Új Appendix (31/52)

1990-et írunk. A Habsburg-birodalom keleti felén című jutalomkönyvemet (kiváló tanulmányi eredmény, példamutató magatartás) magamhoz véve a szüleimmel elindulunk a szomszéd településre (Sárospatak, 12 km), ahol Habsburg Ottó tart történelmi előadást. A terv az, hogy majd aláíratom vele a könyvet, ami igazából egy füzetecske, cserébe végig kell ülnöm az estet. Sokan vannak, alig férünk el, európai parlament, gyerekkor, nyelvek, ilyenekről beszél, miközben én az apám ölében ülve azon tanakodom, hogy akkor most Ottó bácsi labanc-e, vagy inkább kuruc. (A Tenkes kapitánya a kedvenc tévésorozatom, ezért is aktuális a kérdés!) Inkább unalmas, mint érdekes az egész, de csak eljön nagy nehezen az ilyenkor szokásos mondat: „Van-e kérdés?”, akkor én egyből emelem a karom és szinte kiáltom, hogy: „Igen, nekem van!”, de már indulok is ki a színpadra dedikáltatni a könyvet. A közönségnek nagyon tetszik ez a huszáros kezdés, állítólag elcsattan egy puszi is. („Csak úgy cuppant!”, mondja másnap a technikatanár kuncogva.) Sajnos utána megint sokat kell várni, viszont az aláírása nagyon érdekes, majdnem olyan izgalmas, mint az apámé. Hazafelé a kocsiban anyám elmondja azt a viccet, amikor az inasa megkérdezi Habsburg Ottótól, hogy bekapcsolja-e a tévében a futball meccset. „Miért, milyen mérkőzést adnak?”, kérdezi a majdnem császár, „Osztrák–magyart!”, jön a felelet. „És ki ellen játszunk?”… (Kicsit magyarázni kell mire megértem!)