11.06.
| Vér, homok és populizmus – a 15. VERZIÓ Diákfilmes programja >>>
10.26.
| Hagyomány, asszimiláció és trauma a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár portréin >>>
10.26.
| Október végén elárasztják az országot a rajzfilmek >>>
10.25.
| Asztali beszélgetések… – Befejezetlen múlt >>>
10.18.
| MASZK – Perzsia Szegedre jön – Hajnóczy-nap >>>
10.16.
| Latin-amerikai filmek, ételek, borok és latin bulik a Déli-Doku dokumentumfilm-fesztiválon >>>
10.14.
| MASZK – Ziggurat Project: Acsai Roland: Esumi és Asao >>>
10.12.
| 100 éve született Leonard Bernstein >>>
10.11.
| Kass Galéria – Írásvédett című kiállítás >>>
10.11.
| ZUG színház és művészeti tetthely – HLP feat. Roskó Gábor: A csillagok szíve >>>
10.10.
| Rejtő Jenő orrvérzésig – Fülig Jimmy ajánlásával vagy épp annak ellenére >>>
10.08.
| MASZK – PanoDráma: Pali >>>

09.27.
| „Emlékek helyett mobiltelefonom volt” >>>
08.27.
| A szabadkai Népszínház Magyar Társulata Drámapályázatot hirdet >>>
08.25.
| Megtartotta első kisszínházi bemutatójának olvasópróbáját a Szegedi Nemzeti Színház >>>
08.22.
| Megtartotta első olvasópróbáját a Szegedi Nemzeti Színház >>>
08.20.
| Kezdődik a bérletértékesítés a Szegedi Nemzeti Színházban >>>
08.07.
| Ismét pályázatot hirdet a Kortárs folyóirat >>>
08.06.
| Hamarabb kezdődik a Szegedi Szabadtéri 2019-esévada >>>
07.25.
| Szőcs Petra első nagyjátékfilmje a Velencei Filmfesztiválon >>>
07.22.
| Újabb díjat nyert a Virágvölgy >>>
07.14.
| A Pannon Filharmonikusok évadzárása >>>
06.22.
| Júliusi kiállítások a Deák17 Galériában >>>
06.21.
| Elkezdődtek a Rómeó és Júlia próbái >>>

A maximalista, Hazai Attila emlékére
(Írások, beszélgetések Hazai Attila művészetéről)

Hazai Attila, Juhász Róbert, Kormányos Ákos, Mohai V. Lajos, Nagy Hajnal Csilla, John Peck, Petőcz András, Robert Pinsky, Tóth Erzsébet versei

Bene Zoltán, Murányi Sándor Olivér, Patak Márta, Sántha József prózája

>>>

Öt héten át 65 helyszínen közel 300 programmal várja az egyetem és Szeged közösségét a 23. Őszi Kulturális Fesztivál. A programsorozat kínálatában komoly- és könnyűzenei hangversenyeket, koncerteket, film- és könyvbemutatókat, színházi előadásokat, kiállításokat, irodalmi-közéleti beszélgetéseket is találunk. A fesztivál október 1-jén látványos fényfestéssel nyílik. A Szegedi Tudományegyetem Nemzetközi és Közkapcsolati […]

>>>

Kelemen Lajos: Tóth Erzsiről, az írásról és a képről
2018.06.09 - tiszatáj

Helyesbíthetek-e utólag egy könyvön? Egyáltalán: én vagyok-e az, aki saját kételyei következtében egyszeriben úgy érzi, mintha szemben ülne önmagával? Király és paraszt. Ez az önszeretet abszolút nulla foka. Eszembe jut az a régi írói tettlegesség. Egy kötet. Hátha egyik-másik lap csupán puha bélés és betűminta abban a bizonyos könyvben. S most az egész világ egy elnyújtott imával ér fel: Uram, engedd, hogy legalább a saját kapacitásom súlyát és magasságát világosan érzékeljem; engedd, hogy úgy legyen: ha legalább lényegsúroló apologétája voltam Tóth Erzsébetnek!

Csak érte, csak miatta – ezzel a lelkesedéssel írtam a Szállsz te már, magad című esszéregényt.  Amit a gondolatkockáitól  szabadulni  nem tudó (talán nem is akaró) kritika makacsul monográfiának tekintett, és tudtommal máig is így néz rá. Szegény Tarján Tamás volt az egyetlen, aki azonnal észrevette, hogy a szerző – a szépirodalom eszközeit tudatosan bevetve – próbálja felkelteni az életre a versek papírra hibernált betűsorait; s hogy a könyvnek három főszereplője van: Tóth Erzsi, a költészet, és az esszéregény írója.

Hát újra messa di voce: ugyanarról?  A világért sem. Ez olcsó volna. És tán nem is csak századrészt sértő.

Hanem mielőtt szétszóródnék a négy égtáj felé, szeretnék egykori önmagam szerzői odaadása, és netalán le-letapadó figyelme fölé emelkedni.  Továbbá az igazi főszereplő, a tematikai vagyonnal rendelkező Tóth Erzsi alkotáslélektanába is belekotnyeleskednék; s noha eleve jó szándékkal, nem biztos, hogy e fogadalom megnyugtatja őt.

Az akaraterő és a szenvedély ötvözeteként létrehozott Tóth Erzsébet-féle költői életmű, főleg első küldetésében, olyan territoriális jogot adott a metaforának, amelynek eredménye, egész líránkra nézve: egy sajátosan érzésgazdag, pompázó képi kifejlődés. Leírtam a könyvemben, úgyhogy itt éppen csak szóbahozom: a megmozdított fotográfia és a hangzás házasságából származó ifjú műfaj, a film több mint kedves Tóth Erzsi szívének. Mennyire jellemző, hogy összegyűjtött vesei egy híres film címét kapták keresztnévül. De a kötet verseiben is mindegyre fel-felbukkan a műfaji szívszerelem: egy-egy film címe, vagy a mi magyar életünk és egy-egy híres filmmotívum furcsa párhuzama, ahogy a két vonal szétválaszthatatlanul fut, viszont találkozni majd legfeljebb túl a távolságon fognak.

A jellem méltóságára és nagyvonalúságára vall, hogy mind a lírájában, mind pedig prózai életművében  nyilvánvaló jelét adja a nagy művész (vagyis az empatikus, a dolgokat erkölcsileg átgondoló művész) rezonáló képességének ; költőnő és testvér.  Alig valószínű, hogy akadna számára fontos ember, aki versben vagy prózában ne kapott volna Erzsébettől névre szóló alkotást. Művészember, azaz: öntörvényű individuum, s ennek további következménye, hogy individuumként él, szépít, hódol és uralkodik.

De ha egyszer valakiben és valaki körül ennyire szemet szúróan domesztikált vegetáció a kép; és lírájával vagy más műfajú deklamációjával nem kerülte el és nem kerülte ki a társművészetet, hol van az a műfaji szomszédolás; hol van a legnagyobbaknál is meglévő természetes gesztus: a szó művészének  reagálása a szín és vonal művészetére? (Líra és festészet: a legkevésbé szertesodródó kifejezésformák!)

Akinek a műhelyében oly sokáig kultusz volt kép (s mintha erről a vagyonról, a tömör képes-beszédről csak az utóbbi időben mondana le a fogalmiság kedvéért), épp őneki ne lenne élménye a festészettel?

Egészen más itt a panácea.

Amikor hármunk esszéregényét írtam, tudatosan és szántszándékkal mellőztem azt a kisebb, de távolról sem jelentéktelen életművet, amit a próza jelent Tóth Erzsébet pályáján. E próza igazi jelentőségét akkor értjük meg, ha figyelembe vesszük, hogy Erzsébet prózája (két, alapjában lírai tónusú művet kivéve) egy erősen kritikus szemléletű ember természetes reakciója a külvilág pillanatnyi vagy távlatos eseményeire, amelyhez új dimenziót kínál az író szüntelenül kinyilatkoztatott lélektörténete. Éppen ez a lélektörténeti vonás az, amely – a személyiség kitágításával – Tóth Erzsi prózájának sajátos drámai vagy éppen ironikus felhangot kölcsönöz. (Prózájának időnkénti és egyszerre ható pátosza, tárgyiassága szatirikus kegyetlensége és észrevételei, amelyekben az egyetemesség igényét találjuk meg, pontosan azért oly átélhetőek, mert nem tapasztalatszerűek, nem szorítkoznak a bőrfelület érintkezésére. Hanem tapasztalatok, s ebből fakadó valóságos lelki események.)

Ez a próza aranybánya.

Számomra most és ebben a pillanatban persze akkor kap különleges értelmet, ha valamelyest helyreállítja lelki nyugalmamat.

Felületesség és szégyen: az, ha teljesen elkerülte a figyelmemet, hogy valamelyik nagy versében Tóth Erzsi igenis erős köteléket font egy mindenestül jelentős festőművésszel.  Tévedtem vagy sem, azt, hiába is erőltetném, elképzelni sem vagyok képes, hogy az ő teljes életművét egyáltalán ne termékenyítette volna a festészet vagy a grafika.

Nem lapozgatva kellett volna annyiszor olvasgatnom  Tóth Erzsébet gondolati prózáját, hanem valósággal úsznom, sőt elmerülnöm a szövegeiben.  A nekem legkedvesebb prózakötete, a Camus napsütése. Nem kezdek el töprengeni valamikori fogadtatásán. Különben bevallom, fogalmam sincs, e könyv valaha is megkapta-e valakitől a nagy törvények s végokok dokumentumainak kijáró összetett borút. Azt, hogy az elolvasását követő legalább másfél óráig maradjon csendben az ember: az olvasmányélménnyel a birtokában legyen mersze magára maradni tulajdon szellemével és lelkével.  Nem most van itt az idő, és nem ez a hely az, ahol a Camus napsütéséről beszélni kell – de annál inkább és lehetőleg minél többször szóvá kellene tenni éppen a kép ürügyén, hogy e kötet, az egyszerre száraz és forró művek kiváltságával mond ítéletet a mai ideges, felületes és tompa létezés fölött; egy könyv, ami a szenvedések és a szenvedélyek felidézése alapján nyer jogot, s amelynek  apropójául Vincent Van Gogh válogatott levelei szolgálnak. A képei révén a lelki-testi éhséget, az emberi kisemmizettséget, a törődés éhét az Istenig  felüzenő Van Gogh-ról ma a mindegyre primitívebb tömegember körülbelül annyit tud, vagy annyit hallott, hogy egy-két Van Gogh mű árán megvásárolható például New Yorkban akár egy egész utcasor.

A legtöbb festő élete ugyanott szakad félbe: megfojtja őket az Árnyék. Van Gogh a fekete szín huszonhét árnyalatán tűnődött. Az ő művészete ma is meghazudtol minden sekélyes címkét, amit ráragaszthatnánk.  Jómagam pedig, ha számít ez egyáltalán valamit,  nem ismerek sem egészét, sem részleteit tekintve tragikusabb és egységesebb esszéképet  Tóth Erzsébet A konflisló szabadsága című gondolati prózájánál. Szívszorító és szörnyűséges tények feszülnek az önhűség melletti végletes kitartásnak.

Készen volt már a Krumplievők, a Napraforgók, az Éjjeli kávézók, és megvan a Falusi út Provence-ban. Nem mellesleg e kép születésének évében, harminchét évvel a háta mögött  hagyja itt az árnyékvilágot a mester.

Ekkor mindössze nyolc esztendős egy budapesti születésű fiúcska,  egy leendő magyar művész, akit sokféle rejtett, vagy nem is annyira rejtett szál köt Van Gogh-hoz.  Róla, minden kétséget kizáróan, máig sem tudják mi vitte el. A távozása esztendejében nyolc esztendős Gulácsynál majd a vakság vett véget a festészetnek. Jó negyven évet kapott az alkotásra. Már 1902-ben megjárta  a rejtélyes, a földhöz tapadt gondolkodás számára felkutathatatlan, de igenis létező  Na’Conxypan-t,  amelyről, majd például az a költő, Kormos István  fog verset írni (Nakonxipánban ​hull a hó), aki vigyázó, törődő szeretettel – egy könyvsorozat szerkesztője és mindenese gyanánt – kíséri ki a költői pályára Tót Erzsébetet.

A festészet a megállt és elcsendesedett élet – és mégis csupa dinamika és kifogyhatatlan beszédesség. Elsimítja vagy kiemeli az ellentéteket.  A kép a képet élteti.  „Hogy a dolgok összevissza történnek az ember életében, hogy aztán a méltó pillanatban helyükre kerüljenek, egyszer megértettem azt is – írja Tóth Erzsébet a Szívhangok kötetében olvasható Képek egy régi házban  című miniesszéjében. Látszólag egy magánéleti banális esemény, egy kaland híján lepergő kaland nosztalgikus visszaidézése a kis terjedelmű darab. De hirtelen művészeti varázstelekké nyílik szét. Hát hogyne ihlette volna a festészet Tóth Erzsébet műveit, hogyne laknának a szívében kitűnő piktorok. A kitáruló varázstelek Gulácsy Lajosé, és róla elmondani, hogy a dolgok olykor összevissza történnek, és a méltó pillanatban mégis mintha a helyükre kerülnének, nem olcsó beszéd. Ha véletlenül valaki nem ismerné a kurta, de klasszikus  darabot, tessék, így érvel Kosztolányi Tóth Erzsébetnek: „Firenzében, nagyon fiatalon, bonctant akart tanulni. Vajmi kevés szüksége lehetett rá, őneki, ki mindig látomásait pingálta, de belekezdett. Verlaine is elolvasott talán egy verstant.

Engedélyt kért a bonctani intézettől, hogy időnként bejárhasson, és a reneszánsz festők módján a hullákat tanulmányozza.

Sokáig dolgozott. A szolga közben kitakarított, eltűnt valamelyik ajtón, s ő a lobogó éjszakában, a gázlángok alatt, egyedül maradt az ismeretlennel, a legtürelmesebb modellel, ki órákig, napokig, évszázadokig nem mozdul. (…) Tizenhét-tizennyolc éves gyári nő lehetett, vagy egy kósza lány, ki virágokat árult a virágok városában, s aztán – nem tudni miért – megölte magát. Szőke haja glóriájában aludt. Talpán – gombostűvel odatűzve – egy cédula, rajta a neve, csak ennyi: Aurelia.

Luigi, a magyar piktor, hosszan bámulta Aureliát. Egyszerre aztán átborzongott rajta a gondolat, hogy ezzel a szegény leánnyal soha senki nem foglalkozott annyit, mint ő e pár perc alatt, itt. (…) Ha valaki életében ily figyelemmel, gyengédséggel néz rá, csak egyszer is, akkor bizonyosan nem kerül ide, nem hal meg. Ő volt az első és utolsó. Ettől az érzéstől megriadt. Összecsomagolta a holmiját, és aznap nem tudott többé dolgozni.

A költő vette ki az ecsetet a festő kezéből. Máskor pedig, gyakrabban, ez a költő nyújtotta oda neki, hogy fessen.”

Tóth Erzsébet egyébként A varázsló kertje című Gulácsy életmű kiállításról ír. „Ott van minden varázslat, amit ez a nagy festő adhatott nekünk. A bolond és katona mögött megmozdul egy ismerős alak. Mintha Dixi lenne a Fiatal Művészekből, amint éppen szikrázó szemekkel azt kérdezi valakitől: Mi az, hogy záróra? Ez persze csak hallucináció. Tavasz a Campagnán, Bohóc madárral. De a Pipás férfit sehogy sem tudom otthagyni…”

Volt volna még valami engesztelhetetlen, a magam figyelmének ellenőrzésén túl. De elengedem. Valami végsőnek tetsző ideganarchiát simogatott meg bennem a teremtő tavaly ősszel: egy pillanat alatt megfogant bennem az ötlet, hogy írok egy szeretetteljes, de nem üres hódolatra hagyatkozó könyvet Tóth Erzsébet prózájáról: engem felemelt, őt felkavarta a gondolat. A szívére számítottam.  Nem mérkőzésre. Az ötletek születnek és elillannak.

Az egyetlen tárgy viszont mindig egyetlen marad. Mi lehet annak az ötletnek a valóságos vonzereje, ami nem enged szabadulni?


Címke: , , ,
2018.10.18 - tiszatáj

BORDA RÉKA: HOAX – FERENCZ MÓNIKA: HÁTAM MÖGÖTT DÉL
Két, húszas éveiben járó költő verseskötetét adta ki a tavaly a Scolar Kiadó: Borda Rékától, a Hoax-ot míg Ferencz Mónikától, a Hátam mögött dél címűt – és ez nem hoax, akarom mondani nem álhír. Mint ahogy az sem, hogy mindkettőjüknek ez az első kötete. Olvasva őket aztán, őszintén meglephet minket, hogy máris milyen – kifejlett – lírikusi izomzattal bírnak. Nyilvánvalóan nem kezdők… – JAHODA SÁNDOR KRITIKÁJA

>>>
2018.10.18 - tiszatáj

INTERJÚ BENKŐ IMOLA ORSOLYÁVAL
A ZUG művészeti tetthely nevéből adódóan egy kicsi, mégis nyitott színház. Az Őszi Kulturális Fesztivál ideje alatt Benkő Imola Orsolyával, a Homo Ludens Project művészeti vezetőjével beszélgettünk előadástervekről, a befogadás lehetőségeiről és az alkotóközösség színházi nevelésben betöltött szerepéről. – NÉMETH ZSÓFIA INTERJÚJA

>>>
2018.10.18 - tiszatáj

TRANZIT
Múlt és jelen vetülnek egymásra Christian Petzold új filmjében. Az Anna Seghers 1944-es regényén alapuló dráma a II. világháborúban, még pontosabban a nácik által megszállt Franciaországban játszódik, ám a rendező mindezt paradox módon napjainkra vetíti ki, reflektálva a társadalmi-politikai problémák változatlanságára, az idegengyűlölet és a menekültválság napjainkban ugyancsak égető kérdéseire… – SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2018.10.17 - tiszatáj

SZILASI LÁSZLÓ KÖNYVBEMUTATÓJA
Kell valaki, aki kérdez, és más, aki felel, de hogy mégse legyen iskolai hangulata, cseréld meg a szerepeket: egy hallgató, Klajkó Dániel kérdez, egy tanár, Szilasi László pedig felel, szigorúan elutasítva a tanár úri megszólítást. Miről beszélgessenek? Az „élet nyersanyagáról”. A testről, és ami benne van – vagy olykor nincs: Luther kutyáiról. – FÖLDESI CSENGE BESZÁMOLÓJA

>>>
2018.10.17 - tiszatáj

AZ ISMERETLEN KERTÉSZ IMRE – FOTÓKIÁLLÍTÁS
Abban a szerencsés, ám mégsem könnyű helyzetben vagyok, hogy ismerhettem Kertész Imrét: az embert és az írót, akivel a barátságom és munkakapcsolatom is több szállal kötődik Szegedhez. E történet 24 évvel ezelőtt vette kezdetét, mikor Erdélyi Ágnesnek köszönhetően egy évig én szervezhettem a Móra Kollégium irodalmi estjeit. Egy ilyen alkalomra érkezett meg 1994. október 28-án az író – emlékszem, ő az egész este folyamán tegezett, én pedig magáztam (35 év volt a korkülönbség közöttünk), ami számomra teljesen természetes volt […]

>>>
2018.10.15 - tiszatáj

VERES ATTILA KÖNYVBEMUTATÓJA
Három éves kihagyás után visszatért a Próza Nostra Irodalmi Estek című programsorozat Szegedre. Október 4-én a Próza Nostra kritikusai, Benkő Marianna és Pozsár Anett beszélgettek Veres Attila horror szerzővel Odakint sötétebb című regényéről, illetve az idei könyvhétre megjelent novellagyűjteményéről, az Éjféli iskolákról. – BORBÍRÓ ALETTA BESZÁMOLÓJA

>>>
2018.10.15 - tiszatáj

TENOR3 A MÜPÁBAN
Ma nehéz volna pontosan kiválasztani a világ három legnagyobb tenorját, jómagam legalábbis Kaufmann után elakadnék. Ám háromtenor típusú koncerteket rendezni nagyon is értelmes vállalkozás. Gondolom jövedelmező is, ám engem jobban érdekel a dolog művészi oldala. Bár egy hangfajról van szó, azért nagyon sok alfaj létezik ezen belül is. A Müpa legújabb vállalkozása, amely megkülönböztetésül a tenor a köbön címet kapta, három eltérő típust vonultatott föl… – MÁROK TAMÁS ÍRÁSA

>>>
2018.10.15 - tiszatáj

JANÁKY MARIANNA:
NOVELLÁK REGÉNYE
Irodalommal foglalkozó emberek olykor hosszasan elvitatkoznak azon, létezik-e női irodalom? S ha igen, mi is az pontosan, mitől az, ami? Nő ír nőkről? Férfi nőkről? Nő férfiakról? A szerzőtől női vagy a témától az? Mi a kulcs? Nemrégiben egy folyóirat tematikus blokkja kapcsán a női tematika kifejezést ahányan vagyunk szerkesztők, annyiféleképpen értelmeztük. Janáky Marianna azonban megkönnyíti a választ erre a kérdésre: nőként ír nőkről nőiesen… – BENE ZOLTÁN KRITIKÁJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő