zeng az ég
rettentő viharokban a legvénebb fák a suhancok makacs törzse kettétörve nem hajladoznak hajbókolnak mint a nád idők igája a földet meggyötörte erről fújnak holnap arról fújnak nincs nap falat téglát is döntenek és fedelet füstbe borul a tavaszi virágillat kegyelmet ne remélj szakad az emelet mélységes vad erőid bolygó feltörnek repedezik a lélek ingatag kérge földrengés vihar háború ölnek ölnek égi rajokból permet hódítók mérge öregnek fáj mindenütt sír minden gyermek nincs barát ellenség csak falu és város haragos tüzek rettegett telek telnek az őrület is őrülettel határos imába gebedt kéz merül el a hóban tél van és halál nincs irgalom valóban
kegyelem
telnek-múlnak az évek a sors mindig megfizet kamatostul árad a gyűlölet arca torz ha karddal öl kard által pusztul szomorú isten a világra a törvény hegyéről letekint darabokra tört kőtáblákra háború zaja sérti megint angyala halódó népének fennen hirdet átkot és reményt ajkáról zendül az ének urát dicséri és az erényt ekkor felreped felhők ajka és az élet átdereng rajta
