Térey János: Nem tisztelitek a magyar szenvedést
„Megtorlás? De miért?”
„Action gratuite?…” „Nem tudni.”
A pillanat törtrésze alatt
Fagyott rájuk a gyalázat máza;
De ez még csak a kezdet volt.
[…]
Ady Endre szellemének
A Legkisebb Jégkorszak második telén,
Amikorra eléggé befagyott a magyarság
A Kárpátok képezte királyi karéjba:
A rendőrség Pesten, a Vígszínház előtt
Vízágyúval kergette szét a krisnások lelkendező,
Kannán doboló, kolompoló csapatát:
Sáfrányszínű köpenyükben kicsikét fáztak
A két méter magas hórakások között,
Miközben tetszőleges, félóránként változó,
Idiotikus dallamokra hare-haréztak.
„Megtorlás? De miért?”
„Action gratuite?…” „Nem tudni.”
A pillanat törtrésze alatt
Fagyott rájuk a gyalázat máza;
De ez még csak a kezdet volt.
Befagyott a magyarság,
S ami különösen fájt neki:
Egybefagyott féltékeny szomszédaival;
Osztozva szlovén, horvát és osztrák,
Sőt szlovák, szerb, román és ukrán
Társaival, mi több: majdnem egész
Európával a közös hóhalálozásban…
Unikális sorsa közös mederbe került.
A becsődölt boltokból átalakított, filléres kocsmák,
A kocsmák helyén kinyitott egytálétel-elosztók,
Bukott luxuséttermek helyén született lottózók,
S főleg a használaton kívül helyezett
Repülőterekből lett óriásdiszkók
Vonzó célpontok voltak estefelé.
Winter Weekday Heavy Progression!
Saturday Night Ice Extasy Fever!
Sunday Blizzard S/M Cooling…
Ilyen röhejes hívószavakra ugrott a nép,
A főváros kétszázezer táncfanatikusa.
„Jé, mennyi nép egyetlen szűk helyen!”
A színes partiszemüvegű kötelék
Szikrázó fehérben, élénkrózsaszínben,
Ütés- és simogatásálló, szédületes sminkben
Hömpölygött a kőkeményre döngölt havon.
„A mai parti neve… Future Sound of Bethlehem.
Az ötös erősségű táncforradalom!”
Bent mit sem lehetett érzékelni a jégverte külvilágból.
A havazás ellenére tömött sorok
Kígyóztak a pasztellszínű reptér előtt.
Olajozott volt a beléptetés.
Fölcsendült a velős, vadonatfriss klubhimnusz,
S hogy új dimenziót ismerjen meg a publikum
– Ezek a folyton-folyvást cool arcok –,
Óránként váltották egymást
A körlevelekben kivétel nélkül mindig
Bombasztikusnak nevezett föllépők,
A műfaj úgynevezett nagymesterei.
Prezentálásukban pörgős zenék hangoztak el;
Kezek lendültek a magasba, lángoló
Artisták, festett, félmeztelen táncosok
Ropták eszelős táncukat a karzaton;
Másfél száz üveg pezsgő gazdára talált,
Szervizről gondoskodtak szexi macskanők.
Színes koktélok fogytak, libbentek koktélruhák.
A közönség éljenzéssel fejezte ki
Mély rokonszenvét. „Hívők! Talán félitek
E hamisítatlan káoszhangulatot!
De minden végigpartizott péntek után
Szombaton éjjel újra összegyűltök itt!…”
A tulaj rendőrfőtisztekkel őriztette a diszkóit,
Cerberuszok védték bázisait jobbról és balról,
A partiszellem tetterős oszlopai.
Ne legyen rendbontás, amikor
Kezdetét veszi a varázslat… „Azért
Rájuk férne időnként egy razzia”, gondolták
A kapitányságon, sőt a seregben.
Ám e pazar poppalotákban minden kiszámítható volt;
Az ördögien rutinos górék mindig előre
Tudták, mikor jön hétvégén ellenőr.
Aztán egy különösen farkasordító szombat éjjel
Egy állig fölfegyverzett banda körbevette
Ferihegy 1-et –
Úgynevezett magyar fundamentalisták.
Javában tartott még a zenés förgeteg,
De ők áramszünetet produkáltak:
Egyszer csak csönd lett és sötét.
Sikoly.
Hatástalanították a védelmet is:
Négy elmetszett torkú kidobóember
Teste hevert a sárfoltos havon
(Nem sokkal azelőtt ezek a kidobók
Mészároltak le túl ittas vendégeket).
Nem egészen két perc leforgása alatt
Az U-alakú koktélpultot szétgéppisztolyozták.
Könnygázgránátot dobtak a tánctérre.
A magyar fundamentalisták
Kiparancsolták a rezidens DJ Ice-ot a pult mögül,
S fején fülhallgatóval rángatták tovább;
Egy másikat, a „förgeteges fölmelegítések”
Felelősét félrészegen a bárpulttól szedték össze,
A harmadikat, a klub kedvenc himnuszainak
Szerzőjét a piszoárból rugdosták elő;
Neki mindegy volt, nem is tiltakozott,
Mert mint utólag kiderült:
Eleve depressziósan állt a lemezjátszók mögé;
A negyedikre, a mindig vidám
DJ Blizzard-re egy prostituált társaságában bukkantak rá
A forgalomirányítók tornyában.
Kitaszigálták őket a parkolóba, üvöltve:
„Gyerünk, kifelé!
Ezt kapjátok az elherdált földért!
A letiport méltóságunkért!”
„Ezt az eltáncolt milliókért, agymosott gecik!”
„Üssük le a DJ-t!
Tépjük ki a szívét!”
„Jó szakember, ugyanúgy hasznos tagja a társadalomnak,
Mint mi: evickél a színén”, érvelt valaki. Hiába.
„Elvonták pillantásukat az országról,
S elölről-hátulról megtörtént velük a Pop!”
Fölállt a kivégző sorfal:
„Rohadt DJ, kurva anyád, ma este meghalsz.
Térdre, ti trógerek!” „Ezt a magyar sebekért!
A három tengerért! Minekünk egy se maradt.”
„Ti nem tisztelitek a magyar szenvedést!
Ti nem tisztelitek a magyar szenvedést!”
„Bár immár nincsenek saját magyar sebek…
Se külön bejáratú magyar szenvedés:
S épp ez a hiány fáj a legjobban nekik.”
Csönd. Fölhúzták a Kalasnyikovjaikat;
Aztán háromszor-négyszer sortűz ropogott.
Szennyfoltos maskarák a vérpöttyös havon.
Megjelent a Tiszatáj 2012/12. számában
