Mátyusföldi és felső-csallóközi cigánymesék

DZSUKEL, AZ EDÉNYFOLTOZÓ

A jókai cigányok nagyon szerették a meséket, mert abban a jó mindig elnyeri méltó jutalmát, a gonosz pedig megbűnhődik. Nem úgy, mint a valóságban. 

Mert ők bizony olyan nyomorban éltek, hogy annak is örültek, ha döglött tyúkot vagy öreg varjat ehettek. Hej, de féltek a haláltól! Mulónak, a halál szellemének a nevét ki se merték ejteni a szájukon. 

Híres edényfoltozóik voltak, köztük Dzsukel is, ami magyarul kutyát jelent. 

Egyszer Szent Péternek kilyukadt a dézsája, amiben az örök élet vizét tartotta. Leküldött hát egy sárkányt Dzsukelért.

Az már repült is, mint a nyíl, leszállt az edényfoltozó udvarában.

– Gyere, ülj a hátamra gyorsan, viszlek Szent Péterhez.

– Ja-ja-jajjjj! – óbégatott Dzsukel. – Menj innen, te rusnya sárkány! Én még nem akarok meghalni!

A sárkány megnyugtatta, hogy csak dolgoznia kellene Szent Péternek. No, akkor felpattant a hátára a cigánylegény. Gondolta, hátha az égiek jobban fizetnek a munkájáért, mint a földiek.

Hipp-hopp, a sárkány már repült is Dzsukellel fel az égbe, letette Szent Péter elé.

– Ide figyelj Dzsukel, ha bedrótozod a dézsámat, megvendégellek, azt ehetsz, amit csak akarsz – mondta a legénynek a munkaadó.

No, ezt sem bánta a cigánylegény, legalább egyszer az életben jóllakik kedvére.

Amikor végzett a munkával, Szent Péter lekezelt vele, s elvitte a mennyország ebédlőjébe.

– Most aztán kérhetsz bármit, ami szemednek, szádnak ingere. Ezek mind mennyei ételek. Van itt kaviár, töltött pulykamell, osztriga, vadas.

– Felséges Szent Péter uram! – felelte a legény. – Nem élek én ilyenekkel! Rendelnék inkább a Szűzanyánál csuszát lecsóval és csibehússal, meg cigány hurkát darával. Aztán egy mosolygós, üde almát is kérnék, hogy jó legyen az emésztésem.

Szent Péter nagyot nézett, majd leesett a pápaszeme. Mindjárt hozatta is az ételeket, mindegyikből három-három tállal,.hát a legény úgy jóllakott, mint a duda. A mennyország kapusa csomagolt Dzsukel édesanyjának paprikás krumplit meg töltött paprikát, mert derék cigánygyereket nevelt.

Dzsukel meg az édesanyja azóta is élnek, ha meg nem haltak, vagy ha nem futott át előttük egy fekete macska.

BÚCSÚ

Valamikor nagyon régen Jókán még minden cigány beszélte a roma nyelvet. Később, amikor már nem ettek cigánykenyeret, hanem inkább márót, megváltozott a világ.

Hajdan a cigányok csak egymás között házasodtak. Aki idegen faluból jött udvarolni a helyi lányoknak, azt elkergették, megdobálták, kiváltképpen a nagymagyariakat meg a szenci oláh cigányokat, akik búcsú alkalmával megszállták a falut. Kéregettek, kunyeráltak, loptak, szégyent hozva a helyi romákra.

Ráadásul ezek még igéztek és szemmel is vertek, leginkább a csecsemőket meg a kisebb purdékat.

Féltették a gyermekeiket a sukár menyecskék, hát tanácsot kértek Borcsitól, a kártyajóstól:

– Mondd má meg, te Borcsi, te okos asszony vagy: hogy vigyük ki a rajkóinkat a búcsúra a hintákhoz? Attól félünk, az oláh cigányok megverik őket szemmel!

– Ide figyeljetek! Piros masnit kössetek a gyerekek kezére, s ha valaki megbámulja őket, mondjátok a háta mögött: Szömöd a seggömbe! – okosította fel őket Borcsi.

No, ezt még a Patkány Maris is megfogadta, pedig az mindenkinek ellentmondott. Így aztán nem lett semmilyen szemmel verés. Ez a „Szömöd a seggömbe!” nagyon hatásos volt. Mert a nagymagyariak meg az oláh cigányok mind hazatakarodtak.

Este pedig volt ám búcsúi mulatozás a Péróban.

Még a Borcsi meg a Patkány Maris is lementek a laposba. Együtt énekelték, hogy Adajteleo roma basave!

A FÉLNÓTÁS CIGÁNYGYEREK 

Az Isten bizony szereti a cigányokat, hiszen bátor roma volt, aki ellopta a négy szög közül az egyiket, amikkel keresztre feszítették az Istennek egy szem fiát.

De szerették a muzsikus cigányokat a galántai és a tallósi Esterházy urak is. Szabadon vándorolhattak, nem kellett a földeken dolgozniuk.

A muzsikálás mellett leginkább a kovácsmesterségből éldegéltek. Egy törvény létezett, kötelesek voltak megpatkolni a földesurak lovait.

Élt közöttük egy félnótás kovácslegény, Dzsie is, aki nagyon lassan dolgozott, de elterjedt róla, hogy amelyik lovat ő megpatkolja, annak szárnya nő, s képes lehozni a csillagokat az égről.

Amikor megtudta ezt a földesurak leggonoszabbika, magához hívatta Dzsiét.

– Te híres kovácslegény! Megparancsolom, hogy ezentúl senki lovát nem patkolhatod, csak az enyémeket!

No, Dzsié ez ellen nem mert tiltakozni. Attól kezdve csak patkolta, patkolta a földesúr lovait. Annyi csillagot hoztak le a megpatkolt lovak az úr földjére az égről, hogy megharagudott rá az Isten. Bizony elsüllyedtek azok a csillagok, vele együtt. S mi maradt utánuk? Egy hatalmas száraz gödör.

Abban halászik azóta a félnótás cigánygyerek, s ha hiszitek, ha nem, még halat is fog.

KALÁNYOS

Annak idején a mesés Tallóson rengeteg teknővájó és fakanál készítő cigány szorgoskodott. Közel volt a Kis-Duna meg a Feketevíz nyárfákkal, fűzfákkal teli partja.

Ha a mester boldogan, jókedvűen készítette el a teknőt, aki ágy híján abban aludt gyerekkorában, annak vidámak voltak az álmai, sose kapta el a haragos csősz, ha almát vagy cseresznyét lopott az uraságtól. Ám aki olyan teknőben, vályúban tért nyugalomra, amit mérges teknővájó faragott, az csak hánykolódott egész éjjel, azt hitte, jön az ördög, és szalonnát hasít a hátából.

A gyerekek leginkább a fakanál készítő cigányokat szívlelték, mert azok a fakanál és a fatányér mellett fajátékokat is készítettek. Különösen a Kalányos nevű kopasz cigányembert kedvelték, aki fakarddal, kerepelővel, facsigával járta a búcsúi vásárokat országszerte. Olyan huncut volt ez a Kalányos, hogy igazi seprűnyelet is készített a fiatal boszorkányoknak. Amelyik boszorkány csókot adott a kopasz fejére, az a vásárolt seprűnyélen elrepülhetett egészen Vezekényre, az ördöglyukhoz, ahol kénye-kedve szerint ölelgethette Belzebubot.

Aki elhiszi a mesémet, az énekelje el Kalányosnak a Favilla, fakanál, fatányér kezdetű dalocskát.