09.24.
| A PesText Fesztivál különleges meghívottjai >>>
09.21.
| Szegedi Nemzeti Színház – Kormányos Ákos: Raktárépület >>>
09.19.
| Asztali beszélgetések… – Konok Tamás 90 >>>
09.16.
| ZUG színház és művészeti tetthely – Homo Ludens Project: Humánia >>>
09.04.
| Grand Café – 15. BUSHO Film Festival >>>
07.26.
| Te csak hallgatod Bob Dylan-t, vagy nézed is? >>>
07.05.
| MAMŰ Galéria – Könnyezet-Környezet / Weeping-Environment >>>
07.05.
| Nyári szabadtéri Képmás-estek a Halász-kastélyban >>>
06.27.
| Weöres Sándor Napokkal indít a Gyulai Várszínház >>>
06.27.
| Jazz Kocsma – Kele Fodor Ákos A szív vége című könyvének bemutatója >>>
09.13.
| Meghalt Konrád György >>>
09.07.
| Géczi János kapja a balatonfüredi Salvatore Quasimodo költőverseny fődíját >>>
08.24.
| Egy hónap múlva indul a PesText Nemzetközi Irodalmi Fesztivál >>>
08.22.
| Kiemelkedő művészeti eredmények az idei Szegedi Szabadtérin >>>
07.26.
| Szombattól lehet jegyet venni a THEALTER előadásaira >>>
07.25.
| Magyar képregényben éled újjá Zorro >>>
07.24.
| Alkotói rezidencia Szegeden és Újvidéken >>>
07.05.
| Legéndy Jácint verseskötetét ajánlja a Fekete Zajra érkező Ash Code >>>
07.02.
| Ivo Dimcsev tartja az idei THEALTER workshopját >>>
06.20.
| Új, állandó kiállítás emlékezik Szmoljanban Nagy László költőre >>>

BESZÉL ÖN IDEGENÜL?
kortárs román írók

Halasi Zoltán drámarészlete

Nemes Jeles László művészetéről (Fritz Gergely, Sághy Miklós)
Beszélgetés a rendezővel

Andrei Gamart festményei

>>>
hamarosan...

„Ha mégis…”
2019.04.08 - tiszatáj

LADIK KATALIN:
A VÍZ EMLÉKEZETE

Ha Ladik Katalin számos művészeti ágat érintő, összejátszó és hibridizáló életművét a test, a jelölő anyagisága, a megtestesülés lehetősége, illetőleg a kodifikáció (és ezzel az ismételhetőség) krízisének poéziseként olvassuk, A víz emlékezetének szövegvilága szinte-szinte konzervatívnak tűnik. Artikulálja ezt az Artisjus Irodalmi Díj laudációjában Báthori Csaba, amikor arról beszél, a kötet „megengedi, hogy kijelentéseit régi verstudásunk felől is megközelíthessük”, de érzékeli az értő kritika is, amikor rámutat, „Ladik Katalin érett versei a hagyományos szövegköltészetet képviselik” (Förköli Gábor: Gyönyör és kín az emberen túl), vagy arra, hogy aki „behatóbban ismeri a 60-as évektől rendszeresen publikáló, nemzetközi elismeréseknek is örvendő szerző líráját, és kezébe veszi (…) legújabb, Artisjus-díjas kötetét, kissé tán meglepődik. A korábbi poétikához képest ugyanis egy konzervatív szövegvilággal találkozik.” (Varga Melinda: Kavicsot dörzsöl a tenger ágyéka) Azt jelentené ez, hogy a Ladik-költészet –amelyet mindig is radikális nyitottság, szövegformai, műnemi, műfaji, tematikus és diszciplináris transzgresszivitás, programszerű megfoghatatlanság jellemzett – a kötet keretei között átíródik, folyamatossága megreked, visszatörli, elmossa, szétáztatja magát?

Az (eddig leg)új(abb) kötet címe, „a víz emlékezete” szinte-szinte vajákos és nagyon jellemző ladiki paradoxon, megérteni amolyan beavatási szertartás, a veszélyeket is számba véve (így a homeopátia kommercializált kliséinek Förköli Gábor által jogosan kiemelt veszélyeit) alkalmasint nem túlzás azt mondani, olvasói próbatétel. A víz olyan anyag ugyanis, amelynek nincs emlékezete, formai állandósága, ingatag tartása és mélységei titkokat rejtenek, egy másik világ másik logikáját. Nem emlékszik arra, amit csinálunk vele, a felszínére írott jelek, ha valamely romantikus kísérlet ezzel próbálkozna, tovatűnnek, mielőtt olvashatóvá lennének vagy egyáltalán megjelennének. A nyomhagyás ellen hat, a verbális jelek anyagi hordozóját, a könyv papírtestét megtámadja, miként azt az elázottságot szimuláló borítóterv és a víz egyes halmazállapotait jelző ciklusok kezdőlapja mutatja is. A hagyományos befogadás számára fölkínált (szabad)versek így válnak veszélyeztetetté, az identitásukat biztosító anyagi feltétel, létnyomuk lesz kiszolgáltatott egy olyan (ős)elem előretörésének, amely másrészt a szövegek tematikus-motivikus koherenciáját biztosítja. Ugyanaz az erő ellentétes irányokba hat, a jelentés szintjén inspirálja, (meg)írja, táplálja, összeszervezi a verseket, az ismételhetőséget szavatoló anyagi szinten pedig a létükre tör, mintha csak olyképp akarná eltörölni őket, ahogy az esemény, az idő törli el a hangköltemény fölhangzását, vagy a performansz egyszeriségét. Eltörölve és megvalósítva, szavatolva, hogy az identitás minden segédinstanciája (a nyom, a jel, a visszakereshetőség, az iterabilitás) a zajló mélység bizonytalanságába merül, de azt is, hogy ebből a lehetetlen együttállásból idegenszerűen intenzív értelem villanjon föl. Az azonosság krízispoézise így egy paradoxonra, csupán látszólagos ellentmondásra épít, amelyet föloldva nyugodtan beszélhetünk vízről és emlékezetről, arról, ahogyan a kettő átjárja, föloldja és megerősíti egymást. A víz itt témaként, kötőanyagként az emlékezetet, utóbbi pedig szükségszerű mellélépéseivel, bizonytalanságával és elkerülhetetlen, ontológiai súlyú pontatlanságával a víz betörését, az elmosást; idézi fel, az értelem pedig a fordítva, a jelölő testét, a könyvet.

A víz a határok, a demarkációs vonalak meghúzása, a körülrajzolás, a megjelölés szempontjából is igencsak sajátos közeg, betörve a kötetbe érvényt szerez magának a szövegek konvencionális azonosíthatósága szempontjából rendkívül lényeges verscímek terén is, amelyeket függőleges, lapszéli nyomtatásuk miatt nagyobbára utólag olvas el a befogadó. Ezzel a verstest mellé rendelődnek, nem jelölnek, nem rajzolnak körbe, szemantikailag a legkevésbé sincsenek kitüntetettebb helyzetben bármely sornál, tulajdonképpen belefolynak a strófákba, akár (erősen retorizált) egysoros kommentárként is olvashatók.

Így akkor visszatérve a kérdésre, az érett versek kapcsán a kritika által megfigyelt valamelyes klasszicizálódás jelentékeny változást, fordulatot, esetleg enyhe eltolódást jelent-e az életműben? Legfeljebb annyira, amennyire a Ladik-recepció megmerevedő doktrínái, amelyek közül a legalapvetőbb az, hogy mindig fölforgatja, rendre érvényteleníti őket, ismét elhajlanak, de ez viszont várható fejlemény, ahogy a hullám elönt és apad.

Kétségtelen, hogy az új kötet ladiki léptékkel értve letisztult: a tobzódó formai játékokat, a performer Ladik dezartikuláló hangját hátrahagyva az alfabetikus kód, a hagyományos nyelvi jelentés működésére épít, vagyis beteljesít konzervatív olvasói elvárásokat (is), ahogyan korábban is tette többször. A víz emlékezetének sajátos tendenciája azonban az, hogy a nyelvi kód működése, a szemantikai megképződésének testetlensége, az új kötetre sok helyen jellemző analitikusság minduntalan megadja magát a leselkedő víznek, elázásnak, a nála a jelek szerint alig-alig elhagyható materialitásnak.

„Ha mégis emlékezne a víz?” – teszi föl a kérdést a költő egy helyütt. Nos, akkor az olyan lenne, mint „jégben a sikoly”, „egy harapásnyi napfény”, „vödörben úszó élő seb”, „befagyott tóban csapkodás”, vagy amikor valaki az elbeszélés szerint „őszülő vízre horgolta az Írást.” Mindenesetre különösen izgalmas, érdemes olvasmány.

Samu János

(Megjelent a Tiszatáj 2018/6. számában)

 

Kalligram Kiadó

Budapest, 2016

144 oldal, 2500 Ft

 

 

 

 

 

 

 

 


Címke: , , , ,
2019.09.16 - tiszatáj

INTERJÚ KORMÁNYOS ÁKOSSAL
Szeptember 21-én mutatják be ismét a Szegedi Nemzeti Színház balett termében Kormányos Ákos Raktárépület című drámáját Kállai Ákos rendezésében. Az előadás olyan társadalmi problémák bemutatására vállalkozott, melyekről napi szinten értesülhetünk különböző sajtóorgánumokból, ám áfogó stratégia még mindig nem született a probléma hatékony kezelése érdekében. A nemi erőszakról, az arról való közbeszédről, általános társadalmi reakciókról, a színház és a művészet feladatáról beszélgettünk… – TASKOVICS VIKTÓRIA INTERJÚJA

>>>
2019.09.16 - tiszatáj

SZÉLJEGYZETEK A HELIKON FOLYÓIRAT DEHUMANIZÁCIÓ-SZÁMÁRÓL
Megjelent a Helikon folyóirat idei első száma. A Timár Andrea által szerkesztett kiadvány egy konferencia előadásainak anyagából készült, s a Dehumanizáció: az elkövető alakja címet viselve a téma irodalmi reprezentációjával foglalkozik. De miért az elkövetőjével? A huszadik századi történelmi traumák művészi ábrázolásában alapvetően az áldozatot került kitüntetett pozícióba… – FRITZ GERGELY AJÁNLÓJA

>>>
2019.09.14 - tiszatáj

SZUVENÍR
Levelekre, jegyzetekre, régi fotókra és szkriptekre hagyatkozva alkotta meg legutóbbi drámáját a brit rendezőnő, Joanna Hogg. Virtigli szerzői kommentárt, egész pontosan memoárt írt kamerával: a Sundance-en debütált Szuvenír időutazás Hogg fiatalkorába, a ’80-as évek elejére. A film egyik fontos mellékszerepét az életében 10 éves kora óta jelen lévő Tilda Swinton játssza, a hasonlóságok pedig nem állnak meg itt, lévén Hogg éppen a színésznő 22 éves lányában, Honor Swinton Byrne-ben látta meg az alteregóját… – SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2019.09.13 - MTI

Életének 87. évében elhunyt Konrád György Kossuth- és Herder-díjas író, esszéista, szociológus – tudatta a család pénteken az MTI-vel.

>>>
2019.09.13 - tiszatáj

– így jellemezném a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban elmaradt Molnár Ferenc-átirat bemutatójának elmaradását. Molnár jogörökösei nem engedélyezték az általuk képviselt szerzőnek a Mohácsi testvérek által átdolgozott Delila című darabjának bemutatását. Joguk volt hozzá, és ennek érvényt szereztek. Pont. Ám ahogy az előadóművészek rendre (át)értelmezik az interpunkciókat – a szerzőknek a mű értelmezésére és előadására vonatozó, szövegben, kottában lefektetett jeleit –, úgy én is (át)értelmezem a fenti pont-ot… – HORVÁTH PÉTER ÍRÁSA

>>>
2019.09.13 - tiszatáj

OROSZ–LETT FILM
Egy filmkritika némileg túllépi a hatáskörét, ha a megszokottnál bővebben beszél a film cselekményéről és a stábtagokról – Szergej Livnyev Van Goghok című filmje esetében ez azért látszik indokoltnak, mert különleges rendezői pályáról és alkotásról van szó… – SZÍJÁRTÓ IMRE KRITIKÁJA

>>>
2019.09.11 - tiszatáj

INTERJÚ CSÁNYI DÓRÁVAL A KORTÁRS KÖNYVILLUSZTRÁCIÓ ÚJ ÚTJAIRÓL
Ami izgalmas egy szöveg nélküli könyvben, hogy a mesélést visszatereli a szájhagyomány irányába, ahány mesélő, annyi megfogalmazás, annyi értelmezés születik majd, és ez még inkább igaz, amikor nem egy ismert mesére, hanem egy saját történetre épül a könyv. Itt nincsenek jó vagy rossz megoldások, nincs egyetlen jó megfejtés, hanem millió jó megfejtés lehetséges, hiszen mindenki a saját látásmódjának, hangulatának, a saját vagy a gyerek életkorának, érdeklődésének megfelelően „olvassa” majd a képeket és „írja” a saját történetét… – RÉVÉSZ EMESE INTERJÚJA

>>>
2019.09.11 - tiszatáj

ÉLŐSKÖDŐK
Noha a rendező éleslátásáról bizonyságot téve deklarálja a dél-koreai anyagi különbségeket, a saját nemzetén belül húzódó áthidalhatatlan szakadékot nincstelen és jómódú között, az idén Cannes-ban Arany Pálmával jutalmazott dráma sosem lokális felvetéseken, hanem univerzális problémákon állapodik meg. Bravúros szimbolikával teremt hátteret a konfliktusoknak… – SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő