Makáry Sebestyén: Kedvesnek lenni
Attól félek, hogy szeretkezni fogunk.
Ahogy elakadunk a beszédben,
a kutyát kezdi szeretgetni.
Odahívja magához a teraszon.
Öt percig szeretgeti. A terasszal szemben
vasúti őrbódé, a nagyapja hozta magával.
Nyugdíjba. Most szerszámtároló, darázsfészek.
Megsimogatja a karomat.
Nem merek mozdulni. Lemegyek a strandra.
Farmerban fekszem mellette. […]
„Akkor már apám helyett is bőgtem.” A kutya
nyögött fel mellettünk, ahogy fészkelődött a vackán.
Azt mondta, öleljem meg. Védekezésül
mondom, ez egy barátom gyerekkorának
meghatározó emléke.
Nem tudta az apja a holdautót megvenni.
A másik szobában fekszem. Tegnap is
vele álmodtam. Egy hosszabb
ölelésre. Ahogy közeledek a házhoz,
izgulásomat elégedettség.
Három napja beteg vagyok.
Az elégedettség, hogy újra. Közben
a gyomrom megint égni kezd.
Attól félek, hogy szeretkezni fogunk.
Ahogy elakadunk a beszédben,
a kutyát kezdi szeretgetni.
Odahívja magához a teraszon.
Öt percig szeretgeti. A terasszal szemben
vasúti őrbódé, a nagyapja hozta magával.
Nyugdíjba. Most szerszámtároló, darázsfészek.
Megsimogatja a karomat.
Nem merek mozdulni. Lemegyek a strandra.
Farmerban fekszem mellette. Arra se ébred fel,
ahogy a zárral baszakodok. Minek éjszakára
ezt is becsukni? Tudja, nem léceltem le.
Combközépig állok a vízben. Nem számítottam rá,
hogy ennyire hideg. Még mindig nem úsztam meg,
pedig már világosodik. Csak ágyékig merüljek bele.
A meggyfa alatt, a kertben hugyozok. A ház
még mindig sötét. Egy 30 éves rózsaszín elemlámpa
a szekrény tetején, mélyen becsúszva. Vagy inkább 40,
mint a holdautó. Áll a farkam. A használaton kívüli ház pora
az ágyra borított pokrócon. Az orrom még jobban bedugul.
Át akarok menni. Fekszem. Nincs zsebkendő az ágyban.
A markomba fújok. A növekvő túlnyomás az arcomban.
Csak, édes Istenem. Pár perc alatt kitisztul. Levetkőzik.
Csak a mellétől lefelé látom. A nagyszülei
esküvői fotója balra, a növényi mintákkal tapétázott falon.
Csak öt perc. Becsukom a szemem, hátha
nem mozdulok. Nagy, nyomtatott á betű. Hirtelen
ébredek. Kisiskolás apukájának kötött pulcsijában a képen
a fejem fölött. Mállik a tapéta. Még
átmehetek. A másik ágyon ébredek, ezt
régebben használtuk. Még mindig nem
ugrottam a vízbe. Csak a félelem van bennem,
hogy lefekszünk. A holdautó helyett
sárga, műanyag homokozólapát.
Akkor már az apja helyett is bőgött. Ő meg csak fogta a kezét.
20-30 éves, üres piásüvegek. Farönköt utánzó felespoharak.
Kávé a teraszon. 4 személyes. Kerámia kiöntőjén
zöld, mázolt krizantém. Kisautós és lila
hibiszkuszvirágos bögre. Nagyszülők. Az edzett,
dróthálós üvegtető a terasz fölött
végig van repedve. A homok koptatta sárga műanyaglapát
a pincében évtizedekkel később. Most
a kezét. Szörnyű. A kutyának kell
dobálnom a botot. Mondtam neki, félek.
Szörnyű, mondja. A fára akad. Lángos nincs
csak hotdog, még este. Erre ő hív meg.
A hálózsákomat az ágyon hagyom.
Nem ízlik a rizling. Hogy lehet egy rizling rossz.
Neki. A becenevemen szólít. Be kell bújnom
a hálózsákja alá. Csak megismétlem. Alsógatyában
később. Elhagyta a nagyszülői,
sufnifiókban talált karikagyűrűt. A papáé.
Fügefa is kihajt, gyökérről, mert elfagy minden évben.
A farmeromat keresem. Ő adja oda. Nálam volt.
(Megjelent a Tiszatáj 2020. márciusi számában)