11.12.
| Tompa Andrea nyitja meg a 16. Verzió Filmfesztivált >>>
11.12
| Lásd élesebben! >>>
11.07.
| Asztali beszélgetések… – Beszélgetés a művészetről Matzon Ákossal >>>
11.07.
| Legéndy Jácint költő performansza a Berlini Falnál >>>
10.28.
| Sikerdarabok érkeznek Szegedre a következő hónapokban >>>
10.24.
| Asztali beszélgetések… – Toronyi Zsuzsanna és Závada Pál >>>
10.22.
| Velence után a Titanicon, majd a magyar mozikban is bemutatkozik a Déva >>>
10.18.
| Mi is zajlik ma a fenntartható világunkban? >>>
10.18.
| Müpa – Virtus és Extázis >>>
10.18.
| Művek és Mi – vendégünk Kollár Árpád, Mécs Anna és Závada Péter >>>

10.17.
| New Flash >>>
10.10.
| Plusz előadás a Jézus Krisztus Szupersztárból a Dóm téren >>>
10.10.
| Olga Tokarczuk és Peter Handke kapja a 2018-as és a 2019-es irodalmi Nobel-díjat >>>
10.09.
| Elhunyt Vekerdy Tamás író, pszichológus >>>
10.07.
| Megjelent a Határtalan Régészet őszi száma >>>
09.30.
| 10 éves a Duda Éva Társulat >>>
09.24.
| Még három napig lehet jelentkezni Szilasi László szépírás kurzusára >>>
09.22.
| Meghalt Sára Sándor, a nemzet művésze >>>
09.13.
| Meghalt Konrád György >>>
09.07.
| Géczi János kapja a balatonfüredi Salvatore Quasimodo költőverseny fődíját >>>

Bakos András, Jahoda Sándor, Kocsis Klára, Szakállas Zsolt, Székelyhidi Zsolt, Tönköl József, Turczi István versei
Antal Balázs prózája
Beszélgetés Konrád Györggyel 
Autopsia – A feldarabolt Isten rekompozíciója
Bajnok/Süllyesztő – Újabb eredmények a Hajnóczy-hagyaték kutatásában

>>>

SZABÓ GÁBOR TÖRTÉNETEINK VÉGE C. KÖTETÉNEK BEMUTATÓJÁRÓL
Élettörténet és emlékezet – ezek voltak a hívószavai a a Magyar Könyvkiadók Napjának, mely idén harmadik alkalommal került megrendezésre a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán. Szabó Gáborral Történeteink vége című könyvéről és az emlékezéspolitikáról Melhardt Gergő beszélgetett… – TASKOVICS VIKTÓRIA BESZÁMOLÓJA

>>>

Oliver Friggieri: Ez az egész világom
2019.07.11 - tiszatáj

Haja hófehér, szemei beesettek, lefogyott, lötyögtek rajta a ruhák. Olyan erőtlen volt, alig tudott állni a lábán; járás közben gyakran megállt, a falnak dőlve pihent, és szomorúan bámult maga elé.

– Nem vagy már a régi. Hová lett a korábbi lelkesedésed? Mi történt, hová veszett a szemedből a tűz, és hol a hajad régi fénye? – kérdezte a festő a tükörből visszabámuló képétől. Emlékképek futottak át rajta, sorban, mint képek a falon, mintha ez is egyike lenne ifjúkori kiállításainak. Keze még most is mozgott a vásznon, lágyan simogatta a finom agyagot. Az elme még működött, de a test elfáradt.

Azon a napon az ég indigókék volt, a nap fájdalmasan égetett. Reggel kinyitotta az ablakot, képzeletében megjelent egy kép. Elhatározta, megfesti.

– Régóta vágytam egy olyan reggelre, mint ez. Festeni fogok. – mondta magában. Visszacsukta az ablakot, felöltözött és hátrament a kertbe. A kert távol esett az utcától, a zsúfolt terektől, csak ritkán hallatszódott oda az élet zaja, és a levegő is tiszta volt.

– A buldózer még messze van. Eltart még egy ideig, míg ideérnek az építők. De ha jönnek azzal a nagy és ronda masinájukkal, na meg a rengeteg pénzükkel, én elmegyek innét, valahová messze, ahol nem találnak meg, egy pont olyan nyugodt és eldugott helyre, mint ez. Még beletelik egy kis időbe, hogy megszerezzék ezt a darabka földet, de akkorra én már… Ha ők jönnek, én megyek – mondta a festő. Körbenézett, tekintete elidőzött a köveken, amiket majd összetörnek, … az öreg fákon, amelyek régóta itt állnak és fogalmuk sincs arról, hogy meg fognak halni.

– Kitépnek benneteket a földből, kiássák a gyökereiteket, és cseppet se fáj nekik, ha meghaltok – mondogatta nekik.

Gondolatai tele voltak régi tájak képeivel, amiket nem tudott feledni. Azoknak a fáknak a gyökerei a képzeletében voltak. Ezeké pedig még itt a valóságban. Elgondolta, hogy megfesti az érintetlen szépséget, olyan gyorsan, ahogy tudja.

– Ez az igazi Málta – régi, egyszerű, szerény, méltóságos, amelyet a természettől örökölt. Ma ez a Málta csendesen pusztul, a rettenetes buldózer lenyeli falatokban – sóhajtotta. – Moya vlast, moya vlast – ismételgette magában. – Az én földem, az én földem – és fütyülni kezdett egy Smetana melódiát. – Megfestem azt, amit te megkomponáltál, Bedrich Smetana. Az én alakjaim és a te zenéd elérnek a dolgok velejéig. – Továbbsétált, tapogatózva a kőfalnál. Élvezte az érzést, hogy viszket a bőre a portól. – Az én földem, az én földem. – Lehajolt, felvett egy marék földet, szétmorzsolta ujjai között, aztán szétszórta. – A rombolás még messze van, és ha ideér, engem nem talál itt.

Sétálgatott a szűk kerti ösvényen, megérintette a leveleket, karját hozzádörzsölte a fák törzsének. Néha le kellett húznia a fejét az ágak miatt; olyan volt, mintha köszönt volna nekik. Olykor megállt, megtapogatott néhány virágot, amik éppen nyíltak, vagy néhány érett, lehullásra kész gyümölcsöt.

Egy kutya szaladt az oldalán, szimatolt, keresett valamit a földön. Néha felnézett és hűségesen bámulta a gazdáját.

– Kikkru, gyere ide! Már eleget rohangáltál – mondta neki a gazda. – Egyél, aztán pihenj! Ne szaladgálj folyton a lábam alatt! Ma egy csodálatos képet fogok festeni, biztos, hogy tetszeni fog.

Bement a házba, teát készített, egy kis kenyeret vett elő; mindketten ettek. Kikkru pillantásával fizetett a kosztért, csóválta a farkát. Aztán felugrott a gazdájára a mellső tappancsaival. A festő hosszú ideig paskolgatta, aztán ráparancsolt, hogy menjen hátra, és a kutya engedelmeskedett.

– Most pedig odaadjuk a morzsát a barátainknak, hogy ők is ehessenek. Nem igazság, ha csak mi eszünk és megfeledkezünk másokról. – Markában összegyűjtötte a kenyérmorzsát, visszament a kertbe és az ösvény közepére szórta. A madarak azonnal a morzsákra repültek az öreg szentjánoskenyérfa ágairól. A kutya nem törődött velük, nem bántotta őket. A madarak etetése mindennapos volt, ezért már ismerték Kikkrut, barátsággal kerülgették, néha túlságosan is. Egy merész madár egyszer a hátára szállt, máskor egy másik kicsípett néhány szál szőrt a farkából. Kikkru nem bánta az inzultust.

A madarak még ott toporogtak evés után, ittak a tócsából, aztán fütyülve és játszadozva visszaszálltak a fára.

– Ez a mi világunk, Kikkru, messze mindenkitől, közel a természethez. Minden a természetből jön és minden oda tér vissza – tanította neki a festő. Öröm és szomorúság keveredett a festő szavaiba. Betegség, elgyötörtség és félelem a jövőtől. – Ha eltűnök, a kert akkor is zöld lesz, ahogy most is. Mi csak turisták vagyunk, csak kölcsön kaptuk a világot. Nincs jogunk megváltozatni, mert nem a mienk. Az eső táplálja a füvet, de ki fog táplálni téged, és ki fogja etetni a madarakat?

Kikkru nem értett semmit, és nem aggasztotta a jövő. Boldogsága olyan volt, mint fiatal falevelek boldogsága, vagy mint a gyümölcsé, amelyik éppen érni kezd.

A festmény lépésről lépésre alakult benne. Színek és formák sokasága bukkant elő elméjében. Remegő ujjait szélesre tárta, hogy a mozdulata képzeletét előrevigye. Még az ujja remegésének is volt egy fajta szépsége, éppúgy, mint a hangszínváltozásnak, amely kifejezi azt, ami a lélek mélyén rejtőzik.

A szőlőlugas alatt ült és festette, amit látott. A derűs, nyugodt eget. Kék volt, mint egy szőnyeg, és a fák ágai, mint felfelé mutató ujjak – a világon minden jelentést hordozott számára, és minden úgy bukkant elő belőle, ahogy akarta. Kikkru a földön feküdt mellette, várta, hogy kész legyen.

– Tetszik? – kérdezte tőle a festő büszkén.

Ahogy a kutya rájött, hogy gazdája hozzá beszél, felállt és közelebb húzódott hozzá. A festő megsimogatta a fejét, majd távolabb lépett a képtől, hogy jobban szemügyre vehesse művét. Az ecsetével megérintette itt-ott, végül azt mondta: – Nekem tetszik, Kikkru!

Amikor besötétedett, lemosta kezéről a festéket, átöltözött és jóéjszakát kívánt kutyájának.

– Viszlát holnap, Kikkru. Aludj jól és egyél meg mindent, magadra hagylak éjszakára! – azzal bezárta a kaput és bement a házba. A kutya addig figyelte gazdáját, míg az el nem tűnt.

A következő reggelen Kikkru fel s leugrált a kerítésen. Várt. A nap már régóta fenn volt, a madarak már elfáradtak a dalolásban és körbe-körbe repkedéstől. A nap szokott zaja kiteljesedett. De a festő még nem jött elő.

– Hadd menjek Kikkruhoz még egyszer, és hadd etessem meg a madaraimat utószor – nyöszörögte alig hallhatóan. De ágya messze volt onnan, ahol a szíve.

Rokonai nézték, de nem válaszoltak. Azt remélték, majd csak abbahagyja.

– Hadd menjek utószor! – folytatta a sóhajtózást.

– Nem, nem kelhetsz föl! – nyugtatgatták.

– Túlságosan gyenge vagy, hogy odamenj. Még az ágyadból sem kelhetsz föl – mondták neki.

– Csak megyek és jövök. Vigyetek oda, aztán hozzatok vissza; és akkor halok meg, amikor akarjátok – csattant fel. De amit valóban akart, az az volt, hogy a kertjébe mehessen és ott is maradjon.

– Hallgass ránk! Nincs elég erőd, hogy felkelj az ágyból.

Végül elnyomta az álom. Azt álmodta, hogy a kertben van, a kutyája futkározik körülötte, és a madarak várják, hogy megetesse őket. A fű csiklandozza talpát, a fákat himbálják a szellők, és egy üres vászon reá várakozik. Már mindenkit megetetett, és festett. Keze maszatos volt és ez örömmel töltötte el. Összedörzsölte a tenyerét és a színek összekeveredtek. Örült, hogy keze különbözik a többi ember kezétől.

– Mossátok meg a kezem! – kérte, amint felébredt. A rokonok egymásra néztek, és azt mondták: – Félrebeszél. Azt álmodta, hogy fest.

Amikor magához tért, látta, hogy keze tiszta és elszomorodott. – Ezek a kezek mostantól tiszták maradnak. De ki fogja etetni a kutyát és a madarakat? Ki fogja gondjukat viselni? – kérdezte a rokonait izgatottan.

– Nyugodj meg! Ne aggódj miattuk! – mondták neki.

– Ők tartottak engem életben! Esküdjetek meg!…

– Esküszünk! – vágtak a szavába gyorsan.

– Esküdjetek meg, hogy gondjukat viselitek!

– Persze – válaszolták neki lelkesen.

– Minden nap, ahogy én is.

– Úgy lesz. Számíthatsz ránk.

– Esküsztök?

– Esküszünk – erősítgették.

A festő ismételgette a kérését, azok meg az esküjüket. – Tudni akarom, hogy gondját viselitek az én kis világomnak. Itt minden az én kezem munkája. A tavacska, amit a halaknak csináltam, a fák, amiket ültettem, a kövek, amiket halomba raktam, a falakon a minta, a szobrok, amiket faragtam, Kikkru és a madarak…

Aztán újra félrebeszélt és egy Smetana melódiát kezdett nyekeregni. – Az én hazám. Az én hazám.

Ahogy elhalt a fáradt hang, csend hullott a szobára. A rokonok sírni kezdtek. Az volt az egyetlen vigaszuk, hogy megesküdtek neki, mielőtt meghalt.

A következő napon a rokonok kimentek a kertbe, és amint kinyitották a kertkaput, a kutya ugrándozni kezdett. Előre és hátra futkározott közöttük, szaglászott, keresett. Aztán, hogy mindannyiukat megnézte, az egész kertet összerohanta, nekidörgölőzött a fáknak, letaposta a füvet. Teljesen összezavarodott. Végül fáradtan leheveredett a sarokban.

– Kikkru – szólongatták, próbáltak játszani vele, de tekintetében furcsa félelem ült.

– Kikkru, Kikkru! – mondták. De nem figyelt rájuk, és hozzá se nyúlt az ennivalójához.

Hangos zsivajgás hallatszott az öreg szentjánoskenyérfa ágairól. Hirtelen egy nagy csapat madár szállt le a fáról és a földhöz közeledve körözni kezdtek. Köröztek és várták a füttyöt. Aztán végül elrepültek, egyik a másik után.

Valahonnan a távolból egy Smetana melódia hallatszódott.

– Igaza volt – mondták. – Ez az ő világa, valahol itt van, és itt is marad.

 

Boda Magdolna fordítása


Címke: , , , ,
2019.10.20 - tiszatáj

PUCCINI EGYFELVONÁSOSOK SZEGEDEN
Egy estén, hármas oltárképnek képzelte el három egyfelvonásosát Puccini. Egy sötét, drámai, egy mennyei-lírai darab, és egy vágtató, szikrázóan szellemes komédia – hárman adják ki az egészet. Ám így erre ma kevés operaház vállalkozik. A három darab együtt kicsit sok a közönségnek, ráadásul az átdíszítést, a hosszú szünetet sem lehet megspórolni. Legutóbb az Erkel Színházban is csak a bemutatón hangzott föl mind a három mű, utána mindig csak kettőt lehetett választani… – MÁROK TAMÁS KRITIKÁJA

>>>
2019.10.19 - tiszatáj

A RENDSZER
Spanyolország az utóbbi időben előszeretettel mímeli a hollywoodi zsánerfilmek öntőformáit: az 1968–1975-ös aranykort követő horror-reneszánsz után egyre nagyobb teret kap a csavaros thrillerek honosítása. Oriol Paulo betyáros műfaji ujjgyakorlatait követően a románcban és sorozatgyilkos-thrillerben egyformán jártas Rodrigo Sorogoyen is letette a névjegyét, tavalyi politikai thrillerje részben adózik a hagyományoknak, ugyanakkor bizonyos pontokon el is mer térni azoktól… – SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2019.10.17 - tiszatáj

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG
ÉS KÖLÜS LAJOS
Aki már járt az utóbbi években a Millenárison az Art Market ideje alatt, tudja, hogy már az épület előtt és a parkban meglepetések, izgalmas köztéri alkotások, installációk fogadják. Idén sem unatkozunk az épület felé haladva, mozgó szobrokat látunk, élőket, égbe nyúló nyakkal, méhkast szimbolizálva, abroncsokkal, hófehér anyagokba burkolózva közöttünk sétáltak, de nem vesznek rólunk tudomást, ahogy egy szoborhoz illik […]

>>>
2019.10.16 - tiszatáj

PATAK MÁRTA: ENYHÍTŐ KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT
Minden ember egy kalitkába zárt hal: nem a megfelelő térben, nem a megfelelő időben létezik, mégis lubickol saját világának ketrecében. Akár ezt is sugallhatja Patak Márta 2017-es novelláskötetének borítója. Az Enyhítő körülmények között című kötet a Scolar Kiadó egy új sorozatában, a ScolarLive-ban jelent meg, mely sorozatnak két célja is van: az első az, hogy a pályakezdő alkotók teret kapjanak, a másik pedig azon „már bizonyított” szerzők új kötetének kiadása, akik eddig a megérdemeltnél valami miatt kevesebb figyelemben részesültek… – KOMÁROMI DÓRA KRITIKÁJA

>>>
2019.10.15 - tiszatáj

A MAOE DIMENZIÓK CÍMŰ KIÁLLÍTÁSÁHOZ
A címben megidézett Umberto Eco könyvére történő utalás nem a véletlen műve, hiszen végignézve a MAOE hatodik tematikus, gigakiállításának a DIMENZIÓK-nak a kolosszális terjedelmű anyagát (hatszázhúsz művész B1 méretben megjelenő reprodukcióival) a REÖK teljes teremsorát felvonultató enteriőrben a vizuális enumerációnak valamilyen hasonló euforikus érzése keríthet hatalmába, mint a három évvel ezelőtt elhunyt, jeles szemiotika tudóst, amikor szöveggyűjteménye előszavában kifejezésre juttatta a listák utáni hajtóvadászatának mámorító hatását… – NÁTYI RÓBERT ÍRÁSA

>>>
2019.10.15 - tiszatáj

A WALL STREET PILLANGÓI
Jessica Pressler 2015-ös cikke első pillantásra kiváló alapanyagot szolgáltat a napjainkban egyre népszerűbb girl power-mozikhoz. Az újságírónő New York Magazinban publikált írása igaz történetet dolgoz fel: bepillantást nyerhetünk egy sztriptíz-táncosnő 2007-től 2015-ig húzódó viszontagságos éveibe, benne egymásra találással, karrierépítéssel, gazdasági világválsággal, felemelkedéssel és bukással, illetve újrakezdéssel… – SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2019.10.14 - tiszatáj

BALLA ZSÓFIA ESSZÉKÖTETÉRŐL
Balla Zsófia kötetében sokféle műfajú, hosszúságú írást találni, s mind egy személy, még inkább egy téma, még inkább egy kérdés körül dong, mint darázs a fészkébe igyekezvén. A szövegek műfaj szerinti nagyobb egységeket alkotnak, s azon belül valamelyest követik e megjelenés időrendjét. A költőnő versei pedig újra és újra felbukkannak, mint a színes kavicsok közül a kagylók a tengerparton, gyöngyöt rejtve… – MÁTÉ-TÓTH ANDRÁS ÍRÁSA

>>>
2019.10.10 - tiszatáj

JOKER
Fennakadhatunk rajta, hogy szuperhősfilm vitte el a Velencei Filmfesztivál Arany Oroszlánját a Lucrecia Martel vezette zsűritől, mindenki jobban jár, ha inkább magát a kérdéses művet szemrevételezi és a látottak alapján vonja le a következtetéseket: bohócgúnyát húzó ölőmester ide, eredettörténet oda, a Logan óta nem született ilyen érett, hihetetlenül realisztikus, hagyománytagadó feldolgozás egy mainstream képregénykarakterről… – SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2019.10.09 - tiszatáj

NAGY SIKER TANDI FLORA ÉS OLASZ FLÓRA SZEGEDI KONCERTJE
A Szomorú vasárnaptól Lara Fabian Je T’aime című daláig sok világsláger felcsendült hétfő este Szegeden, az IH Rendezvényközpont nagytermében Tandi Flora és Olasz Flóra nagy sikerű, telt házas közös koncertjén. A népszerű énekes és a már több nemzetközi versenyen díjat nyert hárfás országos turnét is tervez a különleges produkcióval… – HOLLÓSI ZSOLT INTERJÚJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő