PÁNCZÉL ANDRÁS INTERJÚJA TURCZI ISTVÁNNAL AZ IRODALMI TEHETSÉGGONDOZÁSRÓL

Turczi István József Attila-díjas, Babérkoszorú-díjas és Prima Primissima díjas író, műfordító, irodalomszervező, a Parnasszus költészeti folyóirat és kiadó alapító főszerkesztője. Kreatív írást 1995 óta tanít az ELTE BTK-n, előadott többek között a budapesti Médiaintézetben, a Magyar Íróakadémián és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kommunikációs Intézetében. A Budapesti Metropolitan Egyetem írásművészet továbbképzési szakának alapító vezetője volt. A Parnasszus írócsoportjának a mai napig havonta tart csoportos műhelyfoglalkozásokat.

– Az egyetemi oktatásban oktatóként hány ember vett részt a teljes folyamatban? Ők milyen szerepet töltöttek be? Kiválasztásuk milyen szempontrendszer alapján történt?

– A tanszakvezető személye mellett az egyes szakterületek felelősei voltak a képzés állandó szereplői, ez kurzusonként 5 főt jelentett. A félévente változó meghívott előadók száma a teljes kurzus alatt 10 fő volt.

– Milyen formában valósult meg a képzés?

– A képzési idő 2 félév, 2×100 óra 54 kredit megszerzésével. A képzések szombatonként reggel 9 és 16 óra között folytak csoportos formában, de hetente változó egyéni felkészülés, handout, referátum beiktatásával. Az elméleti és gyakorlati oktatás aránya az első félévben 60-40, a második félévben 40-60 volt.

– Milyen akkreditációt adott a kurzus a végzett hallgatóknak?

– Az írásművészet (vagy közkeletű nevén) kreatív írás szakirányú továbbképzési szak általam részletesen kidolgozott, illetve a rektori konferencia által elfogadott és bevezetett képzési és kimeneti követelményrendszert állított fel, amelynek végpontja a kétéves oktatási periódus végén tett sikeres záróvizsga és a megvédett szakdolgozat alapján a vizsgabizottság másoddiplomás oklevelet állított ki a végzett hallgató számára. A szakirányú továbbképzés képzési területe társadalomtudomány szakképzettség oklevélben szereplő megnevezése „szépíró” (belle lettrist). A szakirányú képzésre bármely alapszakot végzett szakember jelentkezhetett, aki oklevelét a jelentkezést megelőzően szerezte.

– Kérem, mutassa be a Parnasszus tehetséggondozó műhelyének közösségét!

– A Parnasszus költészeti folyóirat 1995 októberében alakult, ez 2000-ben kiegészült a könyvkiadói tevékenységgel. Az alapítólevélben megfogalmazott elvek alapján a folyóirat és könyvkiadó vállalt célja a pályakezdő fiatal alkotók fórumhoz juttatása, ami a publikálás mellett felolvasó esteken, irodalmi fesztiválokon való megméretést is jelent. 2002 óta nyári tehetséggondozó táborokat szerveztünk előbb éveken át Egerben az Eszterházy Főiskola kampuszában, majd Szentendrén, végül Balatonszárszón és a fővárosban, a Petőfi Irodalmi Múzeum épületében. A legtehetségesebb pályakezdő fiatalok megkapták a lehetőséget, hogy tehetségüket önálló kötetben is megmutassák: 20 év alatt több mint 100 első kötetes költő, műfordító és kritikus/tanulmányíró jutott ily módon kötethez.

– Mennyiben különbözik, illetve mik az azonosságok egy ilyen jellegű műhely és a kreatív írás kurzusok között?

– Az alapvető különbség az, hogy az egyetem akkreditációt ad, és rendszeres elfoglaltságot jelent év közben is. Míg a folyóirat alkotói közössége elsősorban a lapszámbemutatók kapcsán, illetve a nyári időszakban gyűlik össze hosszabb időre.

– A hallgatók kiválasztásánál milyen szempontok érvényesültek? Mely korosztály volt a legjellemzőbb, milyen iskolai előtanulmányokkal, s milyen irodalmi előélettel, tapasztalattal rendelkeztek a résztvevők mindkét forma esetén?

– A tapasztalatok alapján a legfiatalabbak (14-24 éves) és az előrelépni akaró, szakmai megerősítésre váró idősebb korosztály (50-65 éves) korosztály érdeklődik leginkább az egyetemi, illetve a folyóirat által meghirdetett szakmai kurzusok, szemináriumok iránt. Jellemző az is, hogy az irodalmi színtérre belépni akarók, illetve a szakmai elfogadtatásra, elismerésre vágyó idősebbek jelentkeznek.

– Mennyire volt jellemző az eddigi tanulócsoportokban a fluktuáció; mi lehetett ennek az oka?

– Az én gyakorlatomban meglepő módon alacsony a fluktuáció; többen 8-10 éve hozzám járnak, és az sem ritka, hogy aki az egyetemen hozzám járt, a Parnasszus írócsoportjainak egyikében velünk folytatja a munkát. A fluktuáció szociálpszichológiai okai általában ugyanazok: az élethelyzetben történt változások (költözés, anyagi gond, betegség stb.) kihatnak a csoportos részvételre. Ugyanakkor az emberekben megerősödött a valahová tartozás vágya, szeretnek egy jól működő csoport, műhely tagja lenni.

– Hogy értékeli a sikerét a végzett hallgatók részéről? Van-e valamiféle nyomon követés a pályájuk alakulása folyamán, esetleg tartósabb együttműködések valósultak-e meg?

– A Parnasszus írócsoportjai számára minden hónapban tartok csoportos műhelyfoglalkozást, a legrégibb tanítványok 10 éve hozzám járnak, a legfiatalabbak is 1-2 éve. Örömmel tapasztalom, hogy az egyetemen végzett hallgatók mintegy harmada, negyede csatlakozni kíván valamelyik írócsoportomhoz, és ebben a körben kívánja folytatni a közös munkát.

– Hogy látja, lehetséges-e, illetve szükséges-e hatékonyabb tehetségazonosítási, tehetséggondozási rendszer kiépítése? Mit gondol, ez kinek (kiknek) lenne a feladata, s milyen konkrét dolgoknak kellene ehhez megvalósulni?

– A tehetség hosszabb távon szinte mindig megtalálja a maga útját és irányát. A rendszeresség és a szakmai kölcsönhatás a továbblépés záloga, azaz segíteni kell abban, hogy pontosan körvonalazható, kidolgozott szakmai ismérvek alapján maga is felismerje a továbblépés poétikai-tematikai irányait, ismerje a szakmai trendeket, tisztában legyen a hagyományokkal, és rendszeresen kapjon feladatokat. A kreatív írás képzés Magyarországon gyerekcipőben jár, alig néhány egyetemen oktatják, az írószervezetek szintén nem jeleskednek ennek rendszerszintű oktatásával. A kreatív írás vagy írásművészet oktatás egyik legfontosabb eleme, hogy a hallgatók kapjanak „papírt” arról, hogy elvégeztek egy komoly, szakmailag megalapozott és átgondolt kurzust, amelyet elméleti és gyakorlati síkon is tudnak kamatoztatni a későbbiekben.

Pánczél András