A felkavart idő

BÁNKI ÉVA TRILÓGIÁJA

A Fordított idő-trilógia (Fordított idő, 2015, Elsodort idő, 2017, Összetört idő, 2019, mindhárom kötet a pécsi Jelenkor Kiadó gondozásában jelent meg) furcsán ismerős, és mégis sokszorosan kiszámíthatatlan élményt nyújtó könyvsorozat lehet az olvasó számára. Értelmezéséhez több irányból is nekiláthatunk; több, a műhöz jó szemmel közelítő intepretációt is olvashatunk (legyen elég csak Szigeti Csabáét és Takács Lászlóét említeni), a cél tehát saját útvonal bejárása ebben a szöveglabirintusban. Riolda történetének utolsó kötetében is számos nyílt vagy rejtett utalással találkozhatunk, hiszen igazi posztmodern, közelebbről mágikus realista szemléletű regényvilágban járunk; amely persze jóval több, mint pusztán átvételek összessége: izgalmas, korszerű és mai. E rövid írás második felében ezeket az új vonásokat igyekszünk csokorba szedni. Riolda egy helyütt azt mondja, szeretne emlékezni a jövőre; mit mond ez a regény a máról, 2019 Magyarországáról? Mintha az értelmezők figyelmét a regény középkoriassága elvonta volna ettől az alapvető kérdéstől. De kezdjük az elején.

A címadás az időre fókuszálja a figyelmünket, és bizony, a mágikus realizmusban is az időkezelés jelenti az egyik fontos kritériumot, amely megkülönbözteti a művet a realizmus egyéb ágaitól. Csak a különböző időfelfogások felfejtése megtöltene egy nagyobb lélegzetű dolgozatot is; az idő itt éppen nem természettudományos értelembe vett fogalom, szabályosan mérhető és feltagolható, egyenes irányú és egyenletes mozgást végző tere, negyedik dimenziója az eseményeknek. A regénybeli idő, összhangban Einstein magyarázatával, radikálisan szubjektív fogalom; és fokozottan az, ha egy évezredes szakadéknyit fordulunk visszafelé, és úgy próbáljuk megérteni, újra felépíteni, vagy még inkább talán megkonstruálni elődeink világlátását, világértelmezését. Ez utóbbi esetben nem állítjuk, hogy pontosan így gondolkodtak elődeink, csak azt, hogy akár így is gondolkodhattak. Márquez Száz év magányával rokonítja a történetmesélést az idő hagyományos felfogásának átírása, bár az átírás módja különböző. Márqueznél az ismétlések, ismétlődések jelentik az idő átírásának módját; elegendő a sok hasonló nevű, és vissza-visszatérő alapkarakterű szereplőkre gondolnunk, akik persze mindig variációk a korábbi alaptémákra, azaz sosem pusztán másolatban, hanem át- és továbbírás formájában jelennek meg. Bánki Éva könyve, mint címei is jelzik, eltorzítja, roncsolja, dekonstruálja az idő naiv felfogását, tudatosan szegülve szembe a középkor világáról alkotott leegyszerűsítő elképzelésekkel. Ez utóbbira különösen megkapó példa Rigoberta figurája, aki a szentség mögé hiteles emberi történetet és karaktert épít fel, megszínesítve és újraalkotva az életszentség legendák által megformált kategóriáját.

Riolda a harmadik kötetben megifjodik újra – és valóban, a szellemi frissessége, az újra való fogékonysága, és a meglehetősen szeszélyesen kanyargó eseménysorhoz való alkalmazkodása kiemeli a szereplők közül. Természetesen Riolda múltjából fakadnak ezek az erények: a neveltetés és az átélt élmények érlelő hatása mellett az élet öregíti meg: számtalan megaláztatáson, nehézségen, megpróbáltatáson esik át, az Élet vize azonban újra ifjúvá teszi – hogy aztán mégis összetörjön az idő és Riolda élete véget érjen, hiszen végül minden történet véget ér… Hosszú életútja során számos csodás vagy érthetetlen jelenséggel találkozik, s ezekhez mindig sajátos módon viszonyul; a könyvben szereplő csodáknak nincs receptje, nem lehet őket uniformizálni, politikai vagy gazdasági haszonszerzésre konvertálni – bár persze jócskán lenne erre igény, hiszen a kötetben jó néhány önző, törtető szereplő van. A világ a trilógiában is veszélyes hely. Riolda élete gyakran veszélybe kerül, ám végigjárja az utat, amelyet sorsa rendelt a számára; racionalitása éppúgy segíti, mint érzelmessége, nyitottsága, toleranciája gyakran talál szövetségesekre, akik megmentik őt és családját, illetve alattvalóit. A szorgok fajában Cyrano De Bergerac és Swift emberi fajjal kapcsolatos szkepticizmusa bukkan fel; az ember és az állat közötti határvonalról a tizenhetedik század közepe táján Gassendi is elmélkedett. Cyrano, a francia mester tanítványa könyvében például elítéli a vegetarianizmust, mondván, a káposztafejeket lenyesni pontosan akkora barbárság, mint lefejezni egy állatot, vagy akár embert. A húsevés hasznáról és káráról szóló részlet bravúros eszmefuttatással sző bele a regénybe sok kultúrtörténeti információt és dezinformációt, amely az emberi étkezés körül a századok során kialakult. A kötet nyitottsága a bizarr, a meghökkentő vagy a horrorisztikus iránt tovább mélyíti a kötetet: sohasem tudhatjuk, hogy mikor kerülünk szembe valami még borzalmasabbal. Ez a világ sötét, és tele van iszonyattal; az az érzésünk, hogy talán még rémesebb könyveket is várhatunk az írónőtől a jövőben, de itt még ezek az erők nem szabadulnak el teljesen.

A mű zárlatában Riolda saját történetét, és a jövő emlékeit olvassa: ebben a történetben lehetséges a jövőre emlékezni. A meta-olvasó pozíciója ismerős lehet: a Száz év magány hasonlóan ér véget, de Riolda történetében nincs éles választóvonal a pusztulás, a szövegszinten érvényesülő dekonstrukció és maga a történet között. Riolda akár fel is támadhat és tovább élhet, hiszen ebben a lehetséges világban a valóság törvényei rendkívül szeszélyesen működnek: még a halál sem megfellebbezhetetlen hatalom, hiszen ott van az Élet vize, az ifjúság forrása, amely akár az élet visszaadására is képes lehet. A folytatást lehetővé teszi N., a titkos költő figurája is, akinek sorsáról még a mindentudóvá váló olvasó, Riolda sem szerez, szerezhet tudomást. A zárlatnak ez a motívuma értelmezéséhez talán éppen hogy nélkülözhetetlen információ.

Umberto Eco Baudolino című regényenek utazásai íródnak tovább az összetört idő lapjain: Benjamin alakjában a János pap országában járó utazó-szélhámos figurája jelenik meg, sajátos olvasatban. Riolda története számos másik regényvilág felé nyitott, kijelölve azt a fiktív középkori teret, amelyben mozog; talán nem is helyes, ha önkényesen kiemelünk ezek közül néhányat. Az említett szerzőkön kívül még Italo Calvino lehetséges történelmi regényeinek világát is felidézhetik bennünk e kalandok, bár Bánki világa komorabb, és kevésbé játékos-ironikus beállítottságú, mint A famászó báró szerzőjéé. S a regényvilágbeli párhuzamok után közelítsünk most már e némiképp komorabb tartalmakra.

A mágikus realista és fiktív történelmi regény – furcsán ismerős – szálai alatt, között vagy mögött azonban más, jóval sötétebb dimenziók is felsejlenek. Eco Az új középkor című esszéje is eszünkbe jut: ma is sok rokon vonás fedezhető fel a 10-14. század világa és a jelen között. A népvándorlás helyett a modernkori a migráció; a középkor kis jégkorszaka helyett a fenyegető klímaválság; a nemek közötti egyenlőtlenség fennmaradása; az erőszak jelenléte a társadalomban; a vallási fanatizmus; az erősödő rasszizmus és nacionalizmus, a társadalmi különbségek, amelyek a középkorban is éppen akkorák voltak, mint ma: ezek mind-mind összekötik egymással a látszólag egymástól távol eső két időszakot, s ezek az elemek javarészt formálják a regény világát is. Riolda vándorló nyugtalansága a nyugati világ emberéhez hasonlít: pontosabban ahhoz a kelet-közép európai értelmiségi sorsához, aki Kelet-Európa barbársága és Nyugat-Európa vonzása között él, de nem tartozhat egyik közösséghez sem: keletinek nyugati, nyugatinak azonban mégis keleti. A hatalommániás hatalmaskodók, a szerencséjükre vadászó, magukat szerencsésnek gondoló felkapaszkodottak világa egyfelől, másfelől pedig a kitaszítottaké, az emberszámba nem vett elnyomottaké, az éhezőké. Bánki Éva úgy ír a távoli múltról, hogy abban a jelen problémái tükröződnek, nem nélkülözve az egészen személyes mondandót sem. Első regényéhez írt értelmező esszéje sok fogódzót ad azoknak, akiket megzavar az ötletek és motívumok áradó bősége, s az ezek mögött megbúvó traumák iránti érzékenység, amely átok és áldás egyszerre. Bízunk benne, hogy a lehetséges múltra, jelenre és a jövőre való emlékezés folytatódni fog, egy másik világban, egy másik történetben, amelyben újra magunkra és olvasmányainkra ismerhetünk.

Fazekas Sándor

Jelenkor Kiadó

Budapest, 2015

280 oldal, 349 Ft

Jelenkor Kiadó

Budapest, 2017

332 oldal, 3499 Ft

Jelenkor Kiadó

Budapest, 2019

272 oldal, 3499 Ft