Virtuális útvesztő

BESZÉLGETÉS
PATRICK NESS ÚJ REGÉNYE,
A SOHA NINCS VÉGE KAPCSÁN

A Petőfi Irodalmi Múzeum immár hagyományosnak mondható Y-generáció elnevezésű beszélgetéssorozatának legutóbbi rendezvényét március 11-én tartották délután 17:00 órakor. A sorozat célja 2015-ben olyan művek olvasása, melyek célközönsége az ifjúsági és a felnőtt olvasóréteg egyaránt. Ez alkalommal a sorozat állandó beszélgetőpartnerei, Fenyő D. György, Krusovszky Dénes, Mészáros Márton és Visy Beatrix Patrick Ness nemrég világot látott Soha nincs vége című regényét vették górcső alá.

Az egyik központi téma – ahogyan az a beszélgetéssorozat célkitűzéséből is várható volt – a mű olvasóközönségének, és ezen keresztül az irodalmon belül elfoglalt helyének a kérdésköre volt. Vajon szépirodalomról beszélünk, vagy egy mostanában hangzatos elnevezésű, young adult művel van dolgunk? Éles-e a határvonal (ha van), poetikai, esztétikai különbséget lehet-e a kettő között észlelni? – vetette fel a kérdést Visy Beatrix a moderátor szerepében. Az ifjúsági irodalom egyik legfontosabb attribútuma, hogy olyan kérdésekkel, életproblémákkal foglalkozik, amelyek  az adott életkorú olvasót érdeklik, az itt felvetett problémák is ilyenek: a virtuális (internet) és a valós világ (barátok) kettőssége, a kiközösítés kérdése, vagy hogy mekkora felelőssége van egy gyereknek, hogyan éli meg az idegesítő, beteg kistestvért. Mindez azonban úgy tűnik nem elég, Fenyő D. György és Krusovszky Dénes is amellett érvelt, hogy ezek a problémák nem elég komplexen vannak jelen Ness művében, illetve nagyon sok „közhely-bombát puffogtat”. Azonban, ahogyan arra Mészáros Márton felhívta a figyelmet, a kortárs világban megfigyelhető egy mediális törés, az ilyen jellegű szövegek nem irodalmi, hanem a filmes regiszterből építkeznek, és többek között ebből kifolyólag lehet, hogy a nem a hagyományos ifjúsági irodalom felől érdemes közelíteni Ness regényéhez. A fiatalok elsődleges élménye a vizualitás, nem pedig a könyv.

Ezzel szoros összefüggésben merültek fel a Soha nincs vége nyelvi, szerkesztési sajátosságai. Mennyire csúszik bele a mű a szépirodalmi regiszterbe, mennyire használja az ifjúsági narratíva elemeit? Abban egyetértettek a beszélgetők, hogy a mű két jól elkülöníthető részre osztható: az első részben Seth, a főhős egyedül van, míg a második rész jóval akciódúsabb, és ennek megfelelően a regény nyelvezetében is megfigyelhető különbség. Amíg a könyv első felében Ness „a posztmodern én-beszédmódok felé kacsintgat” – Krusovszky Dénes – addig a második részben ez a szépirodalom felé nyitás nem fedezhető fel. Sőt, Fenyő D. György meglátása szerint, a folyamatos rövid mondatok olyan formát kölcsönöznek a regénynek, mintha minden mondata hangsúlyos lenne, zenei hasonlattal élve, mintha egy zenekar csak üstdobból állna. Így a könyv utolsó mondata sem ütős, sőt a fejezetek is cliffhangerrel záródnak.

A szerkesztési sajátosságaihoz sorolhatók a folyamatos ismétlések: lassan derül ki egy-egy szereplőről bármi is, ám a regény előrehaladtával ezen elemek nem elmélyülve térnek vissza, hanem csupán megismétlődnek. Mészáros Márton üdvözölte ezt a ciklikusságot, ám beszélgetőtársai ebben inkább a kidolgozatlanságot vélték felfedezni. A karakterek egysíkúságát kritizálták, hogy nincs mélységük, nem érezhető egy-egy szereplő mondatai mögött az a plusz x oldal. Olyan, mintha ezek a „papírmasé figurák” csak funkcióval rendelkeznének, nem pedig személyiséggel. A legsikerültebbnek a meleg szálat látták azzal együtt, hogy itt s találni véleményük szerint kiaknázatlan lehetőségeket. A lehetőségek kihasználatlansága Krusovszky Dénest zavarta a leginkább, hogy például a valós élet szituációi sok esetben nagyon egyszerűen vannak bemutatva, a figurák közötti kapcsolatok sem megteremtődnek, hanem csak kimondódnak.

A műfaji kérdéseket tekintve több lehetőséget is felvetettek a délutáni beszélgetés során, mint a misztikus regiszter átfordulása sci-fi-be (Mészáros Márton) vagy a kortárs kultúrában egyre elterjedtebb disztópia műfaja, míg Fenyő D. György a számítógépes játékok világával vont párhuzamot. Erre utalhat meglátása szerint a borító ki-bekapcsoló gombja, a vezető folytonos újra és újra meggyilkolása, illetve az a tény, hogy Ness műve a főszereplő halálával indul, majd a következő fejezetben újjá éled. Ez csak egy virtuális valóságában értelmezhető. A regény végi működteti ezt a vonalat, olyannyira, hogy a végén nyitva hagyja a kérdést, hogy mi is ez tulajdonképpen. A szereplő imaginálta-e a cselekményt és ezt a világot, vagy a pokollal, vagy valamilyen alternatív valósággal találkozunk?

Mészáros Márton megoldásként kínált egy olyan lehetőséget, hogy a fiú virtuális valóságként tekint az életére. Ezen megállapítását Kittler azon gondolatára alapozta, hogy az ember hajlamos a adott kor legdivatosabb médiumát tekinteni a legkifejezőbb eszköznek élet leképezésére, például az írást folyton ostorozó Szókratész a tabula rasához hasonlította a az emberek lelkét.

Az Y-generáció következő beszélgetése április 8-án lesz szintén a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

 Vagdalt Krisztina