Rózsa Boglárka versei

Amikor ő

—————————————————-

felnyalábolta a sötétséget

majd a kezembe nyomta

barna szemeiről lepergett a festék

odakinn csivavákat sétáltattak

untam a látványt

meg a hangokat is

legszívesebben mind beletettem volna

egy üres dobozba

még éjfélkor sem tért magához

pedig már órák óta túl voltunk az orgazmuson

mindig késik az a bizonyos csomag

azt mondta, ő akarja elsőnek kinyitni

—————————————————–

úgyis képtelenség lett volna az egész

—————————————————–

szeretnék én is meghajolni, mondtam

nemcsak te vagy a főszereplő

akár akár akár akár akár

és hosszú fekete ruha volt rajta

eltört és megtépázott szárnyai

eltakarták a sötétséget

—————————————————–

sosem biztos

mért nem volt egy csillag sem az égen

ő sem tudta megmondani

tüzet sem láttam a szemeiben

nem volt benne semmi a pupillán kívül

meg persze a zöldessége

abrakadabra csak ketten maradtunk

sánta volt a képzelet

nem tudott megszökni előlem

összeszűkült a szemem

mint a szomszéd macskának mikor sebzett madarat lát

ritka fajhoz tartozol

én abból a másik fajtából, tudod

megismerhetsz akármiről

én én vagyok és nem a tiéd

kicsi sunyi manó a képzelet

most sem tud elmenekülni előlem

vesztes vagy és az is maradsz

mondom magamban

züllött fantázia hajósa

de nem reagálsz, nem reagálsz

felhívtalak a lakásomba

mondtam, hogy csak ketten leszünk

figyelem figyelem

az intim zóna következik

itt mit sem ér a tudásod

sehol sem ér semmit sehol semmit

nem tudhatsz rólam

semmit

vonz a veszély taszít a veszély

hol itt a veszély

kérdezed

benned is tévelyeg a képzelet

részegen és magányosan

fülledt idő van odakinn és idebenn

izzad rajtunk a képzelet

nemet akkor is hiába mondanál

(Megjelent a Tiszatáj 2017/1. számában)