12.07
| Egy nő – Művész Távmozi (online premier) >>>
12.03.
| Civilként az állam működési hézagaiban – L. Ritók Nóra előadása >>>
12.01.
| ArteKino 2020 – Nézz egy hónapig ingyen európai fesztiválfilmeket! >>>
11.27.
| A Szépírók Társasága XVI. fesztiválja >>>
11.26.
| Indul az e-Trafó online programsorozat >>>
11.26.
| Asztali beszélgetések… – Tompa Andrea és Szabó B. András disputája >>>
11.25.
| Olasz világsztárral, „operapástétommal” és adventi koncerttel folytatódik a Müpa Home műsora >>>
11.25.
| Sajtó és ideológia a hatvanas években >>>
11.24.
| Duda Éva Társulat EGYPERCESEK >>>
11.23.
| Művészeti mozifilmek a fotelből >>>
NAPI TANDORI

11.18.
| Ezer újkori metszetet tesz digitális közkinccsé az Országos Széchényi Könyvtár >>>
11.13.
| Kürti László és Ross Gillett kapja a Balassi Bálint-emlékkardot >>>
10.30.
| Lemezen adták ki Keith Jarrett legendás müpabeli koncertjét >>>
10.30.
| Hogyan mutatja be egy bevásárlóközpont értékvilágát egy logó? >>>
10.30.
| A művészet, az együttműködés és a kihívásokon felülkerekedő kreativitás ünnepe volt a 29. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál >>>
10.29.
| Asztali beszélgetések… – Sztehlo Gábor, az embermentő >>>
10.17.
| Swimathon Pécs 2020 >>>
10.15.
| Embertani érdekességek a Határtalan Régészet őszi számában >>>
10.09.
| Sziveri János költőre emlékeztek a Kertész Imre Intézetben >>>
10.05.
| Elhunyt Böndör Pál költő, dramaturg >>>

Farkas Arnold Levente, Kiss László, Szabó Réka Dorottya, Tóth Kinga versei

Fischer Egmont, Pál Sándor Attila, Schillinger Gyöngyvér prózája

FINIS (Böndör Pál 1947–2020)

Figyelem-projekt (Tanulmányok a figyelemről)
Gyimesi Tímea, Fogarasi György, Horváth Márta, Kondor Attila, Mikola Gyöngyi, Szabó Erzsébet, Szmeskó Gábor írásai

>>>

Mindenkit nagy szeretettel várunk a SZTE JGYPK Rajz-Művészettörténet Tanszék hallgatóinak közös ólomüveg-kiállítására
2020. november 4. 17 óra 
Tiszatáj Szalon (Szeged, Roosevelt tér 10-11.)

>>>

Az úgynevezett világ és az irodalom
2019.11.02 - tiszatáj

PETER HANDKE
A KRITKÁK KERESZTTÜZÉBEN

Peter Handke, a 2019-es irodalmi Nobel-díj kitüntetettje, csak pillanatokig élvezhette zavartalanul a rendkívüli elismerés örömét. A sajtó és nem különben számos kortárs író mit sem várva támadt a szerzőnek, s egyben a svéd bizottságnak, kifogásolva, hogy olyasvalakinek ítélték a díjat, aki Szerbiát, Miloševićet és közvetve a srebrenicai genocidot támogatta. Súlyos vád. Nem alaptalan. Csak éppen arról feledkezik meg, hogy mi az irodalom.

Az irodalom ugyanis nem leírás, nem dokumentáció, hanem fikció. Bár igyekszik egészen közel lépni a valósághoz, igyekszik kiszolgáltatni magát mindannak, ami van, ami hat, érzéseket, indulatokat kelt. De világát önállóan alkotja, a tárgyi valóságtól inspirálva irodalmi valóságot teremt. A líra, a poézis drámai, a dokumentum érzéketlen. A Handkét ért vádak mindenáron dokumentummá akarják alakítani az irodalmat, elvéve tőle a fikció jogát.

Úgy tűnhetett, a szerző maga szolgáltatott alapot az ellene felhozott vádakra. Többször utazott Szerbiába a 92–94 között tartó háború idején és utána is. Elment a hágai bíróságra, amikor Milošević és más háborús bűnösök ügyét tárgyalták. Sőt Miloševićet meglátogatta a börtönben, ott volt a temetésén és beszédet is mondott. Az anyai ágon szlovén gyökerekkel rendelkező osztrák író nem a szlovén–szerb viszony szemszögéből közelített Szerbiához és tágabban Jugoszlávia felbomlásához, hanem a német és francia nyelvű sajtót és az európai politikát ellenpontozta. Számára az a Jugoszlávia, amelyhez anyja révén valamelyest köze volt, ideális, legalábbis idilli megvalósulása volt a soknemzetű és soknyelvű Európának, amelyben béke honol. Számára hanyatlás Jugoszlávia szétesése, majd a nemzetállamok megalapítása, amit a három háború szörnyű extremitása követett.

Handke azonban nem a háborúról ír, hanem azzal az igazsággal szemben, amit a sajtó, a politika, a bíróság alkot meg, búrát helyezvén a bonyolult és ellentmondásos valóság fölé. A szerző tudja, hogy az igazság világa nem a valóságos világ, de nélkülözhetetlen világ. Mert ennek mentén tájékozódik a társadalom, szögeződnek le a normák. De az író nem ezt a világot éli át, hanem a mélyben lévőt, az igazság búrája alattit. S amikor az igazság prókátorai az általuk teremtett világot az egésszel azonosítják, akkor az író felemeli szavát, akár durván is. Az írót az ember érdekli és nem érdekli az igazság. Az írót a világ érdekli és nem az úgynevezett világ. Milošević temetésén világos szavakkal fogalmazta meg az igazság és a valóság közötti különbséget.

„A világ, az úgynevezett világ, mindent tud Jugoszláviáról, Szerbiáról. A világ, az úgynevezett világ, mindent tud Slobodan Miloševićről. Az úgynevezett világ tudja az igazságot. Ezért nincs most itt az úgynevezett világ, s nem csak ma, nem csak most nincs jelen. Az úgynevezett világ nem a világ. Tudom, hogy nem tudok. Nem tudom az igazságot. De figyelek. Hallok. Érzek. Emlékezem. Kérdezek. Ezért vagyok ma itt, közel Jugoszláviához, közel Szerbiához, közel Slobodan Miloševićhez.” (Požarevac, 2006. március 18.)

Utazásaival közel akart lenni ahhoz a világhoz, amely nem az úgynevezett világ, hanem az emberek világa. Szuverén módon írta le találkozásait, élményeit Szerbiáról szövegbe öntve azt a drámát, ami a békés konvivencia szétesését jelenti. Háta mögött akarta hagyni az igazságok egyértelműségeit, melyek a sajtóban Szerbiát egyedül bűnösnek, s az összes többit egyedül áldozatnak állították be. Mintha a horvát nacionalizmus nem lenne pontos mása a szerb nacionalizmusnak. Mintha az önálló nemzetállam kiharcolásában nem vettek volna részt mindkét oldalon hadseregek és mellettük partizán csapatok, legális és illegális gyilkosságok százait elkövetve.

Handke vonatkozó szövegei tiltakozások a fekete-fehér látásmód ellen, az ítéletek és előítéletek rigid képei ellen. Az irodalom, amely a forrásokkal való közvetlen találkozások révén alkotott szuverén világ annyiban kapcsolódik a sémák világához, hogy elbeszélésével rákérdez az egyértelműségekre. S ezzel az érintettek számára is megnyílhat a lehetőség a szokott felfogások finomítására. Szerbiai útinaplójában így fogalmaz:

„Ki fogja megírni ezt a történetet egyszer majd másképpen, még ha csak apró részleteket illetően is, melyek ugyanakkor sokat tehetnének azért, hogy kiszabadítsák ezeket a népeket sematikus képeik börtönkeretéből.”

Ezt a másképpen megírást utasítja el, sőt kéri számon tőle a fiatal boszniai író, Saša Stanišić, aki az idei német könyvdíj kedvezményezettje. A díjátadási ünnepségen mondott beszédében nem tudott ellenállni a késztetésnek, hogy ne bírálja erős, becsmérlő szavakkal Handke irodalmát. Stanišić egy másik irodalom képviselőjeként pozicionálta magát.

„Olyan irodalom képviseletében állok itt, amely nem cinikus, nem hazug, nem tartja hülyének az olvasót, amikor a poézisra a hazugság álruháját adja.”

Az igazság képviseletében szándékozott leleplezni a hazugságot. Valójában azt a képtelenségét leplezte le, hogy különbséget tud tenni a politikai állásfoglalás és az irodalmi fikció között. Nem róható föl mindez a szerzőnek, aki Boszniából menekült a háború borzalmai elől, s Heimat c. regényében érzékletesen mutatta be, hogy identitásának elsődleges forrása az odahagyott táj és még inkább az odahagyott nagymama. Handke számára azonban az igazság olyasmi, mint a vízenjárás, fontos felszín. De az irodalom születésének pillanata az elsüllyedés riadalma. Az igazság Jézusnál van, az irodalom Péternél, aki félelmében segítségért kiált.

„A villanásban megélesednek a tévedés tárgyai, mintha megvizsgálhatókká válnának. Újdonságokká, ismeretlenekké, így legalábbis még soha nem látottakká.” (Der grosse Fall)

Handke felindultan reagált a kritikák özönére. Kertje kapujánál újságírók hada, akik egy sort sem olvastak tőle, de az áldozatok iránti érintettség nevében Szerbiával kapcsolatos állásfoglalásairól faggatják. Egyszer már megszakított egy sajtótájékoztatót, ahol ilyen módon tettek fel számára kérdést: „feldughatja magának az érzékenységét”, rivallt az újságíróra és elviharzott. Soha nem ad több interjút, határozta el most. Maradnak hát számunkra a művek, kérdésekkel, rákérdezésekkel, az irodalom világában való tévelygő barangolásokkal.

Máté-Tóth András


Címke: , , , ,
2020.12.01 - tiszatáj

KUTASI TÜNDE SZOBRÁSZMŰVÉSZ MŰHELYSZÖKEVÉNYEK CÍMŰ KIÁLLÍTÁSÁHOZ
A bronz beavatott suttogása átszivárog a lélegzet-nyomok és időgyomok ágyásain, s belehelyezkedik a komponált idő-töredékek (helyspecifikus) zeg-zugaiba… Egy-egy sarok magába fordul, az ívek, a hasítékok, az éles gondolatok lecsendesednek… – Elmélkedik a leíró, miközben a művésznő portfólióját lapozva, belső lépéseket téve, kronológiát elvetve halad, így tekintve át az eddigi életmű kiemelt alkotásait… – NAGY ZOPÁN MEGNYITÓJA

Tovább olvasom >>>
2020.12.01 - tiszatáj

Farkas Arnold Levente, Kiss László, Szabó Réka Dorottya, Tóth Kinga versei

Fischer Egmont, Pál Sándor Attila, Schillinger Gyöngyvér prózája

FINIS (Böndör Pál 1947–2020)

Figyelem-projekt (Tanulmányok a figyelemről)
Gyimesi Tímea, Fogarasi György, Horváth Márta, Kondor Attila, Mikola Gyöngyi, Szabó Erzsébet, Szmeskó Gábor írásai

Tovább olvasom >>>
2020.12.01 - tiszatáj

SZÖVEGDISZKÓ – SZÖVEGKLIPEK
A Tiszatáj online és a Homo Ludens Project bemutatja: A Szövegdiszkó egy színházi előadássorozat, pontosabban egy színházi performansz, amelyben az irodalom, az intermédiaművészet, a zene és a film műfaja keveredik. Fúzió, ahogyan ezt említeni szokták, akár ezen lap hasábjain is. Viszont a tél a hópelyhek és jégvirág helyett a karantént hozta el. Újra. Ismét bezártság, ismét korlátozások. Nem állunk le, mondogattuk egymás között, és lett kamera, lett kiaknázatlanná vált színházterem, és lettek lelkes alkotók […]

Tovább olvasom >>>
2020.11.29 - tiszatáj

VIDA CERKVENIK BREN: WHY DON’T WE DO IT IN THE ROAD
Van, aki tanítja, van, aki tudja, és van, aki csinálja: a 2019 tavaszán megjelent, Why dont’ we do it in the road: A personal guide to outdoor interactive theatre szándéka szerint mindezen halmazokat kívánja megszólítani. És hatékonyan teszi is: a szerző Vida Cerkvenik Bren a 2006-ban született neves szlovén előadó-művészeti csoport, a Kud Ljud alapítója és alkotója. A szabadtéri akciókban utazó csapat mindegyik projektje a negyedik fal lebontásán munkálkodó érdemi megmozdulás… – JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2020.11.28 - tiszatáj

PÁNCZÉL ANDRÁS INTERJÚJA TURCZI ISTVÁNNAL AZ IRODALMI TEHETSÉGGONDOZÁSRÓL
A Műhelyinterjú sorozatban magyar irodalmi tehetséggondozó műhelyek vezetőivel beszélget Pánczél András az általuk végzett munkáról, céljaikról, eredményeiről. A sorozat rálátást biztosít a tehetségazonosítás és a tehetséggondozás folyamatában részt vevő személyek és szervezetek munkájára. Bemutatja azt az egymástól leginkább függetlenül, jórészt civilek által működtetett tehetséggondozó rendszert, mely hozzájárul az irodalmárok pályakezdéséhez.

Tovább olvasom >>>
2020.11.24 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS PÁL SÁNDOR ATTILÁVAL
A Törzsasztal Műhely – kihasználva az utolsó lehetőségek egyikét – november elején tartotta az év utolsó személyesen látogatható műhelyét és kötetbemutatóját a Jazz Kocsmában. Az irodalmi sorozat vendége ezúttal Pál Sándor Attila volt, akivel Bíró-Balogh Tamás beszélgetett. A szerzővel az esemény után készítettünk interjút Balladáskönyv című kötetéről… – BORBÍRÓ ALETTA INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
2020.11.24 - tiszatáj

FUSS
Nehéz spoiler nélkül beszélni Aneesh Chaganty előző filmje, a Keresés legnagyobb csavarjáról, ugyanis e fordulat rögtön új munkájának origóját képezi. Második thrillerének premisszája az ottani tettes archetípusával, illetve, ha még konkrétabbak szeretnénk lenni, a látszólagos gyermeki támogatás, sőt, túlzott szeretet, majd az ebből fakadó burokban élés dilemmakörével indít… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2020.11.20 - tiszatáj

KINEK A HÁZA?
Háttérben suhanó rémalak, későn megforduló, gyanútlan karakterek, fény-árnyék játék, ritkásan világított terek. Jó ideig csupán primitív hatáskeltő mechanizmusokkal operál Remi Weekes Kinek a háza? című horrorja. Szerencsére nem is tévedhetnénk nagyobbat: a rendező Netflixen startolt kísértettörténete, pontosabban szellemházas horrorja ugyanis végül előnyt kovácsol a hiányosságaiból, jócskán túllendülve a sablonok eszköztárán… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Normal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő