Tiszatájonline | 2014. július 6.

Kókai János versei

Nagybátyám barátnője,
akkor részegen jött be hozzánk.
Feküdtünk – gyerekek – a múltból maradt
cselédszobában.
Egyenként suttogott valamit a fülünkbe.
Nem értettem belőle semmit,
mert az alkoholtól zsibbadt szavak
szájában összekuszálódtak.
[…]

Ünnep

Nagybátyám barátnője,

akkor részegen jött be hozzánk.

Feküdtünk – gyerekek – a múltból maradt

cselédszobában.

Egyenként suttogott valamit a fülünkbe.

Nem értettem belőle semmit,

mert az alkoholtól zsibbadt szavak

szájában összekuszálódtak.

Nyálát és könnyeit törölgettem magamról.

Távozása után a sötétben még sokáig hallgattam,

ahogy unokatestvéreim szuszogása

a családi duhajkodás hangjaival keveredik.

Pár hónap múlva halott csecsemőt hozott a világra.

Ekkor láttuk utoljára.

Párhuzamos életrajz

A fürdőszobába mentél hányni.

A másnaposság mindig legyűr.

Számítógépedhez ültem,

és nyitva hagyott mailedbe olvastam.

Találkozóról, szexről volt szó, de nem velem.

Ismeretlen férfiak levelei terültek a képernyőre,

meztelen testek, intim részek.

Aztán lehúztad a vécét.

Gyorsan a kanapéra hevertem.

Hozzám bújtál, és fonni kezdted mellemen a szőrt.

Mindig szerettél játszani.

Akkor megkérdeztem: végeztél?

Csak bólintottál.

Nem merted kimondani a szót.

Pedig abban a pillanatban mindketten egyre gondoltunk.

Tekercs

Isten csak egy nagy száj.

Dőlnek belőle a szavak.

Soha nem tudtam mit kezdeni velük.

Bibliámat nem tudom, mikor nyitottam ki utoljára.

A fürdőszobában láttam valamelyik nap

kiüresedett dezodorok mellett.

Nedves volt az állandó párától.

Ha belelapozok,

az oldalak szétmállanak ujjaim között.

Megjelent a Tiszatáj 2014/5. számában