Székely himnusszal zárta koncertjét Tusványoson a Beatrice

BESZÉLGETÉS NAGY FERÓVAL

Hogy miért nincs helye a züllésnek a színpadon, mi a legendás „Ricse” babos kendő története és, miért nevezik második otthonuknak Erdélyt, arról az idén 35 éves fennállását ünneplő Beatrice zenekarral és annak frontemberével, Nagy Feróval beszélgettünk.

Tagcserére volt szükség az együttesben. Erről te így nyilatkoztál: „az együttes ez által új lendületet kapott”. Miért volt szükség a változtatásra?

Való igaz, hogy két zenészünknek kitettük a szűrét a Beatrice-családból. Az ok egyértelműen az alkoholfogyasztás volt. Kettő bulinkon is sikerült nekik illuminált állapotban színpadra lépni, ekkor született meg a végleges döntés a kenyértörést illetően. Úgy gondoljuk, hogy rockerlét ide vagy oda, egy zenekar nem engedhet meg magának ilyesfajta lazaságot, amikor színpadra lép. A két tag távozása után fiam állt a dobok mögé, aki egyébként hatéves kora óta játszik ütőhangszeren. A megújulás folyamatos, mindig is törekedtünk rá, hiszen nem szabad megelégednünk két nagy slágerrel, nem elég teli torokból elénekelni a Nyolc óra munkát, majd várni a tapsot. Ennél nyilván többet vár tőlünk már a közönség.

Tusványoson a Bálványosi Nyári Szabadegyetem fesztiválján léptetek fel, ahogy tettétek ezt már tavaly is. Mennyiben más az erdélyi közönségnek játszani, hogyan fogadják a Beatricét az ottani fiatalok?

A koncertjeink nagyban függnek a közönség igényeitől. Nincs előre kialakult sorrend sem Budapesten, sem pedig Tusványoson. Annyit tudunk biztosan, mi lesz a kezdőszám, valamint, hogy melyikkel zárunk. A koncert közepe a rajongók hangulatától függ. A célunk, hogy ne azokat a dalokat játsszuk, amelyeket mi tartunk indokoltnak, sokkal inkább fontos számunkra, hogy a közönség ízlésvilágához passzoló szellemiséget vigyünk a fellépéseinkbe. Minden alkalommal kellemesen csalódunk, amikor észrevesszük, a Beatrice világa még mindig él a közönségben, és, ami még ennél is fantasztikusabb, hogy a 21. századi generáció is kívülről fújja a dalainkat, annak ellenére, hogy azok 80- 90 százalékát nem játsszák a rádiók. Erdélyben más jelentést és értelmet kapnak a dalok, hiszen nyilván mást jelent itt az Aki hazudik, az csal vagy a Piros, fehér, zöld. Talán kevesen tudják rólam, hogy szüleim Erdélyben születtek, innen menekültek el, és, mivel nem kívánom megtagadni a gyökereimet, mindig úgy érzem, ha Erdélybe utazom, egy kicsit haza is megyek. Szeretnénk Erdély legnépszerűbb zenekara lenni, ez a legújabb cél. Tusványosi koncertünk zárásaként Székely himnusszal csaltunk könnyeket a közönség szemébe, és, ha őszinte akarok lenni, talán az én szememben is csillogott akkor valami. Ezen a nyáron ezt szántuk ajándékul az ott élőknek. Minden évben vágyunk vissza, szívesen megyünk jövőre is.

Babos mintájú nyakkendővel kombinált öltönyös imázsotok is erőteljes váltás…

Így igaz. Egyszer léptünk fel talpig öltönyben, azelőtt soha nem vettünk volna magunkra efféle hacukát. Legnagyobb meglepetésünkre, a közönségnek tetszettünk, talán indokolt is volt már újítani. Tudatosan próbáljuk leolvasztani magunkról azt a klisét, miszerint egy rock zenekar csakis büdös bőrdzsekiben, koszos, szakadt farmerben arathat sikert. Habár a rock a szabadság metaforája, fontos tudatosítani, hogy a zúzós zene értelme és mondanivalója nem az előadó öltözékétől függ. A jövőben is láthatnak még minket elegánsan a rajongók, ezt garantáljuk.

Ha már a design-nál tartunk, rántsuk le a leplet a babos kendőről is! Hogyan vált a zenekar védjegyévé?

Megalakulásunkkor csupán utálatos lila színű kendőm volt. A vörös alapon fehér pöttyös babos kendőt egy barátnőm ajándékozta nekem. Felcsillant a szemem, mert akkoriban egy rocker számára ez a hatalommal szembeni dacot jelképezte. Hogy miért? Mert eredetileg munkavédelmi ruhadarab volt, a gyárakban dolgozó asszonyok ezzel kötötték be a fejüket, hogy a gép ne kapja le a hajukat. Egyből tudtam, ha felveszem a kendőt, rendszerellenes hatást érek el vele. Én úgy működöm, hogy amit szabadon csinálhatok, abban nincs kihívás, ami viszont tiltott, az számomra valóságos dafke-vörös posztó. A „csakazértis”-korszakom persze már lecsengett, maradt a dalaink által közvetített szabadság.

Ahogy mondtátok: a rock a szabadság kifejezésének eszköze. A legtöbb rocker a szabadság nevében iszik, züllik, drogokhoz nyúl, tetováltat, ti mégsem indultatok el ezen a lejtőn.

Példát kell mutatni a fiataloknak, ennyi a titkunk. Az ittas, drogos imázst a külföldi rock bandák tették magukévá. Mindez csupán álca, hiszen, ha belegondolunk, Keith Richardsot aligha láthatta a közönség illuminált állapotban színpadra lépni. A Beatrice sem engedheti meg magának, hogy kockára tegye a fellépések színvonalát az által, vodkától esik-kel. A züllés sem a zenekarnak, sem pedig a közönségnek nem válik hasznára hosszútávon.

„Ha létezni akarsz ebben a világban, menj a celebek közé” – nyilatkozta Feró egy interjúban, és be is ment közéjük. Mit szóltak a zenésztársak az X-faktoros szerep elvállalásához? Okozott feszültséget a döntés?

Tudatosan vállaltam az úgynevezett celebkedést az elmúlt két évben, teljes mértékben felvállaltam előnyeit és hátrányait is. Ma is vallom, hogy oda kell menni közéjük, meg kell nézni, igazak-e a sztereotípiák, aztán pedig meg kell mutatni, hogy te képes vagy újat mutatni nekik. Így visszagondolva nyugodt szívvel mondhatom, hogy X-faktor mentorának szerepét magamra ölteni példamutatással lett egyenértékű. Hálás vagyok, amiért a kereskedelmi televízió rám gondolt. Az együttes tagjai nem orroltak meg rám, hiszen nem adtam el magam, az a Feró maradtam, aki voltam, nem több, nem kevesebb. Magamat adtam. Minden nagyképűség nélkül állítom, hogy valószínűleg oka volt annak, hogy éppen én kellettem a tehetségkutató zsűrijébe. A fiam is büszke volt rám, és a többiek is biztattak, feltétel nélkül fogadták el a döntésem. Azt mondták nekem: a közszereplésem egyúttal a zenekar nívóját és ismertségét is növelheti. Úgy tűnik, ez a jóslat be is vált. A nyolcvanéves korosztály már régről ismer minket, a tizenöt évesek viszont éppen a mentorszerep óta figyeltek fel rám és az együttesre. Tudod, a kőkemény tény az, hogy a világot már a média irányítja. Lehet ezzel nem egyetérteni, lehet elbújni előle, de ha homokba dugod a fejed, akkor is a digitális világ struccaként élsz, ha akarod, ha nem.

Nem csupán az X-faktor mentoraként láthattunk, hallhattunk. Reklámokban és szinkronhangként is már kipróbáltad magad. Több lábon állásod lehet követendő példa a mai fiatalok számára?

Azt gondolom, hogy két út állhat a fiatalok előtt: vagy egyetlen hivatást választanak, és azt művelik világszínvonalon, vagy pedig több oldalról biztosítják be magukat. Előbbi életveszélyes próbálkozás, mert valljuk be, kevés az olyan tehetség, aki egyetlen szakmából évtizedekig képes maximumot nyújtani. Én tehát az utóbbit pártolom, sőt, ha tanácsolhatok valamit a fiataloknak, akkor az a következő volna: csináljatok csupán egy dolgot, de vigyázzatok, mert, ha az az egy kimegy egyszer a divatból, elveszti piacképességét, könnyen lehet, hogy a híd alatt fogtok éjszakázni.

Egyik budai fellépéseteken nem volt teltház, egy kicsit ezt fájlaltátok akkor. Adódik a kérdés, hogy viselitek a kritikát?

Ezt a budai félig telt házas történetet fals hírként hozták le az újságok, ugyanis a kocsma, hol akkor felléptünk igenis tele volt. Ennyi évvel a hátunk mögött, már pontosan tudjuk, a kritikákkal nem szükséges foglalkoznunk. Amennyiben az interneten trollkodásban éli ki magát valaki, szíve joga azt megtenni. Kritika mindig volt, lesz, akkor is, ha a Michael Jackson, Keith Richards vagy, de van egy jó hírem: a világ még legalább húsz évig ilyen hülye lesz. Támadnak civilként, támadnak rockerként. Amit mi csinálunk, nem biztos, hogy igazi rock and roll, viszont az erőt, hogy felemelt fővel, magabiztosan álljunk színpadra estéről estére, a hitünk adja. Hiszünk abban, amit csinálunk, illetve el tudunk számolni a lelkiismeretünkkel. Másfajta hozzáállással felesleges színpadra állni.

Mit tartogat számotokra a nyár, illetve hol találkozhat még veletek a közönség?

Meglehetősen sűrű a nyári program, hála Istennek. Koncertezünk többek között Jászszentandráson, Szakolban, Fehérgyarmaton, az erdélyi Borszéken, a Felvidéken, valamint Budapesten a Zöld Pardonban és a Szigeten a Cipő Emlékkoncerten. Fellépésről fellépésre utazunk, hol sátorban, hol autóban, hol pedig szállodában húzzuk meg magunkat. Amikor éppen nincs fellépés, ki-ki a maga családi fészkében pihen feleséggel, barátnőkkel, haverokkal vagy éppen a Velencei-tónál. Engem pedig, mint lánglelkű rockert a virágok fotózása idén nyáron is leköt majd. Imádom a telefonommal fotózni őket, és nem szégyellem bevallani.

1983-ban Szörényi Levente és Bródy János rock operájában, az István, a királyban kaptál szerepet, most pedig az Alföldi Róbert rendezte augusztusi jubileumi előadásban kaptál felkérést, igaz, ezúttal nem Laborcot, hanem az egyik regöst játszod. Utóbbi felkérést hogyan fogadtad?

Tökéletesen elégedett voltam a regös szereppel is, nem okozott csalódást, hogy nem Laborc szerepét ölthetem magamra. A fiataloké a jövő, kapják meg inkább ők a komolyabb szerepeket. Megtisztelő, hogy a rendező rám gondolt. Kortárs darab, amely aktuális és elgondolkodtató üzenetet közvetít Magyarország számára.

Jónás Ágnes