07.31.
| Szabó T. Anna és Bősze Ádám lesz a Képmás-estek vendége a festői Halász-kastélyban >>>
08.23.
| Költözik a budapesti Fülesbagoly Tehetségkutató >>>
08.21.
| Lesz 32. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja >>>
08.20.
| Három új kiállítással készül a nyitásra a Ludwig Múzeum >>>
08.15.
| Beethoven-esttel készül a Szegedi Szimfonikus Zenekar a Szabadtérire >>>
08.05.
| Törzsasztal Műhely – Irodalmi minisorozat a Grand Caféban >>>
08.01.
| Duda Éva Társulat SUMMER INTENSIVE 2020 >>>
08.01.
| Főszerepben a kortárs fotográfia az idei Garten programjában >>>
07.30.
| Szemtestvér – Filmpremier és beszélgetés a Capa Központban >>>
07.29.
| Grand Café – Harag Anita Évszakhoz képest hűvösebb c. noválláskötetének bemutatója >>>
NAPI TANDORI

07.20.
| Díjakat nyert Bollywood-ban Goztola Kristina új filmje >>>
07.15.
| PesText RESET – az irodalom most is összeköt – Csillagharcos érkezett! >>>
07.14.
| MOME Kreatív Pakk gyerekeknek a nyári szünetre >>>
07.09.
| Art is Business Díj 2020 – Ismét keresik a művészeti és üzleti szféra kiemelkedő együttműködőit >>>
07.03.
| Ők lettek az idei Táblaképfestészeti Biennálé legjobbjai >>>
07.01.
| MÓRA RENGETEG – A zöld Móra >>>
06.29.
| HOVA TOVÁBB? – 20. ARC közérzeti pályázat >>>
06.24.
| Fellendíti Szeged turizmusát a járvány után a Szabadtéri >>>
06.20.
| Megújult a magyar irodalom fordításának pályázati rendszere >>>
06.18.
| PesText – Tarol a Reset! >>>

Drubina Orsolya, Eszteró István, Fellinger Károly, Jász Attila, Kovács Dávid, Alice Oswald, Tőzsér Árpád, Vida Gergely, Zalán Tibor versei

Boldog Zoltán, Mátyás Győző, Jesús Moncada prózája

Kulcsár-Szabó Zoltán, Móser Zoltán, Zsadányi Edit, Zsellér Anna tanulmánya

>>>

Ez ma az én napom lesz! – gondolta magában Karika Marika, az örökmozgó rokkantnyugdíjas, miközben foltos harisnyáját tyúkszemes lábára igyekezett felhúzni. A ragyogó tavaszi napfényben szinte csillámlott bibircsókos orcája, ahogy szépítkezett a borotválkozó tükrével a kezében. Arcára a fiatalság illúzióját próbálta kozmetikumok segítségével felkenni. Marcsi, hát te milyen ragyogóan festesz motyogta magában kedvenc nagydarab kisnyugdíjasunk. A rádióban éppen az aznapi híreket sorolták. […]

>>>

Türelemüveg
2020.07.13 - tiszatáj

GUILLAUME MÉTAYER TÜRELEMÜVEG CÍMŰ KÖTETÉRŐL

Guillaume Métayer-t hazájában irodalomtörténészként, Fried­rich Nietzsche fordítójaként, a magyar irodalom (például József Attila és magyar kortárs szerzők) francia tolmácsolójaként is ismer(het)ik, és nem mellesleg költőként is, aki nemrégiben a Magvetőnek köszönhetően a magyar olvasóknak is bemutatkozott az Időmérték címet viselő sorozatban. Debütálás tehát ez a vékonyka, kabátzsebbe illő kötet, amelytől, mint minden első könyvtől, a magyar olvasó útirányt vár a költő világában való eligazodáshoz. Ha a néhány szóra szorítkozó, a költőt németre fordító Andreas Unterweger ajánlásának figyelmet szentelünk, mely szerint Métayer világa elegye olyan kategóriáknak, mint az egyszerűség és a mélység, a melankólia és a szóvicc, avagy a versenként eltérő, egyedi zeneiség, nem kanyarodunk messze a magyar fordítások alapján szerzett első benyomásoktól. Amennyiben az olvasás során egy-egy szövegre szorítkozunk, Métayer könnyen fogyasztható, humoros lírát kínál, zavaró elitizmus nélkül, ami mind a négy jeles fordító (Imreh András, Lackfi János, Kemény István és Tóth Krisztina) munkáin egyaránt megmutatkozik. Ugyanakkor többet kell látni Métayer-ből, hiszen a nagyobb egységeket összeolvasva többarcú lírikus portré rajzolódik ki. Ez már csak azért sem véletlen, mivel a kötet egyrészről több lírai korszak terméséből is szüretel, másrészről néhány darab összeolvasása után is szembeötlő tulajdonságnak tűnik a sokszínűségre való törekvés, ami Métayer esetében formai játékot, különböző intonációk, megszólalásmódok, valamint beszélői szerepek váltakoztatására, elegyítésére irányuló kísérletezést jelent.

Ezért mindenképp indokoltnak látszik, hogy a magyar kiadásban egy fordítói utószó zárja a költemények sorát, amely kalauzként is segít(he)ti az olvasást. Mi több, az összefoglalás számos lényeges útra és elágazásra világít rá a költői világképpel kapcsolatban, melyeken keresztül a tágas Métayer-líra tere magabiztosabban járható be. Az utószó egyik, olvasót inspiráló szempontja a francia irodalomhoz való viszony rövid összefoglalása, mely szerint az 1972-es születésű, irodalomkutató Métayer költőként sem fordul el a múlttól, hanem otthonosan mozog annak különböző fejezeteiben, utalásaival és formai megoldásaival belakja a francia hagyományt, továbbérlelve annak közismert ízeit. Olyan példákat találhatunk, melyeknél visszakanyarodik a rímhasználathoz, vagy ahol a kötetlen ritmusú sorain áttetszenek az alexandrinusok, és emellett megannyi témaválasztásbeli, figuratív vonás kanyarodik vissza irodalmi előképekhez. Szembeötlő példa az utóbbira talán az Úrvacsora című szonett, melynek allegóriája baudelaire-i poétika előtti főhajtásnak tekinthető. Ám érdemes átlépni az utószó kínálta szempontokon, tanulságait figyelembe véve tovább haladni, mivel Métayer költői éhsége sokkal nagyobbat merít annál, hogy az irodalomtörténet ismert hivatkozási pontjaival, motívumaival és formai reflexiójával beérje. Ugyanis az irodalmi előzmények átértékelődni látszanak, ezáltal a líra a szűkebb-tágabb értelemben vett „sajátra” reflektál, jelesül a franciára, a franciaság lehetséges jelentéseire. Ez a szándék egy, több költeményben is beazonosítható beszélői karakterben ismerhető fel, amit kezdetben könnyen (és talán tévesen) életrajzi referenciaként is elképzelhetünk. Eszerint ő az a fővárosi figura, aki a Cam­pagne-Première-en otthonosan jár-kel, aki a Párizsi szerelemben az érzelmek metonimikus terében sodródik, aki a (fordítói utószó szerint adysan) a párizsi esőnek szenteli sorait, vagyis aki „Párizs összes utcájával el szeret[ne] menni” (Sambre et Meusse, 31). Tehát ő az, aki a modernitásból ismert várost a folyamatok kiinduló- és végpontjaként mutatja be, ahová a költői élet gravitál. Pedig éppen ellenkezőleg, hiszen mindezekből hamar kitűnik a saját tér szűkösségének ténye, és így a határátlépésre irányuló vágy. Az itt kirajzolódó város, Párizs sokkal inkább egy olyan térnek tűnik, mely pusztán egy már nem-létező otthont ad a beszélőnek, és ahonnan az olvasói tekintet sugarát rendre kivezeti más irányokba: „[p]ár éve egy ilyen város festője lettem. Párizst csak úgy fogadtam el, mint az ő s a hozzá hasonlók vázlatát vagy állványzatát, a szobámat mint egy manzárdszobát – élelmem lett az álom, kenyér és bulik, világtalan bulik más barátokkal, mint az én barátaim” – írja a Festmény (29) című prózai költeményben. A vázlat mint a még el nem készült, befejezhetetlen városköltemény ígérete felszámolni látszik a megismerés lehetőségét, így a tér egyediségét is megkérdőjelezi. A tér más terek lehetséges megfelelőjévé válik: „Párizsban vagy másutt a világban” (Körutak, 20). Métayer költői világlátása kiindulásként nem más, mint hogy kedveli az eltolódásokat, a lényeg felszámolását, a lényeg áthelyezését a lényegtelenbe. A kötet fősodra ezáltal rajzolódik ki, és találhatunk még olyan rokonértelmű költeményeket, melyeknél a beszélő hasonló alakzatokra épít. Van úgy, hogy a dolog kivetülése, árnyéka magával a valósággal kerül rivalizáló viszonyba (A hangya és az árnyéka, 67), vagy amelyikben az enteriőr tárgyak („[a]z éjjelik, a papírmasé dobozok, a nagy állótükrök / az ágyak és portrék”) a francia történelmi színtér főszereplőivé válnak (Elöljáró beszéd, 78). A nyelv gyanúba keveredése, mi szerint nem képes megragadni a valóságot, a címadó költemény tercináiban válik világossá, melyben a valóság nyomában járó költészet apró, üvegbe helyezett maketté zsugorodik, melynek méretével, jelentőségével és tétjével számot vet az elégia beszélője. „Azt álmodom, hogy tengervízzel átitatva, / tizennégy sorba öntöm, vitorlást palackba / Húsz elmúlt évem, az összes bon mot-t, poént, / Amit szelekbe szórtam, görnyedő faként, / Avagy ha az ember fogat s vért köp, akként: / Mert vége – s asztalomra semmi sincs lerakva.” (Türelemüveg, 33)

Kérdéses azonban, hogy a kötet képes-e megkerülni, meghaladni ezt, a párizsi versek körül csoportosuló (illetve a posztmodern könnyen felismerhető hagyatékából álló) költői eszköztárat, és ha igen, milyen fordulatot is várhatunk tőle. Úgy tűnik, a Türelemüvegben az eddig áttekintett szövegeken túl mindenképp figyelmet érdemelnek azok a darabok is, amelyek eloldódnak, és a kötet összképét nézve markánsan el is különülnek a decens irodalmi utalásoktól, és az ezekből táplálkozó iróniától, és melyeknek egyszerű képalkotó ereje, formátlansága és helyenként narratív vonulata egy bátrabb, szubverzívebb költői oldalra világítanak rá. Az Emberi beavatkozás nélkül (74) című, fiktív klímaváltozást elbeszélő prózai természetköltemény minden bizonnyal kihagyhatatlan, melynek organikusan alakuló, globális perspektívában lezajló cselekménye mentén az olvasói tekintet észrevétlen fordulattal juthat el az aktuális világból a barátságtalan jövőbe. Figyelemre méltó továbbá a Homok című darab, melyben a természetesen felhalmozódó földi üledék eltűnésével hirtelen láthatóvá válik a földalatti múlt, a leletek lajstroma pedig nyomasztó tömegként nehezedik az olvasóra. „A fal, melynek háttal dőlt az egész életük, / Eszmél rá végül a titkos ajtóra / A halottas szobához, ahol az ős üldögél. / A kövek, amiket repedező sírkamrákká / Rendezett a homok távozása, széttolódva / Visszaadják millió gyerek szüleit.” (83) Hasonlóan karakteres szöveg a Részlet egy nukleáris eposzból, melynek figuráját, a sugárbeteg Hosha Surut (az utószó szerint) egy japán képregény kockájából kölcsönözte, és melynek az apokalipszis előtti, a még létező világot leíró képsora már önmagában is színfolt a Türelemüvegben.

Az utóbbi három szöveg többet kockáztat a „párizsi” líránál, így többet is nyer, és talán némi hiányérzetet is táplál azokban az olvasókban, akikhez az olvasás során közelebb állt, a kötetlen tárgyválasztás vagy éppen az öntörvényű humor miatt. Ám a Türelemüveg ezzel együtt tartalmas, sokszínű bemutatkozó kötet, és mivel vélhetően a Métayer-líra tartogat még hasonló izgalmas irányokat, érdemes várni a folytatásra.

Éles Árpád

(Megjelent a Tiszatáj 2019. júniusi számában)

 

Fordították: Imreh András, Lackfi János, Kemény István és Tóth Krisztina

Magvető Könyvkiadó

Budapest, 2018

100 oldal, 1990 Ft

 

 

 

 

 

 

 

 


Címke: , , , ,
2020.08.03 - tiszatáj

BERNÁTH DÁNIEL ÉS CSIZIK BALÁZS GEOTAXIS C. KIÁLLÍTÁSA
Bernáth Dániel és Csizik Balázs képzőművészete bizonyos tekintetben a kibernetikusan vezérelt társadalom elképzeléseire is reflektál, azzal párhuzamosan, hogy képalkotási elképzeléseik az absztrakció mentén épülnek fel. Mindemellett pedig azon is dolgoznak, hogy bizonyos képzőművészeti attitűdöket és tradíciókat újragondoljanak és egy olyan alkotói praxist alakítsanak ki, mely képes a mai kor „képiségét” sajátos módon, akár hitelesen is megjeleníteni… – IGOR SPLIT KRITIKÁJA

>>>
2020.07.28 - tiszatáj

INTERJÚ HERCZEG TAMÁSSAL
Közel 20 éve vagyok munkakapcsolatban a Szabadtéri Játékokkal. Ha meg kellene nevezni, hogy melyik a legfontosabb előadásunk, akkor most egyértelműen azt tudnám mondani, hogy az Akárki. Témáját tekintve elképesztően pontosan reagál a művészet erejével mindennapi életünkre. A vírus közepette az emberi létezésről, az elmúlásról beszél, amiből próbálunk kilábalni, és amiből időnként vissza-visszarángatnak minket a mindennapok […]

>>>
2020.07.27 - tiszatáj

ÁCS MARGIT: PÁRBAJ
„Görcsösen óvtam az önálló személyiségem fikcióját – ugyan, kinek van mindenkitől független személyisége?” Az idézet Ács Margit Párbaj című regényéből származik – ebben az eset­ben megfelelő műfaji jelölő a levélregény terminus –, s an­nak ellenére, hogy ez csak egyike a könyvben elhangzó temérdek elgondolkodtató kijelentésnek, mégis egy igen komoly dilemmát helyez a fókuszba… – JANCSOVICS KLAUDIA KRITIKÁJA

>>>
2020.07.26 - tiszatáj

A K-ARTS ACÉLSZOBRÁSZATI KIÁLLÍTÁSA A REÖK-BEN
A REÖK-ben látható válogatás természetesen a térbeli korlátok miatt a monumentális, köztéri plasztikákból csak korlátozottan vonultathat fel, de a szemle így is érzékelteti, hogy az indusztriális plasztika milyen sokszínű, változatos, kreatív megoldásokra képes. Ahogyan a plasztikai ábrázolások tárgykörében is a tradicionális eszközöket, a vésőt és kalapácsot számos esetben felváltották a plazma és lézer vágók, a CNC megmunkáló eszközök, úgy bizonyos ódivatú fogalmainkat érdemes sutba vágnunk… – NÁTYI RÓBERT ÍRÁSA

>>>
2020.07.23 - tiszatáj

MEDVEVILÁG SZICÍLIÁBAN
Olasz–francia koprodukcióban hozta tető alá Dino Buzzati 1945-ös gyerekkönyvét Lorenzo Mattotti képregényíró és illusztrátor. A tavalyi cannes-i szemle Un Certain Regard-szekciójában bemutatkozott Medvevilág Szicíliában noha bizonyos pontokon eltér a forrásanyagtól, zömmel ahhoz hű adaptáció, mely gyermekek, fiatalok és idősek megszólításában egyaránt jeleskedik… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.07.23 - tiszatáj

AKÁRKI
A Szegedi Szabadtéri Játékokat annak idején a salzburgi fesztivál mintájára találták ki. Az ottani Dóm előtt minden évben visszatérő darab az Akárki című misztériumjáték. Ez még soha nem ment Szegeden. Idén viszont a koronavírus miatt csonka évadban ebből tartanak előadást. Bemutató pénteken, de csütörtökön már közönség előtt tartottak nyilvános főpróbát… – MÁROK TAMÁS AJÁNLÓJA

>>>
2020.07.23 - tiszatáj

AGRIPPINA
A jó opera nem olyan bonyolult dolog. Végy egy kitűnő karmestert, néhány nagyszerű és melléjük pár megfelelő énekest! A rendező gondolja végig pontosan miről szól a darab, és miért szól ma, hozzánk! Aztán rendeljetek alá mindent a célnak! Lehet bátran húzni, a szövegen alakítani, újrafordítani! Koncentráljatok a játékra, újrahasznosított díszlet is megteszi, a jelmezeknek fontosabb a karaktere, mint a méregdrága gazdagsága! Ja, és mindebben hinni, kell, hosszan, ámde nyitott szívvel próbálni! A nagy Händel eredeti szándéka másodlagos… – MÁROK TAMÁS KRITIKÁJA

>>>
2020.07.22 - tiszatáj

GARACZI LÁSZLÓ: HASÍTÁS
Garaczi ötödik lemur-kötete mintha a klasszikus fejlődési regények szerkezetét imitálná – a fejezetek hét életkori csomópontot jelölnek ki, kronológiai sorrendet tartva kisgyerekkortól az emberélet útjának – századunkban (ha nem is a kelet/közép-európai társadalmakban) legalábbis remélt feléig, az elbeszélő/főszereplő körülbelül 45 éves koráig. A téma is a tradicionális, XIX. századi Bildungsroman sémába illeszthető: hogyan talál hivatására egy ifjú ember, hogy válik íróvá, milyen buktatókon keresztül lesz a fecniből – ha legépelik – mű… – MOLNÁR ZSUZSA KRITIKÁJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Janáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő