Seamus Heaney versei

Alamizsnás persely

De érezni, hogy tenyered tölcsérében

Ott a csörrenő, pengő alamizsnás persely,

Fedele nyílásáig csupa rézpénz,

Pennyk, félpennyk gyülekeznek

„Külföldi testvéreinknek”… Karton volt,

De éktetős, mint egy kis kápolna,

Te hordozhattad körbe – kínálgattak

Minden ajtóban, minden adományt

Egy lyukasztással nyugtáztál a kártyán –

Meglássák, merre van a menny,

Épp ahogy a lyukas camera obscura

Engedi látni a fogyatkozó Napot.

Kokszpor

I.

Nem szénpor, a szén zúzaléka inkább,

A szenesember zsákszám cipelte be,

És egy sarokba zúdította,

Komor halom,

De a lapátnak lágy, engedelmes,

Nem mint a zörgő koksz.

Mikor csak készültek az esős napok,

Ott hevert kupacban, várta,

Hogy takarja, tartósítsa majd

A tüzet, a mammont

Visszafogja, és a maga módján

Megőrizze a lángot.

II.

A hangja több

Nekem minden

Allegóriánál.

Koksz-kosz.

Szeneskanna-karistolás.

Karc-karc.

És ez a fordulat is:

„Lefojtod a tüzet” –

Minden ízében olyan szilárd,

Mint a salakkoponya,

Miután szurkos

Korallja kihűlt.

III.

Mikor aztán érte

Szalasztanak

Az esőbe,

Állj meg a szeneskamra

Sötét ajtajában,

Idd magadba

Túlérett liláját,

Nedves homoksúlyát,

Idézd fel, ahogy

Suhog és zúdul

– Katarzis –

A zsákból.

Mesterházi Mónika fordítása

A padláson

I

Mint Jim Hawkins odafönt, a Hispaniola

Keresztfáján, alatta semmi,

Csak zöld víz és tiszta fenékföveny,

A hajó szárazon, megdőlt az árboc,

A víz fölé: odalent csíkos halak cikáztak,

S mikor eltűntek, Israel Hands feje,

Mely pár perce még gyilkosul acsargott,

Mintha támadna fel… „De hát jócskán halott volt” –

Írja a könyv –, „lelőtték, vízbe fulladt.”

II

Egy húsz éve ültetett nyírfa nőtt

Közém meg az Ír-tenger közé –

Hajótörött a padlás tetőablakában,

Egy élet árbockosarában ingó,

Sósvíz-permetben edződő fiú,

Elragadtatottan, megrészegülve

Döngő vászontól, ingó deszkaszáltól:

Alig hiszi el, hogy igaz, amit lát:

A hatalmas, habkönnyű fősudár-nyír.

III

A hall linóleumán (egykori terra firmán)

A nagyapám szelleme lábal át,

A hangja úgy reszket, akár a vászon

A Klubterem matinéján –

Onnan jöttem meg épp, a vetítésről.

„Na és Isaac Hands?” – kérdi –, „Isaac szerepelt?”

Névmemóriája is reszketeg,

Elvétései végérvényesek,

Mint Israel testének csobbanása.

IV

Korosodom, kiesnek a nevek,

Bizonytalankodom a lépcsőn,

Megkótyagosodtam, mint a hajósinas,

Mikor először mászik fel a hágcsón –,

Az emlékezetes lassan merül

A visszahozhatatlan fenekére,

De attól el tudom képzelni még,

Hogy a szél feltámad, felhúzzák a horgonyt,

Felpuffan a vitorla, a világ helyrezökken.

Imreh András fordítása

(Megjelent a Tiszatáj 2016/7–8. számában)