagy nem írok egyáltalán – nem állok le, nem választok szét. A legutóbbi kedvenc összefolyásom az volt, amikor egy ifjúsági előadásban Bocsárdi Magor barátom [színházi zeneszerző, a sZempöl zenekar alapítótagja – szerk.] írta a zenéjét az előadásnak, s együtt írtuk a dalszövegeket rá – nagyon felszabadító volt zenére írni verset.

Már beszéltél róla, hogy készül a második köteted, és hogy azzal kapcsolatban nyomást is érzel, arról pedig másutt nyilatkoztál már, hogy a színházi munkában hosszú távú tervekkel dolgoztok. Min dolgozol most épp?

– Most egyelőre nem dolgozom semmin, mert az elmúlt fél évben annyi ösztöndíjra, pályázatra adtam be nemlétező anyagterveket, annyiszor éreztem, hogy nem vagyok elég jó, hogy el fognak felejteni, hogy muszáj írjak, stb. stb., hogy hoztam egy döntést, hogy megkímélem magam ezektől a feszkóktól.

Az írás maradjon egy örömélmény, a publikációs kényszer ne vigye el az egészet, és ne a kötetszorongás legyen az utolsó gondolatom, mielőtt elalszom.

Van egy havonta megjelenő képregényvers sorozatunk Marjai Petra Lillával a Filmvilág magazinban, amit nagyon szeretünk. Meg van egy-két pályázat, amely inspirál, amelyekre írok. De alapvetően csak úgy akarok írni, cél és koncepció nélkül. Emberként sok minden érdekel, de versíróként nem tudom egy ideje, hogy mi érdekel – ebben kísérleteznék kicsit.

Veszprémi Szilveszter

 

(A cikk szerzője a szegedi Törzsasztal Műhely tagja)


Címke: , , , ,
2021.09.21 - tiszatáj

RED ROCKET
Jó ideje nyilvánvaló: Sean Baker a kortárs amerikai független szcéna koronázatlan királya. Cannes-ban debütált tragikomédiája privát és nemzeti szinten boncolgatja az Egyesült Államok hátsóudvarában döglődők sehová nem tartó hétköznapjait… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.09.21 - tiszatáj

Nagy úr a véletlen, talán Isten akarata a sajátunkkal szemben. (Hogy létezik-e Isten vagy saját akarat, azt hagyjuk, egyelőre.) Nem terveztem, hogy három hét alatt háromszor is színházba menjek, ráadásul minden alkalommal magyar színdarabot nézzek, mégis így alakult… – HORVÁTH PÉTER KRITIKÁI

Tovább olvasom >>>
2021.09.21 - tiszatáj

BAKONYI ISTVÁN: PETŐCZ ANDRÁS ÚJABB KORSZAKA
„Petőcz András ugyanis olyan költő, aki egyszerre hisz a nemzeti és az európai értékekben. […] Költőnk nagyon is magyar és nagyon is európai gondolkodó” – olvashatjuk Bakonyi István Petőcz András újabb korszaka című kismonográfiájában. Egyetérthetünk a szerző megállapításával, mert Petőcz András életműve nem csupán a magyar költői-prózai hagyományt, hanem az európai, sőt világirodalmi (elsősorban amerikai) szerzők újításait egyaránt kamatoztatja művészetében… – SEBŐK MELINDA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.09.21 - tiszatáj

CSEHOV SIRÁLYA BARNÁK LÁSZLÓ RENDEZÉSÉBEN A SZEGEDI KISSZÍNHÁZBAN
Barnák László szegedi Sirály-rendezése sokszínű tragikomédiaként tálalja a Csehov-darabot. A kisszínház színpadán szinte naturalista módon jelenik meg a 19. század végi orosz világ, ahol a vágyak beteljesületlenek maradnak és mindenki mást szeret… – HOLLÓSI ZSOLT KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.09.19 - tiszatáj

ZŰRÖS KETTYINTÉS, AVAGY PORNÓ A DILIHÁZBAN
Provokatív, egyúttal rendkívül intelligens, önmagunk és társadalmunk elé görbe tükröt illesztő remekművet alkotott a román újhullám egyik leginkább jegyzett direktora: Radu Jude előző munkája nyomvonalán haladva vágta zsebre az Arany Medvét és alkotta meg pályája eddigi talán legjobbját… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.09.16 - tiszatáj

ARANYI SÁNDOR ÉS TANÍTVÁNYAI
Ezek a melók itt most azért érdekesek, mert nem egy téma vagy szemléletmód, hanem Aranyi mentén kerültek a falra. Az ő egykori, mára szakmailag elismert tanítványai állítanak itt ki, és ezt leszámítva semmi közös, vagy semmiféle kapcsolódási pont nincs a falra kerülő munkákban… – VÁRALJAI ANNA MEGNYITÓJA

Tovább olvasom >>>
2021.09.16 - tiszatáj

SZABÓ IMOLA JULIANNA: LAKÁSA VAN BENNEM
Szabó Imola Julianna kötete olyan, mint egy tüdő. Páros, lebernyeges szerv, szükséges a légzéshez, egyszerre gyakorolja a megtartást és az elengedést. Nem szól olyanról, amiről az élet ne szólna: kórházi látogatások, nagyszülők halála, terhesség, bántalmazás, válás, költözés, szülés, gyermeknevelés, betegségek, elöregedés. Mindezek egy képileg is burjánzó nyelven, a megértés vágyának orgánumán… – SZUTORISZ SZABOLCS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.09.16 - tiszatáj

SZALAI ALEXA RITA TÁNCMŰVÉSZ, AZ 1984 KOREOGRÁFUS-ASSZISZTENSE
Táncol, tanít, az 1984 című sikerprodukció koreográfus-asszisztenseként is dolgozik Szalai Alexa Rita táncművész, a Szegedi Nemzeti Színház tánckarának tagja, aki Győrből került a Tisza partjára… – HOLLÓSI ZSOLT INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Tandori Dezső: Felplusztulás, leplusztulás (Előzetességek és utólagosságok [2018–2019])Demény Péter: Az élet gesztenyéi (Slágerek, sanzonok, slamasztikák)H. Balogh Gyula: Alsóvárosi hitregékBakos András: Isteni testekSzathmári István: Spanyol reggeliSántha József: BörtönkarnagyNormal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattTandori Dezső: Nincs beszédülésPetőcz András: A visszaforgatott időLengyel András: Tömörkény-tanulmányokKálnay Adél: Szivárványország (Utazz velem!)Virág Zoltán (szerk.): Színkép, hangkép, összkép (Írások elméletről és gyakorlatról)Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Fried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházTandori Dezső: A szomszéd banánhalSeregi Tamás: Művészet és esztétikaÉszlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Zalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)„Ragyogó pusztulás” – kortárs osztrák irodalmi antológia (szerk.: Bombitz Attila)Lengyel András: Ellenkultúra, peremhelyzetben (Marginalitástörténeti vázlatok)Bíró-Balogh Tamás: Az irodalom személyességekabai lóránt: semmi színSzlováknak lenni csodás…Petőcz András: A megvénhedt IstenDemény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólTandori Dezső: Szellem és félálomKálnay Adél: Hamvadó időSzepesi Attila: IstenporPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Sághy Miklós: A fény retorikájaTandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézCsiki László: A kaptárBaka István: Műfordítások III.Jász Attila: Fürdőkádból a tengerTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaBíró-Balogh Tamás: TollvonásokFried István: Magyar irodalom(történet)