Hraboczki Márton versei

Illetlen, de aranyos agyi diffeomorfizmusok

Tűz a házban, víz a hátizsákban. 
Mekkora károkat okozhatnak. 
Vagy ugyanott egy tolvajló kéz.

Ezek itt ép sebek. 

Hogyan lehet az embert izgalomra tanítani? 
Talán, ha elmondanánk nekik,
Hogy a lelkesedés hatalom. 

Még beférek az ajtón, 
De már csak épphogy.
Kérésed számomra parancs,
Parancsod számomra üres beszéd.

A fülbemászó nem fülbevaló,
De ha nincs ló, ló a szamár is.
Nem szeretem, ha molesztál vagy sérteget 
Némi traktorfolyadék 
Vagy madár, kinek rappe kikelet. 
Neked, mint tehénnek, ki
Szopkodja ki a bezinkútból a kőolajat,
Mint egy be nem záródott nasisszekrény tartalmát,
Remélem neked is olyan jó most bennem turkálni.
Mint tv-n keresztüli gerinc műtét.
Ami belőlem látszik:
Kis helyen elférő nyomor,
Szívbe sűrített gondolatok.

Mindenki tiszta zoknival születik erre a koszos padlóra,
Csak van, aki felveszi a papucsot.

Az élet az iskola, az egyetem csak szakkör.
Néha sok holnap kell ahhoz, hogy ma legyen belőle.

Magamat valahová a minden és a semmi közé gondolom. 

Régen anyám azt mondta:
Dudukának tyútyú leves.
Most már csak úgy hív, hogy DadaDudu.

Önfigyelem és önfegyelem, 
Mint katonák állnak előttem. 
Amúgy csak szerintem nem dicső, 
Ha lelőjük a másik ország emberét? 
Szó ne érjen, szerintem is a magyarok 
A legjobbak a világon, ehhez kétség sem férhet.
Ha valaki ezt megkérdőjelezi, kiröhögöm.
De lepuffantani másokat? Akár önvédelemből? 
Dicsőnek épp nem mondanám. 
 
A farvíz… az véletlen nem a híg fos?
A rövid vers úgy hat,
Hogy magadra hagy.
Nem érzed, hogy gondolatok simogatják az arcodat?
Levágott farkú húsüzemből büszkén nyíló pálmafák.
Nem tudom miről beszélek
Lehet szédülök, de nem biztos vagy legalábbis nem fontos.
Valami azt súgja halkan: sose gondolkozz úgy, ahogy illik.
Beegyenesedett két ráncom közé a kíváncsiság.

A kuláról, amit lehúzok a wc-n,
Miért nem kérdezik meg, hogy
Azzal mit akartam mondani?

Elegem lett, hogy nem értem a verseiteket

Ezért hadd mondjam el én is nektek,  
az, hogy van modellje a ZFC-nek,  
bizonyíthatóan nem bizonyítható,
és képzeljétek, nem is cáfolható.  

Gondolom, ezek után nem meglepő,  
hogy ugyanez a kijelentés tehető 
a tranzitív epszilon-modelljeire. 
De a matematika nem hagyja ennyibe.   
Rosszul is esne a metamatematikának.  
Például, ha ZFC-nek van ilyen modellje mégis, 
akkor van olyan is, amiben nem igaz a kontinuumhipotézis. 

Legalább az általánosított kontinuumhipotézis
nem bukhat meg mérhető számosságon,
ha ez valakit megnyugtat.
A megoldáshoz eljuthatsz számos ágon.

De hogy, mint két tört, mi is jussunk közös nevezőre,
hagyjuk, hogy a gondolat leheveredjen mellénk a heverőre:
vegyük sorra, hogy mennyi közös van bennünk,
a gyakorlati életbe hogy lehet ezek hasznát vennünk.

A mátrixnak, ha nem sétál az utcán, is van nyoma. 
Bele belékötni senkinek nincs joga.
Ott lenn néha szembejön egy érintőnyaláb,
vagy meglátogat egy halmazcsalád,
és nálunk is van beágyazás,
amit itt sem csinál meg senki helyetted.
Van amúgy fa, kéve, erdő meg cseresznye.

De vigyázz, van kényszerképzet is ott lenn,
erőszakos volta miatt találkozni vele jobb nem.
Vagy nehogy megsértsen egy indiszkrét topológia,
az nem lenne a részéről egy túl jó pedagógia.
Lemegyünk mi is, ha eluralkodik a vandalizmus,
rászólni a muzsikusra: húzzad jobban, lóg a ritmus!
S közben néha műtétet végzünk a sokaságon,
néha definiáljuk a definiálhatóságot.

De vannak tereink is, például hordós terek.
Nálunk is vannak osztályok, ahova járnak alterek.
Köztük járkálva gráfelméleti körsétát tehetsz,
ha meg nem botlasz egy dudorfüggvényben,
és hiába ordítasz, ha nem látsz át e bűntényen:
nem a függvénycsírákból nőttek ezek röptében.
Ha a vizsgatételeket nézve elfog az undor,
vigyázz, rád ne essen vizsgán a felejtő funktor.

Bölcsész barátom, ráncolod a szemöldököd?
Ne aggódj, vannak primitív egységgyökök
nálunk is. Mi sem aggódunk, ha rosszak az előjelek,
megszorozzuk –1-gyel, és kiáltunk: legyőztelek!
De akkor mondok olyat, ami szemedbe többel ér fel:
van nálunk kutyás hölgy tétel, sonkásszendvicstétel,
sündisznótétel… de van kígyó lemma is.

A dilemma helyett a lemma az, ami minket haza vág.
A modelleket szeretjük, a modellelmélet egy külön ág.
Minden test gyűrű, de nem minden csoport test.
Nektek úgy sem mondhatunk semmi érdekest…
De végül is mindegy, úgyse álltok velünk szóba,
mert mi nem értünk a rímekhez, csak a prímekhez.

El nem tudom mondani neked, mennyire, 
de mennyire nem érdekel semennyire 
a deriválás, és hogy mennyire nem a 
számokról szól ez a huncut matematika. 

Ha halmaz volnék, sok mindent csinálhatnék. 
Ha stacionárius volnék, belemetszenék 
minden kofinális zártba, hogy érezzék a törődést. 
Ha nullmértékű vagy első kategóriájú lennék, 
kisebbségi komplexusomba egyből összeesnék. 

Tudtátok, hogy végtelen sokféle 
végtelen van szerencsére?
 
Így, ha végtelen lennék,
a végtelen társaságban
gond nélkül elvegyülhetnék.
Lehetnék mondjuk gyengén kompakt 
vagy szuperkompakt 
vagy elérhetetlen 
vagy erősen elérhetetlen 
vagy Vopěnka vagy Erdős 
vagy Woodin vagy Mahlo 
vagy Jónsson vagy Rowbottom 
vagy majdnem Ramsey  
vagy Ramsey 
vagy teljesen Ramsey 
vagy szuper Ramsey 
vagy kimondhatatlanul Ramsey. 

Oké, végtelen sokféle végtelen van, 
de mennyire? Melyik végtelennel 
írható le, hogy hány van belőlük? 
(A matematikának persze erre is
van válasza: bocs, srácok, 
a végtelenek nem alkotnak halmazt,
ezért nincs is darabszámuk.) 

Az irodalom tulajdonképpen
a matematika általánosítása,
itt is és ott is bármit írhatok
a papírra. Csak az utóbbinál 
kikötés, hogy ez igaz is legyen. 

És bár bármennyire is mindent szabad,
egy elv mégis honol: 
Az ellentmondásmentesség
a matematikában kötelező,
az irodalomban tilos. 

Tudjátok, míg a matematikának
jól áll, hogy csak magával foglalkozik
(úgy igazán – mert besegíteni
máshova is be szokott),
addig az irodalomnak nagyon nem.

Amikor már Sierpiński helyett is
Pilinszkyt hallok, akkor tudom,
hogy rosszfele tart az életem.
De szerencsére az élet nem teljes indukció,
sosem késő megtörni a rossz szériát!
Bár ez a kettősség, ha nem működik együtt:
karambol, mi összetöri bennem a karosszériát.

Matematikai körökben (vagy esetleg
négyzetekben) egybeesik a művész
és a műkedvelő. Legalábbis én még
nem láttam kritikus szakértőt,
aki nem alkotott volna jelentőst.

A matematikában az alkotáshoz 
közelebb hozhatja a befogadót, 
ha értelmével ostromolja, 
megpróbálja megérteni. 
Ugyanez a hozzáállás
az irodalomban sokszor megrontja
a mű és a műélvező viszonyát,
lásd irodalomóra.

Ha valaki leülne az aluljáróba 
egy tollal és egy jegyzettömbbel,
és megoldaná a Goldbach sejtést, 
na, az lenne a performansz. 
Arra menet, ha előtte megtorpansz, 
vigyázz, mert ha sokáig olvasod,
attól perforálódhat az agyad.

Hogy az irodalom is tud annyit adni, 
mint a matematika? 
Tud akkora élvezetet nyújtani?
 
Hát, ha valaki fogja és leírja
az imént említett sejtés megoldását,
szépen tagolva egy papírra,
biztosíthatom,
az lesz a kedvenc versem!