Olajzöld és olajkék térképcafatról rajzolódik ki
a faházak arca, pupillájuk az ördögárkokig beszakadt.
A magaslesek létrái kidőltek, kívül az égtájak térdre rogynak,
a fák bent eltévednek.
A természet csont nélküli test, kihűlne,
az idegek nem látnak ki az erdőtűzből.
A természet csont nélküli teste a tüdőt a dombok alá temeti,
még utoljára kileheli a tájat az égre.
A vaddisznók patanyomai mentén kosarat fonna a tél,
elköltöztetné a barlangrajzokat és a mitikus hiedelmeket
a tűz szabadságáért.
Szarvasok harapják ki a havat a szájhagyomány ajakpárnái közül,
kifutnak a nyirkos szél alól, ami járni tanul agancsaikon –
a patak menti kavicsok felriadnak.
(Megjelent a Tiszatáj 2021. októberi számában)
