11.30.
| Téli mesevilág és végtelen szórakozás vár minden korosztályt a Müpa Kultúr Kültéren >>>
11.29.
| Vándorutak a Müpában >>>
11.28.
| Függetlenségi nyilatkozat – Juhász Kata különös műfaji kísérlete >>>
11.28.
| ZUG – Kerekasztal Színház: Vitaszínház a környezettudatosságról >>>
11.28.
| Asztali beszélgetések… – In memoriam Radnóti Miklós >>>
11.28.
| Kerekasztal Színház – Vitaszínház a környezettudatosságról >>>
11.21.
| ZUG művészeti tetthely – Homo Ludens Projekt: Humánia >>>
11.21.
| A 16. Verzió Filmfesztivál szegedi programjai >>>
11.20.
| Grand Café – Próza Nostra Irodalmi Estek: Moskát Anita és Brandon Hackett >>>
11.19.
| Novemberi Sikersztorik a JATE Klub színpadán >>>
11.16.
| Átadták a 16. Verzió Filmfesztivál díjait! >>>
11.15.
| Átadták az ARTtransfer-díjat – A Ludwig Múzeum a kortárs művészet közvetítésének elismerésére alapított új díját >>>
11.14.
| Fergeteges Molière-komédia az Újszegedi Szabadtéri Színpadon >>>
11.07.
| Már elérhetők az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál 2020 jegyei >>>
11.05.
| Budapest Debut Film Forum a Friss Hús filmfesztiválon – várják a filmterveket >>>
10.29.
| Karácsony a Szegedi Szabadtérivel: már kaphatók a kedvezményes bérletek >>>
10.27.
| Felavatták a felújított kökösi unitárius templomot >>>
10.25.
| Alföldi Róbert rendezi a szegedi West Side Story-t >>>
10.24.
| Művészettörténeti szenzáció a kárpátaljai Visken >>>
10.17.
| New Flash >>>

Benesóczky László, Boda Magdolna, Csontos Márta, Kurdy Fehér János, Mohai V. Lajos, Nagy Márta Júlia, Nagy Zopán, Schneider Éva, Simon Bettina, Szegedi Eszter versei
Ferdinánd Zoltán, Szakács Réka, Tóbiás Krisztián prózája
Interjú Danyi Zoltánnal
Franciák, figurák, fordítások (Kovács Eszter, Kovács Ilona, Penke Olga tanulmányai)
Perovics Zoltán Artopédlandia című kiállítása

>>>

INTERJÚ FRIED ISTVÁNNAL
Fried István, az SZTE BTK oktatója, az Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszék professor emeritusa az augusztus 20-ai állami kitüntetések keretében Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át… – FRITZ GERGELY INTERJÚJA

>>>

„Kivetett magából a múlt”
2017.07.24 - tiszatáj

MARTON LÁSZLÓ TÁVOLODÓ: SENKIFÖLDJE

A szerzőt az újságolvasók és rádióhallgatók közül legtöbben zenei újságíróként ismerik, amit, mondjuk kellően megalapozott azzal, hogy életében a zene töltötte be a legtágasabb teret. Nem csupán hallgatta és gyűjtötte a lemezeket, hanem élményeiről, felfedezéseiről, megszerzett ismereteiről be is számolt a közönségnek, írói nyelvezettel, jellegzetes stílussal. Ugyanis esetében az irodalom is trónkövetelő, vagy legalábbis keresi a helyét a muzsika mellett. Azt talán kevesebben tudják Marton László Távolodóról, hogy egy sor kötetében közölte verseit, prózáit, zenei írásait, naplóját… a mostani, Senkiföldje című kötetében pedig szerethetőn házasította össze az írást a zenével. Meg a múltat a jelennel, ami, példájából is látjuk, embert próbáló munka. A végeredmény viszont gördülékeny, szellemes, humoros. oldottan ironikus, őszinte és kíméletlen szöveg, ami a legnagyobb tragédiát is tárgyilagosan kezeli. A kötet prózáit olvasva azon tűnődtem, hogy ha Távolodó nem is tülekedett az irodalmi közéletben, nem kapaszkodott föl egyik tábor szekerére sem, outsider maradt, munkái megérdemelnék a népszerűséget. Aki még szeret papírról olvasni, és kedveli az ízes mondatokat, bizonyára örömmel forgatná a Senkiföldjét.

Szórakoztatóan megírt, de nem habkönnyű olvasmány, szembenézés a múlttal, elszámolás a szerző hatvan életévével, az egyre távolodó jelennel és az egyre közelítő múlttal. Nem fikciós író lévén Távolodó folyton magáról ír, szabályosan beirodalmazza magát prózájában. Témája lehet utca, tér, piac, elfelejtett írógép, megszerzett bakelitlemez, világzene vagy dzsessz, tárgya mindvégig az ezek iránti viszonya, tehát önmaga. Meg az őt övező múlt.

A kötet címadó szövege alapból személyes, a novella beszélője évtizedek után vidékről visszatér a fővárosba, ahol a Lenin körút helyén a Teréz körutat találja, és lassan kiderül, már semmi sem ugyanaz, mint korábban volt, sétája során csupán halmozódnak a hiányok, és szaporodnak a számára az adott jelenben kiüresedett, tartalom/emlék nélküli helyek és terek, a jelen és a múlt közé beékelődött a semmi, mindannak hiánya, aminek nincsen nyoma az emlékezetében. Három idősík ütközik a szövegben, a személyes, intim jelen, a megélt múlt, mint élmény és emlék, köztük az arctalan és jelentés után kiáltó hiátus, egyfajta félmúlt, amiről a szerzőnek nincs tapasztalata, de kényszerűen szembesülnie kell vele. A soron következő, tíz, hosszabb-rövidebb írás ennek az alaptapasztalatnak a különböző tematikájú körbejárása, és a belső konfliktusokat napvilágra hozó önszembesülés szöveggé képződő tematizálása.

A nagy buktató már a második novellában fölbukkan, a beszélő, aki – nem kell ismételnem – azonos a szerzővel, gyermekkorában nehezen viselte, hogy édesanyja folyton a saját emlékeivel traktálta, ezért elhatározta, ő nem lesz hajlandó foglalkozni a múlttal. Aztán meg rájött, hogy a fikció nem az ő felségvize, nem akar, vagy képtelen történeteket kitalálni, de előtte áll az irodalomba képlékenyen átgyúrható anyag, a múlt, amit a jelenbe a megírás ideje közvetít. Lehet, hogy ezen szövegek születését valamiféle időjátéknak is nevezhetnénk, ám szerintem inkább a spontán emlékezésmechanizmus és a tudatos szövegalkotási szándék szerencsés találkozásáról lehetne inkább beszélni. Ami nem egyéb, mint megduplázott menekülési technika: el a múltból, el a jelenből a köztük lévő senkiföldjére, ahol Távolodó emlékekből és tapasztalatokból fölépítette saját, a zene által éltetett szellemi és irodalmi világát, amit fenyegetően beárnyékol az öregedés tapasztalata és az elmúlás könyörtelensége. A múlt kibeszélésének szándékát döbbenetes revelációként éli meg a szerző: „Kivetett magából a múlt.” (30. o.) – írja a Képaláírás című novellájában.

Valkay Zoltán építész gondolatával élve erre a kötetre vonatkoztathatóan is elmondható, hogy a múlt és jövő között a jelen maga a rés. A rés pedig egyszerre elválaszt és összeköt, a résből mindkét irányba kilátás nyílik, vagyis a rés, esetünkben a senkiföldje nem problematikus képződmény, hanem funkcionális szerepet nyert objektum, esetünkben inkább képlékeny terep, ahol az időperiódusok zavartalanul egymásra kopírozódhatnak, vagy éppenséggel elszakadhatnak egymástól, ennél fogva a rés-effektust (a senkiföldjét, a határhelyzetet) poétikai megfontolásként kell értelmeznünk. Ez a poétika a múlt és a jövő közti mezsgyére helyezi az elbeszélő lehetőségeit, azzal, hogy a jövő a jelennel egyetemben egyre inkább távolodni látszik előtte, visszafelé kell eveznie az időben a narratíva kialakításának érdekében, és ezt a hátralapátolást esetünkben a kötetbe illesztett családi meg személyes fotográfiák is szemléltetik.

Amiről a szerző-elbeszélő a kötet címadó szövegében beszámolt, vagyis a jelenben történt talajvesztése az emlékezéseiben is megismétlődik, szerzőként nem kell sem a jelennek, sem a múltnak, a jövőt meg elképzelni is képtelen, így alkotói pozíciója véglegesen megrekedt a senkiföldjének nevezett „rés”-ben, az idő viszont sajnos ezen a pozíción belül is múlik.

Ennek a tudatos rés-állapotnak a megfogalmazásához viszont meg kellett találni az elbeszélői nyelvet, mert különben semmit sem érne az önéletrajzot részleteiben beirodalmazó, autobiográfiai, a szerzőt irodalmilag visszateremtő, autopoetikus koncepció.

„Mit mondjak, tudtunk élni.” (119. o.) – jegyzi a szerző, egyfelől nosztalgiával, másfelől a nosztalgiával szembeni iróniával – a jelen tükrében a múlt vagy semmis, vagy hátravetített ábránd, emlékrom.

Például egy kedves elbeszélői lelemény: „A toronyházak tornyosultak, a virágok virágoztak, az autósok autóztak, a gyalogosok gyalogoltak – mintha egy oktatófilmbe cseperedtem volna hirtelen. A narrátor épp ott tartott, hogy minden rémhír ellenére kiismerhető a világ.” (80. o.) Bizony a narrátor is tévedhet. Az autochton stílust teremtő nyelvhasználat a finom humor, a képzettársítások gazdag, iróniával és öniróniával átszőtt mezejére vezet, ahol gyöngyöket szór az olvasó elé: „A zöld sálas felé fordultam, annak legalább formás bokája volt. Bokáról aztán Nemecsek ugrott be, egy pillanatra elkalandoztam.” (7. o.), és miként ebből az idézetből is látjuk, az irodalmi áthallásokban se lesz hiány a könyvben, a zenei áthallások is kéznél vannak. A legközvetlenebb: „Egy öregasszony térdelt a földalatti megállójában. Több réteg fekete ruha volt rajta. Előre görnyedt, és lehajtotta a fejét, piszkos kendője a földre ért. Csak csontot és bőrt takart.

Egy átlátszó műanyagpoharat tartott a kezében. Alig volt benne valami.

Még nem járhatott erre Jézus Krisztus szupersztár.” (10–11. o.)

Olykor szinte viccszerű, vagy szóviccel kacérkodó a narrátor megszólalása: „Egy vékony rendőrtiszt volt a férje. Elég sovány sztori.” (47. o.) Amennyiben valaki Rejtő Jenő fanyar és fölszabadító humorát vélné fölfedezni Távolodó oldott szövegbeszédében, külön csemegére is bukkanhat, Rejtő művei a szerző apjának olvasmányai közt is fölbukkannak, na, nem, mint ha a narrátor emlékeiben nem, ő is lelkes olvasója volt a zseniális író szövegeinek: „Egyedül A pokol zsoldosai maradt ki, pedig a fater kedvencei közé tartozott az is. Elvégre pokol-szakértő volt. Kitanulta a buchenwaldi táborban.” (55. o.) Innentől fogva már világos, hogy nem csupán a narrátor önbeirodalmazásáról és a kedélyes elbeszélésről van szó a könyvben.

Végül a zenéről, hiszen az elválaszthatatlan a szerző-elbeszélőtől és a kötetétől egyaránt. Az biztos, hogy nem ugyanazt a muzsikát hallgattuk, én például nem is hallottam Lo’Jo vagy Andreas Schaerer felől, Távolodó lelkesen beszél róluk, miként kedves bakelitjeiről: „A soul és funky szekcióval kezdtem. Aztán átnyálaztam a perui pszichedelikusakat, majd kikötöttem a nyolcvanas évek alternatív hullámánál, abban gyakran felmerül valami horgomra való. Például az első Blurtre vagy a Birthday Party melbourne-i koncertjére szívesen beneveznék – lapoztam át a B betűs köteget, de a C-re is volt néhány ötletem. És tessék…. Hoppá! – emeltem ki a Crime – The City Solution Shine című lemezét. Cédén persze megvan, de az nem számít. Lehet, hogy már soha nem fogom meghallgatni, de az sem számít. Ami a lényeg: a mitológiámhoz tartozott. Nem volt veszteni valóm. Arról nem beszélve, hogy egyszer majd össze kell gyűjtenem az angyalokról szóló lemezeket – győzködtem magam.” (114. o.) A szövegben elhintett „vízi” utalások (hullámánál, felmerül, horgomra) a szerző stilizálási hajlamára utal, ami az eddig elmondottakkal egyetemben bizonyítja, hogy a novellaírás egyedi útját járja, ami kiemeli a magyar novellaírás (legyen stílszerű!) sodrából, miként az elbeszélő a popzene szemetéből az értékes korongokat. Erről jut eszembe Para-Kovács Imrének az Amerikai Népszavában megjelent gondolata: „Amikor tehát valaki igényes, jó, művészi, esetleg időtálló popzenéről beszél, akkor a lószart tupírozza, a popzenének az a feladata, hogy eltartsa a kereskedőt, illetve pótolja a művészetet. Ennyi.”

Fekete J. József

(Megjelent a Tiszatáj 2017/4. számában)

 

covers_388566L’Harmattan Kiadó

Budapest, 2016

132 oldal, 1990 Ft

 

 

 

 

 

 

 


Címke: , , , , ,
2019.11.19 - tiszatáj

A SZAVAK EREJE
Carl Hunter első nagyjátékfilmes rendezése semmilyen meglepetést nem tartogat azok számára, akik bizonyos elvárásokkal ülnek le elé: A szavak ereje a száraz angol humort és a helyzetekből fakadó finom melankóliát hibátlanul ötvözi, igaz, ezen felül semmi különlegeset nem nyújt. Frank Cottrell Boyce szkriptje és a fineszes színészgárda azonban élővé varázsolja a kiszámítható cselekményt… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2019.11.19 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS SÜVEGES RITÁVAL ÉS ZILAHI ANNÁVAL
Október 28-án két, klímaváltozást tematizáló alkotás bemutatójának adott otthont a Nyugi. Az esemény után az extrodæsia szerkesztőivel, az xtro realm művészcsoport tagjaival, Süveges Ritával és Zilahi Annával készítettünk interjút a kötet létrejöttéről, intermedialitásáról és a nemzetközi diskurzushoz való viszonyáról… – BORBÍRÓ ALETTA INTERJÚJA

>>>
2019.11.18 - tiszatáj

ARANYI SÁNDOR ÉS SINKÓ JÁNOS FESTŐMŰVÉSZEK KÖZÖS TÁRLATA
Hetvenkedők címmel nyílt kiállítás nemrég a szegedi Fischer Galériában, ahol két festőművész alkotásait szemlézhetik meg az érdeklődők. A vagány címadásból sejthetjük, hogy az alkotók e jubileumi kiállítást nem szánták afféle ünnepélyes összegzésnek, inkább egy állomásnak, ahol kicsit megpihennek, hogy aztán erőt gyűjtve tovább folytassák a nagy kalandot… – PACSIKA EMÍLIA BESZÁMOLÓJA

>>>
2019.11.17 - tiszatáj

MADELINE A MÉLYBEN
Lerágott csont őrület és művészet egybefonódása, ám szerencsére – mint rengeteg egyéb témában – itt is akad új a nap alatt. Josephine Decker tavalyi Sundance-szenzációja hipnotikus és zsigeri élménnyel kecsegtető független diadal, a Madeline a mélyben unalomig ismert coming-of-age story-dramaturgiát bont részelemeire, hogy saját kötőanyagából valami teljesen újszerűt, meglepőt alkosson… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2019.11.16 - tiszatáj

OLGA TOKARCZUK ÉS PETER HANDKE VILÁGAI A GRAND CAFÉBAN
A szegedi Grand Café 2019. november 12-én irodalmi beszélgetéssel köszöntötte a friss Nobel-díjasokat, Olga Tokarczukot és Peter Handkét. A beszélgetést Erdélyi Ágnes, a Kép-Szín-Ház Művészmozi Alapítvány vezetője moderálta. A két, magyarul csak részben olvasható életművet a szerzők szakértő rajongói, Bombitz Attila és Keserű Gizella mutatták be a közönségnek… – KOVÁCS KRISZTINA BESZÁMOLÓJA

>>>
2019.11.15 - tiszatáj

SZÍVEK KIRÁLYNŐJE
Zöldbe és szürkébe bugyolált erdei részlet – első körben rögtön a harmóniára asszociálnánk, csakhogy a dán-egyiptomi May el-Toukhy erotikus melodrámájának nyitánya fejtetőre állítja az elvárásainkat. Pörögni kezd a felvevőgép, szimbolikusan érezzük, beköszöntött a káosz, valami rossz készülődik,,, SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2019.11.15 - tiszatáj

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG
ÉS KÖLÜS LAJOS
aatoth franyo tárgyaival, képeivel provokálja és sokkolja a nézőt, gondolatban cselekvésre ösztönzi, amit lát, az most valami előtt vagy után, vagy valami helyett létezik? Nem egy színpadi előadás díszletét tárja elénk a művész, hanem mást, egyfajta mágiát, érzékenységet a természet szépsége iránt […]

>>>
2019.11.13 - tiszatáj

KRASZNAHORKAI LÁSZLÓ: APRÓMUNKA EGY PALOTÁÉRT
Úgy tűnik, a Krasznahorkai-univerzum súlyosan és rendíthetetlenül, csupán a maga törvényeinek engedelmeskedve gravitál az irodalmi térben, és e kikezdhetetlen alkotói szuverenitás a független gondolkodás és létezés etikáját írja bele az életmű egészébe. A periféria, a margó határvidékén történő berendezkedés nem csak a szerzői autonómia, hanem az aktuális irodalmi divatokat következetesen figyelmen kívül hagyó szövegek tekintetében is a szabadság megőrzésének egyik lehetséges biztosítéka… – SZABÓ GÁBOR KRITIKÁJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Janáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő