Szergej Gandlevszkij versei

*

Elnézem magamat, egy idegen,

A hátam hajlott, nagyivó a múltban,

Ahogy keresztülvágok a ligeten,

Holnaptól örök álomba borultan.

Vagy ahogy állok nyughatatlanul

A mező szélén az őszi tájban,

Ahogy körbetekint a birtokán egy úr,

A maga ura, egymagában.

S magammal diskurálva mendegélek,

S az ősz javait leltározgatom.

De kakás erdő! De kudarcos élet!

De kár az erdőért! Amazért nem nagyon.

*

hogy a hárs lombja a peronig érjen

na és az orgonák feltétlenül

amiktől egy-két hétig minden évben

mintha meghibbanna az agy belül

és a mindenség mindenféleképpen

útban a kocsmából hazafelé

egy pillanatra táruljon elébem

e dülöngélő fajankó elé

s hogy ne legyen híja az örömömnek

olajfestékszag is kellene még

s esőben ahogy a kocsik hömpölyögnek

városi zajok stb. borús ég

valami bánat az is kell hogy fájjon

hogy fényes nappal tréfaként

feltámadjon s élve találjon

ifjúságom e sártekén

s játsszon még velem ahogy régen

tíz fillért nyerhet aki nyer

és csörögjön a kínai játékcsörgő

haszontalan kis csodaszer

Kántor Péter fordításai

 Megjelent a Tiszatáj 2013/8. számában