Két nap Sziveri Jánossal

„MÚLT, ALAKÍT, ÁS” KONFERENCIA, KEREKASZTAL ÉS FÉNYÍRÁS VOLT MÁRCIUS ELEJÉN, SZEGEDEN

Sziréna, vers egymást elnyomva érkezett a szegedi Grand Café mozi termébe március 6-én, és vele együtt Sziveri János, a vajdasági magyar irodalom néhány évtizede fiatalon elhunyt, ám annál jelentősebb alakja. A két napos „Múlt, alakít, ás” Sziveri-konferencia erőltetett menete során a költő, drámaíró mindig másképp fordult a hallgatóság felé. A cél többek között az volt, hogy ne csak az Új Symposion szerkesztőjeként irányuljon a figyelem, hanem költőként is.

A több elkülönülő egységből (felolvasás, kerekasztal beszélgetés, Grencsó István zenés, vetítős akciója, fényírás) álló Sziveri-konferencia legizmosabb részét az előadások szolgáltatták, ahol a tudomány nyelvén próbáltak Sziverihez közelebb lépni. Az előadások végig reflektáltak egymásra, néhol megcáfolták, megkérdőjelezték, máshol pedig kiegészítették egymást, új, termékenynek bizonyuló síkokat hoztak be. Folyamatosan előkerültek olyan fogalmak, amelyek Sziveri János életét és munkásságát meghatározták, hol még kiaknázottságukra utalva, hol pontos elemzésekbe illesztve. Ilyen, példának okáért, a dél-szláv kapcsolati kontextus, a Balkán-topológia Sziveri műveiben (Bedecs László), Pannónia-kép(Berényi Emőke) „Pannóniai vagyok, és csak János”, a regionalitás, a kisebbségi lét. Ám szorosan ide tartoznak még olyan fogalmak, kérdéskörök, mint az ideológia, ideologéma, a pátoszos hang, a groteszk, a testiség, az obszcenitás. A költői ’én’ bezáródik verseiben, megjelenik a kötöttségektől mentes művészeteszmétől, például a’ready made’-től való idegenkedés. Az introvertált, szabályokkal apelláló Sziveri áll elénk, vagy, ahogy Lábadi Zsombor – az első, és ez idáig egyetlen Sziveri monográfia (A lebegés iróniája) szerzője – mondta: „az obszcenitásra épülő törvényszerűség művészete” Sziverié.

Mindezzel párhuzamban több alkalommal is megidéződött Kécza András portréfilmje: „Sziveri János voltam, ez volt büntetésem”, melynek a címe is sokatmondó.

A korban megkerülhetetlen, sőt szinte kötelező politikai hang Sziveri műveiben nagyon erősen jelen van, a különböző utalások a gépezetre, a korra, többek között például, ahogy az Csehy Zoltán előadásából kitűnt a buzi, mint negatív államallegória a Buzi az uszodában-ban, vagy, ahogyan többen megjegyezték, az alkotásokban megjelenő áldozat motívum is ide sorolható. Mikola Gyöngyi egész előadását e fogalom körbejárásának szentelte, olyan vonatkozásokat behozva, amelyek a konferencián addig nem tárgyalt értelmezési horizontokat nyitottak meg – három sík: keresztény; romantikus stílusú; magán.

Az egyik, objektívan legkevésbé megfogható előadás, a verszenei azonosságokat kutatta. Bene Adrián nem csak a ritmika, a metrum szintjén található hasonlóságokra hívta fel a figyelmet, hanem az élőbeszéd prozódiájának egyedi (kulturálisan is eltérő) és ez által meghatározó szerepére is. Így kötve Sziveri János líráját – a gondolatiság mellett – a vers zenei szintjén is József Attiláéhoz. Nem Bene Adrián volt az egyetlen, aki a zeneiségére figyelmet fordított, Szabó Gábor az 1980-as évek underground együtteseihez hasonlította a költeményeket, miközben Petri György költészetével vetette össze azokat.

Több párhuzamot, ellentétes kötődést vázoltak fel az előadók Sziveri és kortársai között, ilyen például az előbb már említett Petri összehasonlítás, ami a zeneiség mellett a barbárság, idegenség, jelenlét, ideológia kérdésével foglalkozott. Fenyvesi Ottó költészetéhez való viszonyát is vizsgálták. Kettejük különbségét. Fenyvesivel ellentétben Sziveri nem hagyta magát sodortatni a beat-érzéssel, a tömegkultúrával, számára nem a céltalan autóból kilógó hippi testesíti meg a mozgást, az etalont, hanem, a munkával, fegyelmezett igyekezettel teli ember, ám nyelvezetük mégis hasonló, amelynek alapja a kollázs-technika, mutatott rá Csányi Erzsébet előadásában. Előkerült a két nap folyamán Tolnai Ottó, Szőcs Géza, vagy éppen Zalán Tibor neve is

A fenti részben – a teljesség igénye nélkül – fel-felvillantott gondolatokból az előadások sokszínűsége, és összekapcsolhatásuk egyértelműen kitűnik. Az előadások szövege nyomtatott formában olvasható lesz a Tiszatáj folyóiratban.

Az előadások után megtáncoltatták az a bizonyos kerekasztalt, Sziveri János kortársaival: Csorba Bélával, Géczi Jánossal, Losoncz Alpárral, illetve Reményi József Tamással. Majd másnap ennek tükörképeként a fiatal költők: kabai lóránt, Korpa Tamás, Krusovszky Dénes, Sopotnik Zoltán, valamint Terék Anna Sziveri-képe körül forgott minden a Jazz kocsmában (még Sziveri is – legalábbis a szövegei a falon). A megosztó Sziveri, akiről nem lehet eldönteni, hogy jó, vagy rossz: a rossz rímek direktsége, a szerkesztői instrukció felszabadító-láttató hiánya, a bravúros, vagy a folyamatos vitára hívó szöveghelyek.

A kánon-kérdés – ami megjelent az előadásokban, de az azt követő beszélgetésekben is – talán az egyik legmegosztóbb pontja volt a konferenciának. Attól a kérdéstől kezdve, hogy benne van-e a kánonban, „preparált halott”-e, egészen odáig, hogy szükség van-e egyáltalán arra, hogy Sziveri költészete kanonizálttá váljon és kibéreljen magának egy helyet az irodalomtörténetben. Még az előadások során Németh Zoltán a hálózat-, és gráfelmélet segítségül hívásával mutatta be a mai magyar irodalomtörténetben elfoglalt helyét olyan egyéniségekhez viszonyítva, mint a jól ismert Esterházy Péter vagy Kovács András Ferenc. A számok beszédesek voltak. Sziverit nagyon kevés irodalomtörténet említi, és ha említi is leginkább az Új Symposionnál végzett munkáját emeli ki. Ehhez a problémakörhöz kapcsolható még Fekete Vince előadásának egy része is, amelyben Sziveri erdélyi recepciójába, ismertségébe engedett bepillantást: „Sziveri a Vajdaság Szilágyi Domonkosa”. Vagyis úgy van benne a kánonba, ahogyan Szilágyi Domonkos. Sehogy.

Érdekes, hogy a kanonizáltság kérdése mindkét kerekasztal beszélgetésnél felmerült, és, amíg Losoncz Alpár annak drukkol, hogy ne találja meg Sziveri János a helyét az irodalomban, addig például Sopotnik Zoltán üdvözölné a korpuszba kerülését.

Vagdalt Krisztina

[nggallery id=127]

Fotó: Új Krisztina

„MÚLT, ALAKÍT, ÁS” – Konferencia, kerekasztal, felolvasás, koncert és fényírás buli Sziveri Jánossal