Új Appendix (38/52)

2000-et írunk. Ülünk kint a Munkás utcai teraszon, vacsora van és húszéves vagyok. „Elmúlt egy év? Elmúlt egy év! Egy éve nem dohányzom! Ma van a születésnapom. Jó itthon!” – írom a naplómba még éjfél előtt. (Pontosabban egy A4-es lapra, mert a napló az Pesten maradt, pedig rendszeresen írok bele, főleg az álmaimat.) Éjjel azt álmodom, hogy: „Egy rozoga autóval menekülök, rajtam kívül még három férfi ül a kocsiban. Üldöznek ugyan, de a sofőr minden egyes kereszteződésnél megáll, és megkérdezi, merre menjünk. Én pedig hiába próbálom neki elmagyarázni, hogy fogalmam sincsen, mivel azt se tudom, hogy hol vagyunk, és hogy egyáltalán nincs erre időnk, mégis állandóan megáll és várja a válaszom. Inkább elalszom annyira idegesít. Arra ébredek, hogy mind a hárman üvöltenek, de én egy szót sem értek belőle, végül rájövök, hogy utolértek minket. Előveszik a fegyvereiket és azzal mutogatnak előre, közben azt hajtogatják: ZONA, ZONA. Aztán az egyik kanyarban váratlanul kilöknek a kocsiból. Mozdulatlanul fekszem az árokban, vérzik a homlokom, de szerencsére csak egy horzsolás. Alig bírom kivárni, hogy az üldözőim autója is eltűnjön. Felpattanok és rohanni kezdek egy erdei úton, aminek a végén egy hatalmas kerítés áll. Tudom, hogy már csak át kell másznom rajta, és megmenekülök.”

További Új Appendix történetek Neszlár Sándortól: https://tiszatajonline.hu/?tag=uj-appendix