07.20.
| Black Nail Cabaret-koncert az A38 hajón >>>
07.20.
| Kapolcsi esték a Képmással >>>
07.20.
| TRIP to the Jungle >>>
07.19.
| Gyulai Várszínház – Duda Éva Társulat: Virtus >>>
07.14.
| BERGMAN 100 – Évfordulós vetítések az Urániában >>>
07.12.
| Frenk koncert a 10 éves Kobuci kertben >>>
07.12.
| Tiger Lillies, Térey és a Hamletek >>>
07.10.
| Szöveghullám – A FISZ irodalmi turnéja a Balaton körül >>>
07.09.
| Hétfőn kezdődik a Nemzetközi Shakespeare Fesztivál Gyulán >>>
07.03.
| Képzel& Kiállításmegnyitó >>>
07.03.
| Sajó Edit és Schaár Erzsébet alkotói tere >>>
07.14.
| A Pannon Filharmonikusok évadzárása >>>
06.22.
| Júliusi kiállítások a Deák17 Galériában >>>
06.21.
| Elkezdődtek a Rómeó és Júlia próbái >>>
06.20.
| Megjelent a Black Nail Cabaret új videoklipje >>>
06.08.
| Itt vannak az Év Gyerekkönyvei >>>
06.04.
| Könyvhét – Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017) >>>
06.03.
| Könyvhét – Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!) >>>
06.03.
| Könyvhét – Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei) >>>
06.02.
| Könyvhét – Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája) >>>
06.02.
| UNFAKE! – 18. ARC közérzeti pályázat >>>
06.01.
| Megihlette a Metropolitan Opera a Szegedi Szabadtérit >>>

Kortárs makedón költők
Krusovszky Dénes, Malárburk József, Tolnai Ottó, Alice Walker prózája
Janáky Marianna drámája
Baka István levelezéséből
Holokauszt – Csend – Beszéd – Emlékezet – Üzenet (Goldmann Márta, Jablonczay Tímea, Kelemen Zoltán, Máté-Tóth András, Szőke Dávid Sándor, Turai Gabriella, Wéber Péter)
Nátyi Róbert Endre Béla kiállításáról

>>>

BESZÁMOLÓ A TAPASZTALATOKRÓL
A Madrid szívében található múzeum hármas legfőbb csúcsának tekinthető Prado (a Thyssen-Bornemissza, illetve a Reina Sofia mellett) a kezdetektől a mai napig töretlen presztízzsel bír a klasszikus művészeti intézmények között. Tekintve, hogy a 2017-2018-as tanév tavaszi félévét Erasmus hallgatóként Madridban töltöm… – KISS ENIKŐ BESZÁMOLÓJA

>>>

Hajnaltól hajnalig
2018.06.26 - tiszatáj

Pál Sándor Attila: Düvő 

Népi és kozmopolita, régi és modern formai és tematikus összebékítése mindig kockázatos, nagy téteket mozgató vállalkozás. Ilyen nagyívű vállalásnak tartom Pál Sándor Attila Düvő című verseskötetét, amelyben – kijelölve önnön műfaji bázisát – „dalok, énekek, balladák és táncok” jelenkori helyzetbe hozásával igyekszik körüljárni a létezés, az identitás különféle alakzatait.

A vállalkozás már önmagában is figyelmet érdemlő lenne, ráadásul Pál mindezt magas esztétikai hőfokon, magabiztos poétikai tudás birtokában képes megvalósítani. Szerencsés módon sikerül elkerülnie, hogy provinciálissá vagy népieskedővé váljon: inkább csak beemel, felhasznál és újrakontextualizál bizonyos sorokat, motívumokat, folytonosan az olvasónak szegezve a kérdést, hogy van-e mód a hagyomány innovatív módon történő újragondolására? Ebbe a logikába illeszkedik a kötet hátlapján olvasható, a négysoros Táncdalból (10.) származó idézet is: „Nem tudod, ki vagyok. Egy távolba szakadt rokon. / Virágmotívumok a betonfalon.”, amely már csak azért is szerencsés választásnak tartható, mert bravúrosan magába sűríti nemcsak a kötet hagyományhoz és modernséghez fűződő kettős ambivalenciáját, hanem a versekre nézvést szintén meghatározó hiány és távolság alakzatait is.

Pál Sándor Attila új kötete bizonyos pontokon kapcsolódni látszik az első verseskönyv (Pontozó, JAK-Prae 2013) motívumrendszeréhez, a korábbiaknál azonban sokkal szélesebb látószöggel dolgozik, és számos tematikus és műfaji újdonsággal is szolgál. Nem csupán a deklaráltan balladaként definiált írásokra, de általánosságban véve a kötet szinte összes versére igaz a balladisztikus, ellipszisekre épülő szerkesztésmód, amelynek révén mindig egy-egy sorsforduló és/vagy tragikus pillanat elhallgatása, sejtetése válik feszültségteremtő-kötetszervező erővé. Míg a Pontozó kompozíciója alapvetően gyermeki nézőpontot kínálva szedegette össze a családi és a személyes múlt emlékeit a falusi miliőben, a Düvőben a falu és a vidék már inkább absztrakt módon, háttérként jelenik meg. Ez a kötet tematikusan is bővebb, tekintve, hogy bár a Pontozó is tartalmazott szerepverseket, ott mégis a gyermekkor színrevitele volt a meghatározó, míg az új kötet a megszólaló lírai hangok mesteri cserélgetésén, a nézőpontváltások sokaságán keresztül tud újabb és újabb árnyalatokat megmutatni.

A kötet pretextusai közül (különösen a természeti és/vagy falusi képeket felvonultató versekre érvényesnek tartva a következőket) az egyik legfontosabb kortárs életmű talán Oravecz Imréé lehet, amelyet a tematikus kapcsolatokon túl – falu, gyermeklét, (el)vándorlás – a jegyzetek sorában az is jelez, hogy a Keserves című verset Oravecznek ajánlja a szerző. Míg azonban a Pontozó versei között néhol felsejlik a szerzőelőd árnyéka, addig a Düvőben szerencsés módon az Oravecz-lírára nyomokban reflektáló versekben is a szerző valódi hangját köszönthetjük.

Pál látószöge azért is különösen izgalmas, mert egyszerre tesz bizonyos dolgokat szuperközelivé (több esetben részletekbe menően látjuk pl. a romos tanyát), és mutatja meg a világmindenséget (Hajnali, Bordal stb.). Ez a kozmikus igény, amelyet már az első vers is megalapoz (Hajnali), mozgatja és szervezi a kötet egészét, ez az, ami az elliptikus szerkezetek mellett további dinamizmust, feszültséget ad az egyes verseknek és az ezek összekapcsolódásából létrejövő kompozíciónak. A kötetben nincsenek ciklusok (ahogyan már a Pontozóban sem voltak), a versek egyetlen grandiózus egységet alkotnak, hajnaltól hajnalig kalandozva a kötet szövegtájain, egyszerre reprezentálva a körkörösség és örök visszatérés alakzatait, valamint mérlegelve egy világnap lehetőségét.

Fontos szerep jut továbbá a kötetben a zeneiségnek, és nemcsak azért, mert a kötet címe és mottója egyaránt invokál egy ilyen típusú olvasatot, hanem azért is, mert az alapvetően szabad versekből építkező kompozíció számos darabja a népdalszerű formát és rímelést imitálja. Míg a hátlapon szereplő idézet egyfajta tematikus sűrítményét adja a kötetnek, addig a Magyar Néprajzi Lexikonból származó mottó tartalmazza a kötet szerkezeti esszenciáját, a különféle hangok és versformák összjátékát – hozzá kell tenni ugyanakkor, hogy talán kissé didaktikusan is teszi mindezt, miközben persze a benne foglaltak maradéktalanul érvényesnek tűnnek a kötetegészre.

Az azonos címet viselő versek izgalmas módon kapcsolódnak össze, a műfajmegjelölő cím révén (Táncdal, Szerelmi dal stb.) ismételten a népköltészet érdekeltségi körébe utalják magukat, ugyanakkor a tartalom és a forma jellemzően a jelenkor, a modernitás szülötte. Ez az immár sokadik ellentét szülte konstitutív feszültség működik a kötet makro- és mikroszerkezetében, az egyes versek és a teljes kötet szintjén – az azonos cím viszont, bizonyos esetekben nehezíti a versek kereshetőségét, hivatkozhatóságát, még akkor is, ha a tartalomjegyzék a kezdő sorok megadásával igyekszik az olvasó vezérfonalául szolgálni.

Pál folytonosan játszik az akár szócikkszerűen megragadható, magát egzaktnak mutató valóság szenvtelennek tűnő leírásával (Virágének [Minta szedése…], Virrasztóének [A temetés…]), valamint az érzékeket megragadó apró részletek és emléknyomok determináló erejével. E kettő mintha folytonosan libikókázna a kötetben, hogy végül mégis csak az érzékek győzedelmeskedjenek: bizonyítja ezt, hogy Pál a száraz tényeket is képes igazi költészetté változtatni. Az épített és természeti környezet mintha – a romantikus toposzt idézve – a „természet könyveként” kínálná olvasásra magát az odaforduló vándor számára: az egykorvolt élet maradványai, a „házanyajegyeket” kirajzoló vályogtéglák (28.) és a falfirkák sokasága mind-mind egy már elmúlt időpillanatra való rámutatásként funkcionál. És mintha a töredék, a rom kultusza is újjáéledne a kötet soraiban: csak jelek vannak, amelyek leírhatók ugyan, de a jelentést kinek-kinek magának kell hozzáértenie (Bujdosóének [Aznap, mikor megváltozik a szél…], 52.).

Talán az előbbiekből is következik, hogy a hiány az az esztétikai kategória, amellyel legjobban megragadható a versről versre, lírai énről lírai énre vándorló fókusz, amely ezúttal már nem csupán a megnevezhetőség és megismerhetőség lehetőségeit vonja kétségbe, de rögtön a kötet elején a létezés egzisztenciális alapélményét is kérdésessé teszi: „Akár lennék, akár nem.” (7.).A hiány képzetének artikulálásához szorosan kapcsolódik a kozmikus magány verstárggyá tétele: ennek megfelelően a bujdosás, vándorlás, az egzisztenciális és fizikai értelemben vett otthontalanság, valamint az önkéntes vagy kényszerű távozás által megrajzolt tapasztalat folytonosan visszatérő motívuma a verseknek. Ez a magány aztán gyakorta konnotálódik a halál különböző képzeteivel is, hogy a felelősség és megváltatlanság, az emlékezet és feledés dinamikájának lehetőségeit latolgassa.

Különösen érdekesnek tűnnek azok a versek, amelyek egy referenciálisan is rögzíthető időpillanatba, a Kádár-kor mozdulatlannak tetsző miliőjébe kalauzolják el az olvasót. Az idő relativizálásának, a folytonos úton levésnek és a soha-meg-nem-érkezésnek jó párdarabja lehet egy olyan korszak verstárggyá tétele, amely – Gothár klasszikus filmjének címét játékba hozva ­– a „megáll az idő” tapasztalatának színrevitelében érdekelt. Érzékletes metaforával indít egyebek mellett a Katonadal („Ez az ország egy visszeres láb:”, 34.), de a tárgykör legexplicitebb példája kétségkívül a Kádár János balladája (42–44.), amelyben a torzított népdalcitátumok, valamint a Kádár utolsó beszédéből származó, politikai beszédként szinte teljességgel értelmezhetetlen, költészetként viszont nagyon is könnyedén hasznosuló idézetek alkotnak izgalmas elegyet.

Bátor, kísérletező és újszerű hang ez a magyar lírában, különösen dicsérendő a folytonos ellentétekre épülő kötetegész, valamint annak tematikus gazdagsága és autenticitása. A szerző bemutatkozó kötetével összevetve bizonyosan előrelépésről beszélhetünk: nemcsak a versek által játékba hozott témák és műfajok mennyiségi növekedése érhető tetten, de egyszersmind minőségi változást is jeleznek a jelentéssűrítő erővel bíró rövidebb, pontosabb versmondatok. Hogy összefűződhet-e a hagyomány és a modernitás, ha úgy tetszik: népi és urbánus kultúra, arra a kötet határozott válasszal igyekszik szolgálni – folytonosan érvelve a változtatva megőrzés jegyében.

Szántai Márk

(Megjelent a Tiszatáj 2017/10. számában)

 

Magvető Kiadó

Budapest, 2017

72 oldal, 1990 Ft

 

 

 

 

 

 

 


Címke: , , , ,
2018.07.12 - tiszatáj

MEGKÉSETT MEGJEGYZÉSEK AZ IDEI PÉCSI SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓRÓL
Legyen bármilyen is a POSZT felhozatala, egy biztos: a Király utcán sétáló fesztiválrésztvevőt változatlanul hatalmába keríti az érzés, miszerint ez a színház ünnepe, s a POSZT-ot érintő politikai és szakmai kérdések jogos, de néha túlontúl tautologikus felemlegetése helyett ez így van rendjén. Bár a napközben látogatható programból valóban több is lehetne.. – FRITZ GERGELY BESZÁMOLÓJA

>>>
2018.07.09 - tiszatáj

SZAJBÉLY MIHÁLY:
A HOMOKVÁRÉPÍTÉS ÖRÖME
Homokra építeni úgy, hogy ne dőljön össze, ez az igazi művészet. Megszelídíteni a laza szerkezetű talajt olyannyira, hogy szilárd alapként szolgáljon. Kérdés: lehetséges-e? Ha nem vagy csak alig-alig, tán kísérletezni sem érdemes. Vagy ha mégis, sok-sok türelem és nem kevés derű szükséges hozzá, mert ha netán mégis összedől, megújult erővel és hittel kezdhetünk neki a munkának újra. Aki irodalommal, irodalomtörténettel foglalkozik, jól ismeri ezt a dilemmát… – GAJDÓ ÁGNES KRITIKÁJA

>>>
2018.07.08 - tiszatáj

Kortárs makedón költők
Krusovszky Dénes, Malárburk József, Tolnai Ottó, Alice Walker prózája
Janáky Marianna drámája
Baka István levelezéséből
Holokauszt – Csend – Beszéd – Emlékezet – Üzenet (Goldmann Márta, Jablonczay Tímea, Kelemen Zoltán, Máté-Tóth András, Szőke Dávid Sándor, Turai Gabriella, Wéber Péter)
Nátyi Róbert Endre Béla kiállításáról

>>>
2018.07.07 - tiszatáj

RIGOLETTO A SZEGEDI SZABADTÉRI JÁTÉKOKON
Ősi vita, hogyan is játszunk operát a Dóm téren? A kezdetekben a kérdés föl sem merült, hisz Salzburgot tartották mintának, s a 30-as években az Aida, a Turandot és a Parasztbecsület került színre, nemzetközi szereposztásban, eredeti nyelven. A János vitéz meg a Háry meg persze magyarul. Az újraéledéskor, 1959-ben Vaszy a Hunyadi Lászlóval nyitott, szintén eredeti, azaz magyar nyelven. Csak a 4. évadban, 1962-ben került elő az Aida olaszul. Azóta vegyes a kép… – MÁROK TAMÁS ÍRÁSA

>>>
2018.07.06 - tiszatáj

SCHIELE ART CENTRUM
Alexander Manolescu (1883–1923?), alias „Sanyi Manó”, amint maga-magát oly gyakran nevezte, becézte ő, aki egy szinte ismeretlen, de meglehetősen színes egyéniség volt. A román-magyar-zsidó származású díszletfestő, költő, színész: kémiai- és fotográfiai kísérletekkel is foglalkozott. Egon és Alexander e varázslatos, mesebéli kisvárosban, Český Krumlovban ismerkedtek össze, itt kötöttek rövid, de mondhatni, hogy nem hétköznapi barátságot… – NAGY ZOPÁN ÍRÁSA

>>>
2018.07.06 - tiszatáj

HEWAR & THE GURDJIEFF ENSEMBLE
Örömmel nyugtázza az ember, hogy Berlinben van valami olyasmi, amit polgári kultúrának lehet nevezni. Nem mintha itthon ne lehetne látni tucatnyi embert a színházak és a koncerttermek előtt, csak persze Berlinben, a 3,5 milliós fővárosban ez nagyon más: nagyobb a város, több a lehetőség, nehéz is olyan utcát találni, ahol ne álldogálna csomó ember, aki éppen arra vár, hogy bemenjen az épületbe, és valami olyasmit halljon, amit komolyzenének szokás nevezni… – GERA MÁRTON BESZÁMOLÓJA

>>>
2018.07.05 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS NÁTYI RÓBERTTEL
A TÁBLAKÉPFESTÉSZETI BIENNÁLÉRÓL
Július 7-ig még látogatható a XVII. Táblaképfestészeti Biennálé a REÖK-ben. A palota két szintjén absztrakt és figurális alkotásokra bontva tekinthetik meg a látogatók az országos szintű kortárs festészeti seregszemlét. Nátyi Róbert művészettörténészt, a REÖK művészeti vezetőjét kérdeztük a kiállításról… – VARGA RÉKA INTERJÚJA

>>>
2018.07.04 - tiszatáj

INTERJÚ TAPASZTÓ ERNŐ RENDEZŐVEL
Magyarországi magyar, romániai magyar, romániai román színészek egy hónapig Aradon és Gyulán együtt, ez csak szép lehet. Általában nagyon jó előadások szoktak kikerekedni egy-egy ilyen próbafolyamatból. A próbafolyamat ilyen nyári együttműködés esetén igen intenzív, különleges; a sok helyről jött ember csodákra képes. Általában nagyon jó előadások szoktak kikerekedni egy-egy ilyen alkalomból […]

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő