07.05.
| MAMŰ Galéria – Könnyezet-Környezet / Weeping-Environment >>>
07.05.
| Nyári szabadtéri Képmás-estek a Halász-kastélyban >>>
06.27.
| Weöres Sándor Napokkal indít a Gyulai Várszínház >>>
06.27.
| Jazz Kocsma – Kele Fodor Ákos A szív vége című könyvének bemutatója >>>
06.14.
| Könyvhét / Tiszatáj Könyvek – Lengyel András Tömörkény-tanulmányok című kötetének bemutatója >>>
06.13.
| Könyvhét / Tiszatáj Könyvek – Színkép, hangkép, összkép című kötet bemutatója >>>
06.12.
| Könyvhét / Tiszatáj Könyvek – Petőcz András A visszaforgatott idő című könyvének bemutatója >>>
06.06.
| Tiszavirág Fesztivál >>>
06.06.
| A koreográfus >>>
06.05.
| Debreczeny György ezen a szép napon című kötetének bemutatója >>>
07.05.
| Legéndy Jácint verseskötetét ajánlja a Fekete Zajra érkező Ash Code >>>
07.02.
| Ivo Dimcsev tartja az idei THEALTER workshopját >>>
06.20.
| Új, állandó kiállítás emlékezik Szmoljanban Nagy László költőre >>>
06.19.
| Átadták az Év Gyerekkönyve Díjakat >>>
06.19.
| PesText − új nemzetközi irodalmi fesztivál Budapesten >>>
06.03.
| Meghalt Térey János költő, író, drámaíró >>>
05.29.
| Villámgyorsan épül fel az ország legnagyobb színháza >>>
05.25.
| Több cannes-i filmet a Mozinet mutat be a hazai mozikban >>>
05.23.
| Új színház nyílik idén a Szegedi Szabadtérin >>>
05.10.
| Gorajeci műfordítótábor >>>

Battai Detre István, Peter Brezňan, Németh Gábor Dávid, Normal Gergely, Petőcz András, Ivan Štrpka, Jan Těsnohlídek, Jiří Žáček versei
Bene Zoltán, Jódal Rózsa, Peter Šulej prózája
Gion Nándor hangjátéka
Petőcz András hatvanéves
Írások a magyar századforduló irodalmáról
Az 58. Velencei Képzőművészeti Biennáléról

>>>

BESZÉLGETÉS SZECSŐDI FERENC HEGEDŰMŰVÉSSZEL
Júniusban ünnepelte 65. születésnapját Szecsődi Ferenc hegedűművész. Ez egy muzsikus életében nem számít feltétlen fordulópontnak, ám Szecsődi egyetemi tanárként a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának Vonós Tanszékét vezette. 23 éves korától tanított az akkori Zeneművészeti Főiskolán, majd jogutódján az egyetemi karán. A tanszékvezetést most át kell adnia, de a tanítást tovább folytatja… – MÁROK TAMÁS INTERJÚJA

>>>

Oliver Friggieri: Ez az egész világom
2019.07.11 - tiszatáj

Haja hófehér, szemei beesettek, lefogyott, lötyögtek rajta a ruhák. Olyan erőtlen volt, alig tudott állni a lábán; járás közben gyakran megállt, a falnak dőlve pihent, és szomorúan bámult maga elé.

– Nem vagy már a régi. Hová lett a korábbi lelkesedésed? Mi történt, hová veszett a szemedből a tűz, és hol a hajad régi fénye? – kérdezte a festő a tükörből visszabámuló képétől. Emlékképek futottak át rajta, sorban, mint képek a falon, mintha ez is egyike lenne ifjúkori kiállításainak. Keze még most is mozgott a vásznon, lágyan simogatta a finom agyagot. Az elme még működött, de a test elfáradt.

Azon a napon az ég indigókék volt, a nap fájdalmasan égetett. Reggel kinyitotta az ablakot, képzeletében megjelent egy kép. Elhatározta, megfesti.

– Régóta vágytam egy olyan reggelre, mint ez. Festeni fogok. – mondta magában. Visszacsukta az ablakot, felöltözött és hátrament a kertbe. A kert távol esett az utcától, a zsúfolt terektől, csak ritkán hallatszódott oda az élet zaja, és a levegő is tiszta volt.

– A buldózer még messze van. Eltart még egy ideig, míg ideérnek az építők. De ha jönnek azzal a nagy és ronda masinájukkal, na meg a rengeteg pénzükkel, én elmegyek innét, valahová messze, ahol nem találnak meg, egy pont olyan nyugodt és eldugott helyre, mint ez. Még beletelik egy kis időbe, hogy megszerezzék ezt a darabka földet, de akkorra én már… Ha ők jönnek, én megyek – mondta a festő. Körbenézett, tekintete elidőzött a köveken, amiket majd összetörnek, … az öreg fákon, amelyek régóta itt állnak és fogalmuk sincs arról, hogy meg fognak halni.

– Kitépnek benneteket a földből, kiássák a gyökereiteket, és cseppet se fáj nekik, ha meghaltok – mondogatta nekik.

Gondolatai tele voltak régi tájak képeivel, amiket nem tudott feledni. Azoknak a fáknak a gyökerei a képzeletében voltak. Ezeké pedig még itt a valóságban. Elgondolta, hogy megfesti az érintetlen szépséget, olyan gyorsan, ahogy tudja.

– Ez az igazi Málta – régi, egyszerű, szerény, méltóságos, amelyet a természettől örökölt. Ma ez a Málta csendesen pusztul, a rettenetes buldózer lenyeli falatokban – sóhajtotta. – Moya vlast, moya vlast – ismételgette magában. – Az én földem, az én földem – és fütyülni kezdett egy Smetana melódiát. – Megfestem azt, amit te megkomponáltál, Bedrich Smetana. Az én alakjaim és a te zenéd elérnek a dolgok velejéig. – Továbbsétált, tapogatózva a kőfalnál. Élvezte az érzést, hogy viszket a bőre a portól. – Az én földem, az én földem. – Lehajolt, felvett egy marék földet, szétmorzsolta ujjai között, aztán szétszórta. – A rombolás még messze van, és ha ideér, engem nem talál itt.

Sétálgatott a szűk kerti ösvényen, megérintette a leveleket, karját hozzádörzsölte a fák törzsének. Néha le kellett húznia a fejét az ágak miatt; olyan volt, mintha köszönt volna nekik. Olykor megállt, megtapogatott néhány virágot, amik éppen nyíltak, vagy néhány érett, lehullásra kész gyümölcsöt.

Egy kutya szaladt az oldalán, szimatolt, keresett valamit a földön. Néha felnézett és hűségesen bámulta a gazdáját.

– Kikkru, gyere ide! Már eleget rohangáltál – mondta neki a gazda. – Egyél, aztán pihenj! Ne szaladgálj folyton a lábam alatt! Ma egy csodálatos képet fogok festeni, biztos, hogy tetszeni fog.

Bement a házba, teát készített, egy kis kenyeret vett elő; mindketten ettek. Kikkru pillantásával fizetett a kosztért, csóválta a farkát. Aztán felugrott a gazdájára a mellső tappancsaival. A festő hosszú ideig paskolgatta, aztán ráparancsolt, hogy menjen hátra, és a kutya engedelmeskedett.

– Most pedig odaadjuk a morzsát a barátainknak, hogy ők is ehessenek. Nem igazság, ha csak mi eszünk és megfeledkezünk másokról. – Markában összegyűjtötte a kenyérmorzsát, visszament a kertbe és az ösvény közepére szórta. A madarak azonnal a morzsákra repültek az öreg szentjánoskenyérfa ágairól. A kutya nem törődött velük, nem bántotta őket. A madarak etetése mindennapos volt, ezért már ismerték Kikkrut, barátsággal kerülgették, néha túlságosan is. Egy merész madár egyszer a hátára szállt, máskor egy másik kicsípett néhány szál szőrt a farkából. Kikkru nem bánta az inzultust.

A madarak még ott toporogtak evés után, ittak a tócsából, aztán fütyülve és játszadozva visszaszálltak a fára.

– Ez a mi világunk, Kikkru, messze mindenkitől, közel a természethez. Minden a természetből jön és minden oda tér vissza – tanította neki a festő. Öröm és szomorúság keveredett a festő szavaiba. Betegség, elgyötörtség és félelem a jövőtől. – Ha eltűnök, a kert akkor is zöld lesz, ahogy most is. Mi csak turisták vagyunk, csak kölcsön kaptuk a világot. Nincs jogunk megváltozatni, mert nem a mienk. Az eső táplálja a füvet, de ki fog táplálni téged, és ki fogja etetni a madarakat?

Kikkru nem értett semmit, és nem aggasztotta a jövő. Boldogsága olyan volt, mint fiatal falevelek boldogsága, vagy mint a gyümölcsé, amelyik éppen érni kezd.

A festmény lépésről lépésre alakult benne. Színek és formák sokasága bukkant elő elméjében. Remegő ujjait szélesre tárta, hogy a mozdulata képzeletét előrevigye. Még az ujja remegésének is volt egy fajta szépsége, éppúgy, mint a hangszínváltozásnak, amely kifejezi azt, ami a lélek mélyén rejtőzik.

A szőlőlugas alatt ült és festette, amit látott. A derűs, nyugodt eget. Kék volt, mint egy szőnyeg, és a fák ágai, mint felfelé mutató ujjak – a világon minden jelentést hordozott számára, és minden úgy bukkant elő belőle, ahogy akarta. Kikkru a földön feküdt mellette, várta, hogy kész legyen.

– Tetszik? – kérdezte tőle a festő büszkén.

Ahogy a kutya rájött, hogy gazdája hozzá beszél, felállt és közelebb húzódott hozzá. A festő megsimogatta a fejét, majd távolabb lépett a képtől, hogy jobban szemügyre vehesse művét. Az ecsetével megérintette itt-ott, végül azt mondta: – Nekem tetszik, Kikkru!

Amikor besötétedett, lemosta kezéről a festéket, átöltözött és jóéjszakát kívánt kutyájának.

– Viszlát holnap, Kikkru. Aludj jól és egyél meg mindent, magadra hagylak éjszakára! – azzal bezárta a kaput és bement a házba. A kutya addig figyelte gazdáját, míg az el nem tűnt.

A következő reggelen Kikkru fel s leugrált a kerítésen. Várt. A nap már régóta fenn volt, a madarak már elfáradtak a dalolásban és körbe-körbe repkedéstől. A nap szokott zaja kiteljesedett. De a festő még nem jött elő.

– Hadd menjek Kikkruhoz még egyszer, és hadd etessem meg a madaraimat utószor – nyöszörögte alig hallhatóan. De ágya messze volt onnan, ahol a szíve.

Rokonai nézték, de nem válaszoltak. Azt remélték, majd csak abbahagyja.

– Hadd menjek utószor! – folytatta a sóhajtózást.

– Nem, nem kelhetsz föl! – nyugtatgatták.

– Túlságosan gyenge vagy, hogy odamenj. Még az ágyadból sem kelhetsz föl – mondták neki.

– Csak megyek és jövök. Vigyetek oda, aztán hozzatok vissza; és akkor halok meg, amikor akarjátok – csattant fel. De amit valóban akart, az az volt, hogy a kertjébe mehessen és ott is maradjon.

– Hallgass ránk! Nincs elég erőd, hogy felkelj az ágyból.

Végül elnyomta az álom. Azt álmodta, hogy a kertben van, a kutyája futkározik körülötte, és a madarak várják, hogy megetesse őket. A fű csiklandozza talpát, a fákat himbálják a szellők, és egy üres vászon reá várakozik. Már mindenkit megetetett, és festett. Keze maszatos volt és ez örömmel töltötte el. Összedörzsölte a tenyerét és a színek összekeveredtek. Örült, hogy keze különbözik a többi ember kezétől.

– Mossátok meg a kezem! – kérte, amint felébredt. A rokonok egymásra néztek, és azt mondták: – Félrebeszél. Azt álmodta, hogy fest.

Amikor magához tért, látta, hogy keze tiszta és elszomorodott. – Ezek a kezek mostantól tiszták maradnak. De ki fogja etetni a kutyát és a madarakat? Ki fogja gondjukat viselni? – kérdezte a rokonait izgatottan.

– Nyugodj meg! Ne aggódj miattuk! – mondták neki.

– Ők tartottak engem életben! Esküdjetek meg!…

– Esküszünk! – vágtak a szavába gyorsan.

– Esküdjetek meg, hogy gondjukat viselitek!

– Persze – válaszolták neki lelkesen.

– Minden nap, ahogy én is.

– Úgy lesz. Számíthatsz ránk.

– Esküsztök?

– Esküszünk – erősítgették.

A festő ismételgette a kérését, azok meg az esküjüket. – Tudni akarom, hogy gondját viselitek az én kis világomnak. Itt minden az én kezem munkája. A tavacska, amit a halaknak csináltam, a fák, amiket ültettem, a kövek, amiket halomba raktam, a falakon a minta, a szobrok, amiket faragtam, Kikkru és a madarak…

Aztán újra félrebeszélt és egy Smetana melódiát kezdett nyekeregni. – Az én hazám. Az én hazám.

Ahogy elhalt a fáradt hang, csend hullott a szobára. A rokonok sírni kezdtek. Az volt az egyetlen vigaszuk, hogy megesküdtek neki, mielőtt meghalt.

A következő napon a rokonok kimentek a kertbe, és amint kinyitották a kertkaput, a kutya ugrándozni kezdett. Előre és hátra futkározott közöttük, szaglászott, keresett. Aztán, hogy mindannyiukat megnézte, az egész kertet összerohanta, nekidörgölőzött a fáknak, letaposta a füvet. Teljesen összezavarodott. Végül fáradtan leheveredett a sarokban.

– Kikkru – szólongatták, próbáltak játszani vele, de tekintetében furcsa félelem ült.

– Kikkru, Kikkru! – mondták. De nem figyelt rájuk, és hozzá se nyúlt az ennivalójához.

Hangos zsivajgás hallatszott az öreg szentjánoskenyérfa ágairól. Hirtelen egy nagy csapat madár szállt le a fáról és a földhöz közeledve körözni kezdtek. Köröztek és várták a füttyöt. Aztán végül elrepültek, egyik a másik után.

Valahonnan a távolból egy Smetana melódia hallatszódott.

– Igaza volt – mondták. – Ez az ő világa, valahol itt van, és itt is marad.

 

Boda Magdolna fordítása


Címke: , , , ,
2019.07.16 - tiszatáj

ÁDÁM ZSUZSANNA ÉNEKLI AIDÁT A DÓM TÉREN
Meglepetést keltve idén bátor döntéssel egy pályája elején járó ifjú szopránra, a több külföldi és hazai énekversenyen már szép sikert aratott Ádám Zsuzsannára bízta Aida szerepét a Szegedi Szabadtéri Játékok. A népszerű Verdi-hősnőt olyan legendás énekesek keltették már életre a Dóm téren, mint Németh Mária, Margaret Tynes, Maria Biesu, Misura Zsuzsa, Tokody Ilona, Temesi Mária, Sümegi Eszter. Az impozáns névsor miatt is érthető: a szakma és a közönség is nagy várakozással tekint Ádám Zsuzsanna július 26-i debütálására, ami akár egy nemzetközi karrier kezdete is lehet… – HOLLÓSI ZSOLT INTERJÚJA

>>>
2019.07.16 - tiszatáj

I AM MOTHER
Társas-, illetve párkapcsolatokat korántsem újkeletű sci-fi nyelvre fordítani. Richard Matheson 1954-es, azóta hivatkozási alappá nőtt regénye, a Legenda vagyok rögvest eklatáns példával szolgált a metaforikusan ábrázolt, együttélésre képtelen emberek huzavonáira. Craig Sputore júniusban útjára bocsátott Netflix-mozija e táborba kíván illeszkedni – noha az I Am Mother nagy ambíciókat dédelget, vállalása csak részben sikeres… – SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2019.07.15 - tiszatáj

A 29. THEALTER Fesztiválon augusztus 2. és 10. között 32 társulat 30 produkcióját láthatják a kortárs színház rajongói Szegeden. Idén a női témákra, női alkotókra, illetve a fiatal csapatokra fókuszálnak, a nemzetközi és a hazai fellépők mellett helyieket is hívtak. A jegyértékesítés július 27-én kezdődik.

>>>
2019.07.15 - tiszatáj

SZERELMES SHAKESPEARE
Remek ötlet volt Tom Stoppardtól ez a történet! Nem sok igaz belőle, viszont nagyonis valódi. Shakespeare nemcsak a világirodalom legnagyobb drámaírója volt, de egyben korának színes közéleti figurája, színházi embere. Nemcsak darabírónak, de egy darab hősének is kiváló. Ebből az indíttatásból született meg a Szerelmes Shakespeare, eredetileg film forgatókönyvnek szánták. Miután a belőle készült mozi 1999-ben nyert egy csomó Oscart és más díjakat, nem csoda, hogy hamarosan elkészült a színdarab-változat is… – MÁROK TAMÁS KRITIKÁJA

>>>
2019.07.12 - tiszatáj

Szeged nyári kulturális kínálatának húzóeseménye természetesen a Szegedi Szabadtéri Játékok. Idén a szokásos bulvárprodukciók mellett főleg a programsorozat berkein belül működő Újszegedi Szabadtéri Színpad műsorterve kecsegtet izgalmas előadásokkal…
Ha augusztus és független színház, akkor Thealter. A Régi Zsinagóga és a Kisszínház mellett a Csillag Börtön ezúttal is előadáshelyszínül fog szolgálni, ismét lesz kritikusműhely, továbbá workshop is Ivo Dimcsev bolgár koreográfus vezetésével… – FRITZ GERGELY AJÁNLÓJA

>>>
2019.07.12 - tiszatáj

PÓKEMBER: IDEGENBEN
Véget ért a Marvel-univerzum harmadik fázisa. Jóllehet, a tényleges pontot az áprilisban felfordulást okozó Bosszúállók: Végjáték nyomta oda, a Rendőrautót dirigáló Jon Watts második hálószövő-kalandja így is helyre szórakozás – hovatovább magával ragadóbb, mint az eposzinak szánt, de oktalan humorizálásba fulladó Thanos-megalomániák. Az Idegenben nemcsak az ún. Infinity Saga legvégére tűzött pofás kis epilógus, hanem önmagában is szellemes, de hangsúlyos pontokon érett kalandmozi… – SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2019.07.12 - tiszatáj

BEMUTATTÁK
AZ IRODALMI SÉTÁK TOLNAI OTTÓVAL
MOBILAPPLIKÁCIÓT IS
A CULTSTREAM – A víz új kultúrája című projekt keretében rendezték meg Szegeden és Magyarkanizsán 2019. június 6-7-én a Tiszavirág Fesztivált. Mivel a tiszavirágzás a Tisza-menti régió népeinek közös élménye, a hozzá kapcsolódó művészeti értékek, irodalmi, képzőművészeti, filmes alkotások bemutatása kiváló lehetőség a fiatalabb generációk interkulturális tapasztalatainak gazdagítására és a szomszédos ország kultúrájával való mélyebb kapcsolat kialakítására…

>>>
2019.07.12 - tiszatáj

Molière Don Juanjával nyit újra az Újszegedi Szabadtéri Színpad. Kicserélték a nézőtéri padokat, új világítótornyok épültek, és a színpad fölött is egy lámpasor gazdagítja a technikai lehetőségeket. Az öltözőket is fölújították. A címszereplő Jakab Tamás, de olyan országosan ismert sztárok is színpadra lépnek, mint Csákányi Eszter, Bodrogi Gyula, vagy Kulka János. A bemutató július 18-án lesz… – MÁROK TAMÁS AJÁNLÓJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő