Bogdán László: Ringlispíl a tajgán

A. A. Cross versei Vaszilij Bogdanov szibériai füzetében

1. Megfejthetetlen rejtvények

Amíg szerkesztettem,

a Wall Street-en, újságom,

rejtvények köröztek,

ábrándok, látomások

jártak egyre köröttem,

megkergült hasonmások

várva az égi kegyre,

hogy megelevenedve

az életemet éljék

ne ködgomolynak véljék

életük drága hölgyek,

akik majd értük jönnek.

„Ő az, de nem egészen,

rá hasonlít, de mégsem!” –

nézdegélik az arcát

és folytatják a hajszát.

Ringlispílen a tajgán

forognak körbe-körbe,

sikongatnak, nevetnek,

nagy havaknak örülve.

2. A kalandor hasonmás

Egyszer a rejtvényem,

az árnyékát az ördögnek eladó,

szerencsétlen flótás nevére hegyeződött ki,

egy másik arra a

balcsillagzata alatt szenvelgő balfácánra,

aki saját tókörképét bocsátotta áruba.

Meggondolatlanul.

A rémtörténetek íróit kellett volna beküldeniük,

de senki, érti, senki nem tudta,

londoni és vidéken élő megfejtőink közül,

hogy ki írta ezeket a történeteket.

De nem adtam fel, egy játékos nevét

rejtettem el a következő rejtvényemben,

egy másikban pedig egy emberét,

aki két életet él,

egyikben tiszteletreméltó polgár,

a másikban öldöklő szörnyeteg,

de a játékosaink ezeket sem tudták megfejteni,

s az igazgató is hivatott.

„Csináljon könnyebb rejtvényeket, Cross úr,

higgye, a mi olvasónk nem is hallották

Chamisso, Hoffmann, Dosztojevszkij nevét,

de nem olvasták, a jelek szerint sajnos,

a nagy Stevenson regényét sem.

Szégyen, higgye el, szégyellem magam, Ön előtt,

az angol középosztály idegesítő,

érthetetlen műveletlensége miatt,

s elkerülhetetlennek látom az oktatási reformot

és ezért a parlamentben is harcolni fogok…”

És soron kívül nagy összeget utaltatott ki nekem,

honorálva fáradozásom, a képviselő laptulajdonos.

Egy elegáns vendéglőbe hívtam meg

azt a kis gépírólányt,

aki után már hónapok óta vágyakoztam,

s akkor, egy oszlop mögött,

váratlanul megláttam magam.

Hasonmásom ugyanúgy volt öltözve mit én,

fekete öltönyben ágált. Puhakalapját szemébe húzva,

fejét félrehajtva, a piruló lányt,

aki nem láthatta őt, hosszan elnézegette.

A hozzánk tartozó nők általában nem látják

hasonmásainkat, csak a legritkább esetben,

ha alteregóink is úgy akarják.

Az én különösen rátarti hasonmásom

akkor úgy akarta és a piruló lány

váratlanul megláthatta őt, mellettem.

Két példányban láthatott minket

és rémületében el is ájult, szegényke.

És pedig, dühtől vicsorogva kértem meg

telhetetlen alteregómat, lehetőleg

kontrollálja cselekedeteit, mert ha nem

előbb-utóbb összeakadhat a bajszunk.

Ezen nevettünk, egyikünk sem viselt bajuszt,

arcunk simára volt beretválva.

Értem, mondotta félsz az összehasonlítás

mindenkori gyönyörétől,

félsz, hogy a lány esetleg egem választana

és búsan szertefoszlott a levegőben.

3. A megidézett szentek

De megint itt van, a tajgában kísért.

Kérdezd, lehet-e alakmása,

annak, ki maga is bús alteregó,

kitalálta egy azóta halott

költő, akit bálványként istenített,

de róla, noha rejtvényeiből élt –,

a pénzből, amit a rejtvényekért,

fizettek nekem angol kiadók –

tökéletesen megfeledkezett.

Így maradhattam ötven évesen

egyedül. Ha Reis barátom nem ír,

és nem hív el Vénusz szigetére,

a kommunába, lehet főbe lövöm

magam. Hiszen a remény is tűnt,

végképp beszűkült, árva életem.

Egy heteronim lehet-e öngyilkos?

töprengtem mikor megjött a levél,

idegesített, hogy hasonmásom is

elkísér, hisz ő soha nem hagy el.

Itt van velem most a tajgában is.

A málnavészből les kíváncsian.

Félek a maga hasonmásával is

találkozhat itt, drága Bogdanov,

és ennek még beláthatatlan

következményei is lehetnek,

hiszen mindketten rég arra várnak,

hogy életünkben megjelenjenek,

és kezükbe vehessék a dolgok

irányítását. Gondoljon bele!

Hát küldje vissza tisztelt hasonmását,

árnyai közé, ahová való,

valahogy én is eltávolítom

alteregómat. Veszélyesek együtt,

szibériai démonok között,

állandóan a helyünkre törve,

szeretnék élni a mi életünk.

Ezt nem lehet. Maradjanak árnyak!

Hamarosan követjük majd őket,

fénysugárként lobbanva tova.

Ahogy te már annyiszor megálmodtad,

elképzelve a túlsó világot,

árnyak, rossz lelkek, fantomok honát.

Fényecskék leszünk, ahogyan kislányod

mondotta minap, fellelve csillagát.

Menjél, beszélj, a hasonmásoddal,

rögtön én is elküldöm az enyémet.

kezdhetne már éltével valamit.

Ami rajtunk áll megtesszük mi is,

tanácsuk, közreműködésük nélkül.

Melletted állunk, drága hercegem,

hogy megírhasd a szovjet diktatúra

nyomorúságos hétköznapjait.

Az alattvalók kilátástalan,

vegzálások közt telő életét,

számmá alázott megszomorítottak,

megalázottak szenvedéséit.

Az elhibázott, elhülyült világot,

ahol lelökték trónjáról az észt,

szadista hóhérok, kalandorok

piszkos markába került az ország.

Csak egyedül Szent Miklós segíthet,

s Szent Demeter, ha alászáll az égből,

megunva népe szenvedéseit,

kezébe veszi diadalmas kardját,

és elűzi a bolsevikokat,

poklok mélyére, ahová valók…

 

A. A. Cross, noha Pessoa számos leveleiben és feljegyzéseiben is sokat szerepel, mégis a portugál költő egyik legkülönösebb, legrejtelmesebb angol nyelven alkotó alteregója. A Mester, amint fel is panaszolja, a legteljesebb mértékben kihasználja őt, angol rejtvény újságoknál dolgozik, amikor Fernando Pessoa anyagi helyzete meglehetősen bizonytalan, állandó pénzzavarokkal küzd, nagyvonalúan támogatja is őt, szerény jövedelméből. Életéről igen keveset tudunk. Ami bizonyos, Londonban él, szerény körülmények között, olcsó kifőzdékben étkezik, akár Bernardo Soares, visszahúzódottan, magányosan él, váltakozó albérleteiben, s a kényszerű rejtvénygyártáson kívül, csak és kizárólag a költészet érdekli. Anglomán, akárcsak maga Fernando Pessoa, vagy Álvaro de Campos, Alexander Search, de míg Pessoa csak néha, s Campos szinte soha nem ír angolul, ő, akárcsak Search, kizárólag angol nyelven alkot, de míg Search, hasonlatosan Pessoa saját maga által írt, ezoterikus angol verseihez, csillogó szonettjeihez, mereven ragaszkodik a kötött formához, A. A. Cross eléggé homályban maradó, méltatlanul kevés figyelemben részesülő költészete – s ebben némileg hasonló Álvaro de Camposhoz –, az állandóan változó avantgárd kétségtelen vonzásában, bűvöletében alakul! Áradó szabadverseiben egy egészen másfajta létezés, másfajta világlátás körvonalazódik, mint a hozzá emberileg közelálló Alexander Search formailag tökéletesen kimunkált költeményeiben, egy szabadabb, kötetlenebb lélek keresi önmagát, az önfeledten áradó. Hosszú, befejezetlennek tűnő verssorok mögött, London vörös sikátoraiban bolyongva. Ezek a Robert Browning, közös kedvencük által is annyiszor megénekelt vörös házfalak A. A. Cross verseiben is fel-feltünedeznek és alkonyatkor, mintha véreznének, a lemenő nap búcsúzó fényében. Láthatólag A. A. Crosst is, mint bizonyos periódusaiban Vaszilij Bogdanovot, vagy Pessoát és alteregóit, a doppelgänger izgatja, életében fontos szerepet játszik hasonmása, egy őrá teljesen hasonlatos, néha emberi alakjában is feltűnő, másik Cross. A másik én jelenlétével, Vaszilij Bogdanovval és a zord, számára szokatlan szibériai viszonyokkal ismerkedve szembesülhet megint, hiszen rejtett, játékos énje itt is feltűnik, kísérteni kezdi. A Bogdanovnak címzett három, egymást játékosan folytató, bizarr, groteszk anekdotákra kihegyezett, ironikus, de sok öniróniáról is tanúskodó verse – s ebben is meglehetősen magányosan áll Pessoa alteregóinak sorában! –, elsősorban a lélek szabadságharcáról szól, az autonóm, szabad személyiség kialakításáról, a doppelgänger kiiktatásáról, a másik én elhallgattatásáról, háttérbe szorításáról. Olybá tűnik, mintha nagyapám költészete egyik fontos, őt addigi életében is, de Szibériában különösen kísértő, és meg oldhatatlannak tűnő problémáját transzportálná egy angol költő életébe, hogy kívülről szemlélhesse, analizálhassa, mintegy hangsúlyozva a léthelyzet groteszk voltát. – Tatjána Bogdanova

Fordította Bogdán László

(Megjelent a Tiszatáj 2017/10. számában)