Kürti László: oidipusz királyságom

a legelső fürdetésnél azt hittem, mindennek vége van.

nem azzal hogy más tehetetlen testét kell mosdatni,

hanem hogy éppen a saját anyámét. de lehet

csak a sorrend, pontosság, a mozdulatok mértéke,

alapossága, nyomatéka aggasztott. persze nemtelenül

vagy ismeretlenül mindez kézenfekvőbb lenne, magától

értetődő. úgy terveztem, hogy zuhanyoztatni fogom,

végül be kellett látnom, a fürdőkád kényelmesebb,

biztonságosabb, személytelenebb közeg, mint a zuhanyzófülke.

nem akartam még több intimitást, igaz rideg személytelenséget

sem, ebben a rövid, de különös együttlétünkben. vannak helyzetek,

mikor az ember se férfi, sem fiú nem akarna lenni. hogy ő nő

vagy anya volt-e ott, azt máig nem tudom. azt mondta:

„csak valós férfi-nő viszonyokban van helye szemérmeskedésnek

vagy féltékenységnek”

(nem akartam hálálkodni vagy bosszúskodni’ régi dolgainkért.)

hogy az én testemet hogyan fürdette az anyám, arra már végképp

nem emlékszem. a hajmosásokra igen, de azok félrevezetőek lehetnek.

arra a tényre tudok támaszkodni, amit a szerelemben adok

vagy amit kaphattam hálás szerelmeimtől. (gondosságunk erős)

anyánkkal tanult intimitásunkat visszük felnőtt életünkön keresztül.

azt a szerelmet élem, amit onnan tapasztaltam. ha erre gondolok,

még óvatosabban ültetem bele abba a kád forró vízbe. lassabban kezdem

mosni a hátát, melleit. – a hajával, samponnal tudom, még gondatlan lennék.

úgy adta a nevünket, fiainak, hogy ne csíphesse senki szemét,

királyai lehessünk bármelyik fürdőszoba, plafonig csempézett ragyogásának:

(lászló, istván, attila). most, ahogy odanyúlok, combjai közé,

a habok alatt. ahogy én mosom meg, helyette, a felkent, az elsőszülött,

jogutód, a trón örököse, ahogy kislánnyá változik a tenyeremben,

arra gondolok: sem hitvány apja, sem elvadult fia nem lehetek többé

elöröklött birodalmam hullámtöröttjének.

(Megjelent a Tiszatáj 2015/7. számában)