07.31.
| Szabó T. Anna és Bősze Ádám lesz a Képmás-estek vendége a festői Halász-kastélyban >>>
08.23.
| Költözik a budapesti Fülesbagoly Tehetségkutató >>>
08.21.
| Lesz 32. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja >>>
08.20.
| Három új kiállítással készül a nyitásra a Ludwig Múzeum >>>
08.15.
| Beethoven-esttel készül a Szegedi Szimfonikus Zenekar a Szabadtérire >>>
08.05.
| Törzsasztal Műhely – Irodalmi minisorozat a Grand Caféban >>>
08.01.
| Duda Éva Társulat SUMMER INTENSIVE 2020 >>>
08.01.
| Főszerepben a kortárs fotográfia az idei Garten programjában >>>
07.30.
| Szemtestvér – Filmpremier és beszélgetés a Capa Központban >>>
07.29.
| Grand Café – Harag Anita Évszakhoz képest hűvösebb c. noválláskötetének bemutatója >>>
NAPI TANDORI

07.20.
| Díjakat nyert Bollywood-ban Goztola Kristina új filmje >>>
07.15.
| PesText RESET – az irodalom most is összeköt – Csillagharcos érkezett! >>>
07.14.
| MOME Kreatív Pakk gyerekeknek a nyári szünetre >>>
07.09.
| Art is Business Díj 2020 – Ismét keresik a művészeti és üzleti szféra kiemelkedő együttműködőit >>>
07.03.
| Ők lettek az idei Táblaképfestészeti Biennálé legjobbjai >>>
07.01.
| MÓRA RENGETEG – A zöld Móra >>>
06.29.
| HOVA TOVÁBB? – 20. ARC közérzeti pályázat >>>
06.24.
| Fellendíti Szeged turizmusát a járvány után a Szabadtéri >>>
06.20.
| Megújult a magyar irodalom fordításának pályázati rendszere >>>
06.18.
| PesText – Tarol a Reset! >>>

Drubina Orsolya, Eszteró István, Fellinger Károly, Jász Attila, Kovács Dávid, Alice Oswald, Tőzsér Árpád, Vida Gergely, Zalán Tibor versei

Boldog Zoltán, Mátyás Győző, Jesús Moncada prózája

Kulcsár-Szabó Zoltán, Móser Zoltán, Zsadányi Edit, Zsellér Anna tanulmánya

>>>

Ez ma az én napom lesz! – gondolta magában Karika Marika, az örökmozgó rokkantnyugdíjas, miközben foltos harisnyáját tyúkszemes lábára igyekezett felhúzni. A ragyogó tavaszi napfényben szinte csillámlott bibircsókos orcája, ahogy szépítkezett a borotválkozó tükrével a kezében. Arcára a fiatalság illúzióját próbálta kozmetikumok segítségével felkenni. Marcsi, hát te milyen ragyogóan festesz motyogta magában kedvenc nagydarab kisnyugdíjasunk. A rádióban éppen az aznapi híreket sorolták. […]

>>>

„Aki rövidprózákkal kezd”
2019.09.17 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS SZIL ÁGNESSEL

– Első köteted, a 2013-as Tangram egy kínai kombinációs játék lehetőségeit alkalmazza irodalmi szövegekre: felcserélhető, ide-oda tologatható, variálható, valamiképp folyton összekapcsolódó kisprózák laza gyűjteménye a könyv. Becézték posztmodernnek, összehozták Esterházy Egy nőjével, kaptál érte JAKkendő-díjat – értették, szerették. Legújabb, tavaly megjelent novellagyűjteményed, az Életünk legszebb napja újabb kikacsintás a Távol-Kelet felé, ezúttal a kínai horoszkóp állatai tűnnek fel a címben, a kutyától a sárkányon át a kakasig. Mi vonz ehhez a világhoz, miért érdekes vagy fontos a számodra ennek a kultúrának az irodalomba emelése?

– Bárcsak azt mondhatnám, hogy szenvedélyes Kelet-rajongó vagyok, de ez nem igaz. Gyerekkoromban sokat olvastam Kínáról, mert apám ezt várta el, őt nagyon érdekelte a buddhizmus, engem inkább a tao, Weöres Sándor fordítása és A teljesség felé vonz, módosult tudatállapotba kerülök tőle.

A XXI. századi Európában a vallás, a meggyőződés, a hit és a kultúra egy salátabár, azt pakolsz a tányérodra, amit meg bírsz emészteni, egy kicsi ebből, valamivel több abból – nekem a tao belefér. A tangramról (a játékról) azt gondoltam, mindenki ismeri, vagy azt is mondhatnám: az általános műveltség része, ebből is látszik, hogy nem feltétlenül észlelem jól a környezetemet, mert sokan rákérdeztek, hogy mi a lényege, tehát a könyv címe homályos maradt. Az Életünk első ciklusa pedig valóban a kínai horoszkópra épül, eleve így írtam meg a novellákat, de ez csak ürügy a részemről, hogy megfessem ezt a tizenhétféle jellemet.

– A tárgyalt hasonlóságon kívül azonban jelentős eltérés fedezhető fel a két könyv között: az Életünk legszebb napja, ha lehet így fogalmazni, hagyományosabb módon mesél el történeteket, hús-vér figurákkal, sorsokkal, kerekebb életekkel. A hagyományosabbnak mondható történetvezetés ugyanakkor persze nem jelent pehelysúlyt, könyved olvasása komoly olvasói koncentrációt kíván, mert nagyon sűrűk a sztorik, akár egy bekezdésen belül is nagy ugrások figyelhetők meg időben, térben egyaránt, vissza-, ide- és odautalásokkal. Hogyan készültél a második kötetre, miért mozdultál ebbe az irányba, mi változott a prózaírói szemléletedben?

– Az könnyen megjósolható, hogy aki rövidprózákkal kezd, az előbb-utóbb a novelláknál találja magát, onnan pedig a legtöbben az elbeszélések vagy a regény világába lépnek tovább. A Tangramban is volt novella, az Életünkben pedig elbeszélés, tehát kitoltam egy kicsit a határokat, de számomra a komfortzóna a novella, nem is értem, a reneszánszig mit olvastak az emberek… Most az érdekelt például, mennyire sikerült lecsupaszítani a történetet a carveri, munrói értelemben, hogy például egy hétköznap lehet-e egy írás témája. Ilyen hétköznapokból tíz- meg tízezer szakad ránk, és egyszer csak megroppantja a szereplők gerincét – kíváncsi voltam, megbír-e egy novellát. Tulajdonképpen az érdekelt, meddig lehet lecsupaszítani a szöveget, ha úgy tetszik, eszköztelenné tenni, nyelvileg is kicsit ritkásabb szöveget alkotni, mint amilyen az előző kötet volt. Foglalkoztatott a ciklusírás is, hiszen a Tangramban volt ugyan néhány összefüggő szöveg, a Kínai viszont egészében összetart.

– Számtalan figura, hétköznapi helyzet, valóságanyag van a kötet novelláiban. Hogyan látsz, mit figyelsz, mit veszel észre, hogyan születik meg benned a történet? Hogyan találsz hozzá hangot, nyelvet?

– Vizuális vagyok, gyakran egy-egy kép hoz fel bennem egy történetet, de végül általában nem a cselekmény nyűgöz le, hanem az érdekel, hogy mennyire tudom azt szavakkal vagy mondatokkal visszaadni. Lehet, hogy nem egy hasonlat vagy egy metafora lesz, csak egy jó ritmusú mondat. Kegyelmi állapotokban egy lendülettel meg tudom írni, de legtöbbször két vagy több élmény keveredik össze, amiből kialakulhat egy jó novella. Általában nem tudom, hogyan fog befejeződni, sokszor engem is meglep, hogy mi történik ezekkel az emberekkel. Néhány történetet úgy írtam meg, hogy ne legyen egyértelmű a vége, ezekkel azt csinál az olvasó, amit akar. Fontosnak is tartom, hogy ne én irányítsak.

– Az Életünk legszebb napja két, római számmal jelölt ciklusból áll, és meglepően sok, ötven novellát tartalmaz – ez akár két kötet is lehetett volna.

– Körülbelül három év termése volt ez az ötven novella, mert a végletekig akarom javítgatni a szövegeket, és engem is váratlanul ért, hogy végül több mint kétszáz oldal lett belőle. A Kínai munkacímen futó első rész nem tett volna ki egy kötetet, de a tartalmánál, szerkesztésmódjánál fogva se kivenni, se hozzátenni nem lehetett, így egyértelmű volt, hogy együtt marad a két rész, így lett belőle egy elég terjedelmes novelláskötet.

– Az egyik, a 2017-es gyulai Irodalmi Humorfesztiválon elhangzott novellád címe igen merész: Arról, hogy mi a groteszk. Ennek végén olvasható az alábbi mondat: „Tudja, azt hiszem, újra meg kell töltenünk tartalommal a XXI. század kiüresedett formáit.” Nem spoilerezem el a szöveget, annyit azonban elárulhatok, hogy az egyik szereplőjét halljuk, én azonban naiv olvasóként a szerzőt kérdezem: milyen tartalmakat veszített el ez a század, és a belőle eltelt majdnem húsz év? Megkerülhetetlen ma a groteszk?

– A XX. század során csaknem mindent elvesztettünk, az ezredforduló után pedig annak illúzióját is, hogy egyszer csak jóra fordulhat minden (vagy bármi). Nehéz erről közhelyek nélkül beszélni, talán csak annyit, hogy az ember eljutott a Holdra, de leásott a pokláig is. Nincs család, nincs hit, nincsenek kapaszkodók, de úgy kell, úgy illik tenni, mintha mindezek meglennének, mintha rendben lenne minden. Persze az ókortól kezdve panaszkodnak minderre, de azt hiszem, ezúttal komoly a helyzet. A groteszk hallatán mindenki Örkényre gondol, de ha például olvassuk a középső Karinthyt, akkor az ő rövidprózáiban ugyanezt a mindent megkérdőjelező, mondhatnám (de csak nagy szeretettel), hogy cinikus hangot halljuk, ezért meg merem kockáztatni, hogy ez a látásmód nemcsak a személyiségükből, hanem magából a korszakból adódott. Érdemes elolvasni a Botond unokája című novellát, amelyben megindul a kismagyar egy lerobbant Opellel, elfoglalni Franciaországot – digitálisan hozzáférhetetlen, míg a kötet sok darabja szabadon olvasható. Ez a háború utáni, kisemmizett nemzedék, sokszor a megjelenés reménye nélkül, tud szórakozni olyan önfeledten a régi világuk összeomlásán, mert nincs semmi másuk, csak a virágos jókedvük. Hát ez nekem a groteszk. Az egérirtás, hozott szalonnával.

– Békésen tanítasz, a helyi lapba írsz ismeretterjesztő, nyelvészeti cikkeket, és régóta vezetsz örömbeszélgetős novellaértelmezői kört Irodalmi Svédasztal néven. Mit tapasztaltál, ezek a szépíráson kívüli, de ahhoz szorosan kötődő foglalkozások hogyan befolyásolták a prózaírói munkád?

– A Svéden nem írunk, hanem olvasunk, de rendkívüli alapossággal, és sokszor olyan szempontok is szóba kerülnek, amelyek nekem eszembe se jutottak a felkészülés során. Néha olyan érzésem is van, hogy a klubtagok olyan mélységekig, apróságokig eljutnak, mintha kifejezetten ki akarnának fogni rajtam, ami lehetne idegesítő, de én inkább jól szórakozom, meg persze tanulok is belőle (a hetvenes évek filmjei például számukra alapművek, én meg akkoriban még nem tudtam írni se). Sokszor előfordul, hogy nem egyezik az ízlésünk: ami nekem tetszik, az őket felháborítja, és persze volt már fordítva is, hogy én jöttem halál idegesen haza, szóval időnként elhagyjuk a kényelmesre taposott territóriumot, ami mindenképpen előremutató mindannyiunk számára. Így aztán másodszor is utánanézek dolgoknak, összefüggéseknek, és menet közben belebotlom érdekes jellemekbe, olyan történetekbe, amelyek szempontváltással bekerülhetnek egy-egy novellába.

– Úgy tudom, sok új, kiadásra váró novellád van – mi Szil Ágnes következő lépése?

– Összegyűlt egy újabb kötettervem, három ciklussal, most épp az éjszakáim-hajnalaim a rendezgetési, szerkesztési fázissal telnek, ez számomra a legnehezebb. Valamivel hosszabbak a novellák, mint az első két kötetben, művészetről, nevekről, kapcsolatokról szólnak, ezeket rakom fel egy gerincoszlopra, amely lehetőleg majd megtartja a saját súlyát.

Kiss László


Címke: , , ,
2020.08.03 - tiszatáj

BERNÁTH DÁNIEL ÉS CSIZIK BALÁZS GEOTAXIS C. KIÁLLÍTÁSA
Bernáth Dániel és Csizik Balázs képzőművészete bizonyos tekintetben a kibernetikusan vezérelt társadalom elképzeléseire is reflektál, azzal párhuzamosan, hogy képalkotási elképzeléseik az absztrakció mentén épülnek fel. Mindemellett pedig azon is dolgoznak, hogy bizonyos képzőművészeti attitűdöket és tradíciókat újragondoljanak és egy olyan alkotói praxist alakítsanak ki, mely képes a mai kor „képiségét” sajátos módon, akár hitelesen is megjeleníteni… – IGOR SPLIT KRITIKÁJA

>>>
2020.07.28 - tiszatáj

INTERJÚ HERCZEG TAMÁSSAL
Közel 20 éve vagyok munkakapcsolatban a Szabadtéri Játékokkal. Ha meg kellene nevezni, hogy melyik a legfontosabb előadásunk, akkor most egyértelműen azt tudnám mondani, hogy az Akárki. Témáját tekintve elképesztően pontosan reagál a művészet erejével mindennapi életünkre. A vírus közepette az emberi létezésről, az elmúlásról beszél, amiből próbálunk kilábalni, és amiből időnként vissza-visszarángatnak minket a mindennapok […]

>>>
2020.07.27 - tiszatáj

ÁCS MARGIT: PÁRBAJ
„Görcsösen óvtam az önálló személyiségem fikcióját – ugyan, kinek van mindenkitől független személyisége?” Az idézet Ács Margit Párbaj című regényéből származik – ebben az eset­ben megfelelő műfaji jelölő a levélregény terminus –, s an­nak ellenére, hogy ez csak egyike a könyvben elhangzó temérdek elgondolkodtató kijelentésnek, mégis egy igen komoly dilemmát helyez a fókuszba… – JANCSOVICS KLAUDIA KRITIKÁJA

>>>
2020.07.26 - tiszatáj

A K-ARTS ACÉLSZOBRÁSZATI KIÁLLÍTÁSA A REÖK-BEN
A REÖK-ben látható válogatás természetesen a térbeli korlátok miatt a monumentális, köztéri plasztikákból csak korlátozottan vonultathat fel, de a szemle így is érzékelteti, hogy az indusztriális plasztika milyen sokszínű, változatos, kreatív megoldásokra képes. Ahogyan a plasztikai ábrázolások tárgykörében is a tradicionális eszközöket, a vésőt és kalapácsot számos esetben felváltották a plazma és lézer vágók, a CNC megmunkáló eszközök, úgy bizonyos ódivatú fogalmainkat érdemes sutba vágnunk… – NÁTYI RÓBERT ÍRÁSA

>>>
2020.07.23 - tiszatáj

MEDVEVILÁG SZICÍLIÁBAN
Olasz–francia koprodukcióban hozta tető alá Dino Buzzati 1945-ös gyerekkönyvét Lorenzo Mattotti képregényíró és illusztrátor. A tavalyi cannes-i szemle Un Certain Regard-szekciójában bemutatkozott Medvevilág Szicíliában noha bizonyos pontokon eltér a forrásanyagtól, zömmel ahhoz hű adaptáció, mely gyermekek, fiatalok és idősek megszólításában egyaránt jeleskedik… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.07.23 - tiszatáj

AKÁRKI
A Szegedi Szabadtéri Játékokat annak idején a salzburgi fesztivál mintájára találták ki. Az ottani Dóm előtt minden évben visszatérő darab az Akárki című misztériumjáték. Ez még soha nem ment Szegeden. Idén viszont a koronavírus miatt csonka évadban ebből tartanak előadást. Bemutató pénteken, de csütörtökön már közönség előtt tartottak nyilvános főpróbát… – MÁROK TAMÁS AJÁNLÓJA

>>>
2020.07.23 - tiszatáj

AGRIPPINA
A jó opera nem olyan bonyolult dolog. Végy egy kitűnő karmestert, néhány nagyszerű és melléjük pár megfelelő énekest! A rendező gondolja végig pontosan miről szól a darab, és miért szól ma, hozzánk! Aztán rendeljetek alá mindent a célnak! Lehet bátran húzni, a szövegen alakítani, újrafordítani! Koncentráljatok a játékra, újrahasznosított díszlet is megteszi, a jelmezeknek fontosabb a karaktere, mint a méregdrága gazdagsága! Ja, és mindebben hinni, kell, hosszan, ámde nyitott szívvel próbálni! A nagy Händel eredeti szándéka másodlagos… – MÁROK TAMÁS KRITIKÁJA

>>>
2020.07.22 - tiszatáj

GARACZI LÁSZLÓ: HASÍTÁS
Garaczi ötödik lemur-kötete mintha a klasszikus fejlődési regények szerkezetét imitálná – a fejezetek hét életkori csomópontot jelölnek ki, kronológiai sorrendet tartva kisgyerekkortól az emberélet útjának – századunkban (ha nem is a kelet/közép-európai társadalmakban) legalábbis remélt feléig, az elbeszélő/főszereplő körülbelül 45 éves koráig. A téma is a tradicionális, XIX. századi Bildungsroman sémába illeszthető: hogyan talál hivatására egy ifjú ember, hogy válik íróvá, milyen buktatókon keresztül lesz a fecniből – ha legépelik – mű… – MOLNÁR ZSUZSA KRITIKÁJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Janáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő