11.07.
| Legéndy Jácint költő performansza a Berlini Falnál >>>
10.18.
| Művek és Mi – vendégünk Kollár Árpád, Mécs Anna és Závada Péter >>>
11.12
| Lásd élesebben! – Jön a 16. Verzió Filmfesztivál >>>
11.07.
| Asztali beszélgetések… – Beszélgetés a művészetről Matzon Ákossal >>>
10.28.
| Sikerdarabok érkeznek Szegedre a következő hónapokban >>>
10.24.
| Asztali beszélgetések… – Toronyi Zsuzsanna és Závada Pál >>>
10.22.
| Velence után a Titanicon, majd a magyar mozikban is bemutatkozik a Déva >>>
10.18.
| Mi is zajlik ma a fenntartható világunkban? >>>
10.18.
| Müpa – Virtus és Extázis >>>
10.15.
| Lenyűgöző koreográfiák és táncpremierek a CAFe Budapesten >>>

10.10.
| Plusz előadás a Jézus Krisztus Szupersztárból a Dóm téren >>>
10.10.
| Olga Tokarczuk és Peter Handke kapja a 2018-as és a 2019-es irodalmi Nobel-díjat >>>
10.09.
| Elhunyt Vekerdy Tamás író, pszichológus >>>
10.07.
| Megjelent a Határtalan Régészet őszi száma >>>
09.30.
| 10 éves a Duda Éva Társulat >>>
09.24.
| Még három napig lehet jelentkezni Szilasi László szépírás kurzusára >>>
09.22.
| Meghalt Sára Sándor, a nemzet művésze >>>
09.13.
| Meghalt Konrád György >>>
09.07.
| Géczi János kapja a balatonfüredi Salvatore Quasimodo költőverseny fődíját >>>
08.24.
| Egy hónap múlva indul a PesText Nemzetközi Irodalmi Fesztivál >>>

Bakos András, Jahoda Sándor, Kocsis Klára, Szakállas Zsolt, Székelyhidi Zsolt, Tönköl József, Turczi István versei
Antal Balázs prózája
Beszélgetés Konrád Györggyel 
Autopsia – A feldarabolt Isten rekompozíciója
Bajnok/Süllyesztő – Újabb eredmények a Hajnóczy-hagyaték kutatásában

>>>

SZABÓ GÁBOR TÖRTÉNETEINK VÉGE C. KÖTETÉNEK BEMUTATÓJÁRÓL
Élettörténet és emlékezet – ezek voltak a hívószavai a a Magyar Könyvkiadók Napjának, mely idén harmadik alkalommal került megrendezésre a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán. Szabó Gáborral Történeteink vége című könyvéről és az emlékezéspolitikáról Melhardt Gergő beszélgetett… – TASKOVICS VIKTÓRIA BESZÁMOLÓJA

>>>

Monotonitástűrés
2019.09.20 - tiszatáj

A VILÁGÍTÓTORONY

Csupán néhány perc telt el a játékidőből, rögvest feltűnő, mire fektet óriási hangsúlyt Robert Eggers második mozija: A világítótorony nyomatékosan tiszta filmes eszköztárral élő, legfőbb témáját zajjal és karcos snittekkel artikuláló rémálom. Nyugtalanító hangok vetik szét az alig bevillant nyitófőcímet, a helyzet később sem változik. Eggers kakofóniából csihol operai magasságokba törő versenyművet, koszos-töredezett, élettelen vágóképekből rajzol festményt.

Transzcendens, valóságtól szándékosan elemelt dimenzióba repít bennünket A boszorkány direktora, gótikus horrorjában épp a cselekménytelen narratíva, az iránymutatás nélküli, szabadáramlású pillanatképek hozzák el a legnagyobb veszedelmet. Hallucinogén atmoszférája jó ideig választ sem ad arra, mi zajlik: természetfeletti hatalom riogat, vagy az emberben növekszik egy jóval veszélyesebb ragály? Jarin Blaschke operatőr 35 mm-es fekete-fehér nyersanyagra forgatott képein utalásokból sem tudjuk, hol bonyolódik a sztori, a toronyőrökként dolgozó veterán Thomas Wake és az újonc Ephraim Winslow a nyomasztó közegnek kitett, ide-oda vergődő szimbólumok. Legfeljebb a nyelvezetükből és egy kanadai útra tett megjegyzésből jövünk rá, hogy angolszász területen sertepertélnek. Minden alárendelődik a német expresszionizmusban preferált 1.19:1-es, klausztrofób képaránynak, a kontrasztos fény-árnyék játékokban tanácstalanul lődörgő figurák zátonyra futásának.

 

 

A világítótorony eklatáns példája forma és tartalom tökéletes nászának. Vakító fehérség, áthatolhatatlan feketeség, lucskos szürkeség taszítják a figurákat az őrület legmélyebb bugyraiba. Eggers rendkívül formatudatosan zsonglőrködik a hatáskeltő elemekkel, tudja, mikor vágjon rövidebbre vagy tartson ki egy szcénát, melyik helyzetben miféle instrukcióval lássa el az operatőrét, hol operáljon dobhártyasértő, fémes karcolatú nyikorgásokkal. Hajókürt zúgása, szélfúvás, a hullámzó tenger robaja, mennydörgés szimbolizálják a főszereplőkben dúló belső viharokat. Onirikus, erőteljesen hangulatközpontú rémdrámával van dolgunk, melyben felfüggesztődnek valóság és fantázia, racionalitás és ésszerűtlenség ingatag határai. Expresszionista beállítások, illetve azokkal párban a karakterek gyötört tekintetei beszélnek. A Willem Dafoe által hibátlanul játszott Wake cserzett arca Emil Jannings (Az utolsó ember) torzonborz küllemét idézően hangsúlyozza, figurája nemcsak mindent átélt, a posvány végképp átitatta, míg az Országúti bosszú, Jólét és Csillagok határán-típusú árnyalt karakterformálásban érdekelt Robert Pattinson ihletett alakítással reflektál karaktere lépcsőzetes tébolyba csúszására. Hosszú percekig hang sem jön ki a torkukon, jelzésértékűen egy asztalnál ülve, netán állóképszerűen, marionett-bábukként az ürességbe meredve időznek. Végtelenül passzív, sorsukat irányítani képtelen nímandok. Csupán kényszercselekvésekbe, unaloműző rutintevékenységekbe menekülhetnek: A világítótorony egyre inkább azt sugallja, nem külső gonoszságtól ildomos rettegni és szó sincs egy lovecrafti, kozmikus ősgonosz térnyeréséről, itt csakis a gyilkos monotónia lök a Pokol feneketlenségébe.

 

 

Banális események sorjáznak, Wake és Winslow pedig csak sodródnak a mind jobban felkorbácsolt árral, miként elméjük is egyre törékenyebb. Szénlapátolás, talicskázás, Buster Keatonre hajazó fémcsőbe bújás, röviden a lélekőrlő egyformaság és rutin generálnak előbb unalmat, aztán féktelen tébolyt. Mintha a Ragyogás Jack Torrance-ének devalvációját néznénk. Jó ideig akár valóságos alternatívaként is szóba jöhet egy rácsos nyíláson át megvillanó, fényben úszó polip csápja vagy egy meztelen sellővel való találkozás. Egyre többször kiderül viszont, mindezek pusztán az egyre nehezebb észlelés csalóka délibábjai. Wake és Winslow tengődése egyre nagyobb teret nyújt az ösztönszerű, emberhez méltatlan lealjasulásnak. Szexuális fantáziák jönnek, veszekszik a páros, semmittevésükön Tarr Béla-víziókból rémlő piálással oldanak. Mocsokban vegetáló páriákká züllenek Eggers monodrámájának főfigurái: egymásra utaltságuk hol iszonyatosan depresszív, hol príma fekete humorban pácolt jelenetekben dereng fel, shakespeare-i finomságú, XIX. századbeli, habitusukra is utaló angoljuk ugyancsak gyakori, de feszengésre bíró humorforrás. Részeg dülöngélésük, egymásba kapaszkodásuk, dalolászásuk, chaplini karikalábas rohanásuk, földre zuhanásuk, groteszk táncuk közben megeső keresztnév-cseréjük ugyancsak sanyarú helyzetükre hívják fel a figyelmet: egyre nagyobb alakot ölt bennük a skizofrénia, már a puszta identitásuk is teljesen darabokra hullik.

 

 

Legyen szó térszervezésről, zeneszerzői munkáról, egy földöntúlinak ható, néma-őrült röhögéssel cizellált elfehéredő szekvenciáról, Robert Eggers stilisztikailag kivetülő mentális odüsszeiára csábítja karaktereit. Hangot, üvöltést, kacskaringós lépcsőt, baljós halálmadarakként exponált sirályok repülését és vijjogását (a rendező állatszimbolikája nem tűnt el, A boszorkány kecskemotívuma átalakult), a torony csúcsán villódzó jelzőfényt veti be főszereplői tönkretételéhez. Itt maga az Atmoszféra a karakter, Wake és Winslow csak a táj, a nagy Zérus személytelen alárendeltjei, akik kizárólag a totálisan halott világ viszonylatában tudnak napról napra létezni, amíg végleg be nem kebelezi őket az enyészet. Eggers azért ábrázolja sokáig ismeretlennek a miliőt, hogy a nyomasztó fináléban ráébresszen: minden a valóságban gyökerezett, csupán az emberi gyarlóság torzította láthatatlanná és félelmetessé azt, ami a hétköznapok része. Tulajdonképpen ugyanaz zajlik le, ami a direktor 4 évvel ezelőtti történelmi-okkult gyöngyszemében. Arat a Gonosz, ám nem biztos, hogy ő rajtunk kívül állóként leselkedik: pontosan ellenkezőleg, a legnagyobb sötétség bennünket ejt rabul, és ha összetartás helyett perlekedünk, nincs menekvés számunkra. Ez az őrület profán ceremóniája: a kézzel fogható reáliák ijesztőek, nem a definiálhatatlan misztérium. Úgy tűnik, Robert Eggers folklorisztikus, mítoszokon nyugvó pályaképe e tézist igyekszik felerősíteni briliáns vizuális retorikával.

Szabó Ádám

 

 

 

The Lighthouse, 2019

Rendező: Robert Eggers

Szereplők: Willem Dafoe, Robert Pattinson, Valeriia Karaman

 

 

 

 

 

 


Címke: , , , ,
2019.10.17 - tiszatáj

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG
ÉS KÖLÜS LAJOS
Aki már járt az utóbbi években a Millenárison az Art Market ideje alatt, tudja, hogy már az épület előtt és a parkban meglepetések, izgalmas köztéri alkotások, installációk fogadják. Idén sem unatkozunk az épület felé haladva, mozgó szobrokat látunk, élőket, égbe nyúló nyakkal, méhkast szimbolizálva, abroncsokkal, hófehér anyagokba burkolózva közöttünk sétáltak, de nem vesznek rólunk tudomást, ahogy egy szoborhoz illik […]

>>>
2019.10.16 - tiszatáj

PATAK MÁRTA: ENYHÍTŐ KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT
Minden ember egy kalitkába zárt hal: nem a megfelelő térben, nem a megfelelő időben létezik, mégis lubickol saját világának ketrecében. Akár ezt is sugallhatja Patak Márta 2017-es novelláskötetének borítója. Az Enyhítő körülmények között című kötet a Scolar Kiadó egy új sorozatában, a ScolarLive-ban jelent meg, mely sorozatnak két célja is van: az első az, hogy a pályakezdő alkotók teret kapjanak, a másik pedig azon „már bizonyított” szerzők új kötetének kiadása, akik eddig a megérdemeltnél valami miatt kevesebb figyelemben részesültek… – KOMÁROMI DÓRA KRITIKÁJA

>>>
2019.10.15 - tiszatáj

A MAOE DIMENZIÓK CÍMŰ KIÁLLÍTÁSÁHOZ
A címben megidézett Umberto Eco könyvére történő utalás nem a véletlen műve, hiszen végignézve a MAOE hatodik tematikus, gigakiállításának a DIMENZIÓK-nak a kolosszális terjedelmű anyagát (hatszázhúsz művész B1 méretben megjelenő reprodukcióival) a REÖK teljes teremsorát felvonultató enteriőrben a vizuális enumerációnak valamilyen hasonló euforikus érzése keríthet hatalmába, mint a három évvel ezelőtt elhunyt, jeles szemiotika tudóst, amikor szöveggyűjteménye előszavában kifejezésre juttatta a listák utáni hajtóvadászatának mámorító hatását… – NÁTYI RÓBERT ÍRÁSA

>>>
2019.10.15 - tiszatáj

A WALL STREET PILLANGÓI
Jessica Pressler 2015-ös cikke első pillantásra kiváló alapanyagot szolgáltat a napjainkban egyre népszerűbb girl power-mozikhoz. Az újságírónő New York Magazinban publikált írása igaz történetet dolgoz fel: bepillantást nyerhetünk egy sztriptíz-táncosnő 2007-től 2015-ig húzódó viszontagságos éveibe, benne egymásra találással, karrierépítéssel, gazdasági világválsággal, felemelkedéssel és bukással, illetve újrakezdéssel… – SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2019.10.14 - tiszatáj

BALLA ZSÓFIA ESSZÉKÖTETÉRŐL
Balla Zsófia kötetében sokféle műfajú, hosszúságú írást találni, s mind egy személy, még inkább egy téma, még inkább egy kérdés körül dong, mint darázs a fészkébe igyekezvén. A szövegek műfaj szerinti nagyobb egységeket alkotnak, s azon belül valamelyest követik e megjelenés időrendjét. A költőnő versei pedig újra és újra felbukkannak, mint a színes kavicsok közül a kagylók a tengerparton, gyöngyöt rejtve… – MÁTÉ-TÓTH ANDRÁS ÍRÁSA

>>>
2019.10.12 - tiszatáj

SZABÓ GÁBOR TÖRTÉNETEINK VÉGE C. KÖTETÉNEK BEMUTATÓJÁRÓL
Élettörténet és emlékezet – ezek voltak a hívószavai a a Magyar Könyvkiadók Napjának, mely idén harmadik alkalommal került megrendezésre a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán. Szabó Gáborral Történeteink vége című könyvéről és az emlékezéspolitikáról Melhardt Gergő beszélgetett… – TASKOVICS VIKTÓRIA BESZÁMOLÓJA

>>>
2019.10.10 - tiszatáj

JOKER
Fennakadhatunk rajta, hogy szuperhősfilm vitte el a Velencei Filmfesztivál Arany Oroszlánját a Lucrecia Martel vezette zsűritől, mindenki jobban jár, ha inkább magát a kérdéses művet szemrevételezi és a látottak alapján vonja le a következtetéseket: bohócgúnyát húzó ölőmester ide, eredettörténet oda, a Logan óta nem született ilyen érett, hihetetlenül realisztikus, hagyománytagadó feldolgozás egy mainstream képregénykarakterről… – SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2019.10.09 - tiszatáj

NAGY SIKER TANDI FLORA ÉS OLASZ FLÓRA SZEGEDI KONCERTJE
A Szomorú vasárnaptól Lara Fabian Je T’aime című daláig sok világsláger felcsendült hétfő este Szegeden, az IH Rendezvényközpont nagytermében Tandi Flora és Olasz Flóra nagy sikerű, telt házas közös koncertjén. A népszerű énekes és a már több nemzetközi versenyen díjat nyert hárfás országos turnét is tervez a különleges produkcióval… – HOLLÓSI ZSOLT INTERJÚJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő