02.20.
| Kurtág 95: élőben közvetíti a zeneszerző születésnapi koncertjét a Müpa >>>
02.25.
| Duda Éva Társulat: Prizma >>>
02.18.
| Az Erdélyi Magyar Írók Ligája rendezvényei a Magyar Széppróza Napja alkalmából >>>
02.16.
| Homo Ludens Project – Beszélgetés Dr. Beck Zoltánnal, Dr. Kelemen Zoltánnal, Orsós Jánossal >>>
02.15.
| Plakátkiállítás a Visegrádi csoport 30. évfordulója alkalmából >>>
02.15.
| A Magyar Művészeti Akadémia Elfolyó idő c. tárlata a Pesti Vigadóban >>>
02.13.
| Csáth és démonai bemutató a Vígstreamházban >>>
02.11.
| Egy nő filmvetítés ingyenes · Online esemény >>>
02.06.
| Februári új kiállítások, programok, események a Deák17 Galériában >>>
02.06.
| Otthonába költözik a színház! – indulnak a Miskolci Nemzeti Színház online közvetítései >>>
 TiszaLINE Szalon

02.04.
| A Szépírók Társaságának felhívása >>>
12.15.
| Humorban gazdag Ájvonne érkezik a REÖK-be >>>
12.13.
| Trafó – Mi a te ügyed? >>>
12.11.
| Izgalmas kortárs krimi Podmaniczky Szilárd új könyve? >>>
11.18.
| Ezer újkori metszetet tesz digitális közkinccsé az Országos Széchényi Könyvtár >>>
11.13.
| Kürti László és Ross Gillett kapja a Balassi Bálint-emlékkardot >>>
10.30.
| Lemezen adták ki Keith Jarrett legendás müpabeli koncertjét >>>
10.30.
| Hogyan mutatja be egy bevásárlóközpont értékvilágát egy logó? >>>
10.30.
| A művészet, az együttműködés és a kihívásokon felülkerekedő kreativitás ünnepe volt a 29. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál >>>
10.29.
| Asztali beszélgetések… – Sztehlo Gábor, az embermentő >>>

Quan Barry, Báthori Csaba, Becsy András, Csehy Zoltán, Alan Dugan, G. István László, Németh András, Radnai István, Vas Máté versei

Mátyás Győző, Petőcz András prózája

Mítoszok, mesék, testamentumok – Margaret Atwood szövegvilágairól (Benczik Vera, Kérchy Anna, Kovács Fruzsina, Kürtösi Katalin, Martonyi Éva, Sághy Miklós tanulmányai)

>>>

Mindenkit nagy szeretettel várunk a SZTE JGYPK Rajz-Művészettörténet Tanszék hallgatóinak közös ólomüveg-kiállítására
2020. november 4. 17 óra 
Tiszatáj Szalon (Szeged, Roosevelt tér 10-11.)

>>>

A művészi halál állapotából kimozdított nő
2020.03.13 - tiszatáj

JÁSZ ATTILA: BOLDOG TEMETŐ

Magyarországon az utóbbi évtizedben megélénkült az érdeklődés Amrita Sher-Gil indiai-magyar festőnő élete és képzőművészeti tevékenysége iránt. Lanczkor Gábor Hétsarkúkönyv (Kalligram, 2011) című verseskötetében hosszan foglalkozik az életmű egy-egy mozzanatával. Alfredo de Braganza Amrita – Egy magyar nő, aki India legnagyobb festőművésze lett című regényének magyar fordítását 2016-ban jelentette meg az Európa Kiadó. Alapos monográfiát olvashatunk a festőnőről, amelyet Keserü Katalin készített a Kelet Kiadónak 2007-ben. Sára Sándor 2001-ben bemutatott háromrészes dokumentumfilmjének jelentős szerepe van abban, hogy megindulhatott a kulturális közbeszéd Amrita Sher-Gilről.

Az indiai-magyar alkotó iránti hazai érdeklődés feltételezhetően annak is köszönhető, hogy a XIX. század első évtizedében egyre nagyobb figyelmet kapott Amrita Sher-Gil tevékenysége mind Indiában, mind az angol nyelvű sajtóban. Ehhez hozzájárult az is, hogy 2013-ra esett a festőnő születésének 100 éves jubileuma. Ennek kapcsán többször szóba került a nemzetközi kulturális életben és médiában az életrajz és az életmű magyar vonatkozása.

Amrita Sher-Gil története egyébként is könnyen helyet találhat a fiatal művészhalálokban bővelkedő magyar közegben, ahol életkor tekintetében Petőfi Sándor és József Attila között foglal helyet a maga 28 évével. Egzotikus származása (édesanyja magyar, édesapja indiai), kalandokban bővelkedő élete önmagában is izgalmas történeteket tartogat a jelen olvasójának.

Jász Attila sem véletlenül találhatott rá erre a témára, hiszen már Xantusiana című verses regényében is egy olyan figurát helyez a középpontba, aki két kultúra közt ingázva éli életét. A Xántus János néprajzkutatóról, természettudósról szóló nagyszabású kiváló munka méltatlanul kevés kritikai visszhangot kapott. Azzal, hogy Jász Attila Csendes Tollal megteremti saját alteregóját, maga is belekezd a két identitás közti utazgatásba, ahogy ez gyakran Amrita esetében is történt. A szakralitás is állandó témája Jász Attilának, hiszen az Alvó szalmakutyák – avagy áldozati énekek, az Isten bőre és a Naptemplom villanyfényben számos darabja a Boldog temetőben is fellelhető lételméleti kérdéseket érint.

Jász Attila 2017-es Boldog temető című verseskötete kommentárokat fűz a 28 évesen elhunyt Amrita Sher-Gil életéhez és festményeihez. A könyv az életrajz egyes mozzanatait prózai formában foglalja össze, és a kötetben megszólaló érzékeny hang ezt egészíti ki saját meglátásaival. A versek nagyrészt képértelmezések, amelyek átlépik az egyszerű képleírás kereteit, hiszen sokszor beszámolnak a műveknek a lírai énre tett hatásáról. A Boldog temető egy olyan albumnak is tekinthető, amelyben a festményeket a kommentárok pótolják, így az olvasó feladata maguknak a képeknek a megkeresése. Az életrajzi átvezető részek is erősítik a csonka, kép nélküli albumként való megközelítést.

Jász Attila kötetének egyik különlegessége a szerkezetében keresendő. A Boldog temető a IV. résszel, az Utóiratokkal kezdődik, majd a Befejezetlen kép (III.–I.) című fejezettel zárul. A fordított időrendet a fejezetek számozása mellett mind az életrajzi megjegyzések, mind a képcímek mellett elhelyezett keletkezési dátumok hangsúlyozzák. Jász a halállal vezet be minket Amrita világába, és szemünk előtt támad fel, fiatalodik meg a művész és számos alkotása. A könyv végén egy kamaszlánnyal találkozunk, aki tizenhárom évesen ismerkedik a festészettel. Jász Attilát tehát maga a művész és a művészet születése érdekli. A biográfiai adalékok annak megértését segíthetik, milyen fordulatot vett a művész sorsa, és a változások hatására hogyan formálódott tovább világszemlélete, alkotói látásmódja, miként bővültek témái. A halálból, a temetőből történő feltámasztás, az újraalkotás, a művészi halál állapotából való kimozdítás lehet a kötetben olvasható rítusnak az egyik célja. A kulturális szellemidézés egy szertartás részesévé avatja az olvasót, a lírai ént pedig egy olyan művelt táltossá, aki szavakkal kelti életre az alkotót és az alkotásokat.

A kötetben megszólaló hangokat érdemes két csoportba sorolni. Az egyik a fent is említett lírai tónus, amely a művészetet értelmező költő esztétizált, lelki rezdüléseket is bensőségesen közvetítő, olykor szakrális mozzanatokat tartalmazó hangja. A másik pedig a prózai részek megszólalásaiból rajzolódik ki, és egy művészettörténész személyes intuícióktól sem mentes meglátásait tárja elénk Amrita pályájának egyes elemeit kiemelve. Utóbbiak tehát nem egy-egy konkrét műalkotáshoz kapcsolódnak, hanem összegző jellegűek, akár a következő: „Minden egyszerűnek látszott, csak meg kellett találnia a megfelelő témákat, formákat, színeket a hétköznapi életben. Bele kellett szeretnie az életébe, ami nem volt számára nehéz. Indiában végre otthon érezhette magát.” Ezek a prózai átvezetők könnyebbé teszik az Amrita-életműben való elmerülést a képzőművésszel ismerkedőknek, jó szerzői, kiadói döntés volt a szerepeltetésük. Segítségükkel a műalkotásokon túl könnyebben utat találunk Amritához is, ami azt jelzi: a művész van olyan fontos, mint műalkotása. Azt is mondhatnánk, hogy megteremtődik a kényes egyensúly alkotó és alkotás között, összefonódik élet és mű, a festménykommentárok többségébe mégsem szüremkednek be a művészettörténeti adalékok.

A Boldog temető felvállalja az egyenetlenséget, az aránytalanságot. Mindez abból adódik, hogy láthatóan Amrita festményei különböző mélységekben érintették meg a szemlélőt. Előfordul, hogy csak ennyit olvashatunk egy műről: „sötét folt ez a két test / minden más világos / kopár” (Elefántetetés, 1940). Máskor olyan kérdések merülnek fel a megszólalóban, amelyek az ábrázolt témával való azonosulás nehézségeire irányítják a figyelmünket: „milyen gyereknek lenni? / és lánynak? / színes álmokban élni?” (Falusi lányok, 1940). Jász Attila felvállalja ezeket a töredékes, látszólag az értelmezés felszínességét tükröző gondolatokat. Ez a vázlatosság azonban értelmet nyerhet, ha emlékeztetjük magunkat a Befejezetlen festmény cikluscímre, amely azon kívül, hogy Amrita 1941-es kultikus művének címe, Jász értelmezői-alkotói hozzáállására is rávilágít. A befejezetlenség azt sugallja, hogy a költő tisztában van azzal: egy mű befogadása sohasem zárulhat le. Ehhez a közhelyhez még azt teszi hozzá, hogy gyakran a csírában maradt interpretációinkat is érdemes felvállalni. Lehet, hogy ez csak három együgyű kérdésnek tűnik, de akkor pillanatnyilag ennyiben merül ki a kép hatása. Ebben a gesztusban, a megkomponált esetlenségben vetkezi le a kötet olykor sznobnak tűnő attitűdjét.

Jász nem egyszerűen naplót ír a látottakról, olvasottakról, hanem társalog vizsgálatának tárgyával. Már az első vers (A távolság izgalma) a bensőséges magánbeszéd helyzetét teremti meg: „és egyre csökkenő izgalommal várjuk // a pillanatot / amikor többé már nem használhatunk ecsetet / a szabadság tökéletes eléréséhez / kedves Amrita”. A halott művész megszólítása különleges szerepet kölcsönöz a lírai énnek, egy olyan megszólalóvá teszi, aki csevegni szeretne a halottal, és ezért próbál közelebb kerülni hozzá művein keresztül. Azt szeretné megtudni tőle, mi vár a művészekre a halál után, ezt a sorsközösséget érzékelteti a korábban idézett rész „használhatunk” igéjében található többes szám. A kötet azt sugallja már a nyitánnyal, hogy két művész, két magasabb rendű ember beszédéről lesz szó, és aki nem jár utána Amrita életének, aki nem kutatja fel a versek megidézte festményeket, annak idegenebb maradhat a Boldog temető. Ebből a szempontból a könyv beavató olvasmány, és az olvasónak kellő nyitottsággal kell ehhez a néhol patetikus, néhol már sznobnak tűnő gesztushoz viszonyulnia.

Az viszont végig érezhető a köteten, hogy a lírai én küzd Amrita történetével, így az írás a téma érzelmi és értelmi feldolgozásának terepévé is válik. A temetésre, magára a könyv megírására a továbblépés miatt van szüksége a megszólalónak: „el akartam temetni magamban valahogy / ezt a felzaklató történetet” (Utólagos temetés). A terápiás céllal történő szellemidézés, a halottal való beszélgetés túl hatásosra sikerül. Így Amrita Sher-Gil alakjának és művészetének szemünk előtt történő rituális feltámasztása, megidézése egyszerre az ő eltemetéséről, a hatásán való túllépésről is szól a lírai énnek. Jász kötete exhumál, és miután megismerkedett a halottal, újra eltemeti őt, a folyamatról pedig alaposan beszámol. A versbeszélő a rá gyakorolt hatás iszonyatától próbál szabadulni, miközben csodálatát is kifejezi Amrita iránt.

A Boldog temető így érzékletes metaforájává válik annak a tevékenységnek, amelynek Jász kötetében tanúi lehetünk. A temető, benne a halottal, élni kezd, akár Amrita azonos című festményén a színek segítségével. Ahhoz pedig az olvasó keleti gondolkodásra való nyitottságára van szükség, hogy ehhez a festmény értelmezése nélkül elég ellentmondásos vershez közel kerüljön.

A csonka versalbum címadó darabja jól tükrözi azt, hogyan válik egységgé Amrita látásmódjában a magyar és az indiai. Ebben az esetben a téma (a temető) magyar, az ábrázolásmód indiai: „hiszen Indiában nincsenek temetők / kálváriák // se bánat / nem kell jeleket hagyni / hogy emlékezzenek egymásra” (Boldog temető). Amrita tekintete kiszínezi a látottakat, szintetizálja a képben identitásának két elemét (a magyart és az indiait), és a lírai én tekintete fölfedezi ebben a képben két világ egymásra hatását és azt, mit üzen a kelet a nyugatnak a halálról, az ahhoz való viszonyulásról.

Amrita alkotásainak kulturális emlékezetben tartása fontos küldetése a mai művészeknek, hiszen emlékezteti az olvasókat arra, hogy a magyar és más kultúrák között milyen átjárók nyílhatnak meg. Ezeket az utakat, vezessenek kelet vagy nyugat felé, érdemes bejárnunk, hogy a magyar művészet határait ne kizárólag a Kárpátok vonulataival azonosítsuk. Jász Attila Boldog temetője egy olyan fontos híd, amelyen érdemes lassan, a kutatásra és a felfedezésre nyitottan végigsétálnunk. Hiszen az út éppen nem egy temetőhöz, hanem egy feltámadáshoz vezet.

Boldog Zoltán

(Megjelent a Tiszatáj 2019. márciusi számában)

 

Kortárs Könyvkiadó Kft.

Budapest, 2017

80 oldal, 2500 Ft

 

 

 

 

 

 

 


Címke: , , , ,
2021.03.02 - tiszatáj

POÓS ZOLTÁN: ROCK & ROLL ÁRUHÁZ – EZ A DIVAT, 1957–2000
A divat nemcsak az individualitás kifejezésének ad lehetőséget, hanem a közösségi létezésnek is. Ott képes működni, ahol megvalósul a szabadság társadalmi struktúrája és emberi közösségek jönnek létre. Ehhez pedig rugalmas társadalmi és gazdasági feltételek szükségesek. Az ötvenes és hatvanas évek Magyarországára az előbb felsorolt körülmények kevéssé voltak jellemzők. Ugyanakkor a divat igénye volt az egyik legnagyobb ösztönzője a rendszer demokratizálódásának… – HERCEG LILLA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.03.01 - tiszatáj

JIM THOMPSON: 1280 FŐ
Unalmasnak, sőt, ostobának látszó, valójában simulékony, jéghidegen könyörtelen, ravasz gonosztevő: ismerős karaktertípus az oklahomai író több, mint 30 évet felölelő ouvre-jában, Daniel Woodrell (Winter’s Bone) cseppet sem véletlenül jegyzi meg a reprint 2011-es előszavában, hogy Thompson legalább kétszer építette fel ugyanazt a figurát. És valóban, az 1280 fő az 1952-es, gyakran csúcsműként aposztrofált A bennem élő gyilkos […] párdarabja, összekötő motívumuk egy seriffuniformisba bújt pszichopata bomló elméjének mélyanalízisével kecsegtet – nem véletlenül hivatkoznak a skizofréniát, halált, átverést dőlt betűkkel hangsúlyozó szerzőre Stephen Kingtől Jo Nesbóig… SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.02.28 - tiszatáj

BORSIK MIKLÓS: ÁTOKNAPTÁR
Borsik Miklós Átoknaptár című debütáló munkája ennél jobb időzítéssel nehezen tudott volna megjelenni. Lírájának ismerős és közeli tapasztalatainkat kényelmetlen, groteszk fénytörésekbe állító mozzanatai ugyanis most, 2021 elején olvasva akarva-akaratlanul visszatükröznek valamit a minket körülvevő világ aktuális kizökkentségéből, a bizonytalanság és az abból fakadó feszültségek természetéből. Elég csupán egy kicsit figyelmesebben körülnéznem a magam környezetében, hogy hasonlóképp tűnjön fel előttem is minden, mint Borsik vonaton ülő versbeszélője előtt… – TOKAI TAMÁS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.02.27 - tiszatáj

BENEDEK MIKLÓS: MIKÖZBEN HALKAN
Pontos képet sosem fest, csupán a precíz körvonalakkal érzékeltet. A lírai alanyok egészen aprónak látszanak ebben a kötetben, míg az őket körbevevő környezet, társas kapcsolatok, primitív viszonyulások hangsúlyossá válnak. A mondatvégi írásjelek (kivételt képez a pont és néhol a kérdőjel) teljes elhagyása sűrített formát eredményez, mégis ennek ellenére minden egyes szabadvers kifejtve, hosszabb szövegfolyamként is megállná a helyét… – WERNER NIKOLETT KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.02.26 - tiszatáj

LEGÉNDY JÁCINT: FÖLDALATTI OLTÁR
Látványos és sokatmondó a kötet borítója, amelyen a szer­ző félmeztelen, alvó portréja látható kékes derengésben, amely nagyon illeszkedik a tematikához. A sejtelmes portré a kitárulkozás és a zártság aktusaként egyszerre jeleníti meg az underground individuum önmagát felvállaló, kifejező testnyelvét, ugyanakkor a modellnek a nézők felé tanúsított közömbös passzivitását, a nyugalom, a békés önmegadás magatartását. Az oldalmargókon végigfuttatott illusztrációk, amelyek a költő saját kollázsaiból készültek, már önmagukért beszélve idézik meg a ’80-as évek újhullámának hangulatát, mintegy annak oltárképeiként… – HORVÁTH ÉVA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.02.25 - tiszatáj

SZLUKOVÉNYI KATALIN: ÁLOMKONYHA
Szlukovényi Katalin 2020-ban, a Jelenkor Kiadó gondozásában megjelent Álomkonyha című könyve hét év versanyagát gyűjti össze, a kötetben is reflektáltan alanyi líraként működő versek elbeszélője pedig az elmúlt hét évben ledoktorált, negyvenéves lett, családot alapított, részt vett két országgyűlési választáson és rendületlenül írt. Ezek az állapotok és változások adják az Álomkonyha hétköznapi élethelyzetek jeleneteire épített versvilágát, melyet az elbeszélő életközépi válságának létösszegző gyakorlatával szembeni iróniája szervez leginkább egységgé… – VESZPRÉMI SZILVESZTER KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.02.24 - tiszatáj

TÉREY JÁNOS: NAGY TERVEKKEL JÖTTEM ROSMERSHOLMBA
Térey János egész lírai életművét áthatja a nagyság igénye. Már az első kötetekben feltűnő volt a beszélő erőteljes hangja, a megszólalás provokatív élessége, a sokat emlegetett természetes arrogancia. A nagyság itt leginkább a gyengeség (és gyengédség) hiányában, a kíméletlen határozottságban, illetve a nyelvi eredetiségben, elevenségben, pezsgésben érvényesült… – GÖRFÖL BALÁZS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.02.24 - tiszatáj

A Magyar Széppróza Napja 2021. évi online programsorozatából ajánljuk a Magyar Írószövetség Arany János alapítványa és a MISZJE (Magyar Irodalmi Szerzői Jogvédő és Jogkezelő Egyesület) programját: Hansági Ágnes irodalomtörténésszel, Jókai-kutatóval Kiss A. Kriszta irodalmár készített interjút.

Tovább olvasom >>>
2021.02.23 - tiszatáj

GURUBI ÁGNES: SZÍV UTCA
„Szétcincálom, apró darabokra szedem, elemzem, megmagyarázom, bizonyítékokkal alátámasztom” (132) – elemzi a párkapcsolati konfliktusban a másik felé tett gesztusait Anna, a Szív utca énelbeszélője, az analitikus szemlélet pedig nem csupán tematikai, de metanarratív szinten is központi kérdéssé válik a regényben. A negyvenes, kétgyermekes nő az életén át- meg áthömpölygő problémák eredőit kutatja: azt, hogy hogyan váltak időről időre működésképtelenné a párkapcsolatai, mi okozhatja kamasz lánya, Zsófi autoimmun betegségét, mivel magyarázhatók a szüleiről alkotott sztereotípiái, vagy hogy milyen titkok húzódtak megtört nagyanyja, Bergman Bella konok hallgatása mögött… – FERENCZ-FEHÉR DOROTTYA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.02.22 - tiszatáj

A Magyar Széppróza Napja 2021. évi online programsorozatából ajánljuk: Tallinán Mariann színésszel, íróval, a Mesék az Operából sorozatban megjelent Tűzmadár című könyv szerzőjével Erős Kinga kritikus beszélget.

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Normal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő