Imre Eszter versei

Varázslók magánya 

Amikor madártetemek hullanak alá a januári fagyban,

mint betontömbökben leomló fal a munkás keze alatt, akkor

a szomszéd arra gondol, hogy nem szeretne

madárhulla szennyezte út lenni,

mi pedig vonyítva kémleljük a szagos eget,

és arra gondolunk, hogy nem szeretnénk madár lenni benne,

égből kibomlásra ítélt fagy-madár,

hamuszürke égben elfogyó madár,

kitaszított, halálszagú madár,

gombostű-hegy tekintetekbe zárt volt-madár,

inkább maradunk emberek, akik lélegeznek

és padlóik repedéseiből hideg veríték folyik, és

izzadunk a padlóinkkal és minden elolvasott versnél

görcsbe rándulunk a gondolattól, hogy embernek lenni

azt jelenti, hogy ilyennek lenni,

hogy a madarak hullanak, de mi ha kivérzünk se, soha,

hogy néha fáj, hogy a szobának széle van és hossza,

hogy lüktet és dagad a szétzilált agy,

hogy ereinkből csorgatjuk a külvilág rémeit,

és jelenti felnyalni egymásból a megélés levét,

majd lenyelni és úgy vinni tovább, mint moha az erdő vizét.

Fekszünk ágyainkban és ropogós földet álmodunk lepedőink alá,

tekergő füveket falaink fantáziátlan ívébe,

tudással és reménnyel lélegezzük ki a napokat,

és elalvás előtt könyörgünk egy újabb napért,

amikor lehetünk boszorkányok és sámánok,

reszkető fénybe zárt varázslói az érzékeknek, hitnek és

emberien szép mocsoknak, amikor

viseljük testünkön az érés és erjedés idő-szőtte ékszereit,

és miközben papírok mondják rólunk, hogy betegek vagyunk,

vonyítva kémleljük a szagos eget,

és arra gondolunk, hogy fagyhalálba úszó madarak alatt

embernek lenni nem kért, de talált áldás,

és nézünk egymásra egymáséit tükröző szemekkel,

majd sosem fogyatkozó hálával csukjuk be őket

és szívunk egyet a királykéken ránk hulló égből.

Lomtalanítás a lakótelepen

Tegnap míg aludtál, a márciusi letargia beleitta magát a panelbe,

bele a hasított-szürke falakba.

A tavaszi lomtalanítás vásári zsivaja fölött megtört fényben

a falak repedéseit mímelő ajkakkal szívtam a Virginiát, amikor

a szomszéd Marika néni a kora tavasz elvárható könnyedségével

kilépett mellém a lépcsőfordulóba.

A lomtalanítást nézte, a kacatok közt van az ő régi tévéje is, mondta,

meg hogy mennyi minden összegyűl egy lakásban az évtizedek alatt.

Marika néni rezignált-ősz haja, négyfalszítta bőre, cseresznyére festett ajkai,

és a körömlakk finom kezein, illatos kardigánja

a lakótelepi mozi retinájában, a fájó üdeség hangjában,

a lépcsőfordulóban gyűlnek mind,

és nézik, ahogy Marika néni tévéje műanyagba bújtatva enyészik

a lelakott franciaágy, és a papírtányérokkal-poharakkal,

meg elnyűtt tréning nadrágokkal teli Ikeás dobozok között.

Vajon 20 év múlva egy lomtalanításkor

lekerül-e egy ház elé az ágy, amin most éjszakánként

friss vajként olvad testem kezeid között,

majd csorgása a lepedőbe issza magát,

és elviszi-e valaki a dohányzóasztalt,

melynek belsejében írásaid és a Csáth kötet,

meg a Vietnámból küldött méregerős dohány

úgy őrzik a félálomban mesélt történetet, ami vagyunk,

mint lapostető tizenötödiken a lakótelepi nyarat?

És mi lesz az írásaiddal meg a Csáth kötettel,

mi lesz a dohánnyal, azt akár el is szívhatnám

és szomjas szádba fújhatnám füstjét,

hogy legalább az ne kerüljön két lehasznált

Ikeás doboz közé, inkább idd ki belőlem most,

utána forró nyállal itatva elfáradt számat.

Psszt, alszol? Melléd fekszem, hadd gyűljenek körénk a dolgok.

Szálljon barokk-arany por a dohányzóasztal üveglapjára,

kissé száradjon ki a vietnámi dohány,

és gyűljenek körénk tébollyal, lidérccel és mindennek csendjével

újabb évek, testeink köré is gyűljön öregedés,

bőrünk redőiből bontsanak rügyet éhes növények,

fáradjon el a vállamra varrt szellőrózsa,

majd megadóan hajtsa szirmait szakálladba,

és csorgass nyálat leveleire, ha már száradni kezdenek.

Melléd fekszem, a panelok közt zajlik már a múltak elhordása,

Marika néni nézi, és a szemközti házakból is sokan.

De most ha alszol, melléd fekszem, és csináljunk magunknak

poros-nedves, redőzött és néhol mocskos múltat,

amit majd egyszer egy nap-éj egyenlőség reggelén

fehér furgonos emberek mackónadrágban izzadva elhordhatnak alólunk.