04.19.
| REÖK – Meghosszabbítva a Táblaképfestészeti Biennálé jelentkezési határideje >>>
04.18.
| Alkotói pályázatot hirdet a Trafó >>>
04.15.
| 6 fesztiválfellépést lehet nyerni a debreceni tehetségkutatón >>>
04.02.
| Bogyó és Babóca 4. ‒ Tündérkártyák ‒ 13 + 1 új mese bemutatója >>>
03.31.
| Magyarországi kulturális javakat tesz elérhetővé a Digipédia >>>
03.31.
| A virtuális térbe költözött a Kazinczy Múzeum >>>
03.30.
| Segíts te is menteni a magyar webet! >>>
03.30.
| Csík János és a Mezzo rendhagyó karanténklipet készített >>>
03.24.
| Információs plakát pályázat a koronavírussal kapcsolatos személyes óvintézkedésekről >>>
NAPI TANDORI

04.02.
| Szolidaritásra buzdítanak a hazai zenészek >>>
04.01.
| Az interneten rendezik meg idén a Krakkói Filmfesztivált >>>
04.01.
| Elindul az színházi háttérszakmák áthidaló támogatására a FESZ Segélyalap >>>
03.31.
| Európai Örökség címet adományozott Szentendrének az Európai Bizottság >>>
03.24.
| Online fesztivált rendez a Friss Hús a korábbi évek filmjeiből >>>
03.23.
| Ingyenesen nézhető díjnyertes magyar természetfilmek >>>
03.23.
| Számos kulturális intézmény jelentkezik online tartalmakkal >>>
03.22.
| Több száz hangoskönyv lett ingyenesen hallgatható az MTVA Archívumában >>>
03.20.
| A mellékelt példa – A Tiszatáj Diákmellékletei >>>

Tisztelt Olvasóink, Szerzőink!

Tekintettel a járványügyi veszélyhelyzetre, a Tiszatáj szerkesztősége úgy döntött, hogy áprilistól a Tiszatáj folyóiratot kizárólag digitálisan teszi elérhetővé az érdeklődők számára. Bízunk benne, hogy a válság elmúltával, amennyiben a folyóirat-támogatások is beindulnak, olvasóink újra nyomtatott formájában is kezükbe vehetik a lapot.

>>>

Beszarni könnyű, de jól összecsinálni magad, na arra nem mindenki képes. Elengeded, had folyjék, aztán lesz ami lesz. Ehhez nem kell tudomány. Csurog a combon, csurog a térden, egy kicsi a bokára, egy kicsi a szőnyegre, ahogy esik, úgy tottyan. De ahhoz, hogy csupa szar legyen minden körülötted, azt már nem tudja bárki jöttment szarógalamb. Technika, rátermettség, elhivatottság és egészséges öntudat. Ezek szükségeltetnek egy tisztességes beszaráshoz. […]

>>>

Lángoló banlieu
2020.03.17 - tiszatáj

NYOMORULTAK (2019)

Franciába zászlóba öltözött színes bőrű kisfiú rohan végig örömmámorban az utcán. 2018-at írunk, Párizs épp a FIFA-világbajnokság lázában ég. Pillanatokon belül óriási tömeg lepi el az utcákat, az emberáradat Champs-Élyséesig nyúlik. Lobogókat lenget a nép, minden tökéletesnek látszik, tort ül a trikolorba foglalt szabadság, egyenlőség, testvériség hármas eszménye. Ladj Ly cannes-i zsűridíjas remekműve hibátlanul ragadja meg a vihar előtti csendet: ugyan a glancolt főváros nevezetes utcáin harmónia uralkodik, távolabb, a mélyben hatalmas indulatok készülnek felszínre robbanni.

A Maliban született, felmenőivel később Montfermeilben, Párizs egyik külkerületében (Victor Hugo A nyomorultakjának keletkezési helyszínén) letelepedő direktor nézete szerint az 1862-es regény világa napjainkra sem csillapodott igazán. Királypártiak és forradalmárok összeütközéséből immár a körülmények áldozatává vált kisemberek sehová nem tartó csatangolása lett. Vége a romantikának, a bűzös, lepukkant pórusokat kegyetlen rögvalóság hatja át. A Nyomorultak – hasonlóan a Mielőtt minden elveszne-t a Láthatással továbbszövő Xavier Legrand-hoz – a színes bőrű rendező 2017-es, azonos című rövidfilmjének nagyjátékfilmmé duzzasztása, ugyancsak az ott főszerepet alakító Damien Bonnard-ral, zömmel ugyanazon karakterekkel és témafelvetésekkel. Húsbavágóan önéletrajzi elemekből rajzolta meg 100 perces drámáját a szerző. Barátaival, autodidaktán forgatott kisjátékfilmeket, többnyire szűk pátriája zsarujait rögzítette celluloidra. Debütmozijának kiindulópontjául egy 2008-ban kamerával rögzített rendőri erőszak szolgált, ugyanakkor Ly-t 2012-ben emberrablásban való bűnrészességért 2 évre leültették, de Montfermeil polgármesterét, Xavier Lemoine-t is kemény bírálatokkal illette. Társadalmi nekifeszülését végül siker koronázta a Nyomorultak Oscar-jelölésével.

 

 

Epizodikus struktúrájú, pillanatképekre húzott szociodrámája összes kockájáról lesüt az igazságtalanság és a rendezői tettvágy: a Nyomorultak véletlenül sem csak pengeéles társadalmi kommentárként áll helyt, cselekménytelen, karakterei rezdülését figyelő állapotrajzként ugyancsak végtelenül hiteles. Látszólag egy coming-of-age story bontakozik ki: Stephane, a zöldfülű rendőr civilruhás párizsi gárdisták közé kerül, hogy közelebb lehessen a családjához. Jóformán az Antoine Fuqua-féle Kiképzés francia átirata pereg, a főkarakter a hátsó ülésen kap helyet, perifériára vetettségét az autóban elfoglalt fizikai helyzete is kiválóan jelzi. Idealistaként kezd, ésszerű döntéseket próbál hozni, ám Ly éleslátása, szociális érzékenysége már a társfigurák kiválasztásakor nyilvánvalóvá lesz: míg a fehér bőrű Chris autoritást hangsúlyozó, nagymellényű rasszista, addig a muszlim Gwada noha beveti az erőszakot, olykor vívódásra is hajlamos. Passzív megfigyelőből kérdésfelvető, ritkán kezdeményező, erkölcsi álláspontra helyezkedő alakká válik Stephane és a Nyomorultak legerősebb ütőkártyájára is utal a figura lassú karakterfejlődése. Ly ugyanis ideje nagy részében a szereplőkre telepedő erkölcsi kétértelműségeket vizsgálja. Leginkább az foglalkoztatja, ki hogyan reagál extrém szituációkban, tűzpróba alatt. Ilyen rangban a film nemcsak az afrikaiak, arabok bántalmazása elleni szolidáris példabeszéd, hanem minimalista, karcos röntgenlenyomat – Chris szavaival – „a körülöttünk lévő brutalitásról”, illetve arról, visszaüthetünk-e, ha bűncselekmény történik, egy velünk szembehelyezkedő opponens másképp dönt, eltérően értelmezi a törvényt vagy pusztán igyekszik jobb emberként cselekedni?

 

 

Tinédzserek buszmegállós igazoltatása zajlik az egyik pillanatban, Chris ilyenkor újfent a toxikus maszkulinitásban hisz, motoz, lökdös, hangoskodik, parancsolgat, mire földhöz vágja az őt filmező fekete lány mobilját. Percekkel később Buzz, az introvertált, drónt levegőbe eresztő fiú (a mozi legártatlanabb figuráját a rendező kisfia játssza) válik a banlieu arrogáns lányainak kiszolgáltatottjává – ezek a pillanatok desztillálják Ly drámájának lényegét. Polifón ábrázolásmódú darabjában afrikai is sakkban tarthat afrikait, nemcsak egy fehér felsőbbrendűségtől fűtött zsaru szállhat rá a gyanúsnak ítélt, arab vagy afrikai származása miatt lenézett elemekre. Hugo eposzi sodrása végleg a mútlé, itt csak a nehéz sorsúak, szegények, netán munkásosztálybeliek próbálnak boldogulni egyik napról a másikra. Kirekesztéssel, üres és kicsinyes hatalmi játszmákkal néznek szembe, a bűnt nem gonoszságból, hanem didergő elkeseredettségből követik el. Zaklatott, remegő közelik utalnak a felfokozottságra, melyet csak villanásnyi időre függeszt fel Buzz egy-egy nyugalmat árasztó, lakótelep-panorámákba illesztett drónsnittje. Nemcsak Julien Poupard operatőr vizuális nyelvezete folytán, de az arcokon ülő, tettekbe kódolt karakterfestészet révén is olyan elődök nyomába szegődik a Nyomorultak, mint a Kassovitz dirigálta A gyűlölet vagy Jacques Audiard Dheepanja, ám a legjobb párhuzamot Maiwenn Polisse-a jelenti. Ly, bármennyire is nehéz vállalásnak tűnik, a tűzfészekben lappangó harmónia kihüvelyezésére törekszik. Próbálja az emberre irányítani a felvevőgépet az embertelenségben és azon morfondírozik, hogy előidézhető-e bármilyen pozitív változás? Ugyanerre reflektál a fragmentumokból álló, gyakran drámaiatlan, neorealista utcafilm-stílű cselekmény is: a járőrök csak ide-oda cikáznak, akárcsak az úgynevezett bűnözők. Célorientált figurákról képtelenség szólni, a legtöbb szereplő nem megfontoltan követi el a tetteit. Ly a mellékfigurákon keresztül is képes ezt érzékeltetni. Issa, az afrikai kissrác óvatlan, nem gondol bele, mit tesz, ezért oroszlánkölyköt rabol el a külvárosban tanyázó, provinciális roma vándorcirkuszosoktól, amiért nagy árat kell fizetnie – csupán azért, mert a lélekölő körülmények miatt a cirkuszosok szintén csak erőszakkal tudnak reagálni és nem érdekli őket, hogy ezzel egy gyereket traumatizálnak egy életre. A rendező hasonlóan vélekedik más mellékszereplőkről is, leginkább a büfés Salah-ról: gengszternek tűnik, aki a legváratlanabb pillanatokban jovialitásra képes.

 

 

Bárkinek kimutatható a gyalázatos oldala, ugyanakkor a humanizmusa is: mikor úgy tűnik, véget ér a film, Ly 10 perces mini-epizódokat szentel a munka által nyomorított címalakoknak és családjuknak, kiemelve, még a legszörnyűbb figurákat is hazavárják, így az esetleges haláluk, nehéz természetük súllyal bír. Sőt, az író-rendező továbbmegy és a Nyomorultak vége egyenesen azt pedzegeti, hová vezet az állandó forrongás és a hétköznapi problémák drasztikus megoldása. Ly a gyerekekre helyezi a fókuszt és a felnőttek, legyenek azok rablók vagy pandúrok szorításában élő kicsik visszavágását ábrázolja. Cseppet sem állítja, hogy a fiúk, lányok bevásárlókocsis, Molotov-koktélos lázadása rendben van, sőt, egy pillanatig sincsenek illúziói, de felteszi a kérdést arról, hová vezet a mindennapos alá-fölé rendeltség a rendőri berkekben, ez hogyan csapódik le gyötrő frusztrációként egy ok nélkül kioktatott kisfiúban és ezt – egyéb lehetőségek híján, nincstelenül – miképp fogalmazza meg egy gyerek. Retinába ég a Hugo-idézettel („Nincsenek jó vagy rossz emberek, csak rossz gazdák.”) aládúcolt zárókép: Ly szociodrámájának találó nyitott befejezése óriási intelligenciát feltételez és a szürke morális ütközőzónák ismeretét hangsúlyozza. Talajközeli Ki képes megölni egy gyereket?-idézetként a direktor azt harsogja, a problémák nemcsak 1862-ről tevődnek át 2018-ra. Ott, a zűr hevében is eldönthetetlen patthelyzetet eredményeznek, nem szólva arról, hogy a rendőrök, a szegények, a muszlimok és az afrikaiak gyötrődései igencsak aktuálisak, a Bataclan-merénylet, a Le Pen vs. Macron-vita, illetve a párizsi gazdasági tüntetések és a gyakori fegyveres ellenőrzés feszengésre késztető, naprakész mementói.

Az erőszak, rasszizmus, megaláztatás rémei sosem tűnnek el, legfeljebb újraíródnak. A XIX. század egyenlőtlenségei így vezetnek a 2005-ös október-novemberi zavargások Lille-t, Toulouse-t, Dijont, Strasbourgot is érintő autó-és épületgyújtogatásához, majd polgári elégedetlenséghez, rendőri intézkedésekhez, a kisebbségiek további üldöztetéséhez és a különböző etnikumúakban egyre jobban fokozódó haraghoz. Stephane szavaival élve az ilyen típusú, „erőszakra csakis erőszak lehet válasz” akciók visszafelé sülnek el (vö.: Spike Lee: Szemet szemért és John Singleton: Fekete vidék, de Ladj Ly előszeretettel reflektál Martin Scorsese példaadó műveire is), nem pedig pontot tesznek az ügyekre. Hibátlan, tűpontos kinyilatkoztatás, a Nyomorultak e fojtogató, tehetetlenséget ébresztő helyzet felismerése révén emelkedik a legkiválóbb banlieu-mozgóképemlékművek panteonjába és a legjobb francia bűndrámává a Polisse óta.

Szabó G. Ádám

 

 

 

Les misérables, 2019

Rendező: Ladj Ly

Szereplők: Damien Bonnard, Alexis Manenti, Djebril Zonga, Issa Perica, Al-Hassan Ly

 

 

 

 

 

 

 

 


Címke: , , , ,
2020.04.03 - tiszatáj

KORMÁNYOS ÁKOS AJÁNLÓJA

Ligeti György: Viola Sonata
Brácsa: Daniele Colombo
A borítókép Hans Hofmann festménye

>>>
2020.04.01 - tiszatáj

RÁCZ LAJOS BESZÉLGETÉSE
KONRÁD GYÖRGGYEL 
…a merészebbek fél lábbal kívül voltak a rendszeren, de fél lábbal belül. Nekem viszont az egyik lábam sem volt benn. Úgyhogy amikor a Csoóri Sanyi először próbálkozott a Hitel megalapításával, mondtam neki, ezt soha nem fogjátok megkapni, majd adnak helyette valami kockacukrot. Legalább állítsatok össze egy számot, és azt tegyétek le a Széchenyi Könyvtárban, hogy legyen valami kézzelfogható. Mondtam Sanyinak, hogy a legjobb az volna, ha szamizdatban megcsinálnátok, de erre nem vállalkozott.

>>>
2020.04.01 - tiszatáj

Tisztelt Olvasóink, Szerzőink!

Tekintettel a járványügyi veszélyhelyzetre, a Tiszatáj szerkesztősége úgy döntött, hogy áprilistól a Tiszatáj folyóiratot kizárólag digitálisan teszi elérhetővé az érdeklődők számára. Bízunk benne, hogy a válság elmúltával, amennyiben a folyóirat-támogatások is beindulnak, olvasóink újra nyomtatott formájában is kezükbe vehetik a lapot.

>>>
2020.03.31 - tiszatáj

LAUDÁCIÓ GERGELY ÁGNES TISZATÁJ-DÍJÁHOZ
Gergely Ágnes 1989-ben közölte a Péter-Pál után című versét a Tiszatájban, vagyis 31 éve rendszeres szerzője a lapnak. Több olyan darabot is közölt a folyóiratban, amelyre a szakma is felfigyelt. Legutóbb például a szintén Tiszatáj-díjas Sándor Iván írt 12 pontból álló kommentárt Az utolsó pillanat című költeményéről, amely a folyóirat 2017/10-es számában jelent meg. A vers azért is jelentős esemény a Tiszatáj számára, mert Gergely egyrészt tanúként szólal meg, Nagy Imre nem pusztán metaforikus alak a költeményében… – ORCSIK ROLAND LAUDÁCIÓJA

>>>
2020.03.30 - tiszatáj

Hogy egy olyannyira világgal-foglalkozó költő aktualitásáról beszélünk (hirtelen?), amilyen fokig e kritérium Szabó Lőrincnek legalább három kötetére illhet, vajon az így vizsgált líra megnövéséről az időben, vagy az idők „jelleges változásáról” (globali­zá­ciós és egyéb napjainkat tekintve: romlásáról) szól-e?
Válaszunkat előrevetítve: globálisan sem-sem, beállt korunkat (kinek-kinek tetszé­sére bízzuk, az idő készülődését tekintve huszonvalahány évet, netán tizenegy, tíz stb. évet számol-e így), a már valóban tagadhatatlan, múlandónak nem remélhető jellegeket tekintvén igencsak, igen-igen […]

>>>
2020.03.29 - tiszatáj

TERÉZIA MORA: SZERELMES UFÓK
A tíz elbeszélést felsorakoztató Szerelmes ufók mérföldkőnek tekinthető a leginkább regényeivel (el)ismertté vált Terézia Mora pályáján: novellákkal kezdte pályafutását, s immáron kanonizált szépíróként visszatért alkotói origójának műfajához. Az összehasonlítás apropója így adott, sőt egyenesen kikerülhetetlen. Az eltelt tizenhét év eredménye pedig az írói kibontakozás vonatkozásában – Mora történeteivel és hőseivel ellentétben – egyértelműen optimizmusra ad okot… – HAJNAL ZSOLT KRITIKÁJA

>>>
2020.03.29 - tiszatáj

CORPUS CHRISTI
Határozott cselekmény-és karakterívvel bír ugyan Jan Komasa vallásdrámája, legnagyobb tartalékait azonban impressziókra húzott, epizodikus felépítésű pillanatok jelentik. A Corpus Christi nemcsak szerzői filmes jegyekkel zsonglőrködik kiválóan, univerzális érvényű látlelet hiábavaló megváltásról és közösségi képmutatásról – a lengyel új film egyik aktuális képviselője nemcsak az elmúlt évtized legjobb valláskritikus műveinek sorába illeszkedik, más témákat is pedzeget… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.03.26 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS A NUNKI BAY STARSHIP TAGJAIVAL
A budapesti űrpop zenével foglalkozó Nunki Bay Starship új zenei világba utaztatja hallgatóit, hiszen nemigen találkozhatunk hasonló fúziós zenei műfajjal a környéken. Neo-pop-funk-soul? Legyen multidimenzionális brainpop! A kvartett már fellépett az Akvárium Klubban, az A38 és legutóbb a Trafó House-ban, valamint már néhány fesztiválon is bizonyították, eklektikus hangzásuk érdemes a figyelemre, hiszen irtóra eredeti… – BRESTYÁNSZKY BERNADETT INTERJÚJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Janáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő