Móser Zoltán: Mészöly Miklósról Tacitus és Cicero segítségével
Móser Zoltán, a kiváló fotóművész, esszéista, Mészöly Miklós barátja és az író több könyvében alkotótársa, műveinek autentikus leképezője ezúttal Mészöly emberi alakjának felidézésére vállalkozik. A XX. századi magyar irodalom rejtélyes vízjelét képviselő Mészöly-próza beavatottjaként Móser a jelentős írói teljesítmény biztosítékát a mű mögött álló jelentékeny egyéniség létezésében tárja fel, vagyis a Mészöly-mű maradandó, sértetlen ethoszát a személyes integritás leképezhetetlen egyediségében pillantja meg […]
 Tekintettel a járványügyi veszélyhelyzetre, a Tiszatáj szerkesztősége úgy döntött, hogy áprilistól a Tiszatáj folyóiratot kizárólag digitálisan teszi elérhetővé az érdeklődők számára. Bízunk benne, hogy a válság elmúltával, amennyiben a folyóirat-támogatások is beindulnak, olvasóink újra nyomtatott formájában is kezükbe vehetik a lapot.
Móser Zoltán, a kiváló fotóművész, esszéista, Mészöly Miklós barátja és az író több könyvében alkotótársa, műveinek autentikus leképezője ezúttal Mészöly emberi alakjának felidézésére vállalkozik. A XX. századi magyar irodalom rejtélyes vízjelét képviselő Mészöly-próza beavatottjaként Móser a jelentős írói teljesítmény biztosítékát a mű mögött álló jelentékeny egyéniség létezésében tárja fel, vagyis a Mészöly-mű maradandó, sértetlen ethoszát a személyes integritás leképezhetetlen egyediségében pillantja meg. Leképezhetetlen, írtuk, pedig Móser, az írói arc fáradhatatlan megörökítője, lencséjével éppen a változásban testet öltő állandóság, azonosság nyomába eredne. A 40 év emberi-írói történetét ábrázoló kettős portré mellett az antik bölcselet, emberismeret nagy alakjainak (Tacitus és Cicero) megfigyelései kínálnak választ az emlékező esszé releváns kérdéseire. Móser Zoltán írása most ingyenesen olvasható a Tiszatáj júniusi számában az issuu.com-on. |
„Mert Mészöly Miklós a méltóság megőrzője volt. Ez nagyon sokat jelentett számomra ’89 előtt, de talán többes számot is használhatok. Ha a méltóságot – ezt az antik örökséget – megőrizted, mert erre neveltek, tanítottak, mert ilyen példákat láttál magad előtt, akkor könnyebb volt itt élni és lenni! Mészöly számomra ilyen példa volt, és ez sokkal több, mint irodalom.
És ha még egy hasonlatra is szükség van, akkor őt én egy öreg, hatalmas tölgyhöz merem hasonlítani. Ennek árnyékában oly jó volt hűsölni, olyan jó volt másokkal – teljesen különböző emberekkel – összegyűlni és beszélgetni. Hol vannak ők, és hol van a tavalyi hó?”
