A zene közös szeretete

ST JOHN’S CHOIR:
CHRISTMAS WITH ST JOHN’S

Elég filmet láttunk már ahhoz, hogy tudjuk: egy fiúkórus maga az áldás és átok egyben, a csodálatos és gyötrelmes pillanatok színhelye. Elég filmet láttunk már, de kívülről nézve persze csak okoskodó megállapításokat lehet tenni, mert a fiúkórusnak éppen a beavatottság a lényege, a közösséghez tartozás, vagyis hát az utóbbi kettőssége. Hogy ott áll valaki, aki egyszerre szeretne egyedi lenni, kiragyogni, de közben mégis igazodni kell a többiekhez, tartani a tempót, nem az egyéni utat járni. Ha valaki nem volt tagja kórusnak vagy valamilyen csapatnak, csak szájtátva nézi ezeket a gyerekeket, hogy hát igen, valamit nagyon tudnak, hiszen nem egyszerűen szép hangjuk van, hanem azt is tudják, mit tud jelenteni a közösség.

Tudták már ezt évekkel ezelőtt is, uralkodók és iskolák alapítottak kórusokat, mivel azok nem csak jól mutatnak, hanem azt is hirdetik, hogy nálunk virágoznak ám a közösségek. I. Miksa például nem pusztán azt tudta, hogy a reneszánsz nem az ördögtől való, azzal is tisztában volt, egy fiúkórus jó befektetés, évtizedekig fennmarad. Nem volt igaza: a Bécsi Fiúkórus évszázadokig fennmaradt, ma is pontosan tudjuk, mi az a Die Wiener Sängerknaben. Azt már nem tudtam ennyire pontosan, mi az a St John’s Choir, de megnéztem az interneten, és kiderült, csupán az én tudatlanságomról van szó, a Cambridge-i St John’s Főiskola kórusáért rajong a világnak egy nem jelentéktelen része, és talán nem holmi marketinges fogás, amikor azt írják magukról: az egyik legjobb kórus.

Valószínűleg igazuk is van, abban legalábbis mindenképpen a világ élvonalához tartoznak, hogy a karácsonyi lemezük már októberben megjelent. A nagyok szokták ezt csinálni, mindegy, esik-e a hó vagy sem, az albumnak mihamarabb a boltokban kell lenni. Nem mintha panaszkodni szeretnék, mert egyébként egészen odavagyok a lemezért, igazából már magáért a borítóért is, amelyen egy koszorú árválkodik, de finoman, visszafogottan, és mintha ezzel is azt szeretnék üzenni, mi nem azokat a karácsonyi dalokat adjuk elő, amelyekre számítanak.

Tényleg nem azokat adják elő, nincs itt a White Christmas meg a Jingle Bells, amelyeket még szegény Luciano Pavarotti is örömmel énekelt egy-egy karácsonyi lemezen. Vannak azonban kifejezetten kórusokra írt számok, amelyek kapcsán csak az jut eszembe, hogy ha jobban ismernénk ezeket, nyilván december elejétől szólnának a lejátszóban, hiszen varázslatosan szépek. Nem harsányak, persze, mégis, van abban valami lenyűgöző, ahogy az O Little Town of Bethlehemet vagy az As Dew in Aprylle-t éneklik ezek a fiatalok, akiket most nem látni, csak hallani, viszont nem nehéz elképzelni, hogy egyenruhában állnak a főiskola kápolnájában, és valami olyasmiben van részük, amiben nekünk aligha.

Egyértelmű: nekik van igazuk, ők csinálják jól.

Gera Márton

St John’s Choir: Christmas with St John’s

Signum Records, 2016.