08.23.
| Költözik a budapesti Fülesbagoly Tehetségkutató >>>
06.18.
| Világszerte elérhető lesz a Müpa Wagner-fesztiválja >>>
06.12.
| A Quasimodo költőverseny fesztivállá növi ki magát. >>>
05.31.
| Rendhagyó gyermeknap a Müpával >>>
05.22.
| Táncold körbe Magyarországot online! >>>
05.20.
| Közös, szolidaritáson alapuló kampány indult >>>
05.15.
| Új MADOKE-akció >>>
05.14.
| Ezen a héten a Hóhérokat adja a Miskolci Nemzeti Színház! >>>
05.11.
| 25 éves a Söndörgő >>>
05.08.
| Vírushelyzet vs. szerzői jog >>>
05.07.
| Online közvetítik a Prágai Tavasz fesztivált >>>
NAPI TANDORI

05.29.
| Jövőbe tekint a Szegedi Szabadtéri Játékok >>>
05.28.
| Indiában debütál Goztola Kristina új filmje >>>
05.28.
| Elhunyt Dr. Diószegi István történész >>>
05.26.
| Ezek a könyvek esélyesek az idei Merítés-díjra >>>
05.26.
| Wa(l)king the city – Pályázati kiírás >>>
05.22.
| Online tárlaton láthatók a szegedi Táblaképfestészeti Biennálé alkotásai >>>
05.21.
| Könyvtárak az álhírek ellen a koronavírus-járvány idején is >>>
05.18.
| Elindult a Cinego >>>
05.13.
| Négyszázezer forint összdíjazású irodalmi pályázatot hirdet az idei PesText >>>
05.12.
| Nádasy Erika kapta idén a Déryné díjat! >>>
05.05.
| Elstartolt az 1749.hu >>>

Aczél Géza, Samuel Martin Eno Belinga, Gömöri György, Julesz János, Rékai Anett, Vajsenbek Péter versei

Bene Zoltán, Kovács Katalin, Nyerges Gábor Ádám prózája

Bartha-Kovács Katalin, Éles Árpád, Nagy Fruzsina tanulmánya

Bakonyi István, Baráth Tibor, Kabdebó Lóránt, Lukács Barbara, Sántha József, Széchenyi Ágnes kritikája

>>>

Hegedűművész, énekesnő, zeneszerző Szirtes Edina Mókus, aki a komolyzenét tartja anyanyelvének, miközben improvizálva keveri a különböző stílusokat és műfajokat. A Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán diplomázó alkotótól azt is megkérdeztük, mit csinál, amikor nem a zenél? – ÚJSZÁSZI ILONA INTERJÚJA

>>>

Megváltástörténet az Angyal utcából
2017.04.03 - tiszatáj

KŐRÖSI ZOLTÁN: AZ ÍTÉLETIDŐ

Kőrösi Zoltán munkáját olvasva nehéz elvonatkoztatni attól, hogy egy fiatalon elhunyt, nagyszerű író utolsó regényét tartjuk a kezünkben. Ez a tudat nyilván kölcsönöz még egy árnyalatnyi sötétet a műnek, ám Az ítéletidő kétségkívül a tragikus életrajzi háttér nélkül is komor olvasmány. Kínálja magát a párhuzam egy másik nagy mesélő utolsó nagyepikai művével, amely félig-meddig szintén városregény: talán a Mikszáth-életmű monumentális záró­darab­jára, A fekete városra volt még jellemző ugyanaz az „ember az embernek farkasa”-hangulat és pesszimizmus, amely a Kőrösi-regénynek is a sajátja.

Ám míg Mikszáth a boldog békeidők felhőtlen végóráiban a régmúltba nyúlt vissza, hogy olyan korba helyezhesse regénye cselekményét, amelynek lényege volt a szélhámosság és a viszálykodás, Kőrősinek nem kellett ily messzire kalandoznia a történelemben, elvégre e kritériumoknak a jelenkori Magyarország is egészen jól megfelel. Kőrösi a régmúlt helyett inkább a közeljövőbe helyezte regényének cselekményét, azt vizsgálva, hogyan hatna a közösség és az egyén életére egy váratlan, országos méretű kataklizma, és ezáltal a regény a késő-mikszáthi pesszimizmus mellett olyan kortárs művekkel is párhuzamot kínál, mint Térey Jánostól A Legkisebb Jégkorszak, vagy a kortárs magyar sci-fi nagy tehetségű debütánsa, Vékony Krisztián regénye, a Sors-algoritmus.

Minden bizonnyal a hideg polgárháborúba merevedett mai magyar valóság is közrejátszik a katasztrófa sújtotta kö­zeljövőben játszódó negatív utópiák ezen új hullámában. A kor­társ magyar irodalom ezzel a filmvilág jól bevált receptjét is újragondolja, nem véletlenül, hiszen a zsánerrel járó alaphelyzet számos izgalmas aspektus kifejtésére nyújt alkalmat. Minden valamirevaló hollywoodi rendező tudja: a jó katasztrófafilmhez elengedhetetlenek a szimbolikus helyszínek, a személyes szál, valamint a nyomasztó, lehetőleg mégis optimista végkicsengésű vízió arról, hogyan alakítja át a társadalmi viszonyokat a túléléséért küzdő emberiség összefogásának kényszere. Kiváló alkalom ez arra, hogy rendkívüli helyzetekre kalibrálva gondoljuk tovább korunk társadalmi viszonyait. Lássuk, hogyan alkalmazta ezt a receptet Kőrösi Zoltán az életművében oly kiemelt szerepet játszó város, a jelenkori Budapest világára.

A regény felütése – némi prózaírói önreflexió-futamot követően a végenincs, számtalan más történetből összetapadó történetekről – nagyívű, érzékletes történelmi áttekintés arról, hogyan vált az idők során napjaink Külső-Ferencvárosa a főváros részévé úgy, hogy máig is őriz valamit hajdani vidékiségének aurájából. A helyszínrajz háttere előtt mozgásba lendül a jól bevált, Kőrösi-féle nagyvárosi mágikus realizmus, amely egyúttal a személyes szálat is elindítja: odaköltözik az Angyal utcai lakásba az elárvult kisfiúhoz, Boriszhoz nagybátyja, Robi bácsi, miután a fiúgyermek szülei életüket vesztették egy bizarr balesetben, amelynek során az ütközéskor a betonkeverőből rájuk ömlő anyag révén önnön síremlékükké szilárdultak. A személyes tragédiát aztán hamarosan követi az országos méretű sorscsapás is. A Magyarországra méretezett világvége az Angyal és a Mester utca sarkán kezdődik el egy októberi reggelen, és érkezését mindent átható szarszag adja hírül. Aztán tölcsér nyílik a Mester utcai aszfaltban, amely hamarosan elkezdi a felszínre fortyogni az elfeledett múlt relikviáit, „a római pengéktől az avar vérteken át a hun kengyelen keresztül a német, zsidó, szláv, longobárd és besenyő, kun és magyar csontoktól a legkülönbözőbb népekig mindenféle, valaha itt járt nemzedék emlékei és tárgyai előkerültek, ráadásul a lehető legnagyobb összevisszaságban”, a következő kérdésre fakasztva az elbeszélőt: „Ki köpköd itt kire?” (44–45.)

Szép, önironikus, jelképszerű megfogalmazása ez a jellegzetesen közép-európai, totali­tariánus történelemfelfogásnak, amely a múltat csakis a jelenhez mint elkerülhetetlen következményhez vezető okok láncolataként hajlamos értelmezni. A szimbólumokba oltott társadalomkritikának azonban ezzel még nincs vége, a tölcsérről ugyanis hamarosan kiderül, hogy nem csupán az alvilági régiókba tart, hanem láthatatlanul az ég felé is folytatódik. Ezzel egyidejűleg rejtélyes, öltönyt viselő, illetve ballonkabátos figurák kezdenek városszerte felbukkanni, akikről csak annyit tudhatni biztosan, hogy az egyik csoport az angyalokkal, a másik pedig az ördögökkel azonosítható. Ám arról, hogy a kettő közül melyik az ördögök légiója és melyik az angyalsereg, a véleményeket logikus támpontok híján csakis a megnyilatkozó vakhitű meggyőződése táplálja. Mindeközben a kormány nemigen tesz egyebet, mint hogy szajkózza a magyarság küldetéséről és mártíromságáról a szólamokat, a külső és belső ellenségekről szóló összeesküvés-elméleteket, és folyton-folyvást kommunikál. S ha még ebből sem világos, a jelenkori magyar valóság mely apektusáról van szó itten, Kőrösi hamarosan ténylegesen is kettészakítja a hazát, miután egy ismeretlen eredetű, országos méretű áramkimaradás révén eluralkodik a határ innenső oldalán a sötétség, és a Duna medre a folyó közepén felemelkedik, hogy fizikailag is kettézárja Nyugat- és Kelet-Magyarországot.

Ebben a miliőben próbál boldogulni Robi bácsi és Borisz, akik – miközben az országra szabadult katasztrófa átírja a társadalmi szabályokat és lényegtelenné teszi az osztálykülönbségeket – egyre közelebb kerülnek a háztömbjükben élő prostituálthoz, Lilihez, valamint leánygyermekéhez, Kislilihez. A közöttük kialakuló barátság története, amely Lili és Robi bácsi között egy idő után szerelemmé teljesedik, párhuzamosan fut a regényben a katasztrófa-vonallal, és egyben ellenpontját is képezi annak. Ugyanis míg az országban minden tönkremegy, addig a ferencvárosi kupleráj lassan az emberiesség jelképes fellegvárává avanzsál, lévén, hogy a mindenkit egyformán sújtó katasztrófa lebontja a társadalmi rétegek határvonalait, s ez – legalábbis az Angyal utcai házban – megteremti a lehetőségét annak, hogy új szövetségek jöhessenek létre az arra nyitott emberek között, rangtól és pozíciótól függetlenül. Ahogyan Robi bácsi fogalmaz egy helyütt Borisszal beszélgetve: „Tudod, sosem öv alá helyeztem az emberi méltóságot, hanem följebb, a szív, a szellem, a lélek szintjére, elvégre ott mennek végbe a leggyalázatosabb kurválkodások.” (172.)

A regényben szó esik egy bizonyos természetfeletti képességről is, amely Borisz családjában álíltólag apáról fiúra száll. Mindvégig eldöntetlen, hogy a fiú adottsága arra, hogy egy kupica pálinka felhajtását követően hallja a környezetében lévő emberek gondolatait, valóban nem e világi eredetű, vagy inkább a szesz képzeletfelszabadító hatásának tudható-e be. Nem baj, hogy feloldatlanul marad e talány, ugyanis ennek köszönhető a regény egyik legszebb szakasza is, amelyben Borisz a Mester utcát járva tolmácsolja az utcán kóválygó nyomorultak érzéseit és gondolatait Kislilinek, mindemellett ez a megoldás csak méginkább megerősíti az üzenetet, amelyet a Kőrösi-regény végkifejlete sugall. Amikor ugyanis a körülmények végképp lebontják a prostituált Lili és az egykori könyvtárosból végül hasonlóképpen alacsony sorba hanyatlott Robi bácsi között a társadalmi különbségeket, a két ember szimbolikus egyesülése a házasságban csodálatos módon az ország számára is elhozza a megváltást.

Kőrösi Zoltán regénye mindenféle didaktikusság nélkül, természetes szuggesztivitással suggallja: az igazi katasztrófa az, amikor az ország lakói készakarva különzárják magukat egymástól, önmaguk teremtette, képzeletbeli választóvonalak mentén. S bár Az ítéletidő alaphelyzete komor, sötét és pesszimista, a Lili és Robi bácsi között kialakuló kapcsolat krónikája mégis szavatolja az optimista végkicsengést. A Kőrösi-mű végül katasztrófa-regénynek álcázott, társadalomkritikával fűszerezett, mágikus realista nagyvárosi megváltástörténetként teljesedik katartikus regény-manifesztummá, amely mintha azt kívánná az olvasó eszébe vésni: nem kell, hogy Borisz természetfelettei képességeivel rendelkezzék az ember ahhoz, hogy elkezdjen őszintén odafigyelni a többiekre. Kőrösi-regénybe illően keserédes, felemelő és jelképszerű, hogy ez az életmű, amely írójának Magyarország, valamint a szűkebb haza, Budapest iránti szenvedélyes szeretetét fogalmazta újra minduntalan, éppen ezzel a búcsúüzenettel zárult le.

Haklik Norbert

(Megjelent a Tiszatáj 2016/12. számában)

 

kőrösiJelenkor Kiadó

Budapest, 2016

216 oldal, 3499 Ft

 

 

 

 

 

 


Címke: , , , ,
2020.05.31 - tiszatáj

IRODALOM ÉS FESTÉSZET PAUL KLEE SCHRIFTBILDER CÍMŰ KORSZAKÁBAN
„[Az] Énekek éneke zavarba ejtően más arcát mutatja az alkotónak, hiszen tárgya nem illeszkedik be a Klee-természet fantasztikus idilljébe, a növényvilág, a házak és az emberalakok népes kozmoszába, abba a jól felismerhető figurativitásba, tárgyválasztásba, amiből Klee saját művészkarakterét, saját szobrát tudatosan faragta ki az utókornak. Tehát első ránézésre semmilyen összefüggést nem ismerhetünk fel, ami valamilyen megfejtésre, ikonológiai értelmezésre szorul […]

>>>
2020.05.29 - tiszatáj

AZ IFJÚ AHMED
Szűk, néha klausztrofób terei, valamint a karakterek mozdulatait nyomon követő kézikamerás beállítások miatt a Dardenne fivérek új műve egyrészt realista, szociodrámai igénnyel lép fel, másrészt a pályaképükön végigvonuló legfontosabb témákat, a hétköznapi emberek ábrázolását és a bennük feltárulkozó humánumot sem hagyja parlagon heverni… – SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.05.29 - tiszatáj

LOUISE MOILLON: CSERESZNYÉSTÁL, SZILVÁK ÉS SÁRGADINNYE
Hosszú volt az út, amely a Saint-Germain-des-Prés-i apátság felé vezetett. A kocsis lassan bandukolt a hajnali ködben, lába elszokott a gyaloglástól. Megbokrosodott lovát a városkapunál hagyta, a fogadósné gondjaira bízta, míg vissza nem ér. Jól ismerte a Szajna bal partján magasodó kőtemplomot és környékét, az ott élő művészembereket és kereskedőket, akik egymás között sajátos nyelven beszéltek, flamand torokhangokat vegyítettek a francia szavak közé […]

>>>
2020.05.28 - tiszatáj

J. M. W. TURNER THOMSON’S AEOLIAN HARP (THOMSON ÆOLHÁRFÁJA)
„William Turner minden idők egyik leghíresebb és legeredetibb művésze; festészetével kapcsolatban a szakirodalom többsége szuperlatívuszokban fogalmaz. A művészettörténetben a „fény őrültjeként” emlegetik, „aki valóságos katalógusát adta a fenségesnek”, és aki „a végsőkig kifinomult ábrázolásaival ajándékozott meg minket”. Turner munkássága és hagyatéka azonban nemcsak képzőművészeti, de lírai alkotásokat is tartalmaz – amint erre elenyészően kevesen, de az utolsó ötven év kutatásai közül többen is felhívták a figyelmet […]

>>>
2020.05.27 - tiszatáj

RÉVÉSZ EMESE: SIMI ÉS A RENDETLEN BETŰK
Révész Emese nevével eddig leggyakrabban művészettörténeti kontextusban találkozhattunk, a gyermekkönyvek kapcsán is leginkább művészettörténeti, illusztrációs kérdésekkel összefüggésben. Most megjelent könyvével a gyermek- és ifjúsági irodalom platformján jelentkezett, az elemzői oldalról az alkotói oldalra térve át. Könyvének főhőse Simi, az óvodából iskolába kerülő kisfiú, akinek iskolakezdő éve jelentősen különbözik osztálytársaitól… – KATONA ANDREA KRITIKÁJA

>>>
2020.05.26 - tiszatáj

BÖDECS LÁSZLÓ: AZ ÁRVÍZ HELYE
Bödecs László második kötete is a hiány esztétikájára épít, ahogy számos műalkotás a XX. század elejétől egészen napjainkig. A hiányérzet, a töredezettség, szétesettség, az értékvesztettség tapasztalatából táplálkozó művek a világot, a dolgokat in absentia ábrázolják. A hiány azonban olyan jel nélküli jelölet, olyan üres hely, lyuk, hézag, repedés, űr stb., amely mindig a valamivel – az artikulálhatóval, jelenlévővel – szembeállítható. A semmi is a valamivel, mindennel szemben megképződő nemlét… – VISY BEATRIX KRITIKÁJA

>>>
2020.05.25 - tiszatáj

AZ ELSŐ ÁRULÓ

Radikális baloldaliként indult, Pasolini barátjaként tartották számon az idén 81 éves Marco Bellocchiót, jóllehet tavalyi maffiadrámája végképp nem bír semmilyen újító, pláne felforgató szándékkal: Az első áruló olykor csúnya kilengésekkel, de összességében biztos kézzel felépített biopic, amelynek esélye sincs, sőt, talán soha nem is akart a legnagyobbak közé emelkedni… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.05.23 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS BOZÓKY FELÍCIA AKA I AM SOYUZZAL
Az I Am Soyuzt hallgatva úgy érzed magad, mintha belekerültél volna egy álomba, ahol minden megtörténhet. Bozóky Felícia különböző emberi érzelmekkel apellál és közelebb hozza, érthetőbbé teszi őket számunkra. A jelenleg is orvosként praktizáló, sürgősségi osztályon dolgozó singer-songwriter mesél nekünk… – BRESTYÁNSZKI BERNADETT INTERJÚJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Janáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő