Kinek fontos a kultúra?

JAK-TÁBOR, 4-5. NAP – 2013. 08. 30-31.

A negyedik nap kultúrpolitikai beszélgetésén az NKA volt a fő téma, a résztvevők Bozóki András, L. Simon László és Zentai Péter voltak, Urfi Péter moderált. Urfi Péter első körben az NKA működésére kérdezett rá, és arra, hogy lehetne-e, szükség van-e alternatívára. Bozóki András reagált először, és a keletkezéstől kezdte. Mádl Ferenc 1993-ban alapította a Nemzeti Kulturális Alapot, melynek első elnöke Fekete György volt. A cél a szakmai önkormányzatiság létrehozása volt, tehát hogy ne a politikusok, hanem szakemberek osszák szét a kultúrára szánt pénzt. Négy év elég a köz szolgálatában, amíg ők maguk nyilván nem pályáznak. Fontos a rotáció, kétévenként cserélődik a döntéshozók fele, ez rugalmasságot biztosít. Ellenpéldának hozza a Mozgókép Közalapítványt, ahol a létező szervezetek képviselői vannak jelen, ami bemerevítette a rendszert. Az NKA-nál szigorú összeférhetetlenségi szabályok vannak, pl. az NKA elnöke nem tudja felülírni a pályázatokat. Először 10% volt a vis maior, amit a speciális esetekre szánnak, például ilyen volt, amikor Korzikáról telefonált Tarr Béla, hogy a Londoni férfi forgatása közben öngyilkos lett a producer. Azért ilyen kis százalék, hogy ne a kézből etetés legyen a domináns. Ezt az első Fidesz-kormány 50%-ra emelte, utána csökkentették megint 25%-ra. Bozóki felvetette azt is, hogy hogyan értékelhető, ha az elnöknek saját programjai vannak. Említette Harsányi Nagy Könyv-programját, ami az alkotóktól vonta el a pénzt, és ugyan olvasásnépszerűsítő volt, hatása hosszú távon nem érzékelhető. Ennek kapcsán kifejtette, hogy ma társadalmi probléma, hogy az emberek nem olvasnak, ebből a szempontból nagyjából mindegy, mit ajánl olvasásra a politika. A mindenkori NKA-elnök saját programjai helyett szerinte a beérkezett pályázatokat és az önmozgást kell előtérbe helyezni. Zentai Péter felhívta a figyelmet, hogy ’93-ra már nyilvánvaló gond volt, hogy a régi adathordozók (VHS, DVD stb.), amelyeket járulék terhelt, a kereskedelemből való kiesésükkel már nem tudták a kultúrába visszaforgatni a pénzt, és más forrás után kellett nézni. Utána a Szerencsejáték Zrt. bevételének bizonyos hányadából kezdték finanszírozni a kultúrát, ami ma is élő gyakorlat. Elővett bizonyos anomáliákat is, például a Nemzeti Könyvtárat, amelyet úgy jellemzett, hogy 300 millió forintot kidobtunk az ablakon egy olyan könyvsorozatra, amit a töredékéből meg lehetett volna oldani. Továbbá, hogy a kulturális irányítást kivonták a szakma kezéből, a magyar film helyzetét hozta fel, illetve hogy a magyar irodalom külföldön való megjelenését (Publishing Hungary) az igazságügy-miniszter irányítja. L. Simon László hozzátette, hogy az igazságügy-miniszter kultúrember. Zentai Péter ellenvetése az volt, hogy kulturális szereplőnek kellene lennie. L. Simon László vette át a szót, és azzal kezdte, hogy nem árt tisztázni az itt ülők pozícióját. Bozóki volt kulturális miniszter, aki ezután minden nehézség nélkül visszaintegrálódott a kulturális életbe. Zentai Péter mint egy szakmai szervezet (MASZRE) igazgatója van jelen, aki a mindenkori politikával szemben a kiadók érdekeit képviseli. Ő maga pedig mint kormánypárti, ámde kritikus értelmiségi ül itt, akinek tényleges beleszólása van a politikába. Éppen ezért nem tud csak a kulturális tér felől, politika nélkül közelíteni a témához, ez a szituációban kódolva van. L. Simon László az NKA alapelveivel egyetért, többé-kevésbé sikerül ezeket megvalósítani, mivel nem mindig tudja a szakmai véleményét átvinni.

Idén 13,5 milliárd az NKA költségvetése, három év alatt majdnem megduplázódott az összeg. Soha nem volt annyi pénz, amennyit el akartak költeni, sőt sokkal többet költött Magyarország kultúrára az elmúlt években, mint amennyit elbírt volna. Ha megnézzük, pl. a Nyugat vagy a Baumgarten-díj a művelt polgárságra, jó gazdasági helyzetre építő magánmecenatúrán alapszik, mindig a körülményekhez kell alkalmazkodni. Azt is említette, hogy a járulékokkal sújtott termékek (pl. mágneslemez) okozta hiány helyett az internetadót próbálták bevezetni, de ezt a sajtó – többek között az Index – felfújta és félreértelmezte. A kulturális járulék az internetes tartalomszolgáltatókra is vonatkozott volna, tehát a lapok a hirdetések után fizettek volna járulékot, de elhitették, hogy a fogyasztók számára az internet lesz drágább. L. Simon László azt is elmondta, hogy az NKA bevételei és kiadásai is nőttek, viszont a saját működésre fordított pénz nem (900 millió), ugyanakkor százzal több főállású közalkalmazott dolgozik itt.

Urfi Péter visszatér a szakmai önkormányzatiság ügyére, hogy ha az elnök Balog Zoltán, és az alelnök – L. Simon – végzi az operatív irányítást, akkor hogy valósulhat meg ez a koncepció? L. Simon László szerint ezzel csak a politikai ellenségeknek van baja. Urfi Péter megismétli, hogy nem a személyekkel, hanem azzal a ténnyel van baj, hogy politikusok. L. Simon László azt válaszolja, hogy van, aki szerint ez demokráciai deficit, de szerinte nem. A politikának jelen kell lennie, emellett viszont korlátoznia is kell magát. Bozóki András is bekapcsolódik: a szakmaiságot fejezné ki, ha valamely tekintélyes értelmiségi lenne az elnök, akit a szakmai szervezetek irányításával a miniszter kér fel. Szerinte nem szerencsés opció, hogy valaki kijön egy parlamenti szavazásról, aztán felszabadultan védi a kultúra autonómiáját. Valójában nem a legfelső ember a lényeg, hanem a döntések, viszont nem ártana legalább a látszatot fenntartani, mert az is sokat számít. L. Simon László azt mondja, hogy ez nem egészen úgy működik, hogy mindenfelé szaladgálnak a független tekintélyes értelmiségiek. A regnáló kormány meghatározza az elnök és az alelnök mozgásterét. L. Simon saját bevallása szerint a pályázatok alakulását nem tudja követni, csak a kollégiumok által kiválasztottakat látja. Neki nem is ez a feladata, hanem pl. a pályáztatási rendszer egyszerűbbé tétele: csökkentette a kurátorok számát, az elektronikus pályázatokkal megkönnyítette a pályázók és pályázatkezelők munkáját is, nem beszélve a nyomtatási, fénymásolási költségek leszorításáról, illetve a határidőket is előre hozta az ésszerűség jegyében.

Zentai Péter a személyi kérdések kapcsán kijelentette, hogy nem mindegy, hogy bizonyos szerepeket ki tölt be (példának hozta Kerényi Imrét). Csordás Gábor hozzászólásában nyomatékosította, hogy rendszerprobléma, hogy hozzá nem értő emberek kezében van ennyi pénz. Bozóki András szerint ezek problémás területek, amik nem hoznak pénzt, ezért centralizálják olyan emberek irányítása alá, akik az egyes alterületekhez nem értenek, így az igények nem jutnak fel (pl. Szaniszló Ferenc kitüntetése). L. Simon László csak annyit tesz hozzá, hogy idegborzoló emberek minden kormányzatban kerülnek helyzetbe. Ekkor már Schein Gábor is hangsúlyozza, hogy a személyi példákat félretéve itt a struktúra problémájáról van szó, és L. Simon megkerüli a kérdést. L. Simon László azt mondja, ha ő lenne a miniszterelnök, más lenne a helyzet. Jelenleg a kultúrára nem fektetnek nagy hangsúlyt. Bozóki András felhívja a figyelmet a kultúrpolitika és a szimbolikus politika különbségére. A második Orbán-kormány felismerte, hogy a kultúra nem fontos. Tényleg egyre többen lottóznak, mert nincs más reményük. Fontos a nemzet főtere, a turul Ópusztaszeren, a nagymagyar nemzetpolitika, de a politikai racionalitás szempontjából pl. nem fontosak az artmozik. A kultúrpolitika helyébe a sport és a nemzeti kultúra homogenizálása lépett, így esett a kultúrpolitika a szimbolikus politizálás áldozatául. L. Simon László kiegészíti azzal, hogy szerinte a kulturális élet a hibás, mert nem tudnak tempót váltani, nem értik, hogy ennek nincs szavazatszerző képessége. A politikát a kultúrával szemben álló diskurzusnak tartják, és a ’80-as évek elitfelfogásában élnek. A folyóirat-kultúrát nem érdemes fenntartani, sokan csak azért védik, mert egzisztenciális kérdés, és a szakma sok esetben maradi.

Sok nyitott kérdéssel lettünk tehát gazdagabbak a kultúrpolitikai beszélgetések során, nem volna oktalanság vitasorozatot indítani ezekből kiindulva.

A JAK-tábor ötödik napjának legfontosabb eseménye pedig a közgyűlés volt, ahol megválasztották az új sorozatszerkesztőket: Balajthy Ágnes és Borsik Miklós, illetve a JAK Piknik szervezőjét: Kozák Tibor. Az új JAK-tagok Braun Barna, Bende Tamás, Horváth Előd Benjámin, Mán Várhegyi Réka, Pucher Bálint, Zólya Andrea Csilla és jelen cikk írója. A titkos naplókat Horváth Györgyi és Fehér Renátó írták, a felolvasás előtt és után a slaminárium résztvevői mutatkoztak be. A tábort Rájátszás koncert zárta, melynek résztvevői Szűcs Krisztián és Szálinger Balázs, Takáts Eszter és Karafiáth Orsolya, illetve Kardos-Horváth János és Kemény István voltak, ahol a közönség feltűnően megnövekedett létszámban volt jelen, ezen nincs is mit csodálkozni. Összességében a mérleg pozitív.

Sörös Bori

[nggallery id=215]