Kezünk a ravaszon

PÉTERFY BORI & LOVE BAND: SZÉP HALOTT

Hajlamos elfelejteni az ember, hogy a videoklip készítése is művészet, és nem valami szükséges rossz, ami csak azért kell, mert ha egy zeneszám mellé mozgókép is társul, akkor nyilván több emberhez jut el a tartalom. Egyébként meg tényleg így van, a rossz videoklip is eléri hatását, lehet emlékezni arra, hogy jaj, milyen borzasztó is volt, amikor, mondjuk, azok a furcsa ruhába öltözött, furcsa fickók ott illegették magukat az odamontírozott díszletek előtt. Szóval, a jó videoklipet értő ember készíti, aki valóban rendező, és kicsit abban a szerepben tetszeleghet, hogy olyan, mintha játékfilmet készítene. Olyan, mintha játékfilmet készítene, persze, tudja a határait, öt percbe kénytelen belesűríteni a gondolatát. Ha van a jó videoklipeknek bármiféle tanulsága, akkor az, hogy nem is a szövegre fog emlékezni a néző, hanem arra, amit lát a képernyőjén.

Mindezek csak azért jutottak eszembe, mert megnéztem a Péterfy Bori & Love Band legújabb számához készült videoklipet, és elég hamar világossá vált, hogy a Miki 357 névre hallgató rendező valamit mindenképpen tud erről a szakmáról. Persze, másfelől pedig így jár az, aki jó rendezőt választ a klipjéhez: hiába erőlködöm, mindössze egyetlen sor jut eszembe a szövegből, noha azzal sincs különösebb gond. Aki Péterfy Bori miatt kezdi el hallgatni a számot, az azért fogja szeretni, aki viszont csak belefut, az most fedezheti fel, hogy van ebben a Péterfy Boriban valami igazán szerethető. Hogy például azt mondja, amit gondol, hogy amikor az ember azt hinné, aki jól énekel, az a színpadon biztosan nincs otthon, akkor mutatja meg, hogy a színház is az ő közege. Értem én, hogy a popzenéhez kell az örökös változatosság, az előadónak folyton mutogatni kell, hogy képes a megújulásra, és ebből a szempontból talán nem felel meg az áhított popzenészképnek Péterfy Bori. De a helyzet az, hogy a magam részéről ez foglalkoztat a legkevésbé, addig legalábbis, amíg kijön valaki a színpadra, és odamondja nekünk: ez vagyok én. Ez voltam két éve, ez leszek tíz év múlva.

Mondjuk, aki a Szép halott című számon keresztül szeretné megismerni Péterfy Borit, az elég sötét képet kap. Sötét ez a szám, sötét, amit az énekesnő énekel, és nem annyira megnyugtató, amikor azt halljuk, hogy „én vagyok a nő, aki most megszívat”. Ami nem félrebeszélés, látjuk ezt a fekete–fehér klipet, aminek megvan a maga története, benne ármány és szerelem, de nem a szokásos módon. Vagy esetleg éppen ez a szokásos, ez a mindennapi: ez a bosszúdráma, amit hat percben látunk. Talán tényleg mi gyűlöljük egymást, talán tényleg mi vagyunk, akik fegyverrel bóklászunk ezen az elhagyatott tájon. Akkor viszont már csak egy kérdés maradt: ki húzza meg előbb a ravaszt?

Gera Márton

_{Rendező: Miki357
Operatőr: Reich Dániel
Producer: Hídvégi Zoltán, Kázmér Miklós és Angyal Gergő
Zene: Tövisházi Ambrus
Szöveg: Péterfy Bori}