10.09.
| Trafó Galéria: Mögöttes hangok zaja >>>
09.30.
| Szeptemberben indul a Családi Iránytű Klub >>>
09.30.
| Grand Café – Ráolvasás 03 – Orcsik Roland: Legalja >>>
09.28.
| Törzsasztal Műhely – I. Támogatói Bazár és kötetbemutató a Jazz Kocsmában >>>
09.17.
| Jazz Kocsma – Berta Ádám A kígyó feje című regényének bemutatója >>>
09.17.
| Grand Café – 2008–2018: Válság és hegemónia Magyarországon >>>
09.14.
| Grand Café – Ráolvasás 02 – Nemes Z. Márió: Barokk Femina >>>
09.11.
| Deák17 – Egy ecsetvonásnyi Észtország és a Grimm testvérek meséi >>>
09.10.
| Molnár T. Eszter új regényének és kollázsainak bemutatója a Grand Caféban >>>
NAPI TANDORI

09.25.
| Bemutatták az első magyarországi dinoszaurusztojást >>>
09.07.
| Kossuth Rádió – Nagyok Nátyi Róberttel >>>
09.09.
| A Ludwig Múzeum pályázati felhívása >>>
08.14.
| Ír kortárs költészeti műfordító műhely >>>
08.10.
| Meghalt Bogdán László székelyföldi író, költő, újságíró >>>
07.20.
| Díjakat nyert Bollywood-ban Goztola Kristina új filmje >>>
07.15.
| PesText RESET – az irodalom most is összeköt – Csillagharcos érkezett! >>>
07.14.
| MOME Kreatív Pakk gyerekeknek a nyári szünetre >>>
07.09.
| Art is Business Díj 2020 – Ismét keresik a művészeti és üzleti szféra kiemelkedő együttműködőit >>>

DISZKÓGLÓRIA – Keresztül-kasul David Bowie életművén

Deczki Sarolta, Fenyvesi Ottó, Horváth Csaba, Lanczkor Gábor, Lengyel Zoltán, Lenkes László, Marton László Távolodó, Marx Laura, Nagy Márta Júlia, Péterfy Bori, Poós Zoltán, Delimir Rešicki, Sopotnik Zoltán, Hannah Sullivan, Szabó Eszter Ágnes, Uhl Gabriella írásai

Havasréti József Najmányi Lászlóról

>>>

Ez ma az én napom lesz! – gondolta magában Karika Marika, az örökmozgó rokkantnyugdíjas, miközben foltos harisnyáját tyúkszemes lábára igyekezett felhúzni. […]

>>>

Lángoló banlieu
2020.03.17 - tiszatáj

NYOMORULTAK (2019)

Franciába zászlóba öltözött színes bőrű kisfiú rohan végig örömmámorban az utcán. 2018-at írunk, Párizs épp a FIFA-világbajnokság lázában ég. Pillanatokon belül óriási tömeg lepi el az utcákat, az emberáradat Champs-Élyséesig nyúlik. Lobogókat lenget a nép, minden tökéletesnek látszik, tort ül a trikolorba foglalt szabadság, egyenlőség, testvériség hármas eszménye. Ladj Ly cannes-i zsűridíjas remekműve hibátlanul ragadja meg a vihar előtti csendet: ugyan a glancolt főváros nevezetes utcáin harmónia uralkodik, távolabb, a mélyben hatalmas indulatok készülnek felszínre robbanni.

A Maliban született, felmenőivel később Montfermeilben, Párizs egyik külkerületében (Victor Hugo A nyomorultakjának keletkezési helyszínén) letelepedő direktor nézete szerint az 1862-es regény világa napjainkra sem csillapodott igazán. Királypártiak és forradalmárok összeütközéséből immár a körülmények áldozatává vált kisemberek sehová nem tartó csatangolása lett. Vége a romantikának, a bűzös, lepukkant pórusokat kegyetlen rögvalóság hatja át. A Nyomorultak – hasonlóan a Mielőtt minden elveszne-t a Láthatással továbbszövő Xavier Legrand-hoz – a színes bőrű rendező 2017-es, azonos című rövidfilmjének nagyjátékfilmmé duzzasztása, ugyancsak az ott főszerepet alakító Damien Bonnard-ral, zömmel ugyanazon karakterekkel és témafelvetésekkel. Húsbavágóan önéletrajzi elemekből rajzolta meg 100 perces drámáját a szerző. Barátaival, autodidaktán forgatott kisjátékfilmeket, többnyire szűk pátriája zsarujait rögzítette celluloidra. Debütmozijának kiindulópontjául egy 2008-ban kamerával rögzített rendőri erőszak szolgált, ugyanakkor Ly-t 2012-ben emberrablásban való bűnrészességért 2 évre leültették, de Montfermeil polgármesterét, Xavier Lemoine-t is kemény bírálatokkal illette. Társadalmi nekifeszülését végül siker koronázta a Nyomorultak Oscar-jelölésével.

 

 

Epizodikus struktúrájú, pillanatképekre húzott szociodrámája összes kockájáról lesüt az igazságtalanság és a rendezői tettvágy: a Nyomorultak véletlenül sem csak pengeéles társadalmi kommentárként áll helyt, cselekménytelen, karakterei rezdülését figyelő állapotrajzként ugyancsak végtelenül hiteles. Látszólag egy coming-of-age story bontakozik ki: Stephane, a zöldfülű rendőr civilruhás párizsi gárdisták közé kerül, hogy közelebb lehessen a családjához. Jóformán az Antoine Fuqua-féle Kiképzés francia átirata pereg, a főkarakter a hátsó ülésen kap helyet, perifériára vetettségét az autóban elfoglalt fizikai helyzete is kiválóan jelzi. Idealistaként kezd, ésszerű döntéseket próbál hozni, ám Ly éleslátása, szociális érzékenysége már a társfigurák kiválasztásakor nyilvánvalóvá lesz: míg a fehér bőrű Chris autoritást hangsúlyozó, nagymellényű rasszista, addig a muszlim Gwada noha beveti az erőszakot, olykor vívódásra is hajlamos. Passzív megfigyelőből kérdésfelvető, ritkán kezdeményező, erkölcsi álláspontra helyezkedő alakká válik Stephane és a Nyomorultak legerősebb ütőkártyájára is utal a figura lassú karakterfejlődése. Ly ugyanis ideje nagy részében a szereplőkre telepedő erkölcsi kétértelműségeket vizsgálja. Leginkább az foglalkoztatja, ki hogyan reagál extrém szituációkban, tűzpróba alatt. Ilyen rangban a film nemcsak az afrikaiak, arabok bántalmazása elleni szolidáris példabeszéd, hanem minimalista, karcos röntgenlenyomat – Chris szavaival – „a körülöttünk lévő brutalitásról”, illetve arról, visszaüthetünk-e, ha bűncselekmény történik, egy velünk szembehelyezkedő opponens másképp dönt, eltérően értelmezi a törvényt vagy pusztán igyekszik jobb emberként cselekedni?

 

 

Tinédzserek buszmegállós igazoltatása zajlik az egyik pillanatban, Chris ilyenkor újfent a toxikus maszkulinitásban hisz, motoz, lökdös, hangoskodik, parancsolgat, mire földhöz vágja az őt filmező fekete lány mobilját. Percekkel később Buzz, az introvertált, drónt levegőbe eresztő fiú (a mozi legártatlanabb figuráját a rendező kisfia játssza) válik a banlieu arrogáns lányainak kiszolgáltatottjává – ezek a pillanatok desztillálják Ly drámájának lényegét. Polifón ábrázolásmódú darabjában afrikai is sakkban tarthat afrikait, nemcsak egy fehér felsőbbrendűségtől fűtött zsaru szállhat rá a gyanúsnak ítélt, arab vagy afrikai származása miatt lenézett elemekre. Hugo eposzi sodrása végleg a mútlé, itt csak a nehéz sorsúak, szegények, netán munkásosztálybeliek próbálnak boldogulni egyik napról a másikra. Kirekesztéssel, üres és kicsinyes hatalmi játszmákkal néznek szembe, a bűnt nem gonoszságból, hanem didergő elkeseredettségből követik el. Zaklatott, remegő közelik utalnak a felfokozottságra, melyet csak villanásnyi időre függeszt fel Buzz egy-egy nyugalmat árasztó, lakótelep-panorámákba illesztett drónsnittje. Nemcsak Julien Poupard operatőr vizuális nyelvezete folytán, de az arcokon ülő, tettekbe kódolt karakterfestészet révén is olyan elődök nyomába szegődik a Nyomorultak, mint a Kassovitz dirigálta A gyűlölet vagy Jacques Audiard Dheepanja, ám a legjobb párhuzamot Maiwenn Polisse-a jelenti. Ly, bármennyire is nehéz vállalásnak tűnik, a tűzfészekben lappangó harmónia kihüvelyezésére törekszik. Próbálja az emberre irányítani a felvevőgépet az embertelenségben és azon morfondírozik, hogy előidézhető-e bármilyen pozitív változás? Ugyanerre reflektál a fragmentumokból álló, gyakran drámaiatlan, neorealista utcafilm-stílű cselekmény is: a járőrök csak ide-oda cikáznak, akárcsak az úgynevezett bűnözők. Célorientált figurákról képtelenség szólni, a legtöbb szereplő nem megfontoltan követi el a tetteit. Ly a mellékfigurákon keresztül is képes ezt érzékeltetni. Issa, az afrikai kissrác óvatlan, nem gondol bele, mit tesz, ezért oroszlánkölyköt rabol el a külvárosban tanyázó, provinciális roma vándorcirkuszosoktól, amiért nagy árat kell fizetnie – csupán azért, mert a lélekölő körülmények miatt a cirkuszosok szintén csak erőszakkal tudnak reagálni és nem érdekli őket, hogy ezzel egy gyereket traumatizálnak egy életre. A rendező hasonlóan vélekedik más mellékszereplőkről is, leginkább a büfés Salah-ról: gengszternek tűnik, aki a legváratlanabb pillanatokban jovialitásra képes.

 

 

Bárkinek kimutatható a gyalázatos oldala, ugyanakkor a humanizmusa is: mikor úgy tűnik, véget ér a film, Ly 10 perces mini-epizódokat szentel a munka által nyomorított címalakoknak és családjuknak, kiemelve, még a legszörnyűbb figurákat is hazavárják, így az esetleges haláluk, nehéz természetük súllyal bír. Sőt, az író-rendező továbbmegy és a Nyomorultak vége egyenesen azt pedzegeti, hová vezet az állandó forrongás és a hétköznapi problémák drasztikus megoldása. Ly a gyerekekre helyezi a fókuszt és a felnőttek, legyenek azok rablók vagy pandúrok szorításában élő kicsik visszavágását ábrázolja. Cseppet sem állítja, hogy a fiúk, lányok bevásárlókocsis, Molotov-koktélos lázadása rendben van, sőt, egy pillanatig sincsenek illúziói, de felteszi a kérdést arról, hová vezet a mindennapos alá-fölé rendeltség a rendőri berkekben, ez hogyan csapódik le gyötrő frusztrációként egy ok nélkül kioktatott kisfiúban és ezt – egyéb lehetőségek híján, nincstelenül – miképp fogalmazza meg egy gyerek. Retinába ég a Hugo-idézettel („Nincsenek jó vagy rossz emberek, csak rossz gazdák.”) aládúcolt zárókép: Ly szociodrámájának találó nyitott befejezése óriási intelligenciát feltételez és a szürke morális ütközőzónák ismeretét hangsúlyozza. Talajközeli Ki képes megölni egy gyereket?-idézetként a direktor azt harsogja, a problémák nemcsak 1862-ről tevődnek át 2018-ra. Ott, a zűr hevében is eldönthetetlen patthelyzetet eredményeznek, nem szólva arról, hogy a rendőrök, a szegények, a muszlimok és az afrikaiak gyötrődései igencsak aktuálisak, a Bataclan-merénylet, a Le Pen vs. Macron-vita, illetve a párizsi gazdasági tüntetések és a gyakori fegyveres ellenőrzés feszengésre késztető, naprakész mementói.

Az erőszak, rasszizmus, megaláztatás rémei sosem tűnnek el, legfeljebb újraíródnak. A XIX. század egyenlőtlenségei így vezetnek a 2005-ös október-novemberi zavargások Lille-t, Toulouse-t, Dijont, Strasbourgot is érintő autó-és épületgyújtogatásához, majd polgári elégedetlenséghez, rendőri intézkedésekhez, a kisebbségiek további üldöztetéséhez és a különböző etnikumúakban egyre jobban fokozódó haraghoz. Stephane szavaival élve az ilyen típusú, „erőszakra csakis erőszak lehet válasz” akciók visszafelé sülnek el (vö.: Spike Lee: Szemet szemért és John Singleton: Fekete vidék, de Ladj Ly előszeretettel reflektál Martin Scorsese példaadó műveire is), nem pedig pontot tesznek az ügyekre. Hibátlan, tűpontos kinyilatkoztatás, a Nyomorultak e fojtogató, tehetetlenséget ébresztő helyzet felismerése révén emelkedik a legkiválóbb banlieu-mozgóképemlékművek panteonjába és a legjobb francia bűndrámává a Polisse óta.

Szabó G. Ádám

 

 

 

Les misérables, 2019

Rendező: Ladj Ly

Szereplők: Damien Bonnard, Alexis Manenti, Djebril Zonga, Issa Perica, Al-Hassan Ly

 

 

 

 

 

 

 

 


Címke: , , , ,
2020.09.28 - tiszatáj

ALBERT CAMUS: A BOLDOG HALÁL ÉS AZ IDEGEN 
1936-ot írunk. Camus huszonhárom éves, és befejezte filozófiai tanulmányait Algírban. Követhetné Sartre példáját filozófiatanárként, ám tüdőbaja ebben megakadályozza. Szenvedélyesen veti bele magát a színházi életbe. Közben ír, az 1937-ben megjelenő Színe és visszáján dolgozik. Ugyanakkor egyre inkább foglalkoztatja egy regény megírásának gondolata, aminek nyomait a Carnets I lapjain láthatjuk […]

>>>
2020.09.23 - tiszatáj

FELKÉSZÜLÉS MEGHATÁROZATLAN IDEIG TARTÓ EGYÜTTLÉTRE 
Leheletfinom, csaknem éteri dimenziókban járó romantikus történetet készített Horvát Lili. A szociodrámai felhangokkal élő Szerdai gyerek után az idei Venice Days-szekcióban landolt Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre zömmel parányi rezdülésekre, definiálhatatlan érzésekre összpontosító, olykor az európai modernizmus vagy posztmodern éra leleményeiből kölcsönző, alig észrevehető hibákkal rendelkező mestermű… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.09.23 - tiszatáj

INTERJÚ MOLNÁR T. ESZTERREL
Pár héttel ezelőtt, a Grand Caféban mutatták be Szegeden Molnár T. Eszter Teréz, vagy a test emlékezete című regényét. Három elbeszélő, három Teréz, akik mind három nyelven próbálnak kitörni a hallgatásból és beilleszkedni egy-egy új közegbe. Egy összefont regény, amely szótár is egyben. Kézikönyv a kitörölhetetlen múlt és az üldözött jelen összeegyeztetéséhez… – SZUTORISZ SZABOLCS INTERJÚJA

>>>
2020.09.21 - tiszatáj

Szokatlanul keresztezett, részben helyszíni, részben online kötetbemutatóval zárta a nyarat a Törzsasztal Műhely a Jazz Kocsmában. A szlovákiai Peredről online bejelentkező Mucha Dorkát Bencsik Krisztina kérdezte a közönség előtt Puncs című kötetéről, a felolvasás hangulatát pedig Török Dénes alapozta meg zenéjével. A hibrid, inter- és multimediális bemutató után a szerzőt a Puncsról, új ifjúsági és jelenleg készülő regényéről kérdeztük… – BORBÍRÓ ALETTA INTERJÚJA

>>>
2020.09.20 - tiszatáj

Baka István (Szekszárd, 1948. július 25 – Szeged, 1995. szeptember 20.) költő, műfordító.

>>>
2020.09.18 - tiszatáj

RADU ȚUCULESCU: SZTÁLIN, ÁSÓVAL ELŐRE!
A Sztálin, ásóval előre! cselekménye két szálon fut. Az első főszereplője egy falun élő fiú, Adrian, aki az öt- és tizennégy éves kora között megélt élményeiről számol be. Ezek közül az első Sztálin halálhíréhez kötődik, az utolsó pedig a Ceauşescu hatalomra kerülése előtti évekhez. A naiv gyermeki nézőpont már a bevezető történetekben sem érvényesül maradéktalanul, a beszámolókat időről időre olyan utalások szakítják meg, amelyek az elbeszélteknek retrospektív jelleget kölcsönöznek… – HLAVACSKA ANDRÁS KRITIKÁJA

>>>
2020.09.17 - tiszatáj

RELIC (2020)
Bűntudat és személyes élmények szülték Natalie Erika James nagyjátékfilmes debütjét: japán származású, tradicionális ázsiai házban élő nagymamájának demenciája sarkallta alkotásra, miután hosszú ideig kapcsolatba sem lépett a rokonával és 2013-as találkozásuk idején az idős hölgy már fel sem ismerte őt. A Sundance-en, később VOD-on bemutatott Relic-ben a fájdalom és a tehetetlenség összes árnyalata kíméletlenül ott bujkál, ránk törve akkor is, amikor legkevésbé szeretnénk… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.09.14 - tiszatáj

BOJÁR IVÁN ANDRÁS BESZÉLGETÉSE TÉREY JÁNOSSAL
Most is azt gondolom, hogy ameddig nekem így nem lesz Trianonhoz közöm, addig nem tudom azt a bizonyos Trianon-színművet megírni, még akkor sem, hogyha Vidnyánszky Attila telefonálna személyesen, és milliókat kínálna föl ‒ erre persze nem fog sor kerülni. Szóval ez az én válaszom arra, hogy a kísérletező művészszínház foglalkozik-e nemzeti sorsproblémákkal. Szerintem igen, ki-ki a maga módján. Valamiért mégis szeretik odaírni, hogy ez akkor most konkrétan ez. Lehet, hogy tényleg az, és ez nekik valószínűleg hasznavehetetlen, ha egy konzervatív játszóhelyre gondolsz. Adja Isten, hogy ne így legyen…

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Janáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő