12.10.
| Nemzetközi koreográfusokkal érkezik Szegedre a Közép-Európa Táncszínház >>>
12.02.
| Magashegyi Underground szimfonikus koncert új műsorral >>>
11.29.
| Sass Sylvia a „Krinò” vendége >>>
11.24.
| „mérem a téli éjszakát” – József Attila gondolatvilága versben és értekező prózában (Konferencia) >>>
11.23.
| Rising Stars: ismét a fiatal tehetségeké a Müpa >>>
11.23.
| A gyerekirodalom nagykorúsítása >>>
11.23.
| Katona József Színház – Életrajz-változatok Takács Zsuzsára >>>
11.22.
| Megálló – Petrács Gábor Réteg, rétegződés című kiállításának megnyitója >>>
11.22.
| Ferenczi Gyuri és Lóci egy-egy kultikus lemezről szakért >>>
11.20.
| Mindig más… – Jenei Gyula verseskötetének bemutatója >>>
11.14.
| Más közösségek nyitottságára tanít a belvárosi galéria >>>
11.06.
| 11 óra álmodozás Ravel és Debussy zenéjének bűvöletében >>>
11.06.
| SZNSZ – Hernádi Judit és Kern András Szegeden >>>
10.30.
| Kábé23 – a Kerekes Band első majdnem két és fél évtizede már előrendelhető! >>>
09.27.
| „Emlékek helyett mobiltelefonom volt” >>>
08.27.
| A szabadkai Népszínház Magyar Társulata Drámapályázatot hirdet >>>
08.25.
| Megtartotta első kisszínházi bemutatójának olvasópróbáját a Szegedi Nemzeti Színház >>>
08.22.
| Megtartotta első olvasópróbáját a Szegedi Nemzeti Színház >>>
08.20.
| Kezdődik a bérletértékesítés a Szegedi Nemzeti Színházban >>>
08.07.
| Ismét pályázatot hirdet a Kortárs folyóirat >>>

Bende Tamás, Koman Zsombor, Nemes Z. Márió, Frank O’Hara, Sylvia Plath, Szálinger Balázs, Szeles Judit, Szunyog Ágota, Tandori Dezső versei
Balogh Dávid, Bátyi Zoltán, Hidas Judit, Milorad Pavić prózája
Tanulmányok a 100 éve lezárult I. világháborúról
Diákmelléklet: Takács Zsuzsa költészetéről
Fotók Müller Miklósról

>>>

Öt héten át 65 helyszínen közel 300 programmal várja az egyetem és Szeged közösségét a 23. Őszi Kulturális Fesztivál. A programsorozat kínálatában komoly- és könnyűzenei hangversenyeket, koncerteket, film- és könyvbemutatókat, színházi előadásokat, kiállításokat, irodalmi-közéleti beszélgetéseket is találunk. A fesztivál október 1-jén látványos fényfestéssel nyílik. A Szegedi Tudományegyetem Nemzetközi és Közkapcsolati […]

>>>

Hiányérzet és otthonosság
2018.10.30 - tiszatáj

SOPOTNIK ZOLTÁN: MOSZKVICS

Moszkvics. Autómárka azoknak, akik még abban az időben születtek, másoknak inkább egy nyelvtörő emléke, és biztos akadnak olyanok is, akiknek egy korszak szimbólumával egyenlő. Annak azonban, aki kortárs költészetet olvas Sopotnik Zoltán legújabb verseskötetét jelenti. A cím pedig nem árul zsákbamacskát, a Moszkvics szimbólumként egy korszakot, egy kultúrát, egy nyelvet és egy helyet, Kelet-Európát, jelöli.

Kelet-Európát pedig a hiányérzet határozza meg, legalábbis így tűnik a három nyitóvers kezdősoraiból: „Vegyünk fel két tetszőleges pontot / a világban: hogy melyik a kelet-európai, / azt a hiányérzet mondja meg.” Azonban az, hogy a hiányérzet a kelet-európai létezés velejárója-e, vagy az a hely a kelet-európai, ami otthonos és éppen ezért tapadhat hozzá távollét esetén a hiányérzet, nem egyértelmű.  Kelet-Európa mint az ismeretlen-ismerős jelenik meg a Moszkvics lapjain, ahol a kiszolgáltatottság, a cenzúra, a poloskák, a moszkvicsok és ladák, medvék, börtönök, angyalok és templomok néhol konkrét, máshol igen metaforikus ábrázolása során körvonalazódik a jellegzetes atmoszféra. Az ismerősség és ismeretlenség kettőssége elsősorban abból fakad, hogy a vissza-visszatérő elemek nagy részét nem a mai politikai helyzet sajátjainak tekintjük, hanem korábbi, mondhatni lassan történelmi távlatokba helyezkedő tapasztalatok sűrítményéről van szó. Vagy legalábbis szeretnénk ezt hinni. A múlt ugyanis itt lappang, újra-újra feléled, kikerülhetetlen hatása és önismétlő mechanizmusai tűnnek fel minduntalan: „mindenkinek szocialista árnyéka van.” (Moszkvics).

A továbbhúzódó árnyék, a kétely és a szorongás húsbavágó tapasztalatáról beszélni azonban nem egyszerű, megszólaltatni azt a költői nyelvet, ami hitelesen szól minderről talán még nehezebb. Sopotnik költészete éppen ezért nem könnyen hozzáférhető, vagy még inkább nem könnyen fogyasztható. A szövegek megkívánják az újra és újra olvasást, az elidőzést, ami azt eredményezi, hogy nem is lehet egyhamar átfutni az egyébként felesleges terjengősségbe egyáltalán nem bocsátkozó köteten. A Moszkvics következetes és zárt költői nyelve időt kér és igényel, ám pontosan e nyelv működtetésének következménye, hogy a kelet-európai, poszt-szocialista életérzést és atmoszférát megragadó kötet tartózkodni tud a szentenciózus, közhelyes kijelentésektől. A versszövegek nem válnak elcsépelt tanulságok megfogalmazásaivá, sokkal inkább képek, motívumok kapcsolódnak össze a szövegek terében, sokszor töredékesen, asszociatív módon: „A szocialista / mennyezet majd később természetesen / leszakad, de perpillanat még a bűntudat, meg / a szégyen. A huszadik század habarcsa. A / háború a spájzban is háború, a stelázsin / meg lejátszhatók a legnagyobb csaták. / A csipkelekvár teteje a párttitkár lehelete / miatt penészes, mondják a szomszédok suttogva.” (Szocialista mennyezet). Az idézett részletből az is jól látható az asszociatív montázs-technikán túl, hogy a versnyelv tömör, ugyanakkor a belső rímek gyors egymásutánjai (leszakad – perpillanat – bűntudat) megtörik ennek a tömörségnek szikárságát, stilárisan változtatva a vers hangnemén.

Sopotnik költészetében a humor, irónia megkerülhetetlennek látszik, a komoly vagy tragikus hangfekvések minduntalan kizökkennek, akár a versnyelv ritmusából, rímek humorából adódóan, akár annak köszönhetően, hogy mint a fenti példából is látható, a kisszerűség felé mozdulnak a szövegek (spájz, csipkelekvár, párttitkár lehelete). Annál is inkább fontossá válik a humor és a tragédia kettőse, mert úgy tűnik, Kelet-Európa valami ilyesmit jelentene. A Csúnyafőzelék például jó elegyét mutatja a humor és tragédia elválaszthatatlanságának.  A toloncházban zajlódó jelenetben a már több országból „kirugdosott” fogolyra ráüvöltenek, hogy kezdjen saját nyelvén imádkozni, ám a fogoly a könyörgő ima helyett imára kulcsolt kézzel ugyan, de „csúnya káromkodásba kezdett”, s a fogolytársak nevetése, és a nevetéstől kicsorduló könnyek rögtön kiteszik a „zárójelet a toloncház körül”. Ez a humor azonban természetesen nagyon messze áll a könnyed, vagy súlytalan humor világától, a kétségbeesés és az abszurditások, a túlfeszített húr és feketehumor felől érthetőek inkább. Miként az A dolgok széle című versben is látható: „mosolyogsz a reggeli kávénál / magadban, vagy magadnak inkább, miért ne mosolyoghatnál / bármikor, akkor is, ha nem illik, akkor is, ha egy tragédia / (Kelet-Európa) kellős közepén állsz, és miért ne / mosolyoghatnál a folyamatos szorongásban, amelynek / olimpiai bajnoka vagy, és a szorongás akár egy őrült / szabó, mindig igazít, de eltúlozza szüntelen:”.

A szorongásból fakadó túlzás szintén olyan eleme a kötetnek, amely mintegy a kelet-európai abszurd létmód leképezésének eszközévé válik, s néha már-már a szürrealitás, vagy néhol groteszk megoldások felé mutat (az sem lényegtelen, hogy Kafka neve is többször előkerül a kötet terében). Egy ember egy szál fát gyökerestül kitépve visz a hátán, a kocsmában megitatja szénsavmentes ásványvízzel, majd elhurcolja a templomig, ahol egy egész padsort farag a facsemetéből (Porkérget, Kocsmás, Templomfa). Máskor medvék ugranak le a nyolcadik emeletről a Dunába, vagy épp taxiba szállnak, a medve-alakok pedig hol jobban, hol kevésbé érthetőek szimbolikusan (Medvés, Ideges mancsok, Álmos pad). E szürrealitások felé nyitó szövegvilágban a poloskák „tévesztésről beszélnek”, ráadásul ezeket a poloskákat a „falu népe” helyezi el a tapétában, a költészet idegen és gyanakvásra okot adó („Megérteni a verseit csak külön kódokkal / lehet, döbbenek rá a második után, megbízóinak / biztos így üzen – a szellemi morze nagyon sok nekik.” Poloska). A paranoia, a szorongás túlzásai, a megfoghatatlan és körülírhatatlan félelem túlzásai, az abszurd működésmódok túlzásai montírozódnak egymásra.

Fontos kiemelni azonban azt is, hogy Sopotnik nagyon határozottan számol a hagyománnyal, kötetében egy saját kánon is megrajzolódik, sokszor úgy tűnik fel, hogy a mottóként használt idézetekre íródnak válaszként, folytatásként, vagy a továbbgondolás kísérleteként a kötet versei. A kánon fogalmának megemlítése azért is szükséges, mert a kötet legelején egy Szegedy-Maszák Mihály idézettel találkozhatunk, amely a kánon működésmódjáról, az olvasásról mint kánon-tagadásról beszél: „A kánonok lényegéhez tartozik, hogy már megalkotásuk pillanatában érvényüket vesztik. Nélkülük elképzelhetetlen műalkotások megközelítése, de a megértés egyszersmind a létező kánonok rombolását teszi szükségessé.”. A hagyományhoz való fordulás és annak újraértelmezése, újrarendezése, vagy bizonyos értelemben felülírása így ugyancsak fontos szervezőelve a Moszkvicsnak. Ekképpen az is hangsúlyossá válik, hogy a kötetben Orbán Ottó, Kertész Imre, Sziveri János, Kassák Lajos, Hamvas Béla, Lázár Ervin, Csengery Déne, Kondor Béla, Holló András, Mándy Iván, Nagy László, Tar Sándor, Bólya Péter és Borbély Szilárd mottók találhatóak. A szerzők egymásmellé helyezhetősége koránt sem egyértelmű, ilyen módon pedig nagyon személyesnek és önkényesnek tekinthető a kötetben megrajzolódó kánon.

A kánon-vázolás kísérletének azonban az is célja lehet, hogy segítsen annak a költői nyelvnek a kialakításában, amelyből a kelet-európai ember Kelet-Európáról érvényesen, az előzményeket nem feledve, azokhoz kapcsolódva beszélhet. Ennek problematizálása, ami a Moszkvics utolsó ciklusában kap szerepet, érthető egyfajta ars poeticus megnyilvánulásként is. Az Elfogadni egy nyelvet egységben mindössze négy vers kapott helyet, ám ebből is csak kettő vázolja a nyelv, vagy egy nyelv működésmódjának, egy bizonyos nyelv megtalálásának problematikáját. Sokatmondó, hogy a Rétegek című vershez a választott mottó Borbély Szilárd A Testhez című kötetéből való, s miként az idézetben Sopotnik versében is „a testi és testen túli jelek” szétválasztásának nehézsége jelenik meg, ezáltal is kimozdítva a nyelv jelentését a pusztán verbális horizontból. Ezzel párhuzamosan azonban a névadás, a körülöttünk lévő világ nevekkel való leírásával, mint a legősibb, bibliai motívumként is megjelenő kulturális gyakorlattal is szembesít: „minden kis négyzetnek / próbálok nevet adni, szavakat találni / hozzájuk, rendezgetni, akár egy profán / kirakós darabkáit”. A szavakat ezek alapján tehát találni kell, sokkal inkább rájuk kell lelni (és itt lehet fontos a hagyomány), semmint megalkotni. Vagy miként a Központi fa című darab mondja, el kell fogadni egy nyelvet, ám ezzel együtt feltűnik a meghaladás, a túllépés lehetősége is („túllépni a beszéden, túl / a szokásos formákon”). A nyelv elfogadása azonban mintha egy bizonyos kultúra elfogadását is jelentené egyben, a Tüskék című szöveg ugyanis már nem a nyelv sajáttá tételéről, hanem az élettér, a hely – talán Kelet-Európa – elfogadásáról beszél: „Elfogadni egy helyet, ráírni, hogy város, / beleírni, hogy az enyém, a nyelvét tanulni, / úgysem lesz teljesen az, nem is lehet, csak / seb, csak karmolás, ami vérzik, beleakadni, / akár egy látomásba, tüskéi ravasz nyomot / hagynak, felszállni egy villamosra […] érvényes bérletem / van, mégis működik bennem a bűntudat, ez a hely / működteti” (Tüskék).

Kelet-Európa a bűn és bűntudat helye, a szorongás és kétely helye, a túlzások és abszurditások helye, mindennapi dédelgetett paranoiáink helye. Ahol Moszkvicsokat ugyan már nem sűrűn látunk az utakon, de visszük tovább a Moszkvics-korszak örökségeit, rendületlenül. Sopotnik Zoltán szövegei által, ha önmagunkra nem is feltétlenül, de társadalmunkra ismerünk, biztonságosan eligazodunk a kötet terében azzal együtt is, hogy nem mindig egyszerű a szövegek befogadása.  A nyelvet, ami a hagyományból és annak újraírásából született ismerni véljük, s a helyen, ami félelmeinket és bűntudatunkat működésben tartja, otthonosan mozgunk. Akkor is, ha ültünk még Moszkvicsban, akkor is, ha nem.

Gorove Eszter

(Megjelent a Tiszatáj 2018/1. számában)

 

Kalligram Kiadó

Budapest, 2016

80 oldal, 2000 Ft

 

 

 

 

 

 


Címke: , , , ,
2018.11.18 - tiszatáj

A SZENT ÉS A FARKAS
Hiába jutalmazták az idei Cannes-i Filmfesztiválon a Legjobb forgatókönyvnek járó díjjal, a Csodákat dirigáló Alice Rohrwacher filmje mind hagyományos narratívával bíró dramedy-ként, mind szabálytalanságokra és főképp érzéki benyomásokra összpontosító szerzői műként is felsül. Dekoncentrált darab csírájában remek ötletekkel, ám annál slendriánabb kivitelezéssel… – SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2018.11.18 - tiszatáj

SECONDHAND (SZOVJETŰDÖK) AZ ÖRKÉNY SZÍNHÁZBAN
Újfent a múltfeldolgozás kedvelt színházi missziója jegyében indította az évadot az Örkény Színház. Bagossy László rendező és a köré gyűjtött, Kovács D. Dánielből, illetőleg a Színművészeti Egyetem hallgatóiból összeálló alkotócsapat Szvetlana Alekszejevics Nobel-díjjal jutalmazott könyvei alapján készítették el a Madách téri teátrum évadnyitó bemutatóját. A Secondhand – szovjetűdök című előadás az oroszországi posztszovjet létezés esszenciáját igyekszik színpadra vinni… – FRITZ GERGELY KRITIKÁJA

>>>
2018.11.17 - tiszatáj

A VIRÁG JUDIT GALÉRIA KIÁLLÍTÁSA
1904 és 1914 között az 1870-es és 1880-as években született képzőművész generáció a birodalmi Bécs és az elegáns München helyett inkább a kozmopolita Párizst választotta zarándokhelyéül. E nemzedék tagjai elsőként ismerkedtek meg a fauve-ok és a kubizmus fejleményeivel, használták fel művészetükben a francia főváros által nyújtott modern képzőművészeti újításokat. A mostani nonprofit tárlat nem a Magyar Vadak című 2006-os nagyszabású kiállítást akarja lemásolni, hanem a Nagybányai Művésztelep modernista generációjának első nagy sikereit szeretné bemutatni… – JUHÁSZ BÁLINT ÍRÁSA

>>>
2018.11.17 - tiszatáj

MOZART OPERÁJA A SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZBAN
Minél pezsgőbb, szellemesebb, érdekesebb előadás a Figaro házassága Szentendrén, annál nehezebb lesz beilleszteni a Szegedi (Pécsi, Miskolci stb.) Nemzeti Színházba. Minél jobban illik a produkció egy kicsi szabadtéri színpadra nyáron, annál nehezebb lesz alkalmazni egy nagy zárt színpadra ősszel-télen. Elsőre jó ötletnek tűnik, hogy ugyanazt a produkciót vigyük be kőszínházakba, takarítsuk meg a díszletek és a jelmezek költségét, no meg a próbák egy részét. Valójában művészi értelemben komoly vérveszteséget okoz… – MÁROK TAMÁS KRITIKÁJA

>>>
2018.11.15 - tiszatáj

SZERGEJ LOZNYICA FILMJE
A Donyeci történetek egy nagyszerű ukrán rendező friss témát érintő, zavarbaejtő filmje. Szergej Loznyica a 90-es évek közepén kezdte a filmes pályafutását. A dátum talán azért tűnik most beszédesnek, mert sokat elárul Loznyica elkötelezettségéről: ekkor a harmincas évei közepén jár, több foglalkozást kipróbál, és sok országban nagyon alaposan körülnéz. Ifjúkori eszmélkedése egyébként olyan területeken folyik, amelyek azóta önálló országokká váltak: a mai Belorussziában született, Ukrajnában és Oroszországban járt iskolában… – SZÍJÁRTÓ IMRE KRITIKÁJA

>>>
2018.11.15 - tiszatáj

MIKLOSOVITS LÁSZLÓ KÉPZŐMŰVÉSZ SZEGEDI KIÁLLÍTÁSA
Miklosovits a Tiszatáj Galéria falain egyedi műveket, főként tusrajzokat sorakoztatott föl. Ezek között találunk aprólékos mívességgel megdolgozott alkotásokat, nagyvonalúan, úgymond csuklóból feldobott vonalkölteményeket és lavírozott színes tus-festményeket is. Több grafikát gobelinszerű textúrával jelenített meg az alkotó, a finom vonalszövedékek szinte textil hatásúak. De érdekes, hogy a raszteres tónusokkal, térbeli illúziókat is sikerült kelteni s szoborszerű alakzatokat „faragni”… – PACSIKA EMÍLIA ÍRÁSA

>>>
2018.11.14 - tiszatáj

Bende Tamás, Koman Zsombor, Nemes Z. Márió, Frank O’Hara, Sylvia Plath, Szálinger Balázs, Szeles Judit, Szunyog Ágota, Tandori Dezső versei
Balogh Dávid, Bátyi Zoltán, Hidas Judit, Milorad Pavić prózája
Tanulmányok a 100 éve lezárult I. világháborúról
Diákmelléklet: Takács Zsuzsa költészetéről
Fotók Müller Miklósról

>>>
2018.11.14 - tiszatáj

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG
ÉS KÖLÜS LAJOS
A Vásárhelyi Őszi Tárlat is egy metszet, a kortárs képzőművészet metszete. A napos oldalt mutatja, a festészet megújuló hagyományát, az inspirációkat, a kapcsolódásokat elődökhöz, kortársakhoz. A VÖT története jövőre is folytatódni fog. Nem is az eddig múlt jogán, hanem inkább a mindenkori kortárs képviselete miatt. Hogy képben legyünk. Vásárhelyen is. A világ itt sem ér véget, igaz, hogy nem is itt kezdődik. Csak folytatódik. Sodrásban…

>>>
2018.11.11 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS
SZABÓ ISTVÁN ZOLTÁNNAL
A szegedi kötődésű Próza Nostra egy olyan online folyóirat, amely a populáris irodalom alkotásaira fókuszáló, kritikai vállalkozásain túl irodalmi estek szervezésben is részt vesz, oldalán és eseményein pedig lehetőséget nyújt arra, hogy az érdeklődők tágabb perspektívából ismerhessék meg a zsánerirodalom legfrissebb műveit. A Próza Nostra szerkesztőségének tagjaként beszélgettem Szabó István Zoltán alapítóval a lapról, annak múltjáról, újraéledő programjairól, tervezett jövőjéről, és a hazai populáris kultúráról… – BORBÍRÓ ALETTA INTERJÚJA

>>>
2018.11.08 - tiszatáj

A NÉMA FORRADALOM
A német filmgyártásban immár tekintélyes nevet kivívó olasz származású Lars Kraume újfent történelmi drámával gazdagította a Németország közelmúltját feldolgozó filmek jelenkori sorozatát. A néma forradalom (Das schweigende Klassenzimmer) címet viselő egészestés alkotás cselekménye megtörtént eseményeken alapul, s markáns magyar vonatkozással bír, ugyanis 1956 őszén játszódó története egy iskolai osztály magyar forradalom melletti kiállását és az abból származó bonyodalmakat fogalmazza vászonra… – FRITZ GERGELY KRITIKÁJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő