Fellinger Károly versei

Halottak élén

A buddhista tanítások szerint

hét hét után kerül sor az

újjászületésre, írja unokatesóm,

akinek az apu volt a keresztapja.

Most éppen Burmából ír,

ott érte apám halálának a híre,

több mint három hónapja

tartózkodik ott, gyerekkori

szeretethiányát igyekszik bepótolni.

Csetelésünk közben

kinézek a fejemből, eszembe jut,

hogy apám szeptember tizenharmadikán

hunyt el, s az azt követő ötvenedik

nap Halottak napjára esett.

Őrség

Álmomban egy hang ébresztett,

hasonlatos az Úréhoz,

aki megparancsolta Ábrahámnak,

áldozza fel neki Izsákot,

később azonosítottam a hangot,

összetéveszthetetlenül apám hangja volt,

borotvát kért, meg borotvahabot,

mire kiabálni kezdtem,

természetesen

megborotválom, hiszen

négy évig ezt tettem,

minden második nap,

míg ki nem lehelte a lelkét,

azon a szeptember tizenharmadikán,

ami ráadásul nem is péntekre esett,

pedig a péntek tizenharmadika szerencsés

napja volt apámnak,

amíg dolgozott, egy ilyen napon

száz koronát kapott

pluszban a főnökétől,

oly hangosan kiabáltam,

nem csoda, ha végül felébredtem,

s az édes otthon úgy fájt a számban,

mint a menthetetlen,

kihúzásra váró zápfogam.

(Megjelent a Tiszatáj 2017/11. számában)