Ferencz Mónika: Mint a kőrisek

Veled lenni természetes,

mint egy kicsontozott madár a konyhaasztalon.

Cél nélkül, talán hazafelé.

Ötvenhat kiló hús.

Elképzelem, ahogy megérintelek

és gyökerestül fordulnak ki magukból a kőrisek.

Jobb lesz, és az egymás helyett befejezett

gondolatok megszelídítik az időt.

Lábunk alatt kövek, fölöttünk porcelán madarak,

bennünk kihalt vasútállomás. Talán reggel.

Megérintelek és jobb lesz. Száraz, fehér ágaid

minden hajnali indulás előtt a földbe nyúlnak,

mint a kőrisfák gyökerei, hogy onnan törjenek elő

a bodza illatú reggelekért.

Jobb lesz, és engem látsz majd

akkor is, ha elfelejti szemed a fényeket.

Várunk, hátha estig eláll a szél.

Magamra hagysz. Utána jobb lesz

– visszhangzod és elalszol

egy összement kerti pokrócon.

(Megjelent a Tiszatáj 2016/7–8. számában)