12.10.
| Nemzetközi koreográfusokkal érkezik Szegedre a Közép-Európa Táncszínház >>>
12.02.
| Magashegyi Underground szimfonikus koncert új műsorral >>>
11.29.
| Sass Sylvia a „Krinò” vendége >>>
11.24.
| „mérem a téli éjszakát” – József Attila gondolatvilága versben és értekező prózában (Konferencia) >>>
11.23.
| Rising Stars: ismét a fiatal tehetségeké a Müpa >>>
11.23.
| A gyerekirodalom nagykorúsítása >>>
11.23.
| Katona József Színház – Életrajz-változatok Takács Zsuzsára >>>
11.22.
| Megálló – Petrács Gábor Réteg, rétegződés című kiállításának megnyitója >>>
11.22.
| Ferenczi Gyuri és Lóci egy-egy kultikus lemezről szakért >>>
11.20.
| Mindig más… – Jenei Gyula verseskötetének bemutatója >>>
11.14.
| Más közösségek nyitottságára tanít a belvárosi galéria >>>
11.06.
| 11 óra álmodozás Ravel és Debussy zenéjének bűvöletében >>>
11.06.
| SZNSZ – Hernádi Judit és Kern András Szegeden >>>
10.30.
| Kábé23 – a Kerekes Band első majdnem két és fél évtizede már előrendelhető! >>>
09.27.
| „Emlékek helyett mobiltelefonom volt” >>>
08.27.
| A szabadkai Népszínház Magyar Társulata Drámapályázatot hirdet >>>
08.25.
| Megtartotta első kisszínházi bemutatójának olvasópróbáját a Szegedi Nemzeti Színház >>>
08.22.
| Megtartotta első olvasópróbáját a Szegedi Nemzeti Színház >>>
08.20.
| Kezdődik a bérletértékesítés a Szegedi Nemzeti Színházban >>>
08.07.
| Ismét pályázatot hirdet a Kortárs folyóirat >>>

Bende Tamás, Koman Zsombor, Nemes Z. Márió, Frank O’Hara, Sylvia Plath, Szálinger Balázs, Szeles Judit, Szunyog Ágota, Tandori Dezső versei
Balogh Dávid, Bátyi Zoltán, Hidas Judit, Milorad Pavić prózája
Tanulmányok a 100 éve lezárult I. világháborúról
Diákmelléklet: Takács Zsuzsa költészetéről
Fotók Müller Miklósról

>>>

Öt héten át 65 helyszínen közel 300 programmal várja az egyetem és Szeged közösségét a 23. Őszi Kulturális Fesztivál. A programsorozat kínálatában komoly- és könnyűzenei hangversenyeket, koncerteket, film- és könyvbemutatókat, színházi előadásokat, kiállításokat, irodalmi-közéleti beszélgetéseket is találunk. A fesztivál október 1-jén látványos fényfestéssel nyílik. A Szegedi Tudományegyetem Nemzetközi és Közkapcsolati […]

>>>

Hajnaltól hajnalig
2018.06.26 - tiszatáj

Pál Sándor Attila: Düvő 

Népi és kozmopolita, régi és modern formai és tematikus összebékítése mindig kockázatos, nagy téteket mozgató vállalkozás. Ilyen nagyívű vállalásnak tartom Pál Sándor Attila Düvő című verseskötetét, amelyben – kijelölve önnön műfaji bázisát – „dalok, énekek, balladák és táncok” jelenkori helyzetbe hozásával igyekszik körüljárni a létezés, az identitás különféle alakzatait.

A vállalkozás már önmagában is figyelmet érdemlő lenne, ráadásul Pál mindezt magas esztétikai hőfokon, magabiztos poétikai tudás birtokában képes megvalósítani. Szerencsés módon sikerül elkerülnie, hogy provinciálissá vagy népieskedővé váljon: inkább csak beemel, felhasznál és újrakontextualizál bizonyos sorokat, motívumokat, folytonosan az olvasónak szegezve a kérdést, hogy van-e mód a hagyomány innovatív módon történő újragondolására? Ebbe a logikába illeszkedik a kötet hátlapján olvasható, a négysoros Táncdalból (10.) származó idézet is: „Nem tudod, ki vagyok. Egy távolba szakadt rokon. / Virágmotívumok a betonfalon.”, amely már csak azért is szerencsés választásnak tartható, mert bravúrosan magába sűríti nemcsak a kötet hagyományhoz és modernséghez fűződő kettős ambivalenciáját, hanem a versekre nézvést szintén meghatározó hiány és távolság alakzatait is.

Pál Sándor Attila új kötete bizonyos pontokon kapcsolódni látszik az első verseskönyv (Pontozó, JAK-Prae 2013) motívumrendszeréhez, a korábbiaknál azonban sokkal szélesebb látószöggel dolgozik, és számos tematikus és műfaji újdonsággal is szolgál. Nem csupán a deklaráltan balladaként definiált írásokra, de általánosságban véve a kötet szinte összes versére igaz a balladisztikus, ellipszisekre épülő szerkesztésmód, amelynek révén mindig egy-egy sorsforduló és/vagy tragikus pillanat elhallgatása, sejtetése válik feszültségteremtő-kötetszervező erővé. Míg a Pontozó kompozíciója alapvetően gyermeki nézőpontot kínálva szedegette össze a családi és a személyes múlt emlékeit a falusi miliőben, a Düvőben a falu és a vidék már inkább absztrakt módon, háttérként jelenik meg. Ez a kötet tematikusan is bővebb, tekintve, hogy bár a Pontozó is tartalmazott szerepverseket, ott mégis a gyermekkor színrevitele volt a meghatározó, míg az új kötet a megszólaló lírai hangok mesteri cserélgetésén, a nézőpontváltások sokaságán keresztül tud újabb és újabb árnyalatokat megmutatni.

A kötet pretextusai közül (különösen a természeti és/vagy falusi képeket felvonultató versekre érvényesnek tartva a következőket) az egyik legfontosabb kortárs életmű talán Oravecz Imréé lehet, amelyet a tematikus kapcsolatokon túl – falu, gyermeklét, (el)vándorlás – a jegyzetek sorában az is jelez, hogy a Keserves című verset Oravecznek ajánlja a szerző. Míg azonban a Pontozó versei között néhol felsejlik a szerzőelőd árnyéka, addig a Düvőben szerencsés módon az Oravecz-lírára nyomokban reflektáló versekben is a szerző valódi hangját köszönthetjük.

Pál látószöge azért is különösen izgalmas, mert egyszerre tesz bizonyos dolgokat szuperközelivé (több esetben részletekbe menően látjuk pl. a romos tanyát), és mutatja meg a világmindenséget (Hajnali, Bordal stb.). Ez a kozmikus igény, amelyet már az első vers is megalapoz (Hajnali), mozgatja és szervezi a kötet egészét, ez az, ami az elliptikus szerkezetek mellett további dinamizmust, feszültséget ad az egyes verseknek és az ezek összekapcsolódásából létrejövő kompozíciónak. A kötetben nincsenek ciklusok (ahogyan már a Pontozóban sem voltak), a versek egyetlen grandiózus egységet alkotnak, hajnaltól hajnalig kalandozva a kötet szövegtájain, egyszerre reprezentálva a körkörösség és örök visszatérés alakzatait, valamint mérlegelve egy világnap lehetőségét.

Fontos szerep jut továbbá a kötetben a zeneiségnek, és nemcsak azért, mert a kötet címe és mottója egyaránt invokál egy ilyen típusú olvasatot, hanem azért is, mert az alapvetően szabad versekből építkező kompozíció számos darabja a népdalszerű formát és rímelést imitálja. Míg a hátlapon szereplő idézet egyfajta tematikus sűrítményét adja a kötetnek, addig a Magyar Néprajzi Lexikonból származó mottó tartalmazza a kötet szerkezeti esszenciáját, a különféle hangok és versformák összjátékát – hozzá kell tenni ugyanakkor, hogy talán kissé didaktikusan is teszi mindezt, miközben persze a benne foglaltak maradéktalanul érvényesnek tűnnek a kötetegészre.

Az azonos címet viselő versek izgalmas módon kapcsolódnak össze, a műfajmegjelölő cím révén (Táncdal, Szerelmi dal stb.) ismételten a népköltészet érdekeltségi körébe utalják magukat, ugyanakkor a tartalom és a forma jellemzően a jelenkor, a modernitás szülötte. Ez az immár sokadik ellentét szülte konstitutív feszültség működik a kötet makro- és mikroszerkezetében, az egyes versek és a teljes kötet szintjén – az azonos cím viszont, bizonyos esetekben nehezíti a versek kereshetőségét, hivatkozhatóságát, még akkor is, ha a tartalomjegyzék a kezdő sorok megadásával igyekszik az olvasó vezérfonalául szolgálni.

Pál folytonosan játszik az akár szócikkszerűen megragadható, magát egzaktnak mutató valóság szenvtelennek tűnő leírásával (Virágének [Minta szedése…], Virrasztóének [A temetés…]), valamint az érzékeket megragadó apró részletek és emléknyomok determináló erejével. E kettő mintha folytonosan libikókázna a kötetben, hogy végül mégis csak az érzékek győzedelmeskedjenek: bizonyítja ezt, hogy Pál a száraz tényeket is képes igazi költészetté változtatni. Az épített és természeti környezet mintha – a romantikus toposzt idézve – a „természet könyveként” kínálná olvasásra magát az odaforduló vándor számára: az egykorvolt élet maradványai, a „házanyajegyeket” kirajzoló vályogtéglák (28.) és a falfirkák sokasága mind-mind egy már elmúlt időpillanatra való rámutatásként funkcionál. És mintha a töredék, a rom kultusza is újjáéledne a kötet soraiban: csak jelek vannak, amelyek leírhatók ugyan, de a jelentést kinek-kinek magának kell hozzáértenie (Bujdosóének [Aznap, mikor megváltozik a szél…], 52.).

Talán az előbbiekből is következik, hogy a hiány az az esztétikai kategória, amellyel legjobban megragadható a versről versre, lírai énről lírai énre vándorló fókusz, amely ezúttal már nem csupán a megnevezhetőség és megismerhetőség lehetőségeit vonja kétségbe, de rögtön a kötet elején a létezés egzisztenciális alapélményét is kérdésessé teszi: „Akár lennék, akár nem.” (7.).A hiány képzetének artikulálásához szorosan kapcsolódik a kozmikus magány verstárggyá tétele: ennek megfelelően a bujdosás, vándorlás, az egzisztenciális és fizikai értelemben vett otthontalanság, valamint az önkéntes vagy kényszerű távozás által megrajzolt tapasztalat folytonosan visszatérő motívuma a verseknek. Ez a magány aztán gyakorta konnotálódik a halál különböző képzeteivel is, hogy a felelősség és megváltatlanság, az emlékezet és feledés dinamikájának lehetőségeit latolgassa.

Különösen érdekesnek tűnnek azok a versek, amelyek egy referenciálisan is rögzíthető időpillanatba, a Kádár-kor mozdulatlannak tetsző miliőjébe kalauzolják el az olvasót. Az idő relativizálásának, a folytonos úton levésnek és a soha-meg-nem-érkezésnek jó párdarabja lehet egy olyan korszak verstárggyá tétele, amely – Gothár klasszikus filmjének címét játékba hozva ­– a „megáll az idő” tapasztalatának színrevitelében érdekelt. Érzékletes metaforával indít egyebek mellett a Katonadal („Ez az ország egy visszeres láb:”, 34.), de a tárgykör legexplicitebb példája kétségkívül a Kádár János balladája (42–44.), amelyben a torzított népdalcitátumok, valamint a Kádár utolsó beszédéből származó, politikai beszédként szinte teljességgel értelmezhetetlen, költészetként viszont nagyon is könnyedén hasznosuló idézetek alkotnak izgalmas elegyet.

Bátor, kísérletező és újszerű hang ez a magyar lírában, különösen dicsérendő a folytonos ellentétekre épülő kötetegész, valamint annak tematikus gazdagsága és autenticitása. A szerző bemutatkozó kötetével összevetve bizonyosan előrelépésről beszélhetünk: nemcsak a versek által játékba hozott témák és műfajok mennyiségi növekedése érhető tetten, de egyszersmind minőségi változást is jeleznek a jelentéssűrítő erővel bíró rövidebb, pontosabb versmondatok. Hogy összefűződhet-e a hagyomány és a modernitás, ha úgy tetszik: népi és urbánus kultúra, arra a kötet határozott válasszal igyekszik szolgálni – folytonosan érvelve a változtatva megőrzés jegyében.

Szántai Márk

(Megjelent a Tiszatáj 2017/10. számában)

 

Magvető Kiadó

Budapest, 2017

72 oldal, 1990 Ft

 

 

 

 

 

 

 


Címke: , , , ,
2018.11.20 - tiszatáj

BACON, FREUD ÉS A LONDONI ISKOLA FESTÉSZETE
Még a Frida Kahlo-kiállítás is látogatható, a Magyar Nemzeti Galéria máris tálcán kínálja legújabb tárlatán az egyetemes képzőművészet – talán nem túlzás állítani – egyik legfontosabb korszakát, a Londoni iskola fénykorát. A Magyarországon először látható időszaki kiállítás elsősorban Lucian Freud, Francis Bacon, Leon Kossoff és Frank Auerbach munkásságára fókuszál, de láthatók az iskola utódainak, a figurális festészet tehetséges kortárs alkotóinak munkái is…. – TÓTH EMESE ÍRÁSA

>>>
2018.11.18 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS PASS ANDREÁVAL
Sötét folyosón ülünk a Jurányiban, Andreának nem is olyan régen olvasópróbája volt, összekuporodunk a plakátok borította kanapén. Halkan, meghitt suttogással beszélgetünk az Eltűnő ingerekről, arról is, hogyan írunk drámát, várt és váratlan kihívásokról, és a borzasztó űrről… – DRUBINA ORSOLYA INTERJÚJA

>>>
2018.11.18 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS MAGYARNÉ ANTAL NIKOLETTEL
A Magyarné Antal Nikolett tollából született Répa, retek, mogyoró című könyv az óvodások szorongásait hivatott oldani a logopédiai foglalkozásokkal kapcsolatban, feladatokkal és kedves illusztrációval segítve a mindennapos gyakorlást és fejlődést. A szakemberrel új könyve kapcsán beszélgettünk, ami az idén jelent meg a Manó Könyvek gondozásában… – MAKKAI-KOVÁCS KRISZTINA INTERJÚJA

>>>
2018.11.18 - tiszatáj

A SZENT ÉS A FARKAS
Hiába jutalmazták az idei Cannes-i Filmfesztiválon a Legjobb forgatókönyvnek járó díjjal, a Csodákat dirigáló Alice Rohrwacher filmje mind hagyományos narratívával bíró dramedy-ként, mind szabálytalanságokra és főképp érzéki benyomásokra összpontosító szerzői műként is felsül. Dekoncentrált darab csírájában remek ötletekkel, ám annál slendriánabb kivitelezéssel… – SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2018.11.18 - tiszatáj

SECONDHAND (SZOVJETŰDÖK) AZ ÖRKÉNY SZÍNHÁZBAN
Újfent a múltfeldolgozás kedvelt színházi missziója jegyében indította az évadot az Örkény Színház. Bagossy László rendező és a köré gyűjtött, Kovács D. Dánielből, illetőleg a Színművészeti Egyetem hallgatóiból összeálló alkotócsapat Szvetlana Alekszejevics Nobel-díjjal jutalmazott könyvei alapján készítették el a Madách téri teátrum évadnyitó bemutatóját. A Secondhand – szovjetűdök című előadás az oroszországi posztszovjet létezés esszenciáját igyekszik színpadra vinni… – FRITZ GERGELY KRITIKÁJA

>>>
2018.11.17 - tiszatáj

A VIRÁG JUDIT GALÉRIA KIÁLLÍTÁSA
1904 és 1914 között az 1870-es és 1880-as években született képzőművész generáció a birodalmi Bécs és az elegáns München helyett inkább a kozmopolita Párizst választotta zarándokhelyéül. E nemzedék tagjai elsőként ismerkedtek meg a fauve-ok és a kubizmus fejleményeivel, használták fel művészetükben a francia főváros által nyújtott modern képzőművészeti újításokat. A mostani nonprofit tárlat nem a Magyar Vadak című 2006-os nagyszabású kiállítást akarja lemásolni, hanem a Nagybányai Művésztelep modernista generációjának első nagy sikereit szeretné bemutatni… – JUHÁSZ BÁLINT ÍRÁSA

>>>
2018.11.17 - tiszatáj

MOZART OPERÁJA A SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZBAN
Minél pezsgőbb, szellemesebb, érdekesebb előadás a Figaro házassága Szentendrén, annál nehezebb lesz beilleszteni a Szegedi (Pécsi, Miskolci stb.) Nemzeti Színházba. Minél jobban illik a produkció egy kicsi szabadtéri színpadra nyáron, annál nehezebb lesz alkalmazni egy nagy zárt színpadra ősszel-télen. Elsőre jó ötletnek tűnik, hogy ugyanazt a produkciót vigyük be kőszínházakba, takarítsuk meg a díszletek és a jelmezek költségét, no meg a próbák egy részét. Valójában művészi értelemben komoly vérveszteséget okoz… – MÁROK TAMÁS KRITIKÁJA

>>>
2018.11.15 - tiszatáj

SZERGEJ LOZNYICA FILMJE
A Donyeci történetek egy nagyszerű ukrán rendező friss témát érintő, zavarbaejtő filmje. Szergej Loznyica a 90-es évek közepén kezdte a filmes pályafutását. A dátum talán azért tűnik most beszédesnek, mert sokat elárul Loznyica elkötelezettségéről: ekkor a harmincas évei közepén jár, több foglalkozást kipróbál, és sok országban nagyon alaposan körülnéz. Ifjúkori eszmélkedése egyébként olyan területeken folyik, amelyek azóta önálló országokká váltak: a mai Belorussziában született, Ukrajnában és Oroszországban járt iskolában… – SZÍJÁRTÓ IMRE KRITIKÁJA

>>>
2018.11.15 - tiszatáj

MIKLOSOVITS LÁSZLÓ KÉPZŐMŰVÉSZ SZEGEDI KIÁLLÍTÁSA
Miklosovits a Tiszatáj Galéria falain egyedi műveket, főként tusrajzokat sorakoztatott föl. Ezek között találunk aprólékos mívességgel megdolgozott alkotásokat, nagyvonalúan, úgymond csuklóból feldobott vonalkölteményeket és lavírozott színes tus-festményeket is. Több grafikát gobelinszerű textúrával jelenített meg az alkotó, a finom vonalszövedékek szinte textil hatásúak. De érdekes, hogy a raszteres tónusokkal, térbeli illúziókat is sikerült kelteni s szoborszerű alakzatokat „faragni”… – PACSIKA EMÍLIA ÍRÁSA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő