Tandori Dezső: Újratörés

Baka Istvánnak

Mely végtelen végakarat

vég-akarattalanja,

hogy ez vagy önmagad, s mi ad,

téphetik már, nem adja.

Könyök törése, válltörés,

ha nem forr össze, ha

nem forrsz össze, a kétkedés

a fájdalom soka.

Záporaid, Örök-Soha,

helye-nincs zuhatag-foka!

S így lesznek költők. Zuhatag

helybenjárás, a kíné.

Hol jársz így Néva-partokat,

Baka, mondd, bent-e, kint-é?

Meghalnunk vagy túl-hirtelen,

vagy hogy már nem is kéne.

Jársz ott-túli vidékeken,

minek állsz itt-elébe?

Hölderlini, lermontovi;

Illyés Szabólőrincei!

„Szárnyaló kétségbeesés!”

El nem igazodásod

orosz-verse, fehér-kevés,

vér-szótár, vágyva, másod;

de tudjuk: EGY, s nem égi kegy,

kéred, beléd-lapoznánk.

Újjátörés, váll-izület

lelke roppan, lapockád,

a szív életfogytig-elegy;

ó, nem halnak az órák,

csak minden semmi-egyre megy.

És verssorok a bordák.

(Megjelent a Tiszatáj 2015/9. számában)