01.30.
| Asztali beszélgetések… – Mesék a csodakertről – Az egyetlen Földért >>>
01.22.
| Homo Ludens Project: Humánia >>>
01.11.
| Januárban folytatódik a Szent Efrém Férfikar Orientale lumen sorozata >>>
12.29.
| Nézőművészeti Kft. – EztRád >>>
12.22.
| Müpa – Perzsa szerelmes dalokkal repít a „Rózsák kertjébe” Alireza Ghorbani >>>
12.20.
| Fölszállott a páva – Összeállt a döntő mezőnye >>>
12.17.
| Eufória? – Rendszerváltás-történetek Magyarországról a Capa Központban >>>
12.16.
| Az erdélyi népzenét bemutató kötetet jelentet meg a Magyar Művészeti Akadémia >>>
12.14.
| Az Amadinda Ütőegyüttessel ünnepel a Pannon Filharmonikusok >>>
12.14.
| Pinceszínház – Vacsora négyesben >>>
12.13.
| Cintányéros cudar világ jön a Szegedi Nemzetiben >>>
12.13.
| Fodor Ferenc néprajzkutató kapta az idei Tömörkény-díjat >>>
12.12.
| Megható karácsonyi kisfilmmel hangolódik az ünnepekre a Müpa >>>
12.12.
| Barokk freskófestészetről szóló sorozat első kötetét mutatták be Budapesten >>>
12.12.
| Ellopott Klimt-portré bukkant fel Olaszországban >>>
12.12.
| Az Alice az ágyban című Susan Sonntag-dráma bemutatására készül a kolozsvári magyar színház >>>
12.11.
| Nők helyzete a zenei életben és oktatásban >>>
12.11.
| Különleges Árpád-kori kőfaragványok kerültek elő a romániai Borosjenőn >>>
12.11.
| Díjazták a Magyarország 365 fotópályázat legjobb képeit >>>
12.10.
| Meghalt Varga Imre, a nemzet művésze >>>
12.06.
| Zsille Gábor műfordító, költő az idei Hieronymus-díj kitüntetettje >>>
12.03.
| Érkezik a Betörő az albérlőm az Újszegedi Szabadtéri Színpadra >>>

Áfra János, Bíró József, Tim Holland, Istók Anna, Nemes Z. Márió, Maud Vanhauwaert, Visky András, Vörös István versei

Jenei László, Kovács Eleonóra, Sántha József, prózája

Péter László emlékére (Apró Ferenc, Csapody Miklós, Gyuris György írásai)

66. Vásárhelyi Őszi Tárlat (Abafáy-Deák Csillag és Kölüs Lajos írásai)

>>>

INTERJÚ FRIED ISTVÁNNAL
Fried István, az SZTE BTK oktatója, az Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszék professor emeritusa az augusztus 20-ai állami kitüntetések keretében Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át… – FRITZ GERGELY INTERJÚJA

>>>

„Aki rövidprózákkal kezd”
2019.09.17 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS SZIL ÁGNESSEL

– Első köteted, a 2013-as Tangram egy kínai kombinációs játék lehetőségeit alkalmazza irodalmi szövegekre: felcserélhető, ide-oda tologatható, variálható, valamiképp folyton összekapcsolódó kisprózák laza gyűjteménye a könyv. Becézték posztmodernnek, összehozták Esterházy Egy nőjével, kaptál érte JAKkendő-díjat – értették, szerették. Legújabb, tavaly megjelent novellagyűjteményed, az Életünk legszebb napja újabb kikacsintás a Távol-Kelet felé, ezúttal a kínai horoszkóp állatai tűnnek fel a címben, a kutyától a sárkányon át a kakasig. Mi vonz ehhez a világhoz, miért érdekes vagy fontos a számodra ennek a kultúrának az irodalomba emelése?

– Bárcsak azt mondhatnám, hogy szenvedélyes Kelet-rajongó vagyok, de ez nem igaz. Gyerekkoromban sokat olvastam Kínáról, mert apám ezt várta el, őt nagyon érdekelte a buddhizmus, engem inkább a tao, Weöres Sándor fordítása és A teljesség felé vonz, módosult tudatállapotba kerülök tőle.

A XXI. századi Európában a vallás, a meggyőződés, a hit és a kultúra egy salátabár, azt pakolsz a tányérodra, amit meg bírsz emészteni, egy kicsi ebből, valamivel több abból – nekem a tao belefér. A tangramról (a játékról) azt gondoltam, mindenki ismeri, vagy azt is mondhatnám: az általános műveltség része, ebből is látszik, hogy nem feltétlenül észlelem jól a környezetemet, mert sokan rákérdeztek, hogy mi a lényege, tehát a könyv címe homályos maradt. Az Életünk első ciklusa pedig valóban a kínai horoszkópra épül, eleve így írtam meg a novellákat, de ez csak ürügy a részemről, hogy megfessem ezt a tizenhétféle jellemet.

– A tárgyalt hasonlóságon kívül azonban jelentős eltérés fedezhető fel a két könyv között: az Életünk legszebb napja, ha lehet így fogalmazni, hagyományosabb módon mesél el történeteket, hús-vér figurákkal, sorsokkal, kerekebb életekkel. A hagyományosabbnak mondható történetvezetés ugyanakkor persze nem jelent pehelysúlyt, könyved olvasása komoly olvasói koncentrációt kíván, mert nagyon sűrűk a sztorik, akár egy bekezdésen belül is nagy ugrások figyelhetők meg időben, térben egyaránt, vissza-, ide- és odautalásokkal. Hogyan készültél a második kötetre, miért mozdultál ebbe az irányba, mi változott a prózaírói szemléletedben?

– Az könnyen megjósolható, hogy aki rövidprózákkal kezd, az előbb-utóbb a novelláknál találja magát, onnan pedig a legtöbben az elbeszélések vagy a regény világába lépnek tovább. A Tangramban is volt novella, az Életünkben pedig elbeszélés, tehát kitoltam egy kicsit a határokat, de számomra a komfortzóna a novella, nem is értem, a reneszánszig mit olvastak az emberek… Most az érdekelt például, mennyire sikerült lecsupaszítani a történetet a carveri, munrói értelemben, hogy például egy hétköznap lehet-e egy írás témája. Ilyen hétköznapokból tíz- meg tízezer szakad ránk, és egyszer csak megroppantja a szereplők gerincét – kíváncsi voltam, megbír-e egy novellát. Tulajdonképpen az érdekelt, meddig lehet lecsupaszítani a szöveget, ha úgy tetszik, eszköztelenné tenni, nyelvileg is kicsit ritkásabb szöveget alkotni, mint amilyen az előző kötet volt. Foglalkoztatott a ciklusírás is, hiszen a Tangramban volt ugyan néhány összefüggő szöveg, a Kínai viszont egészében összetart.

– Számtalan figura, hétköznapi helyzet, valóságanyag van a kötet novelláiban. Hogyan látsz, mit figyelsz, mit veszel észre, hogyan születik meg benned a történet? Hogyan találsz hozzá hangot, nyelvet?

– Vizuális vagyok, gyakran egy-egy kép hoz fel bennem egy történetet, de végül általában nem a cselekmény nyűgöz le, hanem az érdekel, hogy mennyire tudom azt szavakkal vagy mondatokkal visszaadni. Lehet, hogy nem egy hasonlat vagy egy metafora lesz, csak egy jó ritmusú mondat. Kegyelmi állapotokban egy lendülettel meg tudom írni, de legtöbbször két vagy több élmény keveredik össze, amiből kialakulhat egy jó novella. Általában nem tudom, hogyan fog befejeződni, sokszor engem is meglep, hogy mi történik ezekkel az emberekkel. Néhány történetet úgy írtam meg, hogy ne legyen egyértelmű a vége, ezekkel azt csinál az olvasó, amit akar. Fontosnak is tartom, hogy ne én irányítsak.

– Az Életünk legszebb napja két, római számmal jelölt ciklusból áll, és meglepően sok, ötven novellát tartalmaz – ez akár két kötet is lehetett volna.

– Körülbelül három év termése volt ez az ötven novella, mert a végletekig akarom javítgatni a szövegeket, és engem is váratlanul ért, hogy végül több mint kétszáz oldal lett belőle. A Kínai munkacímen futó első rész nem tett volna ki egy kötetet, de a tartalmánál, szerkesztésmódjánál fogva se kivenni, se hozzátenni nem lehetett, így egyértelmű volt, hogy együtt marad a két rész, így lett belőle egy elég terjedelmes novelláskötet.

– Az egyik, a 2017-es gyulai Irodalmi Humorfesztiválon elhangzott novellád címe igen merész: Arról, hogy mi a groteszk. Ennek végén olvasható az alábbi mondat: „Tudja, azt hiszem, újra meg kell töltenünk tartalommal a XXI. század kiüresedett formáit.” Nem spoilerezem el a szöveget, annyit azonban elárulhatok, hogy az egyik szereplőjét halljuk, én azonban naiv olvasóként a szerzőt kérdezem: milyen tartalmakat veszített el ez a század, és a belőle eltelt majdnem húsz év? Megkerülhetetlen ma a groteszk?

– A XX. század során csaknem mindent elvesztettünk, az ezredforduló után pedig annak illúzióját is, hogy egyszer csak jóra fordulhat minden (vagy bármi). Nehéz erről közhelyek nélkül beszélni, talán csak annyit, hogy az ember eljutott a Holdra, de leásott a pokláig is. Nincs család, nincs hit, nincsenek kapaszkodók, de úgy kell, úgy illik tenni, mintha mindezek meglennének, mintha rendben lenne minden. Persze az ókortól kezdve panaszkodnak minderre, de azt hiszem, ezúttal komoly a helyzet. A groteszk hallatán mindenki Örkényre gondol, de ha például olvassuk a középső Karinthyt, akkor az ő rövidprózáiban ugyanezt a mindent megkérdőjelező, mondhatnám (de csak nagy szeretettel), hogy cinikus hangot halljuk, ezért meg merem kockáztatni, hogy ez a látásmód nemcsak a személyiségükből, hanem magából a korszakból adódott. Érdemes elolvasni a Botond unokája című novellát, amelyben megindul a kismagyar egy lerobbant Opellel, elfoglalni Franciaországot – digitálisan hozzáférhetetlen, míg a kötet sok darabja szabadon olvasható. Ez a háború utáni, kisemmizett nemzedék, sokszor a megjelenés reménye nélkül, tud szórakozni olyan önfeledten a régi világuk összeomlásán, mert nincs semmi másuk, csak a virágos jókedvük. Hát ez nekem a groteszk. Az egérirtás, hozott szalonnával.

– Békésen tanítasz, a helyi lapba írsz ismeretterjesztő, nyelvészeti cikkeket, és régóta vezetsz örömbeszélgetős novellaértelmezői kört Irodalmi Svédasztal néven. Mit tapasztaltál, ezek a szépíráson kívüli, de ahhoz szorosan kötődő foglalkozások hogyan befolyásolták a prózaírói munkád?

– A Svéden nem írunk, hanem olvasunk, de rendkívüli alapossággal, és sokszor olyan szempontok is szóba kerülnek, amelyek nekem eszembe se jutottak a felkészülés során. Néha olyan érzésem is van, hogy a klubtagok olyan mélységekig, apróságokig eljutnak, mintha kifejezetten ki akarnának fogni rajtam, ami lehetne idegesítő, de én inkább jól szórakozom, meg persze tanulok is belőle (a hetvenes évek filmjei például számukra alapművek, én meg akkoriban még nem tudtam írni se). Sokszor előfordul, hogy nem egyezik az ízlésünk: ami nekem tetszik, az őket felháborítja, és persze volt már fordítva is, hogy én jöttem halál idegesen haza, szóval időnként elhagyjuk a kényelmesre taposott territóriumot, ami mindenképpen előremutató mindannyiunk számára. Így aztán másodszor is utánanézek dolgoknak, összefüggéseknek, és menet közben belebotlom érdekes jellemekbe, olyan történetekbe, amelyek szempontváltással bekerülhetnek egy-egy novellába.

– Úgy tudom, sok új, kiadásra váró novellád van – mi Szil Ágnes következő lépése?

– Összegyűlt egy újabb kötettervem, három ciklussal, most épp az éjszakáim-hajnalaim a rendezgetési, szerkesztési fázissal telnek, ez számomra a legnehezebb. Valamivel hosszabbak a novellák, mint az első két kötetben, művészetről, nevekről, kapcsolatokról szólnak, ezeket rakom fel egy gerincoszlopra, amely lehetőleg majd megtartja a saját súlyát.

Kiss László


Címke: , , ,
2019.12.15 - tiszatáj

DARIDA VERONIKA: ELTÉRŐ SZÍNTEREK. NAGY JÓZSEF SZÍNHÁZA
Darida Veronika könyve szintetizáló és kanonizáló vállalkozás is egyben. A könyv Nagy József művészi pályáját tekinti át 1987-től 2016-ig, pontosabban 2017 őszéig, amikor a táncos-színész-koreográfus számára véget ér a Trafó ötéves igazgatási szerepköre. A filozófiai és esztétikai (elméleti) bevezetés után minden előadói korszakkal egy-egy fejezet foglalkozik, illetve a szerző igyekszik alapos elemzést nyújtani az egyes előadásokról… – OROSZLÁN ANIKÓ KRITIKÁJA

>>>
2019.12.15 - tiszatáj

CORMAC McCARTHY:
ODAKINT A SÖTÉTSÉG
Texasban, Arizonában vagy Mexikóban bonyolódó regényei előtt Cormac McCarthy leginkább az Appalache-hegység lábánál engedte kóvályogni balsorsú figuráit. Csakúgy, mint az 1973-as, főalakja totális lealjasodását dokumentáló – itthon két éve megjelent – Isten gyermeke, a szerző második regénye, a ’68-as Odakint a sötétség is hasonló környezetben bontakozik ki… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2019.12.13 - tiszatáj

– MONDJA A TÖRVÉNYMÓDOSÍTÁS UTÁN BARNÁK LÁSZLÓ SZEGEDI SZÍNIGAZGATÓ
Hatalmas vihart kavart a színházakat is érintő kulturális tárgyú törvénymódosítás tervezete, amit előzetes szakmai egyeztetés nélkül, bár a zajos tiltakozások hatására némileg finomítva szavazott meg szerdán a kormánytöbbség a parlamentben. A Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója, Barnák László próbál idealista lenni, miközben nemcsak a szférát foglalkoztató változások aggasztják, hanem rendre felhívja a figyelmet a nagyszínház lassan halaszthatatlanná váló felújítására is… – HOLLÓSI ZSOLT INTERJÚJA

>>>
2019.12.12 - tiszatáj

SZÍV ERNŐ: MEGHÍVÁS A RIENZI MARISKA SZABADIDŐ KLUBBA
Az Amíg másokkal voltunk című Szilasi-regényt kedvelő Szív Ernő-olvasó finom összefüggést észlelhet, amint a Darvasi-alteregó új kötetének 58. oldalához ér. Szív a Klima Ilona című írásban az irodalomtörténeti legendárium ismert eseményét beszéli el: Juhász Gyula 1907-es öngyilkossági kísérletét, melyet a tárcanovella címszereplője a költő első verseskötetének megjelenéséről szóló hírrel hiúsított meg… – MÁRJÁNOVICS DIÁNA KRITIKÁJA

>>>
2019.12.11 - tiszatáj

HÁZASSÁGI TÖRTÉNET
Bármelyik pillanatban nyakig gázolhatna a szirupban Noah Baumbach új, Netflixnél készült családi dramedyje, és az, hogy mégis jóra fordulnak a dolgok – okozzon akármilyen meglepetést –, nem kis részben színészeinek köszönhető. A Házassági történet a legutolsó karakterét is precízen felépítő darab, mely nemcsak a ’70-es évek hollywoodi drámáihoz, hanem a New York-i Iskola realizmusához is visszakanyarodik… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2019.12.10 - tiszatáj

CSUTAK GABI: CSENDÉLET SÁRKÁNNYAL
A Margó-díj tíz legjobb jelöltje közé választott kötet szövegei ismerősek lehetnek a litera.hu portálról, de egybeszerkesztve is élvezhetőek sőt, motívumviláguk, összefüggéseik hangsúlyosabban érvényesülnek. Az egy csokorra való történet ugyan nem tesz ki egy kisregényt, mégis adódik, hogy az egyes szám első személyben megszólaló elbeszélők közé egyenlőségjelet tegyünk, és egyfajta önéletírásként olvassuk a csend­életnek nehezen nevezhető memoár egyes darabjait… – KOCSIS LILLA KRITIKÁJA

>>>
2019.12.10 - MTI

Meghalt életének 97. évében Varga Imre szobrászművész, a nemzet művésze – tette közzé honlapján a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) kedden. A neves művész hosszan tartó, türelemmel viselt betegség után december 9-én hunyt el otthonában. Varga Imre a nemzet művésze, több […]

>>>
2019.12.09 - tiszatáj

SZUBJEKTÍV MEGKÖZELÍTÉSEK: 
AZ ART CAMP, XXIX. MŰVÉSZETI SZIMPÓZIUM KIÁLLÍTÁSA NYOMÁN
A *jászberényi művésztelep kiállítás megnyitója utáni napokban, a leíró az alábbiakat jegyzi naplójába:
Az (ismét) elmaradt katarzis érzetével, a nyugtalanító sejtésekkel, és a (talán) feloldásra sem váró agóniával is összefolyik minden… Minden. Az agóniával, az agóniával, az agóniával – és a rejtett Agóniával… Minden […]

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Janáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő